Biztonságos a zociális háló? Megéri tartani?

fain.JPGNem való más rosszának örülni, de kihajtható meghívót kaptam, kihajtottak a visszhangos betűk. Esküvő lesz. Éljen az ifjú - de meggondolatlanul lelkes - pár. A lagzi izgat. Az az esküvő veleje. Ki lesz idén a pálinkanagykövet és a legszőrösebb magyar elektroDJ? Hát, a káptalan vőfély? Kinek ki lesz a szája? Az ifjú asszony fehér, mint a szappan, szűziesen kövér, asszonyosan harap a tortába. Hitvesi szájban gyullad a szofi, mondta már a boldogító igent, bemondásra is elhitték. Tréfásan beleboxolt a cicimbe, mire elmeséltem, hogyan mentem Gyálra, de odafele nekem akart jönni sajnos két barna haramia, de levertem őket, egyedül ám. Nem késsel, kézzel, puszta végtagharc volt az. Ők bezzeg két szöges gyilokkal jöttek rám, de hahaaa! kivel kezdtek! - Ezen a násznép gyorsan derült, elszállt mellettem egy légy, valaki kiabált, valaki sírt, valaki táncolt. Az öregek árnyéka élő freskót fosott a tbc-sárga önkormányzati falra. A semmiből ködlött elő a tántorgó bőrjakós, könnyített csokornyakkendővel, hogy ki vagy te? Kérdezte. Mér, ki vagyok? - feleltem. Énekeljek sürgősen, azt a szépet, hogy láma szeme, láma szeme, vagy rögtön megbök. Azt mondta, kurvanyám, de elesett. Kaptam hazára citromszirénes tortát, sokat, csomagolt egy násznép. Házasság és gyűrű kúra. Biztonságos a zociális háló. Megéri tartani.

Beszédet is mondtam az ifjú párnak: „a férfi örökké-örökké hajszolja a nőstényt, majd amikor végre megkapja, meztelen és döfödve keresi benne saját magát, a belőle hiányzó női izét, majd amikor nem találja, bedühödik… vagy tovább áll… vagy megházasodik, és tovább áll. Éljenek!”

A taps után elstartolt a technolakodalom, sanyi bá kiült a színpadra egy ölébe fektetett szintivel és hullámzott az Az a szép, az a szép, akinek a!

Azon vitáztunk a vőféllyel, hogy szerinte zombi-e a vámpír? azt mondta, nem, de látott egyszer egy olyan filmet, amiben a sztárszakács vámpír mindent csinált, csak fokhagymát nem, az ezüst étkészletet is eldobta, de amikor rátörtek a robotzombik, hárított. Tehát érdemben nem tud válaszolni. Illetve, de, mégis: mert bár mindkettő halott, a vámpír elegáns és jól nevelt, míg a zombi bunkó, reakciós, ösztöni és hebehurgya. Ösztöni szépen, de most ki kell mennie. 

Annyira eleredt a jó kedvem, hogy beleénekeltem a menyasszony arcába a karaokét, hogy áj kent getnó szetisfeksön… meg dont vöri, bí hepi, stb. Az új férje meg megfogott, hogy ácsi, ácsi, mire én: mit háborodik, uram? Nem mondtam, hogy a neje hülye! Vagy azt, hogy egy mahonnai kis pikacsú…

- Nem baj, ha leülök ide? - mondtam a nőnek, mert volt ott egy nő.

- De - mondta a nő, mert ott volt.

Ennek a nőnek, nem akarom megsérteni, már-már túlzott huzat van a fejében. Visszatértem az arához, számottevő az arca: "Na, hogy van az, hogy nánáná, máma temerán, aranyeső a székházraaaa!" Szóval, hol tartottam? szép ez az ara. Menyasszonynak is takaros…. Tiszta élvezet lesz vele foglalkoznia a gazdájának hivatásszerűen, bármijét megfoghatja, belenyúlhat, kócolhatja untalan. Ő meg takarít, főz, mos hivatásszerűen. Egymásnak lettek leteremtve. Alien az ifjú pár! A házasság két ember bűne. 

Amikor az ifjú ara arra ment, beslutty a vécébe rohanvást, ordibálni soká a fehér mikrofonnal, teljesen elhölgytelenedett. Nem változott mássá, csak egy fehér, hangos párnává.

Karcsú móka az esküvő, ha nem is határtalan... Az ókori Egyiptomban még rabszolgaszámba ment a nemes férfi és nem nemes nő kapcsolata, piszkos egyiptomos kezükkel tapogatták a lehetőségeket, Ó-szemükkel tették a rabszolga-alanyt hozzátartozóvá, a hozzáadott érték megfontoltan körmönfont volt.

Ne is feledjétek: a feleidő, török átok. És mi van ma?

Pisti áll a lépcsőn, bennégett az anyukája. Vagyis, nem, kint égett le, a strandon, bőrfüst szaga száll, hányni jött ki. Odalent dudál a forgalom. Odalett, mert állva hányni… ugye… Pisti jól látszott, és látszólag nem volt hétköznapi, mert a nyakán túl hirtelen következett a feje. A tévén a heti hetes többször mondott valamit. De nem volt vicces, tréfás se, se szellemes se. Kijelentés volt. És a közönség szakadt. Lederült a székről. És nem lett onnan ide, nyersen kiemelve, megfosztva a mentségére legyen mondva szövegkörnyezetből, partra dobva, rá az értelmetlen fövenyre, hogy ott pusztuljon a móka, ki, a puha és jól megérdemelt fészkéből. Se ott, se itt, nem volt vicces. Szövegkörnyezetszennyezésnek voltunk tanúi tévéziózusan. Azt mondja a heti hetes: „ó, egek, de szerencse!” - és ezen valamiért mindenki fizetésarányosan nevet, de mér? Mert egy nevetéssel bélelt dolog, nevezzük dolognak, már fele-viccesnek hat, a garantált hahota pedig kikeni a tévét, a fület, a szemet a határtalan mókának. Beveszem. De bazmeg akkor sem volt vicces, amit a heti hetes sehogysemezett. Kapcsolgatok. Egy melegpornóban észreveszek egy ismerős arcot. Né’ már, ez a Hoffman Gyula, ismerem, osztálytársam volt a Tungsram Kató Kálmán gimnáziumban 94-től 98-ig. Na, mit szólna az ofő, a Torockai Marika néni, ha ezt látná! Az algebrát meg a periódikus rendszert nem vette be a hülye feje, bezzeg azt a termetes répát most tökig beveszi, eltünteti. Azt bezzeg képes a fejében tartani. Egyszerre tűnik el abban az üres pornókoponyában a barlangos testű, fénylő lőcs. Gyula nem közönséges beállítottságú.
Csillaglehozó mosollyal mosolygott a takaros teremtés.