Megint támadt egy csomó filmötletem!

00a1vege.jpgDear Mr. Szpilberg ! Először is, saját bevallásom szerint, nagy rajongója vagyok művészetének. Kétszer láttam az Indiána Jónást meg azt az ítis izét, meg a Titanik óta, melyek mind a lelkemben szólalnak meg ma is! Aztán valami azt súgta, hogy maga pont úgy érez, vagy gondolkodik, ahogy én. Oda-vissza érezzük egymás lelkét, tudom!! És tudom, hogy nem vár ötleteket, de lenne sok-sok k*rva jó filmötletem, Önnek, mik megrohantak minap, és ha a Vajna meglátja majd, mert Ön lesz a gyorsabb megvalósító, hát tuti húgycső-csavarodást kap majd. Íme... vagyis ímék: Napjainkban járunk:

 

A világ kedvenc torzszülöttei

Egy torzszülött fiút az anyja 26 éven át a pincében tárol. Aztán egyszer csak valamiért le kell merészkednie anyunak oda. (A stáblista, meg cast meg excutive producer, amik a filmek elején vannak, a falra vannak fújva, ákombákom betűkkel, mintha a torz ember műve lenne, és a nő által tartott elemlámpa fényében vannak megvilágítva). Mintha a torzfia pingálta volna oda őket, aki menten ráharap, és minden formaságot mellőzve, leszedi halálra vált anyja fejét, aztán meglép. Beveszi magát egy ottfelejtett erdőbe. Itt találkozik az erdei rémnővel, akit szintén kitaszítottak a hozzátartozói születési rendellenessége, csúfsága végett. Megállapodnak, hogy belázadnak és elkezdenek tombolni a világban: közhelyeken mutogatják magukat és kirabolják az Eiffel-tornyot stb. Nyomukban egy süketnéma FBI ügynök, aki mindenkinek végig a szemébe néz. A két szörnyszülött tombol, de a sajtó imádja őket - akkor egyáltalán nem imádná, ha tudná a céljukat. Ugyanis úgy vélik, hogyha ők ilyen torzak és nem lehetnek szépek, más le legyen az, és ezért eltüntetik a Földet. Ugyanis a Sziklás-hegységben van egy mélyfúrt labor, ahol a Föld önmegsemmisítő funkciója van, ha szükség lenne rá valamiért. És az kell nekik. Meg is nyomják. Az FBI-os nőnek már késő. Addigra ráadásul már meg is halt, mert valahol egy kísérteties hotelben leveszi a pulóverét, de beleakad a feje és megfullad. És mindenki meghal. A robbanást jól meg lehetne mozgatni 3D-ben.

Pánik a víz alatt

Egy Chocco Bear nevű kakaós dobozfedél visszaküldő nyereményjátékon 20 nyertest sorsolnak ki, akik egy yacht kirándulást nyertek. Egyszer csak jön egy tengeralattjáró, amit szenegáli kalózok vezetnek. Tüstént elrabolják a turistákat. Csakhogy van köztük egy beépített kommandós, aki tüstént akcióba lép. Elszabadul a pokol: minden kalóz meghal, kivéve a turistákat. De tengeralattjárót egyik sem tud vezetni, a hadiműszer pedig irányíthatatlanná vált, feltartóztathatatlanul és irányítatlanul halad nyílegyenesen Miami Beach partjai felé. Úgy ússzák meg a katasztrófát, hogy a vártnál ellentétben, a hajó kisiklik a strandra és helo. De ezt még ki kell dolgozni, kell bele valahova még egy csavar, egy buzi vagy egy nekrofíl stb.

Meg ne halj!

