Gyere csak birkózni!

fuck_you.jpgEgy blogtalálkozón személyesen láttam azt a szaragyú Szarovszky Miklóst, akit én szívből nem kedvelek, mert nem olvasom. Mondom neki „figyelj már, régen Népszabis voltál, most meg főblogger, meg divatos ifi onlajníró vagy, net-fenegyerek vagy, blogbandita vagy, a Wellnet.hu star-ja! Mire vágsz föl?” - Főleg szájjal vitatkoztunk, pattogtatott, töpör mondatokkal. Ő pedig merészelt velem vitázni, igen. De nem volt igaza, mert nem volt igazi. Meredeken, de egyenes gerinccel szóltam be neki:

„Engem nem érdekel, idd meg amid van, aztán gyere ki, kint beszéljük meg. Gyere csak ki velem…teee, kis homó! Ide a ház elé, a betonra rá. Mert nézeteltérés van, s inkább kint kerüljön sor a hangos témázásra, ne borogassuk fel a vendégeket. Gyere ki birkózni a betonra, majd ott eldől, hogy ki lapul a cyber világ biztonságos bitjei mögött, s ki vagány valódiból, és ki harcol a valódi férfiöklével, s nem szavakkal! A vastag szabolcsi szemöldököd tüzes jellemre utal, úgyhogy jó lesz velem birkóznod. Megmondó újságíró vagy, mi? Szeretnek az emberek? És most már gazdag vagy? Könyvet írsz? Ki vagy te, csezmeg? Figyeljél, én nem tisztellek, mert rajtad nincs mit. Biztosan hányattatott volt a kiskorod. Melyik nagyfiú bántott meg nyolcadikban, hogy ennyire onlájn lettél? He ? Vagy tán a prosztó szüleidet tagadod meg nagyszájú szavakat szórva? Tán egy gonosz kiskori élmény mételyezte meg így lelked, hogy ennyire elferdültél az onlajn felé? Kényszeresen ki akarsz emelkedni? Nő miatt? Hogy bizonyíts a ciciknek? Vagy mert alacsonyság vagy? Vagy a pénz? Nem vagy még elég gazdag? Nem vagy elég jófej egy heheri társaságnak, még központabb akarsz lenni péntek este a Kuplungban, he? Vagy mi kell még? Meddig még? Látszik, hogy nem voltál katona!”

De nem jött ki velem a nyúl, mert túl sűrű volt a blogtali és nem hallotta a hangom meg. Képzeld, én pont a Szililaci mellett ültem, pont 25 centire volt a könyökünk egymástól. És esküszöm, hogy az elején rám mosolygott. Később, amikor kint cigiztünk, odamentem hozzá, vagy ő jött hozzám, már nem emlékszem, és csak annyit mondott nekem, hogy én nem vagyok semmi. Ne hidd el! Így volt! És megint rám mosolygott, majd lassan eltűnt a ködben, mint egy isten... Örömömben el is ment a kedvem a blogger neveléstől, így azt ott bent, már nem mentem vissza lebirkózni. Ő egy félhíresség. Népszabis marad, akárhova is veti a versenyszférában azt a saját sulykot.

De nem csak félhírességeket nevelek a birkózással, de az utcaszél emberét is, pl. a Jani bá, aki nálunk kiemelt zöldséges, a múlt héten rohadt karalábét akart rám sózni, mire én, érted, azt mondom neki: „Jani bá már! Ezt így meg hogy? Átverni az ártatlanabbat, he? Jöjjön csak ki egy kicsit, légy szíves, beszéljük meg ezt a félreértést egy békés birkózás keretein belül, a betonon!” - jaj, de félt az öreg, reszketett a káposztásládák mögött, sírt hogy nem akar birkózni, majd hozzám vágott egy fürt banánt és elsüllyedt! El lett félemlítve. Nem hagyom magam, ne félj. Mindenki tanulja meg szépen, hol a helye…

