Telepata homitomi

telepata.jpgA forgalmi rend változás óta Tomi kénytelen volt átmenni a másik oldalra, hogy a szembeforgalomnak szembetűnjön. Egyedül dolgozott. Próbált a többi láthatósági mellényt viselő kurvához csapódni, de rendre elkergették. Irigyelték a kollégák, mert ő nem volt hozzájuk elég lestrapált. Nehéz a homiprosti szakma, de Tominak csak fele annyira, ugyanis már 5 éve sikeresen viszi a boltját, úgy, hogy közben egyetlen egyszer sem feküdt le senkivel. Pedig az ügyfelek azt hitték, igen. Mindjárt elmagyarázom. Érdemes lesz kivárni, esküszöm.

Tomi hirdetése még ma is fut a Homisex magazinban: „Gáláns urak jelentkezését várja a kényeztetést igen csak adó, fiatal ex-gimis srác” – nos, igen, a fogalmazás sosem volt az erőssége, mentségére legyen mondva, nem sűrűn van rá szüksége, ugyanis ő nagyon szép volt, a szép embereknek pedig nem életbevágó tökéletesen fogalmazniuk.

Kedvenc vendége egy 50 kilós 50 éves kubai menekült bácsi, aki már 20 éve él Budapesten. Tomi kubaija nem kért sokat, csak orál-és popsit, de azt is csak elméletben kapta meg, mégis mindig elégedetten távozott.

Tomi ma este a Sas-kabaré után ereszkedett vissza a Népligetbe. Nem volt kedve dolgozni, de nem is fog semmi olyat tenni, ami egy kurva, úgymond, munkaköri kötelessége: megérinteni a vendéget, szexcéllal. Ugyanis Tomi születetett teleptata volt, megérezte, mit akar az ügyfél, akar-e egyáltalán fizetni, vagy aktus után elszaladni. Telepata alapjaira építkezve Tomi kiélezte magában hipnózista képességét is.

 

A kuncsaftokat szépen felhozta, itallal kínálta, csevegett velük, közben kellemesen elkezdte hipnotizálni őket. Erre a célra volt egy apró, arany mikimausza, amit rendszerint a nyakában hordott. Ezt lóbálta az orruk előtt, jobbra-ballra, míg csak el nem nehezedett a szemhéjuk és döglesztően álmosak nem lettek. Ha az illető készen volt, Tomi bebeszélte neki: „most levetkőzöl, behatolsz, most kölcsönös orál jön, és nagyon jól érzed magad, és hopp, máris felöltöztél, visszaültél a fotelbe és annyira jó volt neked, hogy még egyszer elmentél, a gatyádba.” Ilyen az elbeszélő-szex.

A vendég néha a fotelben ülve ment el. Persze, nem lehetett mindig a ruhás módszert elsütni, néha hagyta, hogy a vendég levetkőzzön és az ágyára heverjen, ilyenkor ott végzett velük – az elégedettség sosem maradt el: a kuncsaft nem győzte magát utána törölgetni.

Álmokat adott nekik, hiszen minden szex a fejben dől el, és az ügyfelek mindig kielégülve távoztak. Hol itt a bánat? Ezzel a módszerrel a nemi betegségek kockázata, oda-vissza nulla. Nem voltak anális következmények, nem fájt neki ott hátul, nem tágult ki semennyire sem.

 

Tominak bejáratott vendégköre volt. Egy hetvenes úr Németországból járt hozzá, havonta egyszer. Egyik alkalommal kapott is tőle egy iPad-et, de nem merte használni, mert félt, hogy a drága és lapos masinát ottfelejti valahol, ráül, vagy kiesik a kezéből, vagy ráejt valamit, és akkor vége van - így csak este vette ki a csomagolásából, 5 percre, és az ágyban, párnák közt nézegette.

