Az embert a görénykedés emelte ki az állati sorból.
Ijesztően sokáig bírom rohadék emberek társasága nélkül. Valamiért nem bírom a rohadékokat. A rohadék természetű embereket, a rosszakat. A legtöbb ember rohadék. Ez a rohadékok bolygója. Beszélgettem hazai rohadékokkal és megkérdeztem tőlük, miért ilyen rohadékok? Azt felelték, hogy azért ilyen rohadékok, mert a világ is rohadék körülöttük, és ha majd a világ nem lesz rohadék többé, ők sem lesznek azok. Igen ám, csakhogy a világ te vagy… Mutogathatsz a másikra ítéletnapig. Gyerekek, legalább egymással ne legyünk rohadékok!! Én sokkal szerencsésebb vagyok, mint egy rohadék, mert a rohadéknak egész nap el kell viselnie saját magát. Nem tud más lenni. A rohadékság ott van, ahova beengedik. Ki a rohadék? A rohadék meg van győződve arról, hogy ő a világ közepe és mindenki más csak azért van körülötte, hogy őt kiszolgálja és szórakoztassa. A mai ember felszínes, ravasz, lobbanékony és cinikus, mert azt hiszi, ezekkel minden megúszható. Ha megszólítasz egy rohadékot, meg kell válogatnod a szavaidat, mert nem tudod, mire ugrik. Olyan, mint egy részeg, kiszámíthatatlan, mitől durran el az agya, mivel bosszantod fel ezt a mátrixharcost. Óvatosan, körültekintően kerüld a szemkontaktust, lassan és lehalkított hangon beszélj vele, hadd higgye, félsz tőle.

Van egy nagy leszögelendő: a világon minden embert 2 dolog mozgat, 2 vágy motivál, 2 dologért él és 2 célra törekszik egész élete során: ez az evés és a b*szás. Akár tetszik, akár nem. Minden más (politika, eszme, kultúra stb.) erre rakódik rá, minden más csak máz. Ebből a tényből kell kiindulni mielőtt bármilyen irányba is elfilozofálgatnánk bármilyen földi dologról, eszméről, bármilyen bármiről. Tudd, hogy az egyszerű embereket ezzel a két ősvágy-dologgal lehet irányítani (szokták is) az meg vonul. Gyakran rossz irányba, mondjuk rohadék-irányba. Mint minden nagy és gonosz dolog, a rohadékok is kihalnak előbb-utóbb, de nem ma. A dínók bezzeg tudták, mikor kell kihalniuk, időben letakarodtak a színről, mert már túlságosan nagyok és bunkók voltak az élethez - ergó: a nagyság és a bunkóság az élet halála.

Az az igazság, hogy az a túlértékelt személyed rajtad kívül senkinek nem fontos. Csak te vagy szerelmes saját magadba. Gyerekek, nagyon vigyázzatok, miközben felnőttök, hogy ne legyetek rohadékok. Még játszásiból se. Mindenki rohadék néha, anyu is, a nagyika is, mindenki, az előbbre jutás és érvényesülés érdekében, mert az élet megköveteli. Ez a csapda igen 22-es, mert ha magadba fojtod eredendő rohadékságod, öreg korodban hatványozottan fog majd előtörni, utálatos leszel és mindenkit feljelentesz a házban, amíg egy betelt lakótárs balesetnek álcázva be nem taszajt a liftaknába.
Már gyerekkorban is észre lehet venni, kiből lesz rohadék, látszik rajta, a képén, a mozdulatain, a mondatain és a tevékenységén. A hozzáállásán. Nem lehet ezt a flegma kis pökhendit mindjárt az elején likvidálni, hiszen az is lehet, hogy később egy Ferrari-baleset során átéli a klinikai halált, találkozik Isten arcával és megjavul. Nem tudhatjuk, barátaim. Nem tudhatjuk…

A világon a legtöbb rohadékság azért jön létre, mert az ember unatkozik. Túl jó dolga van. Kell a harc. Túl jó dolgában hajlamos elfogadni egy-két maszturbatív, egósimogató, valósághajlító mesét. Beszopjuk az összes marketing-cumit...hogy te star vagy, te egyéniség vagy, te szín vagy, te csak ájfonnal vagy ember.... a marketing tűzzel-vassal irtja a valóságot, ami annyi, hogy te nem vagy star, te nem vagy különleges, te csak egy szargyártó biogép vagy, aminek a várható futamideje 60-70 év és mész a föld alá. De rossz ezt hallani mi? ezzel aztán kevés nájki cipőt adnék el. Ezt a valóságot igyekszik elsikálni, eltejszínhabozni a marketing, a te istened... Mástól várjuk az önigazolást, néha a tévétől. Vannak, akik úgy élik életüket, mint a kéjsóvár kéjféreg, aki egész életében csak fúrja, fúrja bele magát a kéjtrágyába és annyi. Nem ad hozzá semmit a világhoz, csak dacosan elrabol belőle. Nem kell ez. Ez nem túlélés. A divat és a média műanyag bábot csinál belőletek: mű-fiúk találkoznak mű-lányokkal a mű-élvezet kedvéért. Tartós nem lesz, de drámai igen, fellángolás után villámszakítás, ami már-már sokkal élvezetesebb, mint maga az összejövés, mert szépen ki lehet posztolni a Fészre. A nő csak a szakításkor éreztetheti hatalmát, akkor élhet vissza születési rendellenességével. Akkor ragadhatja meg a férfit a legérzékenyebb pontján. Ő a rohadéknő, aki csak azért bazmegol, hogy sajnálja valaki. Rohadék nem csak nő, de férfi is lehet…