Egy hétköznapi családapa olvas egy szörnyű újságcikket, ami arról szól, hogy egy repülő szerencsétlenséget szenvedett! Egy 30 tagú focicsapat lezuhan az Andokban. Ám a fura túlélők nem egymást kezdték enni, hanem magát a géproncsot. Fagyott mosollyal haraptak az ablakokba, üléstámlákba, burkolatba. Már a szárnyaknál tartottak, amikor a mentőcsapat rájuk talált. A családfő magába száll és mindenkit összehív. A csodálkozó családtagokkal egyenként megígérteti, hogy ne haljanak meg, mert egy csomót költött már rájuk, és kidobott pénznek érezné, ha idő előtt meghalnának. Azok hüledeznek, de megígérik neki. Az apa a barátait, szomszédait sem kíméli, felhívja, és őket is életben maradásra biztatja. Na, csak ezt ne mondta volna, ugyanis pont az ellenkezője történik: egy hét alatt mindenkit elveszít, mindenki meghal, akit csak ismert, mindenféle hülye balesetben, vonat, hajó, padló, ágyból kiesik, lenyelt fogkefe, vízi fulladás. Csalódottságában még azon a héten alapít egy új családot. Elköltözik és új szomszédai is lesznek. Őket már nem meri arra kérni, hogy ne haljanak meg, korábban sem jött be. A családtagok kimondatlanul is betartják az elvárt életfeltételeket. Na, egy kellemes karácsonyi ünnepen mind ott állnak a díszfa mellett, a családfő pedig mindenkinek vett valami szépet, csak úgy. De mindenféle drága, ám haszontalan cuccot: a gyereknek búvárszivattyú, anyunak valami fabálvány. Az asszony titokban átmegy a szomszédba, ahol már sokkal szebb ajándékok vannak. Amikor a férj megtudja, hogy elégedetlen neje elkóricált, mindenkit belök a medencébe, hogy: „akkor fulladjatok meg! Bárcsak már megfulladnátok” - aztán füstölögve lefekszik aludni. Ők meg megfulladnak.

 

A soha véget nem érő szálloda

Van valahol egy kisváros, aminek egy olyan szálloda a nevezetessége, ami minden évben süllyed egy métert – pont 1 métert - a talaj szarsága és az épület szerkezeti destabilitása miatt. Minden évben ugyanazon a napon süllyed egyet. Ilyenkor Hollywood-i külsőségek között, nagy hepajjal, partíval kísérve megünneplik az eseményt. Ezt természetesen megelőzi az érintett alsó szint teljes kiüresítése, kipakolása. Ekkor kerül képbe a barátságos, ámde szomorú arcú kutatódoktor, aki rájön, hogy az egész élet egy földönkívüli kísérlet! Egy alternatív valóságban járunk, amit ők gerjesztenek!!! Van egy illatos, színes, kövér nő, aki mindenhonnan madzagokat húz elő. Ő sem érti. Lefolyóból, liftből, másokból, a leglehetetlenebb helyekről. És a kutató rájön, hogy mind idegen spórák! A végén rádudál hangosan egy kocsi, a férfi meg férfihoz méltatlanul, fejhangon visít, bömböl, hogy: „Ne dudáltassa rám az autóját! Ne!” - majd minden szótagnál lesújt. Na, az egyik ufóról elszabadul egy szervizkocsi, kiszáll az űrhajóból és valakibe belecsapódik. Egy másik férfi, aki szamurájnak képzeli magát, úgy véli, hogy a fodrásza nem szereti őt. Bizalmatlan vele. Meg kell beszélni ezt. De inkább megöli. Az a vége, hogy a földönkívüli férfi átöleli a neje vállát és azt mondja: „mondtam, kabócám, hogy jó helyre hozlak.”

 

Kék emlék (alapos fekete komédia)

Minden kornak megvannak a maga démonai” - kezdi a narrátor. Ismét a jól ismert klisé: elérkezett az idő, amikor az Isten fia és az Ördög lánya materializálódik (testet ölt) napjaink Amerikájában. A fiú egy fura szálloda aligazgatójának fia, ami minden évben süllyed 1 métert. A srác naiv és szerencsétlen, nem erre a világra való. Az ördöglány viszont ravasz és számító, egy sztárbróker lánya, nagyon is erre a világra való.

