„Az anális szex istenkáromlás” – tartja özv. Betyárossy Ivánné, és ezen véleményét gyakran meg is osztja bárkivel, amikor unatkozni kezd a Gyöngytyúk patikában, sorban állás közben, és éppen meglátja, amint valaki valami szexgyanús dolgot vásárol. De hagyjuk is itt, ebben a sorban Ivánnét, ugyanis ma még rengeteg dolgunk van a többi öregasszonnyal is.

Ismerjük azt a néni-fajtát, aki valamiért soha nem hal meg, ellenben egyszerre szívja és rontja a levegőt? A mindenkit feljelentgetős morcnéni, aki még egy kedves, babázó kislányt is simán beletaposna a homokozóba, ha fel bírná emelni a göcsös lábát? Akik mindig megtalálnak és bezaklatnak téged, beleépítve lényedet a paranoiás téveszméjük, színesen zordoid, hagymázas örvényeibe? Ők az iszonyatnénik.

Élt egyszer egy ilyen, valahol, valamikor, valakik mellett... És annak az iszonyatnéni példánynak valahogy olyan lakhatási szerencsében volt része, hogy mind a 12, vele egy környéki szemlátomásra éldegélő embertársa szabad utat engedjen neki, tűrve, és sosem verve őt pofán. Pedig lett volna rá oka mindenkinek, de úgy vélték, nem illik egy rozoga nénit csak úgy lepofozni. Inkább csendben nyeltek, a néni meg hamar észrevette ezt, és nem hagyta abba kisdead játékait, vidám táncba kezdett a parlagon hagyott türelemréten. A néni balszerencséjére egy szép nap elköltözött a bal oldali szomszédja és kapott egy nagydarab, fáradt arcú, szakállas informatikust helyette. A néni már dörzsölte a kezét, hogy „ej, kisapám, de ki foglak készíteni mindjárt. Nehéz napok előtt állsz és látszólag egy bólogatós, udvariaskodó, birkatürelmű csimpinek tűnsz, haj, de kihasználom ezt rögvest!” És próbálkozott is a néni. Egyik nap a virágai ellopásával gyanúsította meg az új lakót, másnap meg azzal, hogy túl hangosan beszélt, akkor, amikor nem volt a lakásában. Az új lakót látszólag nem lehetett kihozni a sodrából. Nem szólt semmit. Ha volt is véleménye, mind lenyelte, ahogyan ebben az emocionális Colosseumban mindenki.

Egy szép nap a néni kicsöngette őt, és azzal indított, hogy ő tudja, lopja a tévét. Erre a szakállas pofa nem felelt. A néni kezdeti elbizonytalanodását egyre gyarapodó düh váltotta fel. Ehhez nem volt hozzászokva. Gyorsan megtoldotta annyival még a mondókáját, hogy ne merje még egyszer este 8-kor folyatni a vizet. Talán a víz lehetett az érzékeny pont, vagy a fasz tudja, mi, ugyanis a birkatermészetű, lomha informatikus hirtelen akkora fülest kevert le a néninek, hogy elesett. Meglepődött ott a kövön. Vissza mertek ellenkezni neki! Tettlegességgel. Érezte, hogy lassan repedezni kezdenek krézi birodalmának falai. A pofon után új időszámítás kezdődött és egycsapásra megszűntek a feljelentgetések. A néni csendben maradt. Vagy meghalt. Nem tudni, de több baj nem volt vele. A környék demilitarizált övezetté vált.

Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy léteznek ilyen robot nyanyák (a továbbiakban R. Ny) akiknek a programját csak így lehet felülírni. Pofonttal. Máshogy nem. Sajnos. Emberibben, plánem. Csak ebből ért, ez zökkenti ki. De akkor szabadul el igazán az apokalipszis, ha két ilyen, azonos súlycsoportban lévő iszonyatnéni kerül harchelyzetbe egymással:
- Marikám, te kussoljál, te is megéred a pénzed, meg az áramlopó férjed!
- Szét lesz neked rúgva a muskátlid, ne ugassál, rád gyújtatom az unokámmal a házad!
- Lelövetlek, te (…)!
- Nincs pénzed bérgyilkosra!
- Nyerek a lottón !
- Le vagy te… (…)
- Te vagy le!... (…)
- Igen, ki leszel te (…)
- Nem, te leszel ki, te homoszexuális fejű!!
- Te nem valami!
- Te vagy a nem valami!!

- Rád eresztem a kutyát, kurva!!

