Denike 29 éves, és egyszerűen irodalmár. Semmi több. Hogy ezen belül és konkrétabban mi, azt nem tudom, csak annyit még hozzá, hogy hosszú haja van. Sálja is van. És egyszerre tudja hozni a butus kajla férfit és az álértelmiségi füves bohócot, amire a költő-és egyéb nők már összemedúzázzák a bugyijukat. Hát, amikor József Attilát játszotta a Bárkában… ott előjött a harmadik énje is, a dárkos. Mindenki elájult, milyen eszelősen hozza az egyre öngyisedő figurát és mennyire eszelősen tud nézni azzal a mély fiúszemével! És a ballonja is milyen fiúsan áll a csípején a vonat alatt!! Deni tavaly szépen bedemonstrált: hat hasonszőrű, lóvés költőcske haverjával kibérelt egy baszott nagy Hummer limót, demonstrálandó, hogy a költés mennyire meghozza gyümölcsét, és a felvágó luxus igenis, nagykép, az ők mind leg privilégiuma, jár nekik a szerfelett, és nézze csak az utca, nézze csak a város. Amikor arról tájékoztattam, hogy fehér Hummer limóban csak azok a kis prosztók bohóckodnak, akik nagy prosztóknak szeretnének tűnni, összetört. Pedig azt hitte, nagyot csinált.

Deni felkészült fiú volt, rengeteg instant társalgási panel lapult szűk zakójába betárazva, melyeket bárhova be tudott ékelni, ha éppen fontos emberekkel poharazott együtt, de pont elkalandozott, ám túl sok várakozó szőke tekintet tekintett rá ahhoz, hogy ezt beismerje. Ilyen volt a „Ahogy Pruszt mondta…”, vagy a „Tavaly nem így volt ez…” vagy a „Ha megszavazzák, én visszaadom az állampolgárságom is, bele az arcukba, bazzeg és megyek ki!„.

Deni tegnap felolvasta legújabb versét, a Művészhal álla c. alkotást, amely egy olyan kiöregedett pojácáról szólt, aki a 80-as években, hazánk első engedélyezett szexperformanszain alapozta meg a karrierjét, mint „faszorrú pornóbohóc”, és a bimbózó hazai pornóipar kabalafigurájaként rendszeresen feltűnt erotikus rendezvényeken, hol szexvámpírként, hol őrült pornógrófként. Akkor ez a műsor ütött, de ma, idén, idénben, amikor berakja ugyanazt a vámpírfogat, már inkább valódi maszktalan saját magát hozza. Szövege üres, de nagy, önmagát sirató, önmagát biztató nagykép, zajos kocsma felleg alatt, akkor úgyse figyel senki, mondhat bármit, a határozatlan név előrukkolhat: "figyejjé, öcsém, franciából hozattam luxusbort, meg luxussajtot, fél millámba fájt, de istenem". + "Figyejjé, istenem, rendeltem éjfélre kurvákat ide". + "Figyejjé, kicsibogár, tudod ki voltam én kurvarégen?" S sok satöbbi. Szánalmaska kripligróf, a mosolyt megérdemli, ha tapsot nem is, valójában nincs neki semmije, csak egy hideg albérlete, azon matraca, tartozása, naponta meghúzza magát, de sose legyél olyan szegény, hogy már ígérni se tudjál. A rendszerváltás előtt még rémültek és kacagtak rajta a nők, még tisztelték is, de ma már másért röhögnek láttán és/vagy tökön rúgják. Pornógróf konokmód nem fogja fel, hogy eljárt felette az idő, csak megy és ijeszt. De ha nem rukkol elő új számmal, lehúzhatja magát. A versbéli ex-pornógróf nem érti a mai világot és egy drámai napon a tükör elé áll, hogy saját magát ijessze halálra azzal az ósdi szexvámpírfoggal.

A felolvasás után kitört a könnyes tapsvihar, mindenkinél betelt a pohár, betalált a pompás költemény, a lányok egymás haját tépve sikoltoztak, mint a rózsa. Deninek nem kellett felszopó előfelolvasó! neki nem.

