Embersimogató


embersimi.jpgHatszor hatékonyabb, ha a kéznél kezdem, és onnan haladok fölfele. Én közvetlenül szeretem az embereket, én ebben hiszek, én akár az utcán is, közvetlenül. Simogató a csengőhangom is, amolyan nőcis, ha megszólalok vele, ha hallod, rád tör a táncos jókedv, akár a Deák kellős közepén is!! Szerintem az emberek is szeretnek engem, csak arra kell vigyáznom, hogy ismerősökön kívül idegent ne, ne érintsek simogatásilag. Mert nem tehetek róla, ezt ma már többször mondtam, de tényleg nem, hogy nekem muszáj muszájni, ösztönösen megérintenem a másikat, még azokat is, akik le vannak földelve, mittudomén, érintésvédelemmel lelkileg, s spirituálisan. Az elején én is a kézzel kezdtem: megfogtam az utcán sétáló vadidegenek kezét, ha tudtam. Mert gyakran kirántották a végtagjukat szeretetszorításomból és elszöktek előlem.

A kezünk és lábunk mindent elárul rólunk, ezért szeretem magam kézzel-lábbal, ha másként nem megy, megértetni, hogy mit akarok, anélkül, hogy szavakat vennék a számra. A kéz a legteljesebb eszközünk, mely kifejezéskor mindig nálunk van. A kéz párja pedig a láb, ami energiát vesz fel a földből és a kezeken keresztül adja vissza. Mondtam már, hogy képes vagyok imádni mások lábfejét? Mert lábfejünk egy primitív, kidolgozatlan, nyers őstestrész, vagy nem tudom. Minden ember a lábánál kezdődik, és onnan egyre folytatódik. Hogy az az animális szaga vonz-e? Esetleg azok a csöki ujjak rajta? Talán… Meg az a savanyú, lábas íz, yammy, yammy.

Mit meséljek az exemről? Elindul idillien felém, aztán a vége felé elsötétedik, mert nem tud szempontot adni. Szeretnék mélyen szántani és saját hasznomra fordítani, és ennek finom, enyhén kék része, ha embert simogathatok. Magasan nem válogatok, hiszen a koszost, a mocskost is simogatom én, ne félj, legfeljebb gumikesztyűt rakok az ujjaimra és halo, jöhet nekem a homeless, a hajléktalan, meg a sarki büdibácsi, simizem a fejét, az meg vagy hagyja magát egy darabig, vagy arrébb szalad. Nálam természetesen a simi hordozza az öröm kulcsát. Ha más nincs, néha a buszon, metrón élek vissza a sűrített utazóközönséggel, megérintem utastársaim hátát, vállát, de mindig azt hiszik, csak le akarok szállni.

Persze a korombeliek simogatási érintése nyújtja számomra a legkerekebb kielégülést. Na, ha baba is van benne, akkor ájulok! Ha új társaságban mozgok, megnézem, ki a legterhesebb a szobában, majd szó nélkül megsimizem a hasát. Ha a terhes erre kérdőn néz, akkor engedélyt kérek, hogy folytathatom-e, de bármit is mondjon, addig simizem, míg el nem viszi a kezem alól magát.

Vannak olyan emberek az országban, akik egyáltalán nem szeretik, ha idegenek simogatják. Volt egy srác, akinek eleinte, a neve hallata, nem mondott nekem semmit. Amikor elkezdtem simogatni, egyszer csak egy több éves kapcsolat lett belőle. Helikoptervezető volt, …jaj, nem …hülyeséget beszélek: helikoptertervező, ő volt az én légipilótám, ugyanis repülni is tudott. Fura volt vele, mert az arca… nem állt jól neki az az arc, amit hordott. Érted? Valakinek jól áll az arc, neki semmilyen arc nem állt volna jól. És nem az arca tartott össze minket, tehát. Hanem az apró, manószerű, rendkívül puha, kiskörmű keze. A feje helyett azzal értem be. Amikor szeretkeztünk én végig a kezével voltam, nem azzal a hétköznaptalan arcával. Nem is értette. Végül én mondtam ki a nemet.

Ismerkedem onlajn is, rá a netre: van a Lovepark.com, azon próbáltam embereket toborozni, de sajnos nem értik meg, hogy én csak simogatni akarom őket, felöltözve, mert ők szexelni is kívánnak mellé. Találkoztam alakokkal, a biztonságos nyílt utcán, hogy megbeszéljük, ki, mit akar, alkudoztak, hogy legalább akkor ne a kezüket meg a fejüket simizzem, hanem alul, ott, a disznó részt, a nemi szervüket, vagy az ánuszukat, de arról, fúj, szó sem! Az egyik bácsi, akinek végig fogtam a kezét, egyenesen elküldött a faszba, hogy fölsimogatom itt, fölsimogatom őtet, ő meg nem mehet el, még a gatyájába sem. Azt mondta, ne féljek, úgysem látnám, ha közben a gatyájában menne el. De nekem látatlanba se menjen el senki.  