[------- (Nem a szokásos dualista megközelítés vezeti a filmet, nem a jó és a rossz küzdelme kerül a középpontba, vagy az üres moralizálás, semmi több lerágott combcsont, melyek során eddig mindig az isteni aspektus került ki győztesen, a sátán pedig gonosz volt, piszkos és ideges. Inkább mindkét ellenpólus emberi és naturalista bemutatása a cél. A film az ördögöt és az istent egyaránt az emberi pszichében keresi) --------- ]
A két szereplő véletlenül valahogyan összejön, és azonnal egymásba szeret. Ők ketten mindvégig tapasztalatlanok és tök rendesek, de a körülöttük lévő emberek dekadensek, vakok és idióták, de nagyon. Apró jelek utalnak csak arra, hogy ők ketten nem közönséges emberek, hanem hanemek. Korábbi filmekre is utal pár jelenet
Aztán a faszi, aki ügyetlen és mellesleg Isten fia (de nem tud róla), véletlenül ráül az Ördög lánya (ő sem tud róla) tacskójára, de utána kézrátétellel feltámasztja. Mire a csaj megkérdi: „Ezt meg hogy csináltad?” A pasas annyit felel: „ügyesen”. Semmi misztikus fos nem kell.

A végén lesz benne egy elégedetlen pszichológus, aki egy szép nap elveszti a hitét, és elkezd nem normálisan viselkedni, mert rájön, hogy minden ember körülötte csak a normalitás maszkját viselő pszichopata őrült. Fölösleges tovább megjátszania magát. Rájön, hogy nincs olyan, hogy józan ész, épelméjűség vagy normalitás. Isten egyszerre vonzza és taszítja is a démonokat, érti nem?

 

 

A Halál élveboncolása

Ez egy romantikus akciókomédia. Helyszín: Napjainkban: egy műhold zuhan a tó közepén békésen ringatózó turistahajóra, aki süllyedni kezd. A szalonzene azonnal abbamarad. Elhallgat. Mind meghalnak, de semmi misztikus maszlag. Nem történik egyértelmű utalás, hogy hova kerülnek haláluk után a vendégek. És lesz benne egy férfi, valakinek az apja, de ez mindegy. Szóval, az apa aberrált kissé, mert túlságosan rajong a majmok iránt. A férfi pont egy fura szállodában recepciós, ahova, mit tesz isten, egyszer csak érkezik egy showdíva, énekesnő, akinek fellépési kelléke egy csimpi. A szobájában tartja, ketrecben. Amikor a nő elmegy mulatozni, a pasi felmegy és megnézi az állatot. Amikor meg akarja simizni, kinyitja a ketrecet, a majom meg kiszabadul és elszökik. Ajaj. A pasas el akarja kapni, nehogy balhé legyen. De sajnos a majom megdöglik. Bemászik a zárlatos fürdőkádba és puff. Van egy londeener haver, aki titokban nem retteg a veszélytől. Ketten berakják egy hajókofferbe és uzsgyi, le a liften. A film bár vidám, a sok groteszk dialógus erősen megkérdőjelezi az egészet. Az egészet még jelenetekre kell bontani, és ki kell tölteni poénokkal.

 

 

