Dr. Nyershús rendel

cs.jpgKálmán 31 éves, mélytengeri búvár. Élete mélypontja felé ereszkedik. Eddigi legnagyobb merülése 150 méter volt. Ez 149-el több, mint amire én vállalkoznék. Kálmán, mióta az eszét tudja, képtelen elviselni a musical-eket. Gyűlöli az első dalbetéttől az utolsó áriáig. Ezzel nem csak a saját életét változtatta kénköves pokollá, de a családjáét, és Andrew Loyd Webber-ét is. Ugyanis Kálmán felmászott a zeneszerző jachtjára, amikor az partközelben parkolt, és levizelte a napfürdőző Webbert.

Három határozott ajtóra verés zökkentett ki meditatív magányomból. Kinyitom az ajtót. Egy férfi áll ott, talpig békaruhában. Lecsatolja az oxigénmaszkját (maszkot visel, kapásból egyes!), aztán kezet nyújt.

- Szép jó napot!

Nincs szép és jó! Csak külön-külön. Ez olyan, mintha egy fatökű a de és a viszont szavakat együtt használja. Csak „Jó napot!” és csak „Szép napot!” létezik. Hogy a „kívánok” kötelező hozzácsatolásáról ne is beszéljek. Mellesleg már az elején azt hiszi, hogy ezzel a gyenge, elcsépelt, „vicces” köszöntéssel, most kurvára szimpatikussá tette magát. Pedig nem. Ahogy végig csattog idétlen békauszonyain a méregdrága rongyszőnyegemen, legszívesebben fenékbe rúgnám. A tenger mókamestere. Előbb fakadnak mosolyra a languszták, mint dr. Nyershús! Kézfogása nyers, határozott, nedves, iszapos.

(A folytatás innen elérhető)