Kritikus Miklós és a Zoli mamája

unicorn2.jpg- Gyere, Miki, mert rögvest kezdődik az irodalmi parfümteszt! – rikkantotta bekecsében a non stop jókedvű Balázs, a Kritika.com Vita-és vadászgép rovatának szerkesztője, egy félig bontott Fantával szájában.
Miki összerezzent a társalgóban: hideg jégkásaként csurgott végig hátán a rossz előjel. Érezte, hogy ma valami rendkívüli arányú esemény fog begyűrűzni cinikus szervezetébe, felborzolva a sejtek közti kommunikációt. A népszerű webíró méla, elcsigázott léptekkel slattyogott a tesztszobába, amely máskor szerkesztőségi értekezletnek, heves vitáknak ad otthont, de ma másnak. Minden hónapban egyszer összegyűlnek itt a neves szerzők, szerkesztők, kurátorok, hogy hétköznapi tárgyakat járassanak le vagy fel, kecses nyelvüket csiszolják rajta. Legutóbb a paradicsomos retróbabot kellett meghatározni, kitalálni, szétszedni, megemészteni, a teszten kilencból hat ment át. Hát!
Miki már egy hete tervezte a parfümtesztet és be is kéretett mindenféle anyagot, melyek most DHL-es dobozokban várták a végső megmérettetést. Össze is verbuválta a Kritika.com szerkesztőségének ráérő, prominens legjavát, akik tűkön ülve álltak az asztal mellet. Csupán egyvalaki meghívása mellett hunyt szemet, szándékosan: M. Zoliét illetően. M. Zoli nem volt bűnös, csak lomha és szandálos. Békaszerű fejet és tésztaszerű bőrt hordozott gótikus, Lovecraft-regénybeli mivoltán. Lehetett volna sikeres autista, de inkább kritikus lett. Miki előre megfontoltan elsiklott afelett, hogy meghívót küldjön ennek a lénynek.

 

- Nos, kezdjük a zamatjával! – szólt Miki az asztalfőnél állva, gondosan végigfuttatva udvartartásán tekintetét, nehogy véletlenül Zoli keveredjen közéjük mégis. De a kövér fiú tényleg nem volt jelen.

- De tiszta emo vagy ma! – poénkodott Vadhalmi Gábor a Szoftver-és Egyéb lakás kiegészítők részlegének vezetője.

Miki elmosolyodott, mert tudta, hogy nem. Inkább nekilátott a tesztnek. Olyan illatanyagokat hozattak be, amit híres írók viselnek. Felemelt egy pufók, buborékszerű, kék üvegcsét és kézfejére fúj belőle egy harmatnyit. Esterházy hord ilyet: fahéj, keksz és várakozás. Megszagolta, hümmögött, majd továbbadta Darázs Viviennek, a Bulvár-és Növényágy rovat szerkesztőjének. Miután körbejárt az első tesztanyag, Miki a levegőbe nyerített:

- Nohát, ejnye-ejnye, de retardált ez! Van benne valami oda nem illó. Sóskában ázott pacsirtafing ez!

Mindenki felkacagott, majd tréfásan legyezgették egymás orra elől az öblös szagfelhőt, mintha a minta tényleg fing lenne.
- Mintha tényleg fing lenne – így a horoszkóp-és időjárás felelős Berni, aki holnaptól már nem dolgozik itt. – De csak félig van igazad, Miki. Ez egy enyhe enyhet adó fancsalizmus legfeljebb. Megjajgatja az orrot. Facsaró, elhadart illat. Fing, de kellemes fing.

Miki megérezte, hogy gondolata hozzáért valamihez, mohón jegyzetelt, nehogy elszálljon bármi is, szó meg pláne, majd a következő szaghoz nyúlt. Fújt. Szagolt. Továbbadta jobbra.

- A hajtógáz elnyomja az illatot… hát, ilyesmit maximum egy keresztény futószalag-koordinátoron tudok elképzelni. Vagy egy szabadnapos lokátor szerelőn! Dadogó szag, lámpalázas illat - rikkantotta Hauer Zsolt szemlesütlenül, a Hangszóró-és Mogyoróvaj rovat helyettes szerkesztője.