Akár egy üzletember, Tomi is gyakran eljárt szakmai fórumokra, gay-prosti konferenciákra kapcsolatot építeni. A tavalyi Gay Fétis Expo-n is részt vett. Belépni csak meztelenül vagy fétisjelmezben lehetett, és mivel neki nem volt szexi, fényes latex cucca, hát magára húzott egy zöld lycra-biciklisnadrágot, hozzá egy szőrgalléros mellényt. Egyáltalán nem érezte magát szexinek, ennek ellenére egyesek megláttak benne valamit, ugyanis elismerésük jeléül apró tárgyakat próbáltak feltuszkolni neki, …meg le is akarták hugyoztatni magukat vele, meg kikötözni őt és tréfásan viasszal lecsöpögtetni, de Tomi időben elszaladt.

A Népi Szadó-szakkör idei meghívott fakultása az erdélyi Ostorcsapás Egylet volt. Tomi nem szívesen vett részt a prezentáción, mert félt, hogy ő is úgy jár majd, mint az a kipeckelt szájú pasas az előtérben, akit csillogó fekete latexruhában lelógattak a plafonról, este aztán, mint valami ember-pinyátát, óriás gumilőccsel püfölték. Az egyik rendezvényteremben éppen a Homofétis megjelenése a kortárs hazai irodalomban c. plenáris ülés zajlott, ahova Tomi, prospektusokkal teli zörgő reklámszatyraival be is nyitott, de amikor látták az arcán az őszinte szörnyülködést, kizavarták. A téma egyébként a rákövetkező évben érettségi tétel lett.

 

Ha kicsit meg volt szorulva, Tomi bokrozást is bevállalt a ligetben - ott annyiban változtak a feltételek, hogy ügyelnie kellett a fényviszonyokra, tehát vagy nappal csinálta, vagy este és lámpafénynél. Hiszen vaksötétben a kuncsaft nem látja az átverős hipno-mauszt, amivel szexálomba tudja ringatni őt. Az ügyfél kényelmesen az oszlopnak támaszkodhatott, aztán egy fürge elme-orál (gumival, vagy anélkül, mindegy), majd fájront és vacsi, végül Sas-kabaré. Ez egy munkanap.

Ami a fiú valódi szexuális életét illette, nos, az nem volt neki, mert a szex egyáltalán nem érdekelte, a meztelen testek látványa nem sok érzelmet váltottak ki belőle. Se a nők, se a férfiak, se a pajzán tárgyak, se semmi más. De rájött, hogy a szex-téma fejhető, hiszen az egész világon igen népszerű elfoglaltság. Ezért képezte magát kurvának.

 

Tomi áll a Népligeten. Emlékezik. Hirtelen. Számon kér. Hogy miért ilyen és miért így?

A telepata képességét rendszeresen próbálja használni szerencsejátékokra, de valamiért a lottószámokat nem látja, ellenben a sorjegyek néha hagyják magukat, és átlát rajtuk. De ez is csak néha történik meg. Hiszen nem tapogathatja végig az összes sorsjegyet a szemével, vásárlás nélkül. Ha nagyon koncentrál valamire, vérezni kezd az orra, így hamar kizavarják a lottózókból. Sokkal könnyebb dolga lenne, ha a sorsjegyeknek meg a lottószámoknak lennének gondolataik, mert úgy könnyebben fogná a hullámokat. Eddig csak egyszer tárta fel magát egy szép összeg, és 10 milliót nyert a Lóvézivatar! nevű sorsjegyen. Mivel belement abba, hogy a Szerencse Közlöny interjút készítsen vele, az apja hamar megtalálta.