Stb…

Figyelik? Birkóznak, de egyik sem képes víz alá nyomni a másik fejét. És ennek a bibliai küzdelemnek sose lesz vége, mert mindegyik túl büszke ahhoz, hogy előbb haljon meg. Az ilyen szörnyű csörték során szabadul fel a légkörbe az úgynevezett „iszonyatnéni-energia”, ugyanis a pozitív és negatív ionok találkozása pulzár-visszacsatolást, egyfajta fekete minilyukat képez, aminek irdatlan gammasugárzása van - ebből lesz a gyűlöletfelhő, ami aztán szépen bemegy a városba és szavasesőként csapódik a lakosságra, új és soha nem hallott trágár szavakat plántálva az ártatlanok tudatába. És ez már így megy évszázezredek óta. Ebből az elszabadult, túltöltött energiából ered minden háború és minden katasztrófa. (Többek között, ezért zuhant le a Challenger is…)

Szent Walter Imre, író, így örökíti meg az iszonyatnéniket a Pál utcai fiók c. regényében:

- Mennyi tizenkét! – rikoltotta a szigorú matektanár, nagy náci Was?!-szemekkel, vonalzójával a padra subrintva, 1986-ban. Pedagőg az arcán. A szeppent gyerek erre csak arra nézett, de vége volt. Aztán egy szép napon, ez az ígéretes csemete haszonemberi lényében bizonytalanodik el, és azon kapja magát, hogy heroint árul a kokósoknak az aluljáróban. Vagy azon, hogy a testét árulja fánkért. Vagy azon, hogy pénzért lop. Vagy azon, hogy a gyújtogatás kedvéért gyújtogat. És elveszett emberiség lenni. Csak egy izé, egzisztencia nélküli járdasellő lett, és kész! „Ezt akarod kisfiam?” – kérdezte az iszonyat matek tanár néni. Pedig minden, ami lett, ő miatta lesz. A tininek elgyarapodik az érdeklődés az amúgy is kólás tekintetében, majd kapásból egy ágyútalpra felravatalozott rossz jövővel indít.

Egy lakógyűlésen jutott eszembe, hogy Ki a felelős értünk? És meg is válaszoltam: A született mi + a környezet, ahol a mi van. És mindezt Olgi néni példáján keresztül vezettem le.

Olgi néni egy vén doktornő volt a gimiben és onnan lehetett sejteni, hogy gyűlöli a gyerekeket, hogy gyűlölte a gyerekeket: direkt bevágta nekik az oltást, elgáncsolta őket a folyosón, hirtelen begipszelte a kezüket és úgy már nem tudtak a nagyszünetben lemenni focizni, és hatóságilag leborotválta a szőke kislány szépséges hajkoronáját, mert tetűveszélyre gyanakodott - persze a legnagyobb tetű ő volt.

Olgi néni olyan nőlény volt, akiben ember szexuálisan még nem járt és a képi értelemben vett „undorító” szó nem elég mély kifejezés rá. Vézna, szakadt, torzonborz és mindig barna volt. Barna szoknya, barna blúz, barna arc. Egy kötelező összosztálynyi kivizsgálás során, a rozsdás pesszáriuma felett érzett büszkeségétől hajtva, azt mondta egy fiatal lánynak, (aki azért sírt, mert nem akart ormótlan sztk keretet hordani, de muszáj volt) hogy ne „divatoskodjon” itten, mit képzelsz, ribi, jó neked az sztk keret is. És láttuk rajta, hogy ez a csúf R. Ny… élvezi a szépek könnyét. Ez tartja életben, kenyere és vize. De: Hibás ő? Hiszen őt is egy ilyen daltalan robotköcsög oltotta a szabadságharc idején, alkalma sem volt rá, hogy másmilyen legyen. Esélye nem volt nem robotnőnek lenni. És egy idő után egy Olgi néni nem is nagyon lesz más, nem lepi meg önmagát, marad aki ő. Mert ha más lenne, attól kiborulna. Olgi isiorvos néni annyira volt hippokratészi, mint amennyire a medvesajt medve.

És valamiért az ilyen R.Ny.-ek mindig huzamosabb ideig szeretnek a bolygónkon tartózkodni, majd 70 felé elhülyülnek, és a rejtett önutálat világutálatba fordul át, majd az embernél a jóval megbízhatóbb macskákat engedik a lakóterükbe, életvitelszerűen, és feljelentgetik az összes szomszédot, mert ellenség. Célja az energianyerészeti figyelem-önmagára terelés. Addig garázdálkodhat, amíg egyszer be nem sokall egy lakótárs és át nem segíti a nénit a következő inkarnációjába, balesetnek álcázott éjszakai gázolás formájában. De. Mi tartja életben ilyen sokáig ezeket? A morcong tartja életben őket, az állandó düh feszíti életük fonalát gitárhúrrá, melyen olyan szólókat képesek lenyomni neked, hogy a füled kettéáll. Szerencsés esetben, egy iszonyat nénit - még pályája elején, úgy 50 felé - egy jól időzített idegösszeomlás, egy tudat-reset talán még felrázhat gépálmából. De a bolondnak hiába mondod, hogy bolond, nem hiszi el. Akkor van kurva nagy baj, ha egy ilyen néni nyitott a technikai újításokra, mert aztán felfedezi a net nyújtotta terror-lehetőségeket és abból csak baj van: eldobja a horgolást és nekiáll befenyegetni mindenkit, akit csak ér.