Mit véd a rohadék elzárkózó életstílusával? Milyen tartós és örökkévaló dolgot? Előbb-utóbb a legszebb test is szétesik, illúzióid ne legyenek. Rohadékság nélkül is lehet teljes életet élni. Én mindig magamnál hordom a főnököm kiskorú fényképét. A Facebook-járól loptam le. Nézem azt a helyes kisfiút, milyen tüneményes teremtmény. És azon töprengek, hogyan, s miként, s mikor lett ebből az aranyosságból, ebből az eredendően tiszta gyermekből egy ekkora rohadék? Milyen körülmények kellenek egy rohadék megvalósulásához? Ott a befolyásolhatóság és a gyengeség: könnyen és akadálytalanul magába szívja a rohadék környezete minden rohadékságát, így felnőtt korára természetes, hogy elrohadékul. Erre int engem ez a fotó, hogy ne szivacsoskodjam magamba mások rohadékságát. Ebből az ártatlan aranyosságból eltorzult értékrendű, elszarult életű, sértett, kéjsóvár arc lett mára, tartása flegma, arca élveteg, pogány szája érzéki és folyton csillog. Mindig magamnál hordom, mert folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy mi az ember. Naponta rá akarok döbbenni az ember alapvető romlatlanságára, és az őt állandóan körülvevő, ostromló, befolyásoló és veszélyeztető rohadék folyamatok fékezhetetlen hatalmára. Itt ez a helyes gyerek. Rohadék lett, pedig nem annak született. Számára minden ember csak statiszta, feláldozható paraszt. Nincsenek barátai, csak túszai. Meg van győződve arról, hogy mindenki csak azért létezik, hogy őt kiszolgálja és szórakoztassa. Az a baj, hogy egy rohadéknak az ivadékai is rohadékok lesznek. De ez ellen nincs mit tenni. Nincs mit tenni. Törvényesen semmit. A rohadékokat jó, ám ijesztő temetni, mert a koporsóban mindig nyitva a szemük.

Senki se születik rohadéknak, de ahogy belépünk ebbe a világba, folyamatosan rakódik ránk a szar, mígnem az az okoskodó, arrogáns, cinikus rohadékok leszünk, akik ma. Tévedés, hogy rohadéknak lenni természetes dolog. A legtöbb rohadék nem is tudja magáról, hogy rohadék. Ha a rohadékságnak van némi magyarázata, az nem mindig megnyugtató. A vesztesekből is sok rohadék lesz. Nem lehet mindenki győztes, valakinek a vesztes szerepét is el kell játszani, vesztesek nélkül nincsenek győztesek – ez az, amit egy született rohadék sosem fogad el. Isten néha úgy egyenlít esetükben, hogy ne érezzék már olyan jól magukat, hogy a leszármazottaik gyakran szégyellnivalók lesznek, betegek, buzik, vagy ne adj Isten: franciák. A rohadékságot úgy tudod elkerülni, ha folyton URALKODOL magadon és FIGYELED az érzelmeidet, akkor nem indul el benned a rohadékság folyamata bármikor. Mert ha igen, csírájában kell elkapnod.

Isten adta jogod, hogy rohadék legyél, de aki felvállalja a saját törékenységét az a valóságot vállalja fel. Gyűlölöm a gyűlölködőket meg a rohadékokat! Mindenki pótolható.
Mi alakítjuk a világot a tekintetünkkel.

És miből gondolom, hogy Te, kedves Olvasó, nem vagy rohadék? Abból, hogy egy valódi rohadék nem olvasta volna végig ezt a posztot, már az elején letette volna, hisz megtorpedózva érzi az egóját, azt meg nem szereti. Ha mégis az vagy, most már meg van benned az Erő, hogy feladd magad.

Nézz föl! Ott az égbolt: mindennek a teteje! Az sosem lehet a tied!!

Tégy ma jót a világgal: vágj pofán egy rohadékot.