Rögtön vágjunk is a közepembe! Én a kis szavak embere vagyok. A legtöbb hazai adóalany annyira elhiszi, hogy boldog, hogy el se jut addig, hogy észrevegye: nem. Én is sok mindent hittem már eddig félre. Nagy félrehívő vagyok. Mégis barátságosan és tágra szemmel kell élni. Befogadni az emberek felénk áradó bármijét és hangosan viszonozni. Ingyen ajándékban részesíteni majdnem mindenkit, aki szembe jön, aki pedig doszt morcos, azt deríteni mókával, jószóval, zokszóval, virággal vagy puszival. Ahogy Oravecz N. mondaná: „a szív belül van” -

és ez nem túl óriási hülyeség… Túl messzire mentem, már alig látszom. A kíváncsiság vezérel. A kíváncsiság veszélyes. Privát mozinkban ülünk és halunk, delejez a nem-valóság.

Önnek van felfogása? Szokott ön kitálalni? Hát kitalálni? Maga már meghozta a gyümölcsét? Ha mind4 kérdésre, igen/nem/ talán a válasz, akkor Ön nyert. Megnyerte az egyikét.

Mi az, ami szerfelett haszontanács? Ha nem jó, amit érzel, hagyd abba. Ha utálod a félelmet, a stresszt, s szorongást, már jó úton vagy.

Ma már annak tekintem az embert, s valamennyiüket, amik valóban: remegő, érzékeny húsnak. Mindahány! Fölösleges a szerepjátszás, és a nemvalóságoskodás. Láttam ma egy középmagas srácot a villamosmegállóban, nagyszájú, elpusztíthatatlan, arrogáns suhanc. Orrom előtt bazmegolt, köpködött, gőgösen dicsekedett, hogy a szombati bulin hány bulát húzott meg, milyen márkás cuccai vannak stbstb.… Kiemelten nagy szája volt. Aztán mellélépett és hirtelen elcsapta a villamos. Azonnal megváltozott a magatartása. A láb nélkül vérző személypolgár elkedvtelenedett. A következő villamos is hamarosan a megállóba ért, s levágta a fiú mindkét karját. Nem maradt több végtagja, nulla volt összesen. Az egykor vagány, felvágott nagyszáj, ma már csak félős törzs – ennyi maradt - anyjáért kiáltott csecsemősírással… Az egykor fennhéjázó büszkeség immár csak egy cseppet sem menő vérző torzó. Barátai elfordultak tőle, őt pedig már nem érdekelte, kinek milyen mobilja van, már nem érdekelte, ki küldött neki üzit a Facebook-on, vagy ki jelölte be, túlságosan el volt foglalva a haldoklással… Így óbégatott: „Jaj, de sűrű napom van! Belátom, teljesen felborult értékrenddel éltem eddig.”

Nos: itt ez a halott fiú, aki törhetetlen titánból egycsapásra lett egy nyüszítő hús. Melyik arca az igazi? Mi az igaz? Mik az igazságok? Mik a mik? Én nem félek a haláltól. Legalábbis mások halálától nem.

Minden ember eredendően el van romolva egy kicsit, hibásan működik, mert nem maga felé hajlik a keze, hanem összevissza hadonászik vele. Én nem veszem a bátorságot: nekem ingyen adják. Gyerekkoromban alig vártam, hogy felnőjek és felnőve felnőtt lehessek, mert a felnőttek mindent tudnak, magabiztosak és magasak. Amikor már elég felnőtt voltam, rádöbbentem, hogy a felnőttek nem felnőttek, nem tudnak semmit. Visszavágytam a gyerekkorba, de már nem volt visszaút. Van egy rossz hírem: nincsenek felnőttek. Nincs kitől tanulni. Aki felnőttnek érzi magát, az veszélyes.

Minden ember maga akar lenni. Hangos illúziók vagyunk, örömmel megeszünk mindent, mindent, mindent, és azt hisszük, az a saját véleményünk. Próbálod meghatározni magad elejtett papírigazságok alapján. Ön definíció?

Nincs megtalált önmagunk, mindenki csak a másikat utánozza. A másik ember ugyanúgy fél a világtól, mint te, csak jobban leplezi, és többet használ abból, amiből te egyáltalán nem, vagy csak ritkán, amikor fussa rá.

Ami engem illet: nem nő vagyok. Nem férfi. Egyéb. Egy meleg testbe zárt heteroszexuális. Szemem színe nincs megadva, hajam színe nincs megadva, magasságom nincs megadva…