Olgi néni is azt hitte, hogy büntetlenül kommentelgethet, ám az első, fenyegető kommentjétől, amit egy baba-mama oldalra nyomott, még ő is megrettent picit:

„Utálom a babákat! Figyejjé! Mit pofáztál itten az előbb, he? Mi vagyok? Mi vagy? Mi van?! Nem tudom, te kiket ismersz, de én ismerek embereket… DE neked akkor véged lesz bazmeg… neked… áhh… te neked véged lesz, nagyon meg fogod ezt az egészet bánni… meg-fo-god bá… bánni ezt!!! Megkerestetlek, VANNAK BM ismerőseim, lenyomozzák a neted és a drót végén megtalálják majd a te remegő kis húsvalódat, de akkor bazmeeeg,… Jaj lesz neked, Fűrész összes lesz, kínzás és egyebek!!! Fész mi?  Elintéztetlek. Figyeljél ide… fi…figyeljél ide kicsit, légyszí NEKED ANY-NYI LE-SZ!!! hulla vagy bazmeg!!! Halottest. Eltöröm a fejedet, vérláz meg egyebek. Ezt meg keserüllöd! Olyan fickót kapsz tőlem, hogy kinyalom a seggedet!! Viktóriaaaaa az országnak !!!444444 véged, kérlek….áhhh,,,, nagyon is nagyívben le vagy te!! Úgyhogy fuck! Buzi? Buzi bazmeg?? „

 És az ilyesmi senkinek sem szíves látvány…

Az iszonyatnénik kezelése

Honnan ismerhető fel egy R.Ny? Onnan, hogy sosem néz a szemedbe, vagy ha mégis, akkor látod, hogy nem téged lát. Nem érti, amit mondasz neki, és csak azt látja, amit látni akar. Mindig ugyanazt hajtogatja. A múltja, a zavaros ideológiája és az elfojtásai rángatják minden végtagját és szervezik cselekedeteit, zömében ezért rosszindulatúak. Objektív valóságnak fogadja el az őt körülvevő világot, egy második gyermekkor dacos fázisában. Beszűkült tudatú szerkezetnő. Vegyünk egy klasszikus példát: Van a boltba járogatós nyanyafajta, aki tudja, hogy az eladó semmilyen körülmények között nem küldheti el őt a picsába, és ezzel vissza is él. Ám ha olyan eladóval hozza össze a sors, mint alanti példánkban, aki ismeri az R.Ny-ek működési mechanizmusát és kezelési módját, pórul járhat:

ROBOT NYANYA: - Na, hello, te hitler! Van kolbász? Ez nem kell, száraz, rohadjál meg!

ELADÓ: - Jöttél kötekedni, mi, vénszatyor? Ó, hogy éhesen ásítson feléd a kripta ajtaja…!

(néni kicsit kizökken)

- A kutya bütykös faszát! – mondja.

(talán most akadhat meg benne a sorsprogram és lehet nem-robot nyanya. Én hiszek benne, hogy van visszaút, hiszen létezik sok nem-robot-nyanya is)

R.NY: Ezért megöllek…majd egyszer!
E: Nem.

R. NY: Gyűlöllek. Megöllek.

E: Látom, sírni akarsz.

R.NY: Gyűlöllek

E: Vigyázz, már csak ismétled magad.

R: Nem ismerhetsz meg! Nem vagyok robot!

(ez az önámítás és önvád melyek termelhetnek endokrin-jellegű kizökkentő anyagokat)

E: Kaki

R: Micsoda??

E: Kakilni az arcodra. Azt szeretnék.

Az eladó hallgat. Az újgenerációs R. Ny. megismétli, de máshogy:

R: Mondja, maga nem normális?

(Csak csend. Az eladó karba font kézzel áll ott, és nézi a tomboló nyanyát, mintha csak egy új és érdekes rovart tanulmányozna a terrárium biztonságos üvegfala mögött. Ez bosszanthatta a műszernőt, mert ismét zajra kelt)

R: Mondja, maga bűnözőindulatú?

Csend. Csak nézés.

R: Hajlamos az éjszakai, hangos csavargásra és a hányaveti nemtörődömségre?? Hanyag, rendetlen anyabaszarintó?! Kutyarámúszító!

Az eladó lazán elmosolyodik, majd annyit mondjon neki, tényleg kedvesen:

E: Hülye…

R: Hát, micsoda?!

E: Hülye vagy, robotnyanya.

R: Ez butaság! Nem vagyok!

E: Le vagy szarva

R: Nem vagyok. Ezt ne merje megismételni még egyszer!

E: Béna. Béna R. Ny.

R: ??!!

E: Robotnő…

R: Nem láttam még ekkora pimaszságot. Nem.

E: Lehet, hogy ez menti meg az életed! Ha MOST megállítod a fejed, az őrülten objektumokra vetülő tekinteted és leülsz.

R: Hagyja ezt abba! Nem bírom! A hülyeségeeeeEEEEeeeeet…!

…és itt, ezen a ponton a nyanya kizökkenhet magából, összeroskad, és ha hagyja beáramlani a hirtelen támadt szabadságnyíláson át a pozitív csít, akkor kizökkenhet a nyanyaprogramból és újra rendes ember lehet.

Ennyi.