10 nőtípus, akit jobb, ha elkerülsz

nőtip.jpeg1. A duzzogó: ha látod, hogy valamiért neheztel rád, majd megkérdezed tőle, mi a baj, csak annyit felel: „ha magadtól nem jössz rá, nem is érdekel!”. Egész este szótlanul ül melletted a tévé előtt, de látod, hogy a kezében lévő távirányítót majd’ összeroppantja, ahogy kifehéredett ujjakkal szorongatja.

2. A gondolatolvasó: befejezi a mondataidat, és gyakran kezdi úgy a sajátjait, hogy „tudom, mire gondolsz.” Gyakran jön azzal, hogy tudja, mit csináltál, még akkor is, amikor még te magad sem tudod.

3. A mártír: szex után halkan közli, hogy bár ő nem élvezett el, meg nem is volt jó, de neki mindegy, a lényeg, hogy neked jó volt. Megfőzi a vacsorádat, leül az asztal legtávolabbi végére és nekiáll zokogni, azt állítva, hogy örömében teszi. Halkan azt mondja, hogy elvetted tőle a legszebb éveit, de mindegy, gyereket amúgy sem szeretne már, mert hangos és biztosan csak zavarna téged.

4. A pszichológus: folyton a szüleidről és a gyerekkorodról kérdez, és amikor próbálnád kerülni a témát, megszólal: „akarsz róla beszélni?” Gyakran szeret úgy szexelni, hogy te a díványon fekszel, ő pedig másfél méterről hallgat.

5. A boszika: minden nap elkészíti és felolvassa neked a horoszkópodat. Gyakran jön azzal, hogy sokkal könnyebben tudnád őt tantrikus istennőként imádni, ha spirituálisabb lennél. A szemében minden barátod tahó és csak hátráltat a lelki fejlődésben. Amikor hozzád akar költözni, megkérdi, van-e elég hely a könyvespolcodon a Coelho és Müller Péter gyűjteményének. Földanyáskodó típus.

 

6. Az emancipált: feminista eszméket vall, és már az első randin tudni szeretné, milyen elvárásaid vannak vele szemben, illetve az anyagiak terén mire számíthat. Leírja egy papírra, mit lehet az ágyban és mit nem. Azt is leírja, mihez lehet közöd és mihez nem. Végül a „minden férfi csak azt akarja!” - felkiáltással zárja az első randit.

 

7. A vallató: folyton az előző kapcsolataidról kérdez és összehasonlítja magát az exeiddel. Ha 10 percre eltűnsz, rögtön azt kérdi, kivel voltál? Gyakran jön azzal, hogy biztosan fogalmad sincs, mikor van a szülinapja, (mintha nem tudná).

 

8. A hippi: saját kézzel varrt kendertáskával érkezik és mindig van nála állatvédős szórólap. Ha meglátja, hogy szemetelsz, és nem vagy szelektív, azonnal rád üvölt, de ő simán a sínek közé pöcköli a még parázsló füves cigi csikket. Előnye, hogy dobszólóval és a krisnásoktól vásárolt szantál füstölőkkel könnyedén álomba ringatható. Imád Woodstock-ról anekdotázni, annak ellenére, hogy akkor még gondolat sem volt.

 

9. A takarékos: vászonzsebkendőt hord a zsebében és feltételezhető róla, hogy a vécépapír mindkét oldalát hasznosítja. Képes 20 mázsa májkrém-konzervet bespájzolni, csak mert olcsón jutott hozzá, és bármit lehet belőle csinálni később, ráadásul sokáig eláll a pincédben. Ötvenféle kaját tud előállítani krumpliból. Szerinte a kotongumi újrahasznosítható, ha kifordítod. Karácsonyra kuponokat kapsz tőle ajándékba. Szerinte pocséklás mindennap fürödni.

 

10. Az alkesz: nála bevágódhatsz bármivel, ami alkohol tartalmú, legyen az konyakmeggy, sebbenzin vagy főzőrum. Könnyű vele bánni, simulékony, ha sokat iszik vicces, ha keveset, kötekedős, és már az első randin kölcsönkér a kártyatartozására. Az ágyban isteni, ugyanis többnyire csak alszik benne. Előnye, hogy minden barátodat imádja, aki fizet neki egy kört. Szex után a játékgép felé fordul és bedobálja az apródat.