Balázs egy nap azon kapta magát, hogy már évek óta ő irányítja az országot. Pedig nem politikus ő, nem is potyadiktátor…pusztán egy kopaszodó pénztáros az Auchan-ban. De akkor hogyan lehetséges ez? Vérlázítóan egyszerű a magyarázat: kb. 3 évvel ezelőtt bejelölte őt a fészen a miniszterelnök, ugyanis anno általános iskolai osztálytársak voltak. Elkezdtek levelezni, nosztalgiázni, milyen jókat fociztak az udvaron, hogyan raktak rajszeget Szabó Zsámolyné néni oszifő alá, hogyan majszolták a párizsis zsemlét a kaptafa alatt stb.. 

Elkezdtek találkozgatni. Az első tali alkalmával Balázs árnyalatnyit még zavarban volt, mert hát mégsem illik csak úgy lepacsizni a min.elnökkel, egy ekkora közjogi méltósággal, felülírni a megtiszteltetést pár üveg Dréherrel, a vécén át kerülgetve a protokollt. A köztük lévő ellentétek hamarosan cigánymeggyben oldódtak fel. Minden alkalommal piáltak és olyan jól érezték egymást, hogy a talikból hamarosan rendszer lett.

Egyre sűrűbben találkoztak, minden alkalommal sokat ittak, és mindig más csehókba ültek be. Balázs egyszer azt fejtegette ivócimborájának, hogy ő nem csak azért issza a sört, hogy berúgjon tőle, hanem azért is, mert olyan jó malátás zamata van és „ízi dimenziókat rejt”. Mert ha csak be akarna rúgni, ihatna sebbenzint is. Erre a min.elnök azt mondta, hogy „sej, a pálinkáink gyümölcsfái tetején légy a szerelme, se fül, se lát” – de Balázs ezt nem értette, rá is hagyta. Az ilyen sörözgetések alkalmával, általában a hatodik korsó után, a min.elnök néha arról kezdte kérdezni Balázst, hogy szerinte, hogyan lehetne más a politika? Min változtatna, ha a helyében volna? Balázs pedig beszélni kezdett. Egyszer azt mondta neki, hogy az Operaház nagyon közpénznyelő és giccses, ő a helyében rögvest megszüntetné, bezárná a francba, úgy ahogy van, de mivel maga az épület csicsás, és rájárnak a turisták, nem bontatná le, hanem vagy Mekivé vagy boutique szállodává alakítaná át. Úgy mán csecse volna!

Láss csodát, alig pár hónap múlva az összes idegesítő, óbégató operaénekest menesztették, és egy verőfényes péntek reggel elkezdtek felhúzni az Operaház homlokzatára egy hatalmas, sárga M-betűt. Hamarosan a Meki bohóc is elfoglalta helyét a tetőn, ott ült, és onnan lógatta le az óriási műanyag lábait, köztük lehetett belépni az egykori Operaházba és a benne zakatoló gyorsétkezdébe. Az ötlet bevált, mert tényleg több pénzt hozott a Meki, mint a vonyítás…

A közpénzzabáló fölöslegességek mellett gyakori téma volt köztük a városszépítés -csicsásítás, ahogy ők viccesen, egymás közt nevezték. Balázs felvetette, hogy át kéne nevezni a repteret, mert így „nem helyes, ahogy most van”. A légikikötő hamar nevet is cserélt, feriről ferencre - mindjárt szebb lett, egészen kitisztult arrafelé a levegő, simábbak lettek a légifolyosók is. Balázs erre annyira belelendült, hogy felvetette, csakúgy viccből, hogy nevezzenek el utcát a Klauzál térről, csak mert vicces lenne: Klauzál tér utca! Még ilyet! Meg is történt. Megszavazták. Ott van most az Arany János utcával párhuzamosan, a hajdani Bank utca helyén (egyelőre az utcatáblán még látszik a régi név, csak áthúzva). 

A mobilpaparazzik rendszeres kísérői voltak randevúiknak, de mindketten hamar hozzászoktak. Tudták, hogy majd mindenki fényképezni fogja őket, de egy idő után már magasról tettek rájuk, és ezt meg is mondták a mobillal fotózgatóknak, filmezgetőknek, ott a helyszínen, bele a telefonobjektívbe. Gyakran még egy-egy bátor középsőt is bemutattak nekik, és hogyne fényképezték volna az elnöki fuck-ot, este már a Youtube-on hasított. Balázsnak erről jutott eszébe, hogy filmet kéne csinálni, amolyan igazi szuperprodukciót az 1859-es szabadsághős-és önmártír, Kajla Margit, a „Nemzet Homloktörülgetőjének” életéből, mert a róla írt Sípos Gyula-regény neki nagyon tetszett. Hajnai Gyöngyvér, a Nemzet Színésze játszhatná a főszerepet. Mivel Gyöngyvér a vallása miatt nem lehetett öngyi, még filmen sem - mint a történelmi Margit, aki a Lánchídra akasztotta magát - így csöppet át kellett írni számára a sztorit, meg a történelmet, de a film végül megvalósult. A moziban bukás, a tévében nulla nézettsége volt, még torrenten sem kellett senkinek, de legalább el lett herdálva közel 1 milliárd, és az a lényeg.

