A pénz igenis boldogít. - Ki mondta ezt? Én, Radnóti Botond. Hét éve vagyok a HungaroLottó Rt. nyereménykezelője, így nálam jobban senki sem tudja igazolni a mondás tapintható, valós igazát. Sok embert megbolondít az égből szakadt vagyon, sokan úgy jönnek, hogy fel sem fogták még az egészet, mások pedig eleve kételkedve érkeznek, dühösen rám támadva, hogy szétverik a fejem, ha nem fizetem ki nekik az utolsó fillérig, azonnal. Én kezelem a nyereményvonalat is. Nem egyszer kapok kamuhívást, vagy fenyegetőzést, de néha becsúszik egy-két ártatlan futóbolond, aki csak elhadar egy gyors fohászt Fortunához (könyörgöm, nyerjek, nyerjek, Ó, Fortuna istenem, nyerjek mán!) majd lecsapja.

Továbbá az én feladatom a pénzügyi igazolások kiállítása is, ami a NAV felé üzeni, hogy a hirtelen meggazdagodást eredményező irdatlan zsé nem illegális jövedelem, hanem fortunasztikus.

A valódi nyertesek, akik meglátogatnak, tele vannak kérdéssel, melyekből a leggyakoribb így hangzik: tényleg kifizetik? Valóban odaadják ezt a rahedli lóvét?

Sok csalóval is találkozom, egyszer-kétszer meg is akartak vesztegetni abból a pénzből melynek megnyerésében cinkos lennék.

A pénz a legtöbb nyertest alapjaiban forgatja ki személyiségéből: nem egy család robbant szét a szemem előtt. Egyszer egy öttagú vidéki marhacsorda verekedett össze szaros 250 millión. A nyertes szelvény az apánál volt, aki szutykos overallban érkezett kövér felesége oldalán, valamint három nagykorú és szintén nagydarab gyermekével. Az egyik bajuszos kölyök azon tépte magát, hogy most azonnal osszák el a pénzt, aztán őt már ne baszogassa senki, lelép Portugáliába. A gyermek először csak szóban ecsetelte terveit, majd egyre céltudatosabban kezdett az apa kezében tartott páncélkazetta felé kapkodni, mely a kincset érő papírdarabot őrizte. Amikor a családfő elunta a próbálkozásait, úgy szájon vágta porontyát, hogy a gyerek elrepült és feldöntötte a HungaroLottó Rt. reklámkabalájának idióta mosolyú papírmását. Ekkor az egyetlen lány, a három debil testvér közül, elkezdett bömbölni, mély, öblös, cseppet sem egészséges, és korához méltatlan, gyomorból feltörő röfögéssel, míg az anyja nyugtatóan a keblére nem vonta.
Az ilyen népeknél a legkönnyebb megsaccolni, mihez kezdenek majd a lóvéval: az apa és az anya vesz egy hatalmas, kastélyjellegű házat 200 milláért, valahol vidéken, a srácok két autót 25-ért, és hopp! a pénznek annyi. Élj a mának! A háznak iszonyatos rezsije lesz, a kocsikat nem tudják tovább fenntartani – valószínűleg az egyiket össze is törik – dolgozni nem fognak elmenni, a házat pedig el kell adni. Ám vevő csak nagysokára érkezik, vagy akkor sem. Ez idő alatt tetemes adósságot halmoznak fel, és kényelemesen évődve megölik egymást.

Amikor hirtelen hatalmas vagyon jut az ember birtokába, előtör belőle, ki tudja hány élet elfojtása, és megmutatja a világnak igazi arcát. Ezek az arcok legtöbbször viccesek, szeretetreméltóak vagy egyenesen bárgyúak. Néha viszont ördögiek. Volt, aki csaprészegen jött el hozzám, volt, aki az utolsó fillérjéből vett nekem ajándékba egy üveg fekete whisky-t (darabja cirka hetvenezer forint). Vannak viszont fazonok, akikből a tömény rosszindulat bújik a felszínre, így láttam átváltozni békés háziasszonyt pokoli démonná, és masszív hentest pityergő ördöggé, akit már csak 300 millió választ el attól, hogy minden aberrált vágyát valóra váltsák a kiskorú thai kurvák, akik semmire sem mondanak nemet.

