Jenőné véletlenül nyert, pedig igazából el sem jutott hozzá a reklám:

„Nyerj velünk, és ünneplej a McDonald’s-al. Hogy mit? Nyerhetsz egy ordenérá szextúrát Shakírával, az űrbe! Még sosem kerültél a csillagokhoz egyszerre ilyen közel, he? Ha 2015 májusa és augusztusa között nálunk eszed a Mc’francia® heteket, bevásárolsz a héj nélküli McBagettből, és kéred hozzá a McKávét, akkor a kidobott poharad nem ám a szemétbe megy, hanem sorsoláson vesz részt! A lányok a spanyol énekest, Enrico Tordasst nyerhetik meg egy űrfordulóra, aki a legújabb slágerét, az „El Melissát” az aktus alatt legalább háromszor el fogja énekelni. A fiúk se maradnak szárazon, hiszen nem kevesebb, mint az előbb említett Shakírát döngethetik a sötét és hideg űrben! Köll ennél több?

McDonald’s: 10% frissesség, száz százalék űrélmény! S vááár rád ezer galaxis. Kávé, éljen, csak tépd le, s idd meg az egyikét!”

Hát, Jenőné megitta, kidobta és augusztus másodikán már csöngettek is nála. A gratuláló betolakodók elárulták neki, hogy dns-szkennerrel akadtak a nyomára. Összecsomagolták Jenőnét, épp hogy csak ki tudott bontani hat konzervet a cicának, és már vitték is Cape Canaveral-re, abban, amiben volt. Egy űrhajós teljes körű felkészítésének ideje minimálisan egy év, de a Mc’Marketingosztály nyomására lecsökkentették 2 hétre. A fokozottan idősödő Jenőné a felkészítő teszteket nehezen viselte: a gyorsuláskor fellépő túlterhelést szimuláló centrifugát csak egyszer hányta össze, a súlytalanság állapotát előidéző kamrát viszont háromszor. „Mer’ nem kellett volna emelgetni, faszok. Nem is akartam idejönni, picsák” – mondta dühösen Jenőné, de a magyar-angol tolmácsa sokkal szebb dolgot fordított le a NASA mérnökeinek, akik mosolyogva bólogattak.

A mozgásgyakorlatokhoz speciális hintákra akasztották fel a nénit, a tartós mikrogravitáció modellezésekor pedig egy speciális folyadékot tartalmazó medencébe nyomták alá, hogy ottan irányítottan gimnasztikázzon.
A kiképző bázison nem egyedül szenvedett, hiszen itt nyűtték a második nyertest is, aki hamarosan a Shakírát gyömöszölheti majd, több ezer kilométer magasan, műholdak árnyékában. A shakíranyertes egy 20 éves, pattanásos, hatalmas szemüveget viselő, vézna kínai srác volt, akinek valamiért állandóan vigyorba állt az arca.
 
A felkészítés ideje alatt az egész bázison Shakíra és Enrico Tordass számai szóltak:

„hm nosszá, hm nosszá, táriririrá Melissá” – énekelte Enrico.

„Waka, waka, kichi kichi ajájájááá, kicsi kicsi ájájjééé” – válaszolt rá Shakíra.

Az utolsó nap a NASA sajtótájékoztatót tartott, és itt találkozott először Jenőné a kínai sráccal, aki ügyet se vetett rá, ugyanis túlságosan el volt foglalva azzal, hogy levakarhatatlan csimpánzként Shakírát ölelgesse vigyorogva. A sztárnő nevetve tűrte, de készült róla pár olyan fotó is, amin látszólag a halál faszára kívánja a kis nyertesét. Ezen az eseményen mutatkozott be a két űrsikló három-három pilótája is, majd egy kivetítőn elmagyarázták a sajtó képviselőinek, hogyan is fog kinézni ez az egész, és az utazás során a nyertesek hányszor és hova élvezhetnek el.

A kilövésre három nap múlva került sor, és a két űrsikló hamar földkörüli pályára is állt.

A McDonald’s nem hagyhatta az érdeklődést hanyatlani, hiszen míg a nyertesei fent keringtek, a szakadozó kameraközvetítésen túl semmi nem történt, így azonnal belevágtak egy vadiúj reklámfilm forgatásába, ami majd az űrsiklók landolásához köthető reklámkampány része lesz. Összegereblyézték a stábot, csomagoltak, és meg sem álltak a svájci-francia határon lévő CERN laboratóriumig.

A CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma. A látványos részecskegyorsítók, melyek a nagy energiát igénylő fizika kísérletetek számára létesültek, megfelelő díszletet biztosítottak a hamarosan startoló „Tzatziki görög őrület” reklámfilmhez, melynek kabalafigurája a futurisztikus McNeutron, aki a jövő atométtermeit fogja képviselni a kampány során. De mintha az egész forgatást elátkozták volna…

Semmi nem ment simán: a mellékreaktorban éppen kísérlet folyt, így áttették az egész helyszínt a genfi repülőtér és a közeli Jura-hegység alatt futó 100 méteres alagútban üzemelő nagy hadronütköztetőbe, ami bár ígéretesen festett, a rendező mégis keveselte a „kütyük, lámpák és az izés csövek” jelenlétét, ami az előző helyszínen mind megvolt. És innentől kezdve el volt fuserálva az egész projekt: át kellett cuccolni, egy csomó kábelt meg optikát ott felejtettek, a görög ruhába öltöztetett csajnak egész nap fájt a feje, a gyártásvezető pedig véletlenül ráborított egy termosz McKávét a hadronütköztetőre, ami annyira meglepődött, hogy azonnal csinált egy helyes kis feketelyukat, ami 1 óra alatt megette az egész Földet. Ennek pedig nem fognak örülni a részvényesek…

Hát Jenőnének és Tordassnak már nem volt hova hazajönnie. Némán végignézték, ahogy szülőbolygójuk a sötét és ijesztően fürge enyészeté lesz. „Oda vannak a jó kis pletykák, már a hímzésem sem tudom befejezni” – gondolta Jenőné lehangoltan. Tordasst sem várja már haza a pasija, hiszen szétesett, molekulárisan ellehetetlenült, a semmibe veszett az a formás brazilbarna fenék.

Ez a baj az egybolygós populációkkal, mert ha megeszik előlük az életterüket, nincs másik.

Odahaza már senki nem törődött velük, ugyanis mindenki túlságosan el volt foglalva a saját lebomlásával. Meg kellett békülniük a sorsukkal és elkezdeni most már gumi nélkül, rendesen szaporodni, a fajfenntartás jegyében. Tordass, Jenőné, Shakíra, a kínai kölyök és összesen hat pilóta maradt az emberiség utolsó védőbástyája. Abban nem reménykedhettek, hogy hátha majd valaki felszedi őket, mert a tények tükrében a felszedés lehetősége elenyészően kicsi volt.

Jenőné egyszer azt hitte, megpillantotta a Shakíra-brigádot szállító másik űrsiklót a szállongó törmelék között, de kiderült, hogy csak egy trolibusz volt, ami valahogy nem kellett a feketelyuknak és kiköpte. Egyébként sok ilyen megemésztetlen tárgy szálldosott körülöttük, láttak félbeharapott piramist, egy gigantikus szoborfejet, háztetőt, pár korallzátonyt, és néhány amorf, lebegő buborékban szállongó tavat is.

Shakíráék nem bukkantak fel. Mindegy, úgysem tudnának kapcsolódni velük.

A fajfenntartás-project elég döcögősen haladt, mert Jenőné nem a Tordasst kívánta, hanem a Jávor Pált, vagy a szakállas kapitányt, ebből a kettőből pedig csak az utóbbi volt jelen, Tordass pedig a másodpilótára vetett szemet. Abban bíztak, talán a másik űrsiklón jobban megy a szex.

„Már egy rohadt kávét se ihat meg az ember balhé nélkül! – háborgott Jenőné, de Enrico csak mosolygott, mert egy szót sem értett belőle, hiszen magyarul még mutogatni sem tudott.

Jenőné eleinte kézzel-lábbal, majd az egyik pilóta fordításában közölte Enrico-val, hogy ha még egyszer el meri énekelni a „hm nosszá, hm nosszá, táriririrá Melissá”- t, akkor tárgyalás nélkül bezáratja a kapitánnyal a vécébe őt, vagy kivágja az űrbe, tovább rontva a világvége túlélőinek rátáját, neki mindegy. Most már mindannyian egy irányba utaznak, úgyhogy legyen végre béke és buék.

Az asszony boldogtalan lett, és nem csak amiatt, hogy az egész univerzumban ő maradt az egyetlen Jenőné, de amiatt is, hogy ott lapult a retiküljében egy csomó beváltatlan Spar-kupon. „Nem baj, talán a Vénuszon elfogadják” – gondolta savanyúan. 

Aztán a kapitány elrontotta a túlélés fölött érzett örömüket, mert felhívta a figyelmet arra, hogy az oxigén-tankolás innentől kezdve jelentősen akadályoztatva van, egyszerűebben fogalmazva: az utánpótlás a továbbiakban kétséges. A légzés pedig fontos. Arra kell nagyon vigyázni, hogy egy percre se hagyd abba. A légzésről megfeledkezni nem érdemes. Tehát, addig nincs baj, amíg kitart a levegő. A zsilipkamrában van még pár tartalékpalack, de aztán már a mentőkabinba kell átköltözniük, innen, az űrsikló tágas nappalijából, bár oda sem alapíthatnak túl sokáig családot. Ez van.

„Mindenkinek jobb lett volna, ha csak egy kenyérfőzőgépet nyerek” – gondolta Jenőné, a Hold felé tartva, szomorúan.