„Most pont úgy viselkedsz, mint egy nagy kisbaba. Egy nagy barna kisbaba!” – torkolta le Denit a barátnője, mert rajtakapta, amint egy másik nőnek fitogtatja lexikális filmművészeti tudását. Amikor a nő elviharzott, Deni bánatában nekiült páleszezni és a bodorodó füstfelhőben kocsmafilózni: „Miért lesznek sorban drogos, iszákos és rákos a sok sztárok? Mert túlságosan kiadták magukat és elvesztették a középpontjukat. És én érzem ezt legbelül. Pedig szeretem a jó sztárok filmjeit. Hiszen a filmekben helyreáll a világ egyensúlya: a gonosz meglakol, a jó pedig méltó jussban dúskál. Érdekel az igazság. Ó, hogy a beaktíviázott szulákandi fosna nyakon!” – utóbbi mondat már nem a csepegve figyelő asztaltársaságnak szólt, hanem egy tizenvalahány éves kiskamasznak, aki éppen leokádta Deni nadrágját, pont a zsebét, melyben teljesen elázott a bringazár kulcsa.

Sokan nem szeretik Denit, egy rohadék ellenköltő például ezt a költeményt írta róla:

Lákisztrájkot fogyaszt a főajkú költő,
ha nincs lóvé, pici az arc, ha van, retten megnövekszik,
Rögtön kihullik száján az igaz, megmondja, ki a gengszter.
Kicsicsibéz, majd ő oszt neked,
ő lejmolt, most őt lejmolják.

Hegyesedik a cipője, bizony,
vágja a politikát neked szeletre, ki ha ő nem,
majd ő megmondja, mér itt tartunk!
Melyik rendszer a gengszterebb és!
Az „Írók bóttya előtt ülök”

Este ő a legrugdos, táncol és köpköd,
majd leejti magát egy székre,
és három lépést hátrál.
És ez még csak a demo verzió.

Itt a közeg, ami nem ellenáll,
végre egy társaság, ahol lehet.
Ő maga lehet ő. Teljes és maradéktalan
- a szerencsementesek klubja.

Leköltötték... Ez történt. Csúnyán elköltötték szép személyét, félre.

Amikor az ilyenek miatt eluralkodik Denin a posztapokaliptikus stressz, füvecskével veri agyon, meg netcsajozással. A cseten mindig kurafisan pimasz, és amikor már a tizedik lány mondja neki, hogy le vagyol te kakálva, felpattan a bringájára és fiúsan körbetekeri a ligetet. „Én ott voltam a critical mass-en, veletek emeltem a bringát füttyszóra. Értelmes és modern, gondolkodó és fenntartható fiú vagyok. Vettem egy arabkalapot. Nagy elkalandozó vagyok” – gondolta a minap, nem mérgesen. Eléggé nem mérgesen…

Még aznap rájött, hogy kell neki az igazság. El is ment a kerületi zen mesterhez és mohón faggatni kezdte a témában. A mester egy darabig méregette a fiút, majd azt mondta neki, hogy oké, ő elmondja a tutit, de az nem lesz ibizamix. Deni akarta. A zen pedig megmondta: „Az igazság az se nem jó, se nem rossz, hanem valahol ott áll középen. Semmilyen, de ha valamilyen, akkor inkább szürke, de teljesen tiszta. És a kedvenced, az a nagy szexualitás, eleve egy átverés… agyi, biokémiai dolog, és a nő… az a jó kis csajszi ott a szabadtéri koncerten, vagy az Édenből, hát az csak egy zavaros érzelmektől hajtott, menetelő húsdarab, egy kecses zombi, egy elégedett halott, szíved szerelme csak egy szargyártó alakzat. Az a nagy szerelem, amiről a költők ódáznak, és amiről a világ zenei termésének 80%-a szól, csak a hormonok játéka, puszta hülye biológia… és az az izgató rózsaszínség csak a gének vakító illúziója a fajfenntartásért, 3D-ben. Énképünk törékeny, testünk törékeny, az élet egyetlen értelme az abbóli mihamarabbi szabadulás. Az ébredés nem vaklárma. Az ember még nem ember, csak egy ösztönállat, farmerben. Hajtsd egy kicsit hátra az egódat és nézd meg, mi van alatta, a civilizált jelmezed alatt egy őrjöngő kisbarom alszik. Semmi sincs – csak tudat van. Ezt akartad hallani, erről írjál verset!”

Deni nem akarta hinni, de már túl késő volt, leszaladt a torkán az a piros tabletta (vagy a kék, nem tudom, melyiktől kapunk mátrixot) és nem volt visszaút. Sírva elrohant. Az igazság nem kokodzsambo!

Deni másnap délben beletűnt az igazságba, boldogan bele az ébredésbe. Minden, amiben addig hitt, szüreti fossá változott, hogy ő nincs, vagyis nem úgy, ahogy van. Az igazság öröme felébresztette, mert a Való boldogítóan veszélyes. Onnan, a járda közepéből tűnt el, a fényes nappal szeme láttára, egyszer csak köddé vált. Elkalandozott.

Szobrát még aznap felavatták, a Jókaié mellett.