Halálos háború

halhá.JPGA USS-D osztályú üteg-naszád békésen hullámzott a barátságtalan óceán szélén, miközben izmos tornyain és férfiasan szürke fegyverzetén végigsiklott az izzadó napnyugta, mély s baljós árnyékokat vetve a büszke fedélzet mindenhovájára. A lassan lenyugvó alkony árnyékán csak a nagy és nehéz tankok fergeteges lánctalpai kerekedtek alul. Megkezdődött a katonák térhódítása, még vacsora előtt. Fel-alá gyakorlatoztak a fedélzeten, és akiknek már nagyon jól ment, begurulhattak a dzsungelbe ellenségért.

A lenyugvó napnál csak a károgó sirályok voltak hangosabbak.

Minden háború nem játékszer…

Mert az óceán mély s tengernyi titkok őrzője…

*

Amikor Mike bombász reggel magára öltötte a tűzálló, bombakereső azbeszt jelmezét, még nem sejtette, hogy délre már halott lesz benne. Teljesen el fog múlni. Megfésülködött és mulatságosan visszanézett a tükörből: úgy festett, mint a megjött mumus. De hogy délben, pont délben, kicsivel ebéd előtt bombatalálatot talál a földön, az váratlanul érintette.

Robbanás szakította meg a déli harangszó kénes nyugalmát, a dzsungel felől. Ő volt az. Utolsó gondolata az otthon maradt felesége volt, aki vicces csókot csúsztatott a homlokára, amikor májusban a fedélzetre lépett.

- Aknára futottam, őrnagy úr! – jelentette felettesének a kétségbeesetten vérző, tagja szakadt, emberre alig emlékeztető, véres felvágott.
- Ssss. Shhh… háááhhhh, ne beszélj, túl sok vért vesztettél – simogatta meg az őrnagy a haldokló munkatársa ezüstösen csillogó homlokát, aki éppen direkt arra járt, szerencsére.

- Annyira fázom…

- Ssshhh