Azt hitte, hívást kezdeményezett és magamutogatott. Ugyanis az a valaki, akinek megérezte a halálát, …hát, az ő maga volt. A fürdőszobában egy fontos arcú hulla hevert a saját hányásában. Amikor mindezt látta és felfogta, onnantól kezdve el volt rontva az egész napja. 

És ha megint képzelegni kezdene, mint az imént a telefonálással, akkor könnyen beleveszhet a saját, még holtában is zakatoló elméjébe. Hirtelen egy raklapnyi aggodalommal telt el: egy csomó csinos nyakkendője maradt utána, és biztos, hogy a hülye neje elcsapja majd mind a Vöröskeresztnek, hogy lezabálja valami hugyos hontalan. Leginkább a telefonjai fognak hiányozni. Meg a laptopja… egy csomó leegyeztetett találkozó van benne, amire már sose megy el. Vajon a cége a saját halottjának tekinti majd? Ki fogja befejezni a munkáját? Mit fognak majd szólni a kollégák ahhoz, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt? Hogyan fogadják a hírt? Fog valaki sírni? Reméli, nem a portással íratják majd meg a gyászbeszédet, és nagyon megindító lesz. Egy csomó baró névjegykártya maradt utána, dombornyomásos, aranybetűs, - most mehet mind a kukába! Megszólalt a telefonja. A titkárnője keresi, látta a kijelzőn. De felvenni nem tudta. „Végre kaptam flottás tapitelefont és nem használhatom ki… micsoda pech” – gondolta szomorúan, annak ellenére, hogy egy igazi, belevaló elhunytat csak a legritkább esetben érdekel a kedvezményes percdíj és a csúcsidő.

Letérdelt a kisasztal mellé, amin az egyre hangosabban shakírázó telefonja nyüszített, és ektoplazmát izzadva megnyomta a hívás fogadást. Hamar kapcsolták is neki a főnököt. Hát, ha már így alakult, meg fogja kérdezni tőle, hogy hogyan legyen ezután:

- Lajos! Én vagyok! Az van, hogy… meghaltam.

- Tudtam, te módosult majom! – így a főnök. Nem tehet róla, mindig ilyen, élővel, holttal egyaránt.

- DE egész évben nem vettem ki betegszabit, nem hiányoztam, nem késtem egy percet se.

- Az mindegy, de most hulla vagy örökre!

- Csak ne rúgjál ki!

- Hát…?

- Na, de Lajos, megígérted, hogy beviszel a terjesztési vezérigazgatók közé, bólingozunk, meg minden, és megkapom a régi ügyfeleid portfolióját!

- Csak az a baj, hogy meghaltál. Nekünk meg benne van a cégszabályzatban, hogy halottakat nem alkalmazhatunk, ugyanis egy halott kevésbé hajlamos a cég érdekeit képviselni, sőt, gazdasági pánikhelyzetben hasonlatossá válik ama szapora rágcsálóhoz, aki elsőként hagyja el a süllyedő hajót.

- És most mihez kezdjek? Állástalan halottként?

- Maradj otthon és nézd a Trevölcsenölt: most megy az Ausztrál hét, szeretni fogod. Simogattasd magad valakivel.

- Bezzeg én megfociztattam a gyerekeid tavaly, pedig kórházban volt az anyám.

Lajos károgva, mosdatlan szájjal felnevetett. A hívás megszakadt. Vagyis igazából el sem kezdődött, az egész csak az ő egyre halványuló elméjében zajlott le.

Ő már alapvetően nem ő volt, mégsem maradt ész nélkül. Tudta, hogy van, hogy van még… és hogy hogy van? szarul, ahogy a frissen elhunytak általában: rendezetlen emlékek és kavargó gondolatok között, zűrzavar, kétségbeesés, bűntudat, alkudozás a visszavonhatatlannal… Lelkét, ezt a zaklatott kis maszatot, egyre huzatosabbnak érezte.

A még mindig vonyító ébresztőórára nézett és rájött, hogy már jó ideje 10.58 van… de a nappali óráján is ennyi volt, amikor lement képzeletben telefonálni az imént. Nézte az iPhone-t. Az időpont nem változott, nem ugrott az se előre, se hátra. Megállt. Nézheti akármeddig, örökre 10:58 marad. Már most utálta ezt az időpontot, pedig ennyi fog maradni… meddig is? hát egy darabig.

Nézte magát a tükörben. Fura, hogy még látszik, mert a szellemek nem szoktak, (vagy csak magukat látják?). (Ezek szerint). 

De már ez a kép is kezd halványodni, ha nem koncentrál. Ez a szép és fontos arc.

Egyre nehezebb volt összetartania magát… Lassan karcsúvá vált arcának dereka, fülei könyökén elfojt a forma…

Ez volt az utolsó élete.

„…mi lesz a meetingekkel, a közös sörözésekkel? A májusi csapatépítő tréningen végre összejöttem a Kittivel a könyvelésről, és most…most, hát a randik el fognak maradni… És mi legyen a VIP-koncert jegyekkel? Hát ezért álltam sorba annyit érte? Külön erkélyünk lett volna, VIPes. Ezek után hol fogok most menőzni? Ki fogja megmustrálni az iPhone 5-öt?? Ki fog utánam fordulni az utcán, ha hangosan kiabálok a telefonommal?”

Sejtelme sem volt, hogyan kell meghalni, hogyan múlnak ki a magafajták, mégis sikerült.

Halálának hatására majdnem minden ragaszkodás tovatűnt belőle.

Mindegy.