Nem ingyen félek a repüléstől, különben sincs időm rá a narancslék, mogyorók meg a kólák között. Az idegesség jobban lohaszt. Meg a tapló és értetlen légutas. És nekem a hivatási mosolyom alapvetően szüntelen, így mégse mondhatom neki, hogy „étkezőasztalkát felhajtani, mert nyakon váglak”, pedig mondanám én szívesen, köszönet abban nem lenne. Nem olyan szép meló ez, mint a filmeken látszik, hogy a színésznőcske-stewardess kimosolyogva a fejéből, szépre festve jön, pezsgőszik a kapitány oldalán, és legalább annyira élvezi az utat, mint a Bruce Willis, nem! A tisztelt légutas azt hiszi, én örökké be vagyok kapcsolva, mint valami wifi, vagy villanykávéfőző, vagy nem tudom, mi, és csak venni kell, meg tölteni belőlem. Hát, nem vagyok mindig bekapcsolva, tudja meg a kedves utas, inkább ő lenne bekapcsolva, időben, felszállás előtt.

Ja, és a szex… Van olyan erotikus hajlamú kolléga hölgy köztünk, aki fogja magát, teloszámcsere, és később elmegy az utassal. Pénzért. Mert mit tehet, ha megkívánják? Értem én, mindig is volt valami roppant erotikus a légutaskísérőkben, az egyenruhában, meg a kiszolgálásban, ahogy áthajlunk egy férfi fölött, ha leszedjük a szomszédja asztalát 10 ezer km. magasan. Az összezártság, és az, ahogy dominaként parancsolunk a fedélzeten mindenkinek. Ha valakire azt mondom, terrorista, az könnyen ki lehet baszarintva a következő megállóban. Leszállási szándékát majd én idejében jelzem neki, az biztos. Innen nem tud hova bújni, … Azt megnézném. Szóval, sok lány elmegy az utassal és írattunk is egy oknyomozó könyvet erről a Havassal Légiribik címmel: olyan lányokról szól, akik a légutaskísérés mellett ribik is, vagy azok voltak, vagy csak szeretnének lenni. Én nem csinálom ezt, a múltkor egy arab sejk a seggemre csapott és azt mondta, képzeljem el, ma van a szülinapja, erre én levágok elé egy doboz levest és azt mondom, „akkor jó étvágyat!”. Nézett nagyon. Nem ehhez volt szokva a felségessége.

Mit gondolt, hogy majd begurulok vele a hangárba, besötétítek és hopp??

Szegény Malév, sajnálom, de nem siratom, örülök, hogy legalább eddig tartott… Most AirFrance-al járkálok, 75 euro is euro, ennyivel kapok itt többet. De megidegeskedek ám érte, ne félj, egy Toronto–Budapest között bőven van alkalom a stroke-ra. Többször van, hogy kiborul kolléga, a múlt héten egy Madrid–Athén között a Kiss Katit… hát, lehányta egy utas, ez történt, erre ő felröhögött, majd felzokogott, bebújt a konyhába és műanyag villákkal dobált mindenkit. Pedig korábban képzett óvónő volt, nem is értem, mér borul ki egy kis felkívánkozó béltartalomtól? Engem is hánytak már le, nem egyszer, és kiborultam? Nem. Lepucoltam.
Azt hittem, a szarka magától is repül, mert a mai napig magánügyből viszik el a műanyag evőeszközöket meg a poharat a kedves légutasok. Azt a le nem bomló, szar poharat nem tudom, mire használják, gondolom isznak belőle, de a kés alu, abból mindig hiányzik, ha nincs csatlakozás.
Felesküdtem, hogy a megkezdett repülőút elejétől a végéig kellemes legyen, gondoskodom a kényelemről, hogy alaposan teljen az ideje a légutasnak. A mi munkánk igazándiból másfél órával a felszállás előtt kezdődik egy “helyzetmegbeszéléssel” a gép kapitányával és a személyzet többi tagjával. Munka előtt start-orvosi vizsgálatnak is alá kell vetnünk magunkat. Eztán informálódunk az útról, az étkezésfajtákról és a táplálkozók számáról. Még gyorsan ellenőrizzük a repülőgépen a felszerelést, a kabin és a mosdók tisztaságát és megtervezzük az ellátás hatékony hogyanját. Ellenőrizzük a készletet a fedélzeten, megnézzük, hogy az étel és ital megfelel-e a megrendeltnek. Elegendő újság és folyóirat van-e az ülésekbe dugva. Átpergetjük az utaslistát, hogy jeleztek-e fogyatékos személy, vagy beteg, vagy egyedül utazó gyermek jelenlétét. Aztán jön a beszállás. Hát, egy részeg finn a múltkor arcon dobott a beszállókártyájával, pedig először szépen kértem, mire nem adta, azt mondta, eldugta magán és keressem meg, merjem bátran, de amikor azt mondtam, viselkedjen, különben megmondom a kapitánynak, idehívom, lejön, kiparancsolja, erre azt mondta, „nesze ribi” – és dobta. Az ilyeneket kivezetjük, tehát nem feltétlenül kell az utazás megkezdése előtt, alatt, vagy után feltétlenül bombázni meg légbekiáltott tréfa-terroristának kiadni magát a kedves légutasnak, elég csak neveletlennek lenni.