Ezt a megjegyzést nem írta fel Miki, hiszen a saját poénja lett továbbgondolva, ám sajnos rossz irányba. Szeretett ő lenni a vezérhím. És már lökte is a következő anyagot a tesztcsíkra. A kék körtét formázó üveg szörnyű titkot rejtett.

- Fúúú-huj – így H. Anita a Politika-és burmai rezsim rovat vezetője – Ámbramentes cibet cica és aljaminőségű húsvéti pacsuli keveréke, fehér vászongatyás nyugdíjas osztrák turisták javára!

Miki elismerő pillantással díjazta a szellemes megjegyzést, majd behunyt szemmel és álmodozó arccal magához látott:

- Tengert látok. Überelést. Barnahajú fehér lányokat látok magam előtt. Akik mangót esznek. Meg halat.

A többiek most csak azért kacarásztak, mert magukban forgatták még Anita korábbi beszólását, sebtapaszként borítva a Mikiére. Anitát több szempontból is egyenrangúnak tekintették a hím Mikivel, hiszen a lány vállilag férfinek nézett ki, mindig narancssárga és bahia színű cuccokban járt, és a Csacsacsában szokott kajálni.

- Groove! – rikkantotta Anita és teátrális mozdulatokkal, mulatságos pantomim előadást improvizált, mintha rögvest elájulni készülne a ’finom’ illattól.

A szép férfi már nyúlt is a következő szagért, hogy helyrehozza a helyrehozhatatlant és újra nyeregbe kerüljön: nem szarakodott tesztcsíkkal, sebesen belespriccelte a légtérbe a mintát, oda, maga és mindenki közé. Lélegezzétek, parasztok!

- Izzadt balatoni sneci-sütő nyáraromája! – zárta rövidre, majd gyorsan felemelt egy hegyes Big Ben-t mintázó üveget, nehogy idő maradjon mások poénjára. Körbemutogatta, mindenki jól megnézte (már az üveg is sok kacajt ígér!) végül fújt.

- Hu-huú! Ez az illat tényleg big, bár a bigek közt is a legkisebb big! Ezt a szagszámot valahol a varjúszaros óratérben vehették fel, és csak a demó verziót lökték piacra, amíg a cég összepakol és eltűnik! – mondta Miki mókával teli szájjal.

Hát, szakadt az egész társaság, mert ilyen viccest még nem hallottak aznap.

Az erőfölényét visszanyerő Miki egy lila kristályhólyagot emelt ki a dobozból, majd megkínálta vele a tesztcsíkot.

- Hmm…antiszeptikus rigócsőr. A teámba se önteném! – lökte a Miki, személyesen.
- Öreg, de vicces illat. Olyan, mint a Saskabaré: demenciahumor, amikor a néző és az előadó egyszerre meszesedik – summázta Itóka Ármin az Évi középhőmérséklet és Disznósajt rovat vezetője.

Miklós jegyzetelt, leírta a saját megjegyzését (a lap tetejére) majd az elhangzott kiegészítéseket is, hátha jók lesznek még valamire.

Egy hosszúkás, zöld, redős falú kis üveg következett, hatalmas, mecsetet mintázó kupakkal. Bagdadi szellő. A keleti aromából máris egy takaros felhő került Vaginacsa Dóra a Wellnet és Szomölié alrovat komisszárjának orra elé.

A lány hümmögve elmerengett egy darabig, majd selymes hangján így lehelt:
- Tavaszi rózsafák közt szálló remény, borostyánnal futtatott tájjellegű tavalyi avar. Ez az illat nem az orrban, hanem az agyban bontakozik ki. Miért nem képes egy pasi? Képes, mint egy magazin?

A váratlan elágazást mind megtapsolták, mert édesen nem odavaló, viszont igaz volt, Miki pedig fanyalogva feljegyezte a beszólást. Ekkor vette csak észre, hogy 6 diktafon is tekereg a helyiségben, így dühösen kettétörte ceruzáját a térdén.
- Metrózáshoz hordhatnád ezt az illatot – dobta a végig nem gondolt, kérdőjeles poént Miki a csajnak, nehogy átvegye az irányítást.

- Nem járok metróval…

- ha! Jó trükk!

Száraz csend.