Este felhívott egy üdülőjogos faszi, hogy nyertem egy izét, ide és ide kell menni, hogy átvegyem. Megmondtam neki, hogy engem sajnos nem fognak 3 órán át hülyének nézni semmilyen termékbemutatón, és most ezzel a hívással annyira felbosszantott, hogy személyesen őt fogom lebirkózni, mert ő tárcsázott föl. „Meg lesz neked dugva az üleped, meg” – mondtam neki. – „Hozzádörgölöm az ágyékom a farodhoz, libuskám. Meghágom a lábodat! Nem mersz testtel ide állni, mi, csak a szánk volt nagy a kagylóban, biztos úgy birkózol, mint egy hölgy! De el foglak kapni, van BM haverom, lenyomoztatlak bazmeg, jobb ha felakasztod magad és meghalsz, mert ha én elkaplak, megragadom remegő húsvalód a drót végin… Mezitláb birkózunk majd, hústest a hústesttel, férfimód. Pucér és kitett mellkassal, feszüljön egyik bimbónk a másikának! Dörzsölőzzünk, izzadtan, bőrünk a bőrünkhöz, izmosan. Az arcodat majd a könyökhajlatomba szorítom, megmarkolom a lábujjaidat is, te pedig hagyni fogod. Látszik, hogy nem voltál katona!”

Én nőkkel módfelett nem birkózom, csak fiúkkal. Görögösen. Ha a nőt az anyja nem nevelte meg, majd én megpróbálkozom a magatartásjavítással, de csak verbálisan, hiszen a nő, az anyaság kizárólagos megtestesítője azért mégis megérdemli a tisztességet. De a fiúknak annyit elárulok, hogy nem javallott velem birkózásba bonyolódni…  Mert ha én elkezdem a birkózást, akkor be is fejezem, akik pedig alám szorultak, alig várják, hogy abbahagyjam a lebirkózásukat, és csak találgatni tudják, mikor lesz vége, meddig fog még tartani a tortúra.

A múltkor, a hatvani lehajtónál, nem vettem fel egy stoppost, mire szélvédőn köpött. Lassan visszatolattam, megálltam, kiszálltam, ő meg heherin jött felém a zsákjával, hogy, na, ezek után már biztos elviszem, de fuvar helyett egész mást kapott, gondolhatod… Könnyedén lebirkóztam, mert nem volt felkészülve, bemelegítés nélkül tartott felém. Lenyomtam, és úgy hagytam, ott, a betonon. „Harapd meg a cicimet, ha tudod, meghágom a lábodat” – mondtam neki, míg a szorításomban vergődött, de ő csak annyit felelt, hogy „ne ne nenenehh”. Leráztam róla a cipőt, leszedtem a zokniját és ráharaptam a lábujjaira, az összesre. Jaj, de nem tetszett neki, nem győzött gyötrődni. Jaj, de sajnálta! Sírt. Hülyegyerek! Nem kellett volna köpködni. Látszott, hogy nem volt katona.

Na, az egyik férfikollégám a cégnél, Lukácsy Laci, azt leteperném! Ő a kedvenc utáladékom. Egész nap csak az asztala mögött ül, régi Dr. House-okat tölt le, eszik, iszik, pisál és nem csinál semmit, de fölnyalja hóvégén a royal lóvét. Ha nem adom le ma a holnapi anyagot, ugat, hogy miért és miért olyan amilyen. Meg rajtam keresi a képeket, amikor tudja, hogy majd a fotós küldi neki, nem én. Hülyeséges fazon. De őt még nem birkózhatom le, de föl van már írva a neve, ne félj… Néha legszívesebben ráüvöltenék, hogy „Mit írtál a múltkor a "Ki mennyit lop és hogyan?" c. cikkedben? Te kinek merészeled képzelni magad, akinek elér a karja? Mér, te nem lopol?? Azt hiszed, mer’ vidéki vagy, neked már mindent lehet, cunikám? Mezitláb fogunk birkózni, hogy a lábujjaidat is láthassam! Beléd élvezek, nem melléd! Látszik, hogy nem voltál katona!”