Amikor felszállás előtt elpantomimezem, hogy alkalom adtán milyen módon menthetik a menthetőt, a kölykök pukkadoznak rajtam, kikacagnak a kanos kis kamaszok is, akiknek non-stop tele a feje spermával, nagyon szeretnének már szüzességet veszejteni. Kaján puszikat dobálnak nekem, miközben kézzel-lábbal magyarázom a túlélést, a vészhelyzet-berendezések, felszerelések használatát, az oxigénmaszkot, az úszómellényt, a vészcsúszást, a ne-essünk-pánikbanást. Az üléspárna egyébként képes a vízen fenntartani, bár vidámítani nem.
A fedélzeti légnyomáshoz nem feltétlenül tartozik a barátságos atmoszféra, és egyik paraszt se feledje, hogy ez az előírt mosoly itten az arcom közepében, bár mindenki látja, mégse mindenkinek szól. Egyébként meg az anyád picsája avas nem a mogyoró – azért mondom, mert ha elmúlik a savanyúcukor, azt szokták szopni füldugó ellen.
Mi kell egy jó légutaskísérőbe? Nagyfokú bennem a felelősségérzet, a válsághelyzetek kezelésének képessége, higgadtság, stressztűrő képesség, együttműködés, team munka, udvariasság, tolerancia, konfliktuskezelés mesterfokon, rendezett, ápolt megjelenés - ezek folyton rajtam vannak. Csinosnak mondott vagyok. Még ha a kapitány tapizna is, de szerencsére ez nem tapiz, mert együtt van a navigátorral.
Azoknak a légutas-kísérőknek, akik szakmai elismerést kaptak és leszerződtek valamelyik légitársaságnál, még külön sminkelést is tanítanak, mert nem lehet akárhogy elkezdeni a nap mint napi munkát. A hajunkat kötelezően össze kell fogni, a fülünket nem takarhatja.
Mit csinálok a felhők fölött? Ha elértük az ideális utazási magasságot, felnyergelem az italoskocsit, ha nincs fejpárna, viszem, ő meg a lámpakapcsolóval vagy a szellőztetőfúvókával játszik, kérdi, mér’ nem jövök gyorsabban, amikor hív. Kapja a fejhallgató-csatlakozót, jaj, ma jó mozi lesz a Vasember 2. Apropó, van egy vicces jelenség itt: ha a kedves utas elpilled az úton és éppen nyaralási gatyában van, hát az az ébredési erekció bizony szépen látszik, sátrazik a bermuda, leszálláskor röhögünk is a kolléganőkkel a biznisz klasszon.

Nehéz fizikai munkának tekintjük magunkat, munkaidejünk nagy részében állunk, vagy gyalogolunk, élelmiszerrel és piákkal teli nehéz kézikocsikat tologatunk, amikor pedig kiosztjuk, gyakran az ülések fölött hajladozva kell, egy fürge és tartalmatlan szexuális kapcsolat ígéretét kínálva, a cicinket éppen csak be nem kapó férfi légutasoknak.
Jelentős terhelési tényező a hosszabb kelet/nyugati, nyugat/keleti utak időeltolódása, mert a szervezetnek néhány napra szüksége van az átálláshoz, ami elsősorban az alvási ritmusra van jelentős hatással. Az órákon belül bekövetkező klímakülönbségek további nem jelentéktelen terhelést jelenthetnek. Amint felszállunk a gépre, a magánéletünket el kell felejteni. A hosszú tengerentúli járatok fizikailag is kemény igénybevételt jelentenek, s ennek ellenére folyamatosan mosolyogni muszáj. A rettegő vagy arrogáns légutasokat tudni kell kellően kezelni.

De mesélek valami színeset is. Jelentkeztem a Csillagszüret-be, és már túljutottam az első fordulón, meg a középdöntőn is. Egy kövér srác volt előttem, egy vödör kólával, aki a Házibuli c. film zenéjét próbálta elböfögni: ez csak akkor sikerült neki öklendezés nélkül, amikor nem szaladt az orrába a szénsav.

Na, a számom: betolok a zsűrinek egy ilyen kajáskocsit a színpadra, pont amilyet tologatok a fedélzeten is, rendes erfrancos egyenruhában, majd énekelve kitöltök nekik valamit egy pohárba. Azt mondom nekik, igyák meg nyugodtan, és ha mind lecsúszott, elmondom, mi volt az. Annyit elárultam nekik, hogy minden gépen van ilyen dolog, … a klotyóban.

Kék, de nem Curacao. Mi az? Amikor megfagyott a levegő és lezuhantak az arcok, prüszkölve kiabálni kezdtek velem, meg biztonságiőröztek meg nemnormálisoztak, mire én: milyen biztonsági őr, hékások? és már röhögve elmondtam nekik, hogy csak vicceltem, amit az imént bevittek a szervezetbe, csupán ártalmatlan ál-moslék volt, különböző maradék italokból öntöttem össze, nem a fedélzeti fertőtlenítős kakatóból merítettem nekik! Mekkora poén már, nem?

És ekkor már ők is nevettek egy kicsit.