Tévéműsorba hívták Mici István politológust, aki reggel még nem sejtette, hogy estére már meg lesz evődve. Falni fogják. Világosan fel fogják falni őt. Már a stúdió szereplővárójában elhatározta, hogy melyik szót fogja majd sűrűbben használni a beszélgetés folyamán, és úgy döntött a ’diaszpóra’ lesz műsoron, ami jól hangzik, kifejező és roppant okosnak tűnik tőle. És az is biztos, hogy bármit is kérdezzenek tőle, az „Eszméinket lehet, hogy nem lehet jeltelen tömegsírba, nem!” – mondatot mindenképpen el fogja sütni, mert túl jól cseng ahhoz, hogy ne.

Mici István korábban azzal alapozta meg hírnevét, hogy a „szocialista” szóhoz társuló fogalmat egy negatív definícióval frissítette, és pont jó időben rukkolt elő a javaslattal, mivel akkoriban a szó már elvesztette eredeti jelentését: „a szocializmus olyan emberek halmaza, akik többnyire előtérbe helyeznek, nem gáncsolnak, tudomásul vesznek népet és kézen fogva vezetik aztat. A nép igényeit nem könyveli el súlytalan nem-valóságként és nem zsákmányol ki folyton, csak ha nagyon kell, de akkor sem nagyon.” – hangzott Mici István elmés faragványa.

István a kinti tévéről jól láthatta, hogy Hájer H. Gábor műsorvezető éppen végzett az előző vendéggel és őt kezdi felkonferálni. Épp csak meg tudta igazítani nyakkendőjét a falikút fölötti tükörben, már intette is befelé a fejhallgatós rendezőasszisztens.

- Anyám reggel megkérdezte tőlem, hogy szeretem-e, mire én azt feleltem neki: hogyne. Esetleg. Talán  – kezdte Gábor tréfásan, hogy kitöltse azt a mikroidőt, amíg Mici elfészkelődik a magas és kényelmetlen dizájnszéken.

- Mi újság? – hangzott Gábor első szakmai kérdése Mici felé.

- Jó estét. Üdvözlöm a nézőket is. Hát. Egy félig okos barátom szerint a diktatúra az egyetlen működő államforma, míg egy másik, de már teljesen okos barátom szerint az összes létező államforma egyetlen fundamentuma és mozgatórugója: a pina. A sikeres diktátor titka, hogy az egész lakosság tökét képes egyszerre tartani egyetlen markában. Láttam a Spektrumon egy filmet, ahogy a Kínai Nagyfalat építették, és ott nem volt visszaduma, az egész országnak építenie kellett, embertelen körülmények között, és aki útközben meghalt, hát istenem, beleépítették a falba. Nem volt helye a kecmecnek. A császárok, uralkodók és a diktátorok a történelem folyamán abban a hitben éltek, hogy bármit ráerőltethetnek a népre, mert az előbb-utóbb belenyugszik úgyis, de a sorozatos felkelések hatására rájöttek, hogy ez nem mindig működik. Milyen egy modern diktatúra? Van-e őszintén? Képzeld el, hogy egy reggel felkelsz, iszod a kávéd, olvasod az Indexet, egyszer csak rád töri az ajtót hat kommandós, kitépik a netet a falból, majd rád kiabálnak, hogy „na, öcsi, most azonnal takarodsz kifele és felsöpröd az Andrássy utat a fogkeféddel, a Hősök teréig, addig, amíg nem szólunk, hogy abbahagyhatod!”. Hogy meg lennél sértődve, mi? Ez ugye elképzelhetetlen, így, a legmodernebb kor derekán. Tényleg? Mi lenne, ha kapnánk egy diktátort az arcunkba, aki fürge és tárgyalásképtelen? Van-e jó diktátor? Mert én felvonulnék akármelyik diktátornak, amikor kéri, rá a Kossuth térre, de csak abban az esetben, ha anyagi, erkölcsi és egzisztenciális biztonságot teremtene cserébe. Fel én. A diktátoromnak nálam nagyobb arca senki transzparensén nem lenne, de a semmiért, már ne haragudjon, nem. A szopatásért plánem. Amit a kormány most önkielégítőleg ránk erőszakol, egy inkorrekt habzóbor, nem pedig sámpány, nem az! A politikában se strandidő, se uborkaszezon: nulla-nulla! És ezt majd tessék szépen megszokni! A szellemi diaszpóráról ne is beszéljünk… meg a személyi különbözőségről. Nem szeretem az ilyen-olyan különbözőséget. Minden ember másnak örül, ezt tudomásul kell venni. Mondok egy példát: láttam a NatGeo-n, amint egy mélytengeri biológus nő lelkesen kotorászik a vízből frissen kihúzott fémkosárban, majd előhalászik belőle egy alaposan kidolgozott kutyaszarra emlékeztető tengeri taknyot és könnyes szemmel cirógatja, hogy „micsoda felfedezés, új faj, megérte felkotorni érte a Mariana-árok alját…” Ez az élő rémálom, ez a mélytengergyümölcse valakinek élete tacsdaunja!  

