Irodalmi paróka: én ismertem az Adi Imrét!

Amikor leesett a harmadik hó, csak ültünk magunkból kikelve, a presszóból kocsmává alakított italozóban és hallgattuk, hogy H. Lajos arról beszél, mit látott tegnap a Spektrumon: „a geológusok szerint autónagyságú gyémántok vannak a földkéregben! Mire várunk még? Kinél van lapát?” 10 perc múlva témát váltott és azon kezdett szájjal gondolkodni, hogy minden nagy uralkodó a szétsanyargatott tömegek hátán kapaszkodott fel. Mert amikor a fáraónak piramisra szottyant kedve és leszólt a rabszolgáknak, hogy „hé, kéne egy piramis”, akkor azok nem ugattak vissza neki, hogy: „igen? Ha piramis kell, építs magadnak, baszod, mi leléptünk” hanem csendben elkezdték tolni a témát. Könnyű a megfélemlített embertéglák verítékéből szupertársadalmat építeni.”

Utána Lajos arra is kitért, hogy régen csak diriga volt, a nép meg megvolt félemlítve kegyetlen uralkodók által, a rómaiaktól a kínaiakig… és ha belegondolunk, nem sokat ferdült azóta a módszer, csak lelassult, egyre távolodva az ártatlanságtól, kifinomult kegyetlenség, langyosabb vérfürdő. Egy pálinkás stampedli állt előtte, arra várva, hogy megtörje magányát egy másik. Azt mondja, a lassú ivás és szopogatás mértékegysége a hektocenti.

Bejött egy élő szexnő, szép vádlival, derékkal, mindennel, mire a hülye Lajos odamegy hozzá és próbálja behódítani dumával: „kisasszony! Nem sírok én, csak maga akkora gyönyörűség, hogy egyszerűen a szememen keresztül élveztem el.” erre a nő csak annyit reagált, hogy: „bácsi, kérem, azért mert beesel a vízbe és kiúszol a partra, még nem vagy darnyitamás” - de senki nem értette, mire célzott ezzel… Lajos meg eloldalgott gondolkodni. Valaki rendelt valamit, de csak szájhúzva, mire a Marika kiszólt a konyhából, hogy, hé, egészséges az én konyhám, mert én kizárólag alapanyagokból főzök.

Lajos rájött, hogy beszélgetni akar, nekem meg beszélgetnem muszájlott vele: „A pénz egy gyönyörű szitokszó a világban – mondta. - Mert bár egy origi velejéig művésznek fúj, azért mégis az minden művész álma, hogy amit csinál, azt nagyon kifizessék. Adi feltámadt, pedig nagyon is tudta, hol a helye, mert megmondták neki.

Én ismertem Adi Imrét, mit érek vele…. aki igazi sextúltengő volt, éjjel-nappal csinálta. Egyszer arra kényszerített engem, hogy lehúzott bugyival, feltűrt szoknyával táncoljak két idegen költő előtt, aztán a szájával izgatott: azt mondta: „farjúnász” majd elment az arcomba.

Rám ment mentálisan. Vagy rám jött. Pedig ő általában mindig csak megy, sosem jön….

Azt mongya: „Én is téged, de aztán te is engem”, de az ingyen lobotómiával sem tudott megfűzni.”

Hát ezt letüdőztem. Rákérdeztem Lajosra: miért ez a paróka a fején? Azt feleli, hogy fázik a huzat. És szórakoztató a szőrme: „Az én hibám! Ahogy a külföldi mondja: máj folt… Van, aki a családi örökségét arra herdálja, hogy a hülye könyveit kiadogassa, amik úgysem köllenek senkinek. Inkább venne bontott téglát, vagy tárolna állami kommunális hulladékot. Ez már ön-oralszex. Aztán itt vagyok én… jön, hódít és parókászik. Nem veszi komolyan magát és mégis ettől lesz a leg. Itt a test. Az egész szervezetünk egy nagy kémia, nem pedig pártállás és rassz! És ez a kép akkor jut eszembe, amikor akarom. Számomra van tőlednél fontosabb dolog. De. Megbeszéltem ezt a neten egy e-lelkésszel, egy igazi e-vangélikussal. Hazudott. Meg egy ügyvéddel is, aki fennhéjázó jogásznyelven azt mondta, hogy én a tények akarattal való megmásítása vagyok és nem jogszerű a használatom. Nem volt rajtam sál, mégis ez a sálnélküli ember hat modellcsajjal tért haza. Igen, lehet irigyelni. Szóval az Adi Imre… rám nézett azzal a konok, agyvérzéses mosolyával, majd felolvasott nekem a legújabbjából pár gerincferdüléses mondatot, amit maga adott ki SK, és a Blaha aluljáróban terjesztette személyesen. Azt mondta, hogy: „Könyvet vegyeneeeek: titok, ármány, világmegmondás, polgárasztás, vegyenek.” Azzal az Imre minden este a hóna alá csapja a feleségét, és bátran megjelenik a nejjel, tulajdonképpen bárhol. Sokat költ rá. Egy hivatásos költőtől legalább egy költésnyi elvárható.

Gyere el egyszer velünk sörözni, mert kell valaki, aki vigyáz a kabátokra, amíg mi kint bagózunk. 

Címkék: vers, panasz, vendég