Egy forgalmas non-stop ABC pénztára előtt kígyózó sorban egy köpcös úr nyomakodik előre, majd megismer valakit. Rácsap egy konzervatív, öltönyös úr vállára. 

Férfi 1: János! Jesszusmárja! Te Hárfai János vagy! Hát nem ismersz meg???
Férfi 2: (zavartan, tartózkodóan) Őszintén szólva…
Férfi 1: Az isten szerelmére, én vagyok az! A Rózsa Tamás! Boeing 747-es katasztrófa? Két évvel ezelőtt? Na? Akkor ismerkedtünk meg. A kétszáznegyven emberből csak mi öten éltük túl a tragédiát. Te, én, Lajos, Éva és Chen, a kínai piacról! 
Férfi 2: (szemében felismerés csillan, arcán mosoly fut szét) Jé, tényleg! A fenébe is! Valami rémlik. Tamás! Hogy is felejthettelek el! Mi van a többiekkel?
Férfi 1: Hát, Lajos és Éva annyira összepánikolta magát, amikor a gép a hideg tengerbe csapódott, hogy hirtelen összeházasodtak. De már utálják egymást, sajnos. Chen pedig megháborodott: földimogyorónak képzeli magát, és szanaszét dobálja a héját.
Férfi 2: A mai világban az nem jó.

Férfi 1: Hát, igen. Sajnos. És veled mi van? Te nem zakkantál meg? Ha-ha!
Férfi 2: Tudod, azon az éjszakán, amikor a pilóta bejelentette, hogy a gép irányíthatatlanná vált, és elkezdtünk zuhanni lefelé, átértékeltem magamban a világot, és arra ébredtem rá, hogy…
Férfi 1: (közbevág) Ha-ha! Emlékszel arra, amikor a jobb kezem ujjait tőből levágta egy elszabadult éles burkolatdarab? Fröcskölt a vérem! Hogy üvöltöttem! „Segítség! Meghalok, jaj, de nagyon fáj!” Ha-ha!
Férfi 2: Ami engem illet, én onnantól kezdve nem emlékszem semmire, amikor zuhanás közben egy légikisasszony lefejelt. Persze, véletlenül. Ilyet nem szabad nekik szándékosan. Tiltja a szabályzatuk.
Férfi 1: …azóta műujjaim vannak. Ezt nézd meg! 70 % platina 30 % irídium! A mutatóujjamban van egy fáziskereső, a gyűrűsben pedig egy dugóhúzó. Jó, mi? Ha-ha! Már villantottam vele egy kiscsajnak az éjjel-nappali előtt. Tetszett neki, meg is fogta a kezével a dizájnt.
Férfi 2: (elrévedve) …tűz ütött ki, a műanyag burkolat elkezdett olvadni, és rácsöpögött a pánikba esett utasokra. Füst és sikoly borított be mindent. Nem volt látnivaló. Aratott a halál…
Férfi 1: Az utasok egymás hegyére-hátára estek, egyszerre voltak szomorúak és rémültek, szerintem is.
Férfi 2: Engem meg pofán fejelt a sztyuvi…
Férfi 1: Aztán elkezdett bezúdulni a hideg tengervíz…
Férfi 2: Zúzós kis este volt, annyi szent. Arra viszont már nem emlékszem, hogyan kerültem a mentőcsónakba.
Férfi 1: És arra a nótára sem emlékszel, amit a parti őrség cirkálójában énekelünk a mentésünkre kivezényelt szanitécekkel?
Férfi 2: (énekelni kezd) „Álmodd, hogy vakít a fény! Tombol a nyár e földtekén…!”
(A két férfi együtt énekel egy darabig, majd nevetésbe fullad a dal.)
Férfi 1: Azért ugye már nem haragszol, mert kikezdtem a feleségeddel félúton a tenger felé?
Férfi 2: Á, dehogy… Miii?! Miközben én eszméletlenül hevertem, kiszolgáltatva a sorsnak? Szemétláda!
Férfi 1: Azt hittem, itt a vég, ő pedig épp kéznél volt… Beszorult a feje két összeborult ülés közé, a fara pedig oly hívogatónak tűnt… Még utoljára férfinak akartam érezni magam. Bűn lett volna kihagyni. Meg kell értened! Hogy is tudott volna ellenállni neki egy magamfajta vehemens bika? Biztos neki is jó volt.
Férfi 2: (duzzogva) Félek, hogy mindjárt megütlek…
Férfi 1: Csak vicceltem! Nem is tettem magamévá, hiszen akkorra már szét volt égve az arca !
Férfi 2: Huhh! Azért!
Férfi 1: Különben is meghalt a többiekkel együtt.
Férfi 2: Hát, igen. Szegény angyalkám. Sajnos. Fáj ez az érzés!
Férfi 1: De mindegy. A lényeg, hogy mi poszttrauma nélkül megúsztuk.
(Férfi 2 épp sorra kerül a kasszánál)
Pénztáros: Van SuperShop vagy pontgyűjtő kártya?
Férfi 2: Nincs, de adjon két jegyet a Rigolettóra!
Férfi 1: Ugyanazt!
(elcigánykerekeznek az üzletből)