Mi történik, ha valaki sokat nyer a lottón?
Sokan bedőlnek azoknak a képeknek, amiket a Híradóban mutogatnak a kazalban álló pénzhegyről, meg azoknak a szellemes tévés anekdotáknak, hogy „ha egymásra raknánk a sok ezrest, a Holdig jutnánk”. Ez nem teljesen így van, ugyanis ez nem egy olyan pénzrakás, amit kamionnal elvihet a tisztelt nyertes. Ezek többnyire állampapírok, kötvények és részvények. Tehát nincs itt nálunk egy baszott nagy trezor, tele lóvéval, amibe éjszakánként fejest ugrik a Dagobert bácsi. Tehát semmi értelme zsákokkal és bőröndökkel érkezni – sajnos nem egy példa volt rá, hogy a nyertes több nagy hajókofferral állított be, hogy rakjuk tele neki. Van egy bizonyos összeg, amit azonnal átfolyósítunk a bankszámlájára, ha kéri, de ez az eredeti összegnek csupán csak töredéke. Indulótőke. A többit részletekben kapja, de igyekszünk rádumálni, hogy hagyja ott, ahol van, és csak a kamatokat vegye fel.

Van egy speciális telefonvonalunk, amin a nyertes elérhet bennünket. Sajnos, sokan képzelik azt, hogy nyertek, vagy azt, hogy könnyen átverhetők vagyunk, és minden áron megpróbálnak lóvá tenni minket. Egyetlen dolgot kérdezünk csak a játékostól: a szelvénye sorszámát. Ha egyezik a nálunk regisztrált, játékba küldött szelvényszámmal, behívjuk az irodába és elkezdőik a boldog átutalások mégboldogabb percei.
Ilyenkor a nyerteseknek fölajánljuk kereskedelmi partnereink exkluzív ajánlatait, befektetési és ingatlanvásárlási lehetőségeket kínálunk, aranyozott csaptelepet, világkörüli utat, luxuslakást medencével, szaunával, hatkocsis garázzsal. A pénzszórási lehetőségek felvonultatásának stratégiai okai vannak, ugyanis tapasztalatból tudom, hogy a legtöbb nyertes konkrét elképzelés nélkül veszi át a zsét. Nem érzem bűnnek, hogy kihasználjuk a hirtelen meggazdagodás léhaságát, amikor az ember hajlamos minden fölösleges szart felhalmozni, amire később rá se néz, kerülgeti a szobában, és akkor találja csak meg, ha átesik rajta. A friss nyertesek egy halom katalógussal hagyják el a székházat, de néha limuzint hivatunk nekik – amit majd levonunk a nyereményből – hadd érezzék a törődést.

Valaki a legszebb ruháját veszi fel a pénz tiszteletére, valaki slamposan jön, úgy ahogy van – sosem felejtem el, amikor egyszer egy szakállas matektanár a lyukas pizsamájában állított be.

Egyszer elrabolták az egyik nyertes feleségét, és e-mailt küldtek neki, hogy darabokban kapja vissza nejét, ha nem utal át 500 milliót. Arra a kérdésemre, hogy mit szándékozik tenni most, a férj - aki egykor megélhetési kamionsofőr volt - azt felelte: „Semmit. Minek törjem magam, amikor végül is, így vagy úgy, csak hazakerül az asszony!”. Napokkal később a feleséget valamiért elengedték a haramiák. Két hét múlva elvált könnyelmű urától, és elfelezték a pénzt. Hogy az asszony miért gondolta azt, hogy férje szándékosan hagyja pácban, nem tudom, én nem pofáztam vissza neki, valószínűleg a férj meglepett arca adta meg a választ, amikor becses neje teljesen sértetlenül hazasétált a fogságból.

Aztán itt van az üzemi mérnök esete: amikor felhívott, biztosítottam róla, hogy elsősorban a szelvény sorszáma az igazolás lényege, erre másnap egy vastag kézirattal érkezett, melyre a biztonság kedvéért hatszázszor felírta a milliókat jelentő sorszámot. Mint egy napközis rosszcsont, aki óra után így vezekel. Sőt, meg is tanulta a számsort. Még verslábakkal is előadta volna, ha hagyom. Ezen dolgozott egész este, mivel aludni nem tudott.