Jobban szeretek találkozni a barátaimmal, ők nem néznek rám furcsán, ismernek már. Ne tudd meg, mennyire szétteáztuk magunkat tegnap a csajokkal a Vörioriban! Nagyon durva volt! Ők hagyják magukat simizni, de nem mindig. Az Andi utálja például, azt szokta mondani: „Jutkám, légy szíves, ne! Ne érj hozzám, el a kezekkel!” Erre azt felelem neki, hogy „mit rögeszméskedsz itten, állítsd már le a szájad! Ki inzultál? Csak simongatlak!” Ennek ellenére az Andi nem gyűlöl annyira, tegnap is kaptam tőle illatgyertyát, mi szemem-szám ingere. Warnusz Kszavér-szagút.

A leghőbb álmom egy nagyobb Simogató-vállalkozás. Egy simistúdió, ahova pénzért jönnek fel hozzám, hogy körbesimogassam őket. Elbújnának egy kifeszített vászon mögé, melyen alul és felül két-két lyuk van: ha megkérem a kezüket, azt dugják át, ha kérem a lábukat, akkor meg alul. Nincs név, nincs arc, nincs szégyen. Mindenki jól jár. Elbújnak a vászon mögött és átdugják azt az alkatrészt, amit követelek, én meg teszem vele, na semmi komolyat, csak ellennék, babusgatnám, amit nyújtanak.
A harmincadik szülinapomra iszonyú gyönyörű társaság jött össze, és ajándék gyanánt, mindenki hagyta magát, hogy én a kezemmel! Fura mód a legerősebben a lábakat szeretem, és a torta csúcspontján feltették nekem a lábukat mind az asztalra, a tortám mellé, mezit, zokni nélkül, és azt mondták, „na, Jutkám, itt vannak a lábaink, eheted” - én meg ettem, fogdostam, tapogattam a szép ujjaikat, kentem némelyikre édességet is és onnan ettem. Vannak undorító lábak pedig, de amik a szülinapomon gyűltek össze, mind kiválóság volt, se bütyök, se bőrkeményedés, se ápolatlan sarok, csak az az isteni szag és az ujjak, szép szabályos, reszelt körmökkel, yammy-yammy… Mit mondjak? Ezek készültek rám, fiúk-lányok vegyesen. Sok mezitlábat kaptam egyszerre és elbírtam velük. Be is kaptam egyet-egyet, ameddig tudtam, bevettem, letoltam a torkomon, de aztán jött sűrűn az öklend és akkor abbahagytam, nehogy én rontsam el a saját bulimat. Olyan rendesek voltak, képzeld, még azt is hagyták, hogy lefényképezzem a lábaikat, illetve lefényképezkedjek a lábaikkal, úgy, hogy én is rajta vagyok. Mit kaptam? Az egyik exemtől 1 doboz kalmopirint és egy bkv bérletet kaptam, nem mondom, hogy nem hasznosak, de mégis mást vár az ember ilyenkor. Az exem nagyon szeret karaokézni, karaokézott is, csak az angol kiejtése volt bikicsunáj: ment ám a kencsuszí, a misszingjú meg promiszjú! Egyszer de átbaszott! Azt mondja: gyere Jutkácskám, viszlek Párizsba. De nem mondta, hogy nem nyaralásra, hanem egy céges workshopra megyünk, egy hülye nevű településre, metróval mentünk végig, alul, az Eiffelt nem is láttam, se a Diadalkaput, semmit, csak előadások és tréningek. Próbáltam túlélni a francia nyaralást, a kaja nevetséges volt, de kétszer bevittek a francia rendőrségék, mert állítólag zaklattam a lakosságot az utcán, kéretlenül tapogatóztam. „Dehogy vagyok zsebtolvaj mármázel, nem vettem el semmit, csak a bőrüket… a bőrüket akartam megérinteni. Ha ez bűn, akkor zárjanak csak a tauerbe, vagy a básztijba, vagy mi van maguknál…”

Azóta csak egyszer voltam külföldön, amikor hazamentem anyumékhoz Erdélybe. Tudsz jó kis román káromkodásokat? Na, akkor majd tanítok én neked egy-két csúnyaszót! Ha egy kicsit megérinthetlek…

Címkék: trend, panasz, buja, mámor