- Hogyan látja a mai politikai csatározásokat? Rosszak-e vagy nem jók? – kérdezte Gábor, aki frissen ébredt és zörögve szórta szét papírjait a padlón.

- Az lenne a legjobb, ha mindenkinek a saját élete peregne le a szeme előtt, nem másé! Igazi ágyúkra van szükség, amik nem gipszből vannak, és ehhez néha be kell olvasztani a harangokat is. Sületlenség! Fegyvertelenül 8 napon túlit okozni az országnak, na, az a csoda.  Ha valahol a világban nagy katasztrófa történik, rögtön tudomásul vesszük, hogy nem velünk történt. Az embereknek masszív és akut biztonságigénye van napestig, és a jó politikus akkor is azt mondja, hogy nem baj, ha baj, de azt a nemet legalább sűrűn mondja, még akkor is, ha az a nem igen. Nem? Noha a Politikus szóba már eleve bele van építve az a -kus, de csak egy essel! És mi majd szíveinkkel hallgatunk reá! Eszméinket lehet, hogy nem lehet jeltelen tömegsírba, nem! A népnek két fajtája van: a Majdnem-nép és a Valószínű-nép, (elméletileg van még a Szinte-nép meg a Teljes-nép is, de ezt a kettőt még senki se látta). Egy átlag nép rugalmatlan és bár alapvetően lassú, hangulatának mozgási sebessége mindig attól függ, hogy mennyire ijedős. Természetes ellensége a presztízsharc meg az idő. Egy felokosított nép mindig bemelegít tüntetés előtt, nem csak úgy neki esik - talajgimnasztika, karkörzés, rézsútos magatartás. De vegyük a leggyakoribb nép-fajtát, a Majdnem-népet. A Majdnem-nép milyensége mindig attól függ, hogy mennyire dugja elő a fejét a bokorból, ha rámered a puskacső. Aztán BÁM van, vagy NYÁM - mindkettő érdekes rövidítés, de ebbe most nem mennék bele, untatva a nézőket. Friss levegő kell minden néptüdőbe. Ha a diktátor mosolyog és nem öl nagyon és van egy keze, akkor. Tehát az egykezes irányítástól létezik a legvidám-diktatúra. Valahol. Ha. Hitelt a népnek! - mondhatnánk transzparensen.

- Mi a véleménye a tromfról, a gazdasági, illetve adóreformokról? Hát a preventív privatizációs fenntartozásokról? – ásította Gábor.
Mici hihetetlen nagyot kortyolt az előtte álló vizespohárból, majd így folytatta:

- Tudja, ez olyan, mint amikor a zen pillangó délben ráébred, hogy bár megtalálta az undorát, aznap még nem teljesen használta. Vagyis nem merte. Célokra. Érti? Egy gazdasági reformnál, vagy minél, először mindig a célok vannak meg. Ahogy az adónál is. Aztán jön a tromf. De a probléma gyökerét leginkább a nemzeti diaszpóra jelenti. Ahogy a metafizikus mondja: a végtelen csak 1 létezik. Hogyne fogyna a magyar, ha az állam állandóan markdossa a tökeit!! Hogy tudna így felszabadultan elélvezni? Kérdi a nép: „Miért?” Mire a válasz: „Mit miért? Közöd? Te szemét! Mert szemet szemét, közöt közért!” A kormány emberfaragó, nem pedig a lábát saját kezével széttevő, majd azt direkt eltörő futballista. A nép lényege belélegezve is megtapasztalható. A holnapunk még távol, de a mostunkból van dögivel. Emiatt se nekem, se minekünk cseppet sem kell nagyon lemeakulpázni magunkat.