A következő üvegcse egy narancs nagyságú, színű-és formájú kerekded palack volt. A levegőbe, majd a tesztcsíkjára spriccelt belőle.

- A kölni neve: General Green. Oroszországban gyártották tíz éve. Aki akkor beszerzett egy nagyobb adagot, jól járt, mert tartós és … egyszóval iható, vegytiszta kripta-légfrissítő! Ilyet használhat a Zoli nagymuterja!

Ekkor ütött be a krach:

- A nagyanyám tényleg ilyet használt – jött az ajtóból.

Ezer háborgó tekintet fordult felé, vicsorogva keresték a beszólót. Ki merészel V. Miklósnak ilyen foghegyről vakkantgatni?? Egy élő net-legendának, egy 2 lábon járó toposznak??

Mikinek ökölbeszorult a gyomra, mert a Zoli volt az. Akit direkt nélkülözött, szándékosan, a puszta látványát is. Most köpni-nyelni nem tudott. Csengeni kezdett a füle, ráncba szaladt a szemöldöke, és eltátott szájába egy denevér is fészket tudott volna rakni. Bekövetkezett a legrosszabb apokalipszis.

- Zoli…te itt? Nahát…micsoda…meglepi. Én akartam…szólni – nyöszörögte M.

- ELÉG LEGYEN! Igen… Szóval, a nagyanyám General Green-t használ. Hogy is mondtad? Kripta aerosol?

- Öö…én nem is tudom már… persze, nem úgy értettem. Nem ilyen direkt formában. Vannak konkrétumok, amik nem úgy konkrétumok. Nem tudtam, hogy a kedves hozzátartozód is…ilyet vesz.

- Már nem… Tegnapra virradóra meghalt szegény. Beletrafáltál – adta meg a kegyelemdöfést Zoli, majd kifordult a tárgyalóból. Zoli kiment az ajtón. Mindig az ajtón ment ki. Egyszerűen.

Bumm. Vegyes parfümillattal keretezett vastag csönd ereszkedett le, amit Miki néma, elkerekedett szeme tett a földdel egyenlővé. „Teringettét, nem sejtettem, hogy a Zoli lesz, hogy a Zoli van! Fittyet hánytam a miértekre” – sírta magában M. – „A kényelmes kritikus hajlamos csalódásait savanyúaszőlősíteni. De ez csak homokba dugás. Ez nem habostorta!”
Zoli egy pillanatra visszafordult és beszólt az ajtón:
- Csak hogy tudd: este a halott nagyim meglátogat téged, hogy elkapja a grabancodat, és ruhacsipeszt rakjon a cicidre! Lehet, hogy fájni fog!
Miklósban bent rekedt a szusz. Ha egy kritikus fél valamitől az életben, azok a szellemvilág lakói: megfoghatatlanok, áttetszők, könnyűek, láncot csörgetnek, és nem lehet velük alkudozni. Többnyire.
Zoli eltűnt, Mikire pedig rászorult a tér.

 

Otthon tért magához, félig lelógva a sezlonról. Kezében egy üveg szénsavmentes Apentát tartott. Nem tudta, hogy került haza és a markába a víz oda.

Ez a Zoli megfenyegette a száját! Tömzsi gondolatok marcangolták Mikit, izzott a ruhája. Nem ízlett önmagának. Miki egyszeregyszerű lélek, ízletes zsákutca, a miértek hogyanja. „De félek! Kéne egyszörnyijesztő! Pedig egykor veszélytelenül vicces voltam. Azonban a humor forrása nem a vidámság, hanem a szomorúság, ellenszerrel ütni el a nem jót - ezt egy nagyon okos ember mondta, nem én. Mégis szomorú vagyok emiatt. Ahogy anyám mondta: ne irigyeld a sokat, vagy ha mégis, ne kiabáld el. De te Zoltán, többet be nem teszed a lábod” – gondolta Miki merítve a lelket. Sok újságíró a korrelációkat kauzalitásként interpretálja, így lesznek régi és új ságok. Zoli korábban írt egy könyvet, Minta pinty címmel és Miki sajnos alaposan lehúzta egy kritikában, még ha kolléga terményéről is volt szó, bár annál inkább. Tényleg lapos a könyve, bár minden könyv lapos, kétszeres értelemben is.
Felkászálódott és az antik faliórára szegezte egyetlen tekintetét: teringettét! éjfél múlt egy perccel. Ajaj, ha minden igaz, mindjárt jön a nagyi! Ahogy be lett ígérve!
Miki megrázkódott, kezéből kifordult a mentes víz. Összerezzent, mikor kétszer erősen rávágtak a bejárati ajtóra.