Tomi 15 éve nem beszélt az apjával, ugyanis durván elkente a gyerekkorát az örökös, utálatos és goromba szexuális közeledéseivel. Tehát 15 év után felhívta a fiát, és olyan kedves hangot ütött meg vele, amit Tomi még sose hallott, mégis hánynia kellett tőle. Hamar kiderült, hogy a hívás nem csak egy önzetlen, lelkifurdi-csevely, hanem komoly maroktartás. Amikor Tomi azt felelte gyöngyváró apja behízelgő szavaira, hogy most leteszi és soha nem ad a lóvéból, az apa sírva arra hivatkozott, hogy bezzeg ő megcsinálta és felnevelte Tomit, és nem az ő hibája, hogy az anyja elhagyta őket, csak mert túlságosan szerette a fiát, és hát istenem, ha az az elsöprő apai szeretet csak kukitapival mutatható ki, hát, látott már ilyet a világ. Tomi szó nélkül lerakta és sírva fakadt. A 10 millából lakás lett, és hiába próbálkozott, többet nem látott át a kaparófelületeken.

 

Tominak volt egy tengerimalaca is, a Rezső, akit képességei segítségével elkezdett beidomítani – ma már, ha belógatott neki damilon két sósperecet, megcsinálta a krisztusfüggést. Hajtogatott neki papírból egy kis könyvet is, amivel kerek 5 percig úgy tudott csinálni, mintha a mellső mancsaiban tartaná és olvasná.

Tominak volt egy vak vendége, akiről sose tudta, hogyan talál el hozzá, de valahogy mindig eltalált és megtalálta a 20 csöngőgomb közül az övét. Pedig nem domborított a neve, tulajdonképpen nincs is kiírva a konzolra. Ez azért már több mint vakvéletlen! (Bár a fasz tudja, ennek is legalább annyi az esélye, mint annak, hogy egy homiprosti néha látja a nyerő sorsjegyet és minden dráma nélkül beránthat vele 10 milkát.)

Mivel ezt a halmozottan látáskárosult vendéget szemek híján nem tudta átverni, hiszen egy vakon nem tudott mit meghipnotizálni, hogy ál-szexet kövessen el vele, hát lefizetett egy igazi melegprostit és átpasszolta neki az ügyfelet. A pénzen meg feleztek. Amikor a helyettes srác rákérdezett, hogy mégis mi a sunciért passzolja át neki ezt a vakot, amikor se nem büdös, se nem csóró, se nem erőszakos, igazi főnyeremény, Tomi azzal érvelt, hogy ő tótkomlófalui srác és ott az a szokás járja, hogy vakkal szexelni hosszú telet jelent, ő pedig nagyon fázós. Ezt be is vette a kolléga. Az igazság valószínűleg nem csúszott volna le ilyen könnyedén.

Miután a vak kikopogott a lakásból, a pótsrác elmesélte, hogy tulajdonképpen káprázatos volt vele a szexélmény. Mivel a vakoknak kifinomult a tapintása és egyéb érzéke, hát a mennyekbe repítette őt, akár még ingyen is elment volna vele. Először érzékenyen tapogatta őt, majd végignyalta az egész testét, és képes volt úgy csókolózni a seggével, hogy közben majdnem felfalta azt. Előbb durrant el ő, mint a vaksi csávó, de erről csitt!

 

Most, hogy Tomi újra lejött, és itt áll a Népligeten, a Sas-kabaré után egy kevéssel, és nem tapadt rá senki, újra nekiállt önanalizálni. Hiszen az elméje mind a sajátja, még ha telepátiával verte is meg az Ég.

Az élet egy életre szóló sérülés…

Tomi gyorsan másra gondolt, de kár volt, hiszen ott is csak saját magát találta.

Most szívesen rágyújtana, ha dohányozna.

Rájött, hogy mennyire nem hepi. Odasétált a buszpályaudvar egyik tükrös ablaka elé, elővette a nyakában lógó hipno-mauszt és hepire hipnózta magát. Úgy is maradt örökre.

Már boldog volt. Ha élő soha többé.

Az emberben semmi nem múlik el nyom nélkül. Akár van Népliget, akár nincs.

 

 

 

Címkék: szex, love, lóvé, könny, mámor