Mondok én valamit. Az emberiség 80%-a seggfejekből áll. De hogyan éljen túl egy nem- seggfej a seggfejek uralta világban? Úgy, hogy elhiteti a seggfejjel, hogy valójában ő is seggfej, és nagyon is közéjük tartozik. A seggfejet onnan lehet megismerni, hogy mindig királykodik, és azt hiszi, te csak azért létezel, hogy őt kiszolgáld, semmi másért. És amikor a király odaszól neked, hogy „hé csicsó, töltsd fel kupám jóféle borral, szaladj!” - te szépen leviszed a pincébe azt a kupát, belehugyozol, óvatosan, csak félig, ne színig, majd rátöltöd a bort és röhögsz magadban, miközben a hülye király megissza.

Ha a diaszpóra jelentős, sok minden amiatt van. A saját hülyeségeinkért nem mindig mink vagyunk a felelősek. Például az őseink inkább. Vagy a jövő generációja. Fehérnarancs és ördöglakat, kékszegfű. Illik becsülni az ártalmatlant, mert ritkaság, mint az elefánt télen.   

- Szociálisan fellendülést jósol? Vagy úgy mondjam, felüdülést? Vagy bármit legalább, ami egy kicsit is fel? - kérdezte Gábor műsorvezető őszintén.
- Nem jósolok én semmit se! De hiszek abban - hülyemód - hogy nem lehet a világ összes politikusa szarember. Akik a pályájuk elején, egy sötét kazamatában, gonoszul letették a szabadkőművesi Nagy Gonosz-esküt és onnantól kezdve csak harács és vér van és Isten hozta őket a diplomás rohadékok nagy, zárt családjában. A másik meg ez a fajtisztasági kérdés. Értsük már meg, hogy nincsen tiszta vérvonal sehol se, hiszen a történelem folyamán már mindenki csinálta mindenkivel, úgyhogy ami van, az egy nagy bioleves, fajkatyvasz - szép, de katyvasz, és hagyjuk már úgy, ahogy van. Akár szemmel látható, akár csak papíron. És ezt el lehet fogadni. Tiszta vérvonal helyett a tiszta elvrendszer, az lehet! És az ember nem származik minden nap. Melyik a tiszta vér, és miből? Fajvér? A rendszernek sem közömbös, hogy egy okos szélsőjobb balfasz miről álmodik. Hát miről álmodna? Mindig a jelenről. De a tapasztalatok szerint egyes álmokban gyengébb, míg másokban erősebb a jelen. A fejekben is. A rendszer pedig nem álmodhatik helyettük. Ez nem szoftpornó. A lényeg: minden politikai ballépést balesetnek, rablásnak és öngyinek kell beállítani, akkor nem lesz baj. Talán nem megyünk még tönkrébb anyagilag. Ez olyan, mint a néni a viccben, aki tolja be a kerékpárját, majd megáll a kapuban, és azt mondja: „Jaj, kezd lehangoló lenni ez a temetés!” Főleg a diaszpóra miatt. Meg a vakhit miatt. Láttam egyszer egy nagyon hívőt. Érzelemmentesen ült, egy ráfagyott maszk az arca, gesztusai némák, ÉS mindenki tisztelte őt. Mert helyettük is elfojtott, így már nekik nem kellett. De szerintem ő csak mereven menetel egy nagy rideg semmi felé. És ha ilyen az Isten, akkor nekem nem kell. Ez így szar. A Mennyekben nekem puha meleg legyen legalább, vagy valamilyen. Téged az Isten is úgy teremtett. Engem is.

- A jelenlegi ideológiai diaszpórában látod már látni az alagút végét?

