Néha gyakran álmodom. A sötétről. Ami jön. Felém. Gúnyosan.
Milyen lenni élőhalottnak? Olyan lenni az élőhalottnak, mint agyagos földben sarjadó… talán szomorú csalán, vagy mit tudom én. Szerintem.

Sápadt bőrömön keserű könnyek futnak napestig, a telihold fénye alatt. De csak ha van. Hold… Testemben hideg csend, örök, mozdulatlan, fáradt csend. Elegáns és titokzatos vagyok. Francois DeGoll vagyok, Orvwin McDovel és Stephen Dark fia. A Dark klánból. Nappali vámpír vagyok. Mármint nem a nappaliban vámpír, hanem a vámpírok éjkedvelő mivolta dacára én vagyok az ujj a Nap alatt… nem tudom mér, én sem értem. Mint minden standard dracula, sajnos én is vérben lelem kedvem: azzal üzemelek, tehát iszom, ha úgy adódik. Ha csinos szőke csaj vére nincs, akkor kisebb-nagyobb állatokéval is beérem én. Vagy egy asszonyosan telt, vörös, viktoriánus nőével. Sokat csajozok és csókolózom. Ja, és bonyolult mágikus fegyvereim is vannak, sötétgömbök, energiazselék, pengék és ehhez hasonlók. Az ezüstöt nem félem én! Sem a feszületet hagymával! A karót a szívbe is kinevetem én!

Hogy tényleg mekkora vámpír vagyok, he? A blogomat még az Index is kirakta. Délben! Gyerekkorom derekán egy zárdában nevelkedtem, és papok kínozták testem lehetetlen, durva fémeszközökkel. Szinte mindenért megbüntettek. Ha levertem a sekrestyét, azért, ha kiittam a szenteltvizet, azért. Ezek a keserű emlékek máig kísértenek, mint keserű emlékek - blogom nem egy bejegyzése firtatja ezt. Az éjszaka közepén riadok miattuk, forgolódva, hogy NE! NE! stb. Egy csomó brutális, ugyanakkor kivitelezhetetlen dolgokkal molesztáltak minket - itt van életemben nagyon törés, és ez magyarázza, hogy miért olyan. Szerintem a papok tudták, hogy vámpír vagyok, VAGY: a papok is valahogy vámpírok voltak, nem tudom. Ha valamiért irtózom a feszülettől, hát ez az!

De hagyjuk a múltat, gestalt! elmondom inkább a mostani küldetésem: vissza kell szereznem a Smaragd Rubinját, vagy ismeretlenebb nevén az Isten Szeme Követ. Globális cél ez. Aki nem szerzi vissza ezt az ellopott követ, szörnyű következményt von a világra. Ugyanis ha rossz kezekbe kerül, meghal az Isten… és magába omlik az univerzum. Erről már írtam, és a blogomat még az Index is kirakta délben! A főhős – vagyis én - feladata, hogy megtalálja az esti vámpírokat és visszaszerezze tőlük a Smaragd rubinját, mert ha nem, meghal az Isten és magába omlanak az univerzumok, vége lesz mindennek. Passzé! 1 vámpír csak 2x halhat meg, akkor is csak úgy, ha kiszedik a szemét. A smaragdban van egy rubin zárvány, ami ritka és fontos, és ez az Isten szeme. Nem tudni, mikor játszódik ez a történet: a 19. századi Londonban, vagy a jövő Hyper New York-jában. De ahogy most kinézek az ablakon, mintha a 30-as évek és a távoli jövő keveréke lenne a kilátás. Ezt nem tudom megmagyarázni. De munkához kell látnom, vajúdás lesz. Hogy nem vagyok igazi vámpír? Ennek ellenére?? Mi az hogy? A blogomat még az Index is kirakta délben!