Emlékeznek még arra, amikor két éve az ország sómenje Novák Albert fára csavarodott a kocsijával? Egy új kocsival. Pontosabban egy méregdrága Jaguárral. Bedrogozva. A fiúszeretőjével. Vajon mit ünnepeltek ilyen dévajul? 800 millió forintot. A legtitkosabban kezeltem az ügyét, mert ha kiderül, hogy az ország bohócának ötöse volt a lottón, senki sem hiszi el, hogy puszta véletlen. Pedig az az igazság, hogy a tévémajomnak tényleg disznó szerencséje volt. Kombinált szelvénnyel játszott, méghozzá olyan megszállottan, hogy hetente százezreket költött lottóra. Olyan konok céltudatossággal játszott, hogy a ketteseket, hármasokat már fel sem vette. Nekem köszönheti – köszönhette, Isten nyugosztalja – hogy senki sem tudott arról, hogy ő nyerte meg a pénzt, nem valami szegény vécépucoló, aki megérdemelné. De ilyen az élet. Tényleg ilyen. A kutya is oda szarik, ahol már van…
Mindenesetre nem sokáig élvezhette vagyonát, egész pontosan két hétig. Az újságokban csak annyi jött le, hogy kisodródott a nedves úton, és elvesztette uralmát a kocsi fölött. Az igazság az, hogy az út száraz volt, Albert vérében több tudatmódosító, mint plazma, a fiúja pedig éppen furulyázott rajta. Mikor a tűzoltók szétvágták a kocsit, megilletődve bámulták a művész ölébe ékelődött 19 éves srácot, akinek még mindig nem volt üres a szája. A berobbanó műszerfal örökre rápecsételte a művész úr lőcsére. A fiú halálát valószínűleg fulladás okozta, nem fejsérülés…

Mindenki le lett fizetve, a sajtó meg kapott egy hihető sztorit.

Az egyik kedvenc ügyfelem egy Magdi nevű elvált takarítónő volt. Magas, vékony, szomorúarcú. Úgy állt előttem, mint egy letört virág. Mint aki nem nyert, hanem vesztett. A titkárnőm későbbi elmondása szerint olyan óvatosan lopakodott az irodába, mint a muslincás őszi szellő, ám előtte olyan szelíden kopogtatva meg az ajtót, mint egy bebocsátásért könyörgő kismacska. Egykedvű volt, mint aki nem most írja alá az 577 milliós átutalási megbízást. Olcsó, kínai, de mutatósnak ható fekete estélyit viselt, messziről is hamis gyöngysorral. A legszebb göncét vette fel. Szeretem az ilyet! Remegő kezében egy régi kiadású Lőrinc L. könyvet tartott, az írónak abból a korszakából, amikor még nem receptről írt Rejtő-paródiákban gondolkodott. Óvatosan nyitotta ki, mintha a lapokat a legkisebb szellő is kitéphetné, vagy attól tartana, hogy hirtelen kikapom a kezéből, és a számba gyömöszölöm az egészet. Eközben tekintete a lapok és a képem között ugrált.

A könyv közepe táján egy boríték volt, amit kivett, majd előhúzott belőle egy még kisebb borítékot. Abban volt a szelvény - valami miatt alufóliába tekerve, nehogy a földön kívüliek átírják az ellenőrzőszámokat, ha-ha! - amit olyan simára vasalt otthon, mintha most köpte volna ki a lottókonzol. Nehogy már egy apró gyűrődés miatt ne fizessék ki!

Igen, az a típusú nő volt, aki rendszeresen kivágja a Knorr és Maggi vonalkódokat, majd beküldi, abban a reményben, hogy egyszer megnyeri a szuper Audit vagy az IKEA konyhagarnitúrát. Az a fajta nő, aki arra van predesztinálva, hogy egész életében szürke és szegény legyen, viszont rendkívül jóindulatú és nyílt, ő az, akinek életében csak egyetlen dobása lesz, aztán soha többé. Lélekben drukkoltam neki, hogy ne egyszerre bassza el a pénzt, inkább okosan fektesse be. Nem tudom, utána mi lett vele.
Hát, ennyit akartam csak mesélni.
Ja, és a kérdésedre válaszolva, hogy én lottózom-e?

Hülye lennék!