Meggondolatlan kívánság

Dráma. Egyetemes intrika. A fiú a legmagasabb ezoterikus beavatásban részesülne, de mikor megpillantja a leprás pap rohadó kezét, egyszerűen elhányja magát. Ez kiborítja a papot és jól lebassza. A filmben szereplő fiúcskának megjelenik 1 zen mester. Azt mondja, kívánhat hármat. A fiú azt kívánja, hogy bárcsak belelásson az emberek fejébe, látva azok gondolatait. Kár volt. Ugyanis nem csak az utcán mászkáló emberek agyában tekergőznek perverz gondolatok, hanem a közvetlen hozzátartozóinak fejében is, anyutól nagyiig. A nagypapa pl. szabadidejében borzasztó dolgokat tesz a péniszével. Az apja meg, amikor nincs otthon senki, felvisz a fiú szobájába egy prostit, majd a fia ruháiba öltözik és úgy közösül vele. A srác a végén nem bírja már ezt az erkölcsi fertőt és a vonat elé megy. De előtte elmegy még nyaralni Kairóba. A fiú második kívánsága az, hogy bárcsak ne kívánta volna az elsőt, de már késő, mert itt kétszeresen is vesztett 1 kívánságot, ami teljesítetlenül teljesült + már csak 1 maradt. Hát egy egyiptomi utazást kíván. Amikor a piramisokat nézdegélik, a fiú diszkréten leszakad a többiektől, hogy egy eldugott királysír oldalában könnyítsen magán. A következő pillanatban három múmia mászik elő a homokból és lecsapnak a gyanútlanra, aki erőteljesen tiltakozik. Egy sötét kriptába viszik: hogy beszéljenek a fejével. Fojtogatják, ami nem tetszik a fiúnak, hiszen nem kap levegőt. Szerinte azért is fojtogatják, hogy ne kapjon. Végül elengedik. Amikor hazaér, az anyja a tévé előtt fekszik, elnyomta az álom és a lábait szemérmetlenül szétdobta közben. Úgy van ott. És a fiú rosszul lesz. Itt jön a vonat.

 

Művészfilm

Két vidéki tapló rájön, hogy az emberi darálék, tehát az emberleves, a legjobb vastagbéltisztító szer, és elkezdik a környékbeli embereket bedarálni, olyanokat, akiket nem nagyon keresnek, de ott csúsznak el, amikor olyanokat is bedarálnak, akiket már keresnek. (Ez ilyen szimbólumos lenne: amikor a fogyasztó fogyasztja a fogyasztót. Életképek tahófalváról, jellemző mozzanatokról). Valakit, egy bárzongoristát, úgy vadásznak le, hogy ott áll valahol, ketten nekiszaladnak, mielőtt észrevenné őket, és felkapják, mielőtt észrevenné őket, elszaladnak vele a messzeségbe. (Kicsit költséges, mert a jelenetek többségét véresen kéne felvenni, de számítva a kasszasikerre, megéri…azt hiszem. Úgy gondolom, hogy a hagyományos moziközönséget már nem izgatják a hagyományos helyszínek, pláne a sablonos karakterek és elcsépelt szituációk. Valamivel elő kell rukkolni, valami újat kell mutatni, amit eddig még nem láttak. Ez a film más! A műfaja igazából meghatározhatatlan, de azt sem mondanám, hogy újat teremt. Egyfajta egyensúlyra való törekvés a cél, a komédia és a morbiditás között). Épp ezért a végén lesz egy űrhajós, aki 20 évvel ezelőtt nagy sztár volt, mert egyszer fellőtték, és azóta abból él, hogy a sztorit elmeséli különböző fórumokon. Egy űr-rajongó kisfiú lesi szavait nyálcsöpögve szerdán. Odamegy hozzá. És legyen valahol egy zeppelin is, meg egy bohóc, ami leharapja az emberek száját, mittomén, ússzon be elölről

 

Ütött az óra

Dráma. A család hatalmas állóóráját temetik, komolyan. Az anya fia nem jelenik meg a temetésen, és kínos párbeszéd játszódik le, mikor hazaér, közte és az anyja között:

Nem láttalak a temetésen, fiam – mondja az anyja.

Elmegyek táncolni, mert teccik nekem, ami ott van. Fények és léhaság.

Minek, fiam? Úgy sem éreznéd ott jól magad. Kicsúfolnák a kis testedet. A fonnyadt ujjacskáidat. Nem vagy szép. Oda csak szép emberek járnak.