Balázst egyik alkalommal Jehovák tartották fel, miközben a Tóth Kocsma felé lépkedett. Elhajtotta őket, majd felvetette odalent a barátjának, hogy idegesítően sok a vallás, valahogy szabályozni kéne őket. Szerinte csak létigazolásért járkálnak az emberek templomba, mert pszichológiai értelemben az egyén ösztönszerűen jó akar lenni, és mindig kell, hogy valaki megsimogassa a fejét és megmondja neki, hogy ő mennyire jó. Ez szerinte rendben is van, de ennyi vallás azért mégsem kell egy ilyen piciny országnak. Csak felhígul a vallásigény, és az ember nem tudja, ma éppen miben higgyen. Balázs szűkítené a kört, mert „minél kevesebb ilyen csüng az állam csecsén, annál több levegőnk marad minekünk”.
A beszélgetés után hamarosan elindult a vallási tisztogatás és sikeresen ki is túrták az Antialkoholista Nővérek Gyülekezetét a kánonból. Balázs lassan ébredt csak rá, hogy mekkora hatalom van a pénztárgéptől erős markában.

Egyszer a Balázs nagyon berúgott, és azt mondta, hogy „a zord külső mögött friss csokis rejlik-e?”, de ebből a projectből nem lett semmi, mert a min.elnök nem értette egészen: „Vajon Balázs most arra célozik, hogy le kéne bombázni a Pilot Cecks csokigyárakat?” – gondolta, de kimondani nem merte, és szerencsére pár kupica vodka feloldotta a min.elnök fejében ezt a forradalmi innovációt. A balkezesek adókedvezményére vonatkozó tanácsot viszont megfogadta, és azt is, hogy foglaljanak székházat a Kupica TV-nek („A reklám után újratöltünk!”) külön csatornát a szeszesitalok szerelmeseinek. Lenne rajta tehetségkutató só, híradó meg teledráma, minden szarság, minden, ami pia. Az új csatorna szlogenjén sokat vitatkoztak, végül kiadták egy PR-ügynökségnek 30 milláért.

Balázs nem mindig javasol, néha lebeszél: amikor egyszer a min.elnök akkorát álmodott, hogy felvetette, rendezzünk olimpiát, Balázs azt mondta neki, álmodjon csak tovább, és gondoljon bele: az építkezések, meg a várható forgalom, ugye… ha holnap a Kálvin téren keresztbe fordul egy turista busz, megbénul az egész főváros. Mit tenne egy olimpia? 
Poharazásaik során mindkettejüket zavarta a füst. Hamarosan meg is született a tiltó határozat, amit aztán a nem dohányzók védelmére kentek.

Ha a bedöntött ital mennyisége átlép egy bizonyos határt, gyakran fullad értelmetlenségbe az eszmecseréjük, ilyenkor már a min.elnök is abbahagyta a jegyzetelést. Egy ilyen alkalommal Balázs megkérdezte tőle, hogy szerinte létezhet-e cápa a Balatonban? Mármint megélne-e benne? A min.elnök azt felelte, tévhit, hogy egy miniszterelnök mindent tud. Az exit-poll-t, azt talán-talán, de cápa ügyben ő módfelett nem kompetens.

Egy ilyen nagyon ittas pillanatban a min.elnök elmesélte, hogy titkon arról fantáziál, hogy amikor kinyitja a ruhásszekrényét, egyszer csak egy új világ tárul föl ott neki, és átléphet Ábrándföldére, ahol mufurc manókkal, színes kijelzős, MP3-at is lejátszó unikornisokkal és beszélő tulipánokkal bandázhat együtt. A Varázslósuliban pedig ajándékba kap majd egy summa cum laude varázspálcát, amivel ripszropsz elcsinálná a munkanélküliséget, a tetemes államadósságot, csökkentené a bürokráciát, és felgyorsítaná a 4-es metrót… meg az összes többi ilyen izés izét. A korrupciót nem varázsolná el, mert akkor megbénulna az ország, és az senkinek sem lenne jó.

Egyik alkalommal Balázs dühösen elpanaszolta, hogy idefele jövet éppen kiszúrt egy jó kis parkolóhelyet, mire egy rokkantkártyás autó bevágott elé, és orvul elfoglalta a helyét. Majd a sofőr kiszállt és vidáman elkocogott. A min.elnök összevonta a szemöldökét és azt mondta, hamarosan tenni fog valamit ez ügyben…

Az ivászatot gyakran követte evészet, ami hamarosan meg is látszott a min.elnök alakján és a politikai blogokon hamar viccelődni kezdtek a súlygyarapodásával („ő engedi a nadrágszíjat, mi meg összehúzzuk”) meg a kikerekedet arcával. A lánglelkű, kecses Petőfi-alkata lassan elenyészett. A nemzetmentő Balázs ekkor javasolta neki a mangó-diétát, amitől hamar le is fogyott, és most úgy fest, mint egy büszke éces. Széles mosoly egy csontvázon.

Balázs a legutóbbi találkozás alkalmával ajándékot kapott a min.elnöktől: egy szájjal-lábbal festett képet, valami jótékonysági aukción vette a min., és nekiadta, mert nem akarta nekitámasztani egy kukának idefele jövet, ugyanis a nemrég hatályba lépett, Balázs-féle „Műtárgy kirakási tilalmi törvény” értelmében 50 ezer forintra lenne büntethető ezért.

Aznap, amikor Balázs kiakasztotta a nappalijába ezt a festményt, ráébredt a hatalmára…

És még nagyon sok ötlete van. Meglepők és mulatságosak.

Nagyon-nagyon sok…