- Odaadta floppyn, de amikor beraktam, a gép kinevetett, majd gúnyosan megkérdezte, hogy megformázza-e nekem, de ő sem gondolta komolyan. Elszaladt a technika már. Legalább magunknak ne hazudjunk. És akkor elmegyünk majd szépen, őszintén egymás temetésére. Anyám azt mondta: „Te! Akkora fagyikat eszel! Kikéred magadnak az irdatlan vaníliákat, aztán csodálkozol, ha gombóc van a torkodban?" És igaza van. A szociális átalakulás és a szakértői parlament felállítása lenne az egyetlen és gyors ír a diaszpórára. Példa a saját jogunk ösztönös és hirtelen lefojtására: amikor az egyik szerkesztőmtől kérni merészeltem a havi honorom, ártatlanul rám nézett, és azt mondta: „Mici, előfordult már, hogy nem kaptad meg?” Erre én nem azt feleltem, hogy „igen, kétszer is”, hanem azt, hogy: „Nem, nem, soha!” - és jelenleg ezen a szinten tart az ország. Pedig én nem szoktam szintezni. És nem vagyunk bénák, csak mert az eredményeink azt mutatják. Ne luxuskaszáló legyen egy ország, csak egy jóléti megléthely. Aki meg nemet mond, azt hideg szappanos vízzel kéne lemosni a politika színpadáról.

- Köszönöm a beszélgetést. Vendégünk volt Mici István, politológus. Most egy rövid reklám, majd a Szembesülés c. teledráma, utána pedig a Tini Dinó Zsaruk jön, premier évaddal. Maradjanak velünk lefekvésig! Jó éjszakát!

Mici még le se kászálódott a magas székről, máris elkapták. Két marcona élő hegy ragadta meg, leütötte, majd vászonzsákot húzott a fejére. Soha többé nem látta a napvilágot.

Egy sötét pincében rakták le az ájult testet. Innen nyílt a rideg és futurisztikus tenyésztő labor, ahol már nem egy politológus dolgozott öntudatlan. A félig életben, félig álomban lévő politológusokra nagy szüksége van a hazának, ugyanis a poligenetikusok véletlenül rájöttek, hogy a politológus, miközben politológizál, a farcsontja környékén fura szőrzetet termel. Ezt később elnevezték aranygyapjúnak. Egy politológus egy fél órás kerekasztal beszélgetés alatt akár három centis szálhosszúságú prémet is képes növeszteni. Amikor az egyik műsor után Hájer H. Gábor felfigyelt az egyik politológus, Cicus Márton gatyájából kitüremkedő szőrzetre, rögtön rákérdezett. Márton csak legyintett és azt felelte, fogalma sincs, de már jó ideje így van, és hozzászokott. Ha már nagyon kilóg a bugyijából, egyszerűen leborotválja otthon és viszont látásra. Gábor azonnal lejelentette az ügyet a kormánynak. Később azt a parancsot kapta, hogy minden politológust, aki ezt a prémet termeli, szedjen össze és zárjon el. Erre a célra hamar fel is épült a tenyésztő labor, állami pénzből, ahol napi 12 órában arra kényszerítették a kikötözött és mesterséges kábulatban tartott politológusokat, hogy analizáljanak, beszéljenek, pofázzanak, csak úgy bele a térbe. A közben termelődött aranygyapjút pedig learatták. Ilyen tiszta aranyat még nem is láttak, (amit később elneveztek bio-aranynak) és ma már külön iparág épül a jelenség köré.

Sajnos nem minden politológus ilyen gyapjútermelő fajta, van közöttük pár, aki nem termel semmi ilyesmit. Rájuk a halál várt, megevődés formájában, ugyanis ha valaki nem ment át az első teszteken, Gábor feldolgozta őt a gyártásvezetővel. A hús, az hús, a családnak meg enni kell adni, a holttesteket pedig nagyon el kell tüntetni. Minden stábtagnál méterekben lógott otthon a házi füstölőben a politológus-kolbász, kilókban állt a hátszín, a bélszín.

Gábor ötlete volt az a kényelmetlen dizánjszék a stúdióba, ugyanis arról csak úgy tudsz leszállni, ha közben a farodat a másik széken ülő műsorvezető felé mutatod, és megfeszül a seggeden a gatyád. Így minden látszik. Mivel a politológus is ember, és valaki biztosan szereti, valaki mindig keresi. A rendőrség eleinte eltűntként veszi nyilvántartásba az illetőt, de a kormánnyal cinkosan összekacsintva, nem történik valódi nyomozás az ügyben.

Sajnos Mici István nem termelt a kutya közönséges politológus szőrön túl egyebet, semmiféle aranygyapjút. Aznap este Gábor és a gyártásvezető kakukkfüves szósszal fogyasztotta el István ízletes és alkoholszűz máját, ami - állapították meg – várakozásukkal ellentétben, egyáltalán nem volt rossz.