Egyébként nem vagyok Lacipárti, de a Lacinak az a cikke jó ürügy lenne egy kis folyosói birkózásra, hogy az inge kicsússzon az élre vasalt gatyájából és kivillanjon a popsija. Mér, nem? A múltkor írt, hogy céges tartozásom forog fenn. Mire én: „Mi forog fenn? Minek fizessek ennek a gazember cégnek be, amikor csak elvesz, s soha nem ad? Folyamatosan!” Ha egyszer a kezem közé kerülne a cég, úgy összebirkóznám, ne tudd meg. Fognám a cég karját, nekilendíteném a hirdetőoszlopnak, majd visszakézből a kirakatnak, le a járdára, onnan ráülnék, ágyékom a nyakába nyomva. Játszanék vele kicsit, csavargatnám a cicijét, hetykén a hasára taposnék, frocliznám, csak sírna! Engem ne fosszon ki senki!

Nem vagyok nagyon is megháborodva? Látszik rajtam? Teketória. Én nem ijedek meg semmilyen hatóságtól sem. Meséltem már, mit csináltam múlt héten a parkoló őrrel? Már fente a mikuláscsomagot, én meg pont szaladtam a kocsihoz, de azt mondta, hogy fél perce lejárt a tickettem. Már messziről láttam, hogy balhé lesz és hat méterről már gomboltam is ki az ingemet, hogy, na, mondom, itt birkózás lesz elkerülhetetlenül. Valakinek itt nagyon a hasára lesz ülve. Ilyet szólok neki: „Uram! Te fi…fi…figyelj ide légy szíves. Ide kicsit. Igeeen? Gyere, játsszuk le! Itt ugassál! Ne dobd vissza kenyérrel!” – azzal lábon ragadtam és ledöntöttem az aszfaltra, az meg csak nyekkent, szálltak szét a papírjai, a fényképezője a járdán csattant, jó koszos lett a táskája és a ruhája is. Hat percig szorítottam le az arcát a talajra, ő szólni sem bírt, csak szuszogott. Amikor elengedtem, sírva szaladt el.
És te?? Azt hiszed, biztonságban olvasod ezeket a sorokat, olvasgatsz itten, olvasgatsz, mint egy bátor pingvin, pedig a veszélyem téged is könnyen elérhet, ha zárójelen belülre kószálsz, bekerülsz, s szorulsz. Mert bőven így járhatsz, mint ezek… Plusz, hogy bonusz-alázzalak, sőt, míg te a földön elverve, lebirkózva fájsz, szájon foglak csókolni, igen, adok a szádra egy csengő puszást. Az ágyékom meg addig jól a farodhoz dörzsölöm, hogy biztosan érezz. Úgy vigyázz! Ehhez tartsd magad. Senki nincsen biztonságban. Senki nincsen. Elszállsz, mint a pingvinfing. Vér és szia! Ki leszel cserélve, mint a töröküléshuzat.

Mint már mondtam szóval, a nőkkel nem birkózom, csak kiosztom őket, ha látom, hogy neveletlenek. A múltkor véletlenül belebotlottam egy igazi celebbe. Ő az egyik kedvencem, a Dobossy Carina, a Musik Tévé műsorvezetője. Éppen előttem fagyizott, mire megszólítottam, jó hangosan. Erre azt mondja, hogy ne haragudjak, most nem, mert nagyon siet. Mire én: „Látom. Fagyival sietsz…” Erre azt mondja, hogy „bocs, nem ismerlek és hagyjál…” Erre én csendben lehazugkurvázom. Erre megkérdi, hogy mit mondtam, és hogy értettem? Mire én: á, semmitsemmit. Ilyet szólt: „Gondolkodj már egy kicsit, hogy anyáddal beszélj így!!” Erre képen röhögöm. Csaj elszelel, de utána kiabálok: „Jaj, de fennhordod! Beképzelt kis punetti! Nehogy má…! Azért, mert a szar muzik tévén bekonferáltad a százhuszadik vicsorgó fuxos nigát, hadd ne tartsalak már semmire. Veled akarok álmodni. Amire meg kíváncsi vagyok, azt majd álmomban megkérdezem tőled, és te el fogod mondani nekem… le leszel te álmodva! Látszik, hogy nem voltál katona!"