- Jaj, ki az? – kiáltotta halálra váltan.

- Csak Imre bá vagyok a helyi polgárőrségtől!

A férfi fellélegzett, és kinevette magát, hogy ennyire megrettent egy kopogó polgárőrtől, aki egyelőre még nem szellem.

Ismét két erőteljes ütést helyeztek az ajtajára, zokszó érte a ház elejét. Miki elindult, és az ajtó tejüvegén keresztül próbálta kivenni a látogatóba érkezettet, s annak térbeli kiterjedését. Leakasztotta a biztonsági láncot, fordított egyet a kulcson, majd szélesre tárta a nyílászárót.

De bárcsak ne tette volna! Mert ott állt a Zoli mamája!

Mint halott!

Mint kóbor szellem!

- Ó, az oszló rém! Becsapott! Polgárőrnek hazudta magát - mondta Miklós azon nyomban.

- Szeva, Miki, az unokám szólt, hogy nézzek rád – mosolygott a halott asszony, majd anélkül, hogy lába a csillogóra vikszelt hajópadlót érintette volna, lassan belibegett. Két kezében két azonos színű fa ruhacsipeszt csattogtatott. Miki már előre érezte helyüket érzékeny cicijén, féltőn takarta bimbóit.

A férfi hátrált, majd elvágódott egy réz kandeláberben: hason kúszva mászott a nappali felé. A kandalló vasába kapaszkodva feltápászkodott, majd elkapta a dohányzóasztalról a mobilját és beviharzott vele a spejzba. Nem mert hátranézni futás közben, mert félt, hogy halottat lát, aki a nyomában liheg.

A spejzban a karajok és babkávék közé vetette magát, majd villámgyorsan feltárcsázta Kliff Ricsárdot.

A híres sztár éppen Budapesten ült, (na, nem csak úgy rajta, hanem egy hotelben, amit pont Budapest derekára építettek) próba után volt, elég fáradtan, de amikor látta, hogy ki hívja, fogadta:

- Mi a nem világos? – vette fel tréfásan a hívást amaz. Vagyis emez.

- Jaj, Kliff, gyere gyorsan, itt egy halott nagyi nálam…és beígérték mára, hogy ruhacsipeszt kapok a cicimbe!

- Ah, azonnal ott vagyok!

Kliff nem tétovázott: felpattant Varázs Unikornisára és 30 másodperc alatt ott termett. Simán be tudott jönni, mert nyitva maradt az ajtó. Rögvest munkához látott és a Miklósra vadászó, megripakodott nagyi áttetsző arcába kiáltotta a szellemhárító varázsszót:

- Tűnés!

És. S lássatok csodát: a nagyi feléje fordult.

Kliff értett a fekete, szürke, kék és fehér mágiához, így tudta, hogyan kell felülbírálni egy szellemet.
- Na, de kinek a cicijébe rakjam akkor a csipeszeim? – érdeklődött nagyi. – Mert valakijébe kell, ha már elhoztam.
- Rakd az enyémbe! – kiáltotta az énekes és széttépte mellén az inget, hogy a nagyi hozzáférhessen a két icipici cicihez.

Mihelyst a két csipesz a helyére került, a nagyi felszívódott, vissza a Köztes Létbe.

Miki nem győzte köszönni a segítséget, amikor remegve kimászott a spejzból. De nem érkezett üres kézzel: egy jó üveg Tokajit rántott magához, hogy ezzel ünnepelje felszabadulását, és méltón megköszönje Kliff segítségét.

Leültek, és hajnalig anekdotáztak.

Még az unikornis is beszállt, de többnyire csak belenyerített.
Miki örült, hogy nem kellett meghalnia. Vagy mégrosszabbúlnia.

…a halál csillagszórószagú, égett fény.

 

 

Címkék: celeb, basz, bolond, könny