Tényleg?

Aha.

Akkor is megyek, indulok.

Menjél, hülyegyerek. Majd sírni fogsz, amikor lebokszolnak és lebirkóznak.

Snitt

Már a buli után. Konyha. Az anyja látta az egészet a tévében. Egy döglött bohóc helyezkedik el a kredencen.

Láttál, anyuci, ahogy ott táncoltam egy nagy gyémánttal? - kérdezi lelkesen a gyerek.

A színpadon! Láttam. Leverték a cilindered a nagyobbak, idétlenke, és rángattak tánc helyett. Mondtam, hogy ne menj.

Az anya mosogatójában egy aszkéta úszkál vidáman körbe-körbe ezidőalatt. Anya elzárja a csapot, de nem néz fiára.

ANYA: Tudod, elég nevetséges voltál, amikor ott táncoltál azzal az irreálisan nagy gyémánttal.

FIA: Csak a cilinderemet verték le. Egyszer. De amúgy minden nagyon rendben ment. Ez csak trükk. A show része...

Dulakodás. Az anya a hálószobájába rohan toporzékolva fia elől aki az összetűzés során inkább csak védekezik az anya egyszer csak fájdalmas nyögdécselésekben tör ki a férfi betöri az ajtót és épp szemtanúja lesz ahogy anyja világra hoz egy arany zsebórát izzad ahogy kell de hogy dugta meg az óra? így (bevágott kép) jipppppí-jippppí és innen ugrunk Maldíw szigeteken menekülő önsanyargató de szexi nő karneváli menet helyett egy fanatikusokból álló felvonulásban igyekszik elvegyülni hogy az üldözői elől történő eltűnés még tökéletesebben sikerüljön sikerül is mert addig vereti magát amíg örömmel konstatálja a figyelemelterelést s üldözői tanácstalan bosszúságát mert ki veretné magát ingyen? itt szűkül a kép a pisztolycsőbe és indul az égnie kell ennek a szerelemnek égnie kell mintájára de nem feldolgozás nők és fegyverek martini karóra stb ekkor bejön egy robot és egy félelmetes másik robot egy távoli űrbázison félelmetes robotot csinálnak beragad egy nő egy szobába vele csak nehogy feléledjen most nehogy féljen nem ajánlják megrángat befogom a szemét és a saját szemem is hogy ne féljek mától semmitől semmitől semmitől csak nehogy rám világítson a lámpájával ekkor nagyon elszomorodott amikor megtudta hogy ő nem gyémánt akar menni megint mert teccik neki ami ott van a hülye szemét anyja azonban kisebbet lát benne mint ami valójában a kis törékeny tüdőbeteg anyuka azt mondja adok neked mindent csokoládét mirhát és tömjént hát tőled örököltem ami vagyok majd potyogó ürülék valami baj van a világgal mert ezután más lesz minden ugyanis ismer egy férfit egy olyan férfit aki olyan férfi de férfi aki különböző bomlási fázisban lévő hullákkal közösül erre a célra volt 12 darabja a szalon mentén 2 hetes hullától a félévesig vannak nők akik hullának is gyönyörűek a nyüveket balzsamokkal és szprékkel tartja távol nagyon mulatságosan szerzi be őket a helyi store-ban azt mondja nem hullára kell itt jön be a vígjátéki szál na szóval de az neki sem volt szórakoztató amikor a túl öreg hulla szétesett baszás közben és a végén a csávó már csak az üres medencecsontját tartotta a kezében és azt baszta saját megvallása szerint inkább kúr egy jó kis taknyos lucskos friss hullával mint egy ilyen szétesőssel mert a szétesőshöz már hangulat kell ezután a hatalomnak nem érdeke hogy tudd a titkokat ezért eredj nyomukba saját magad Macarena mit jelent ha valahol folyamatosan ég egy lámpa ma van a szülinapom ez én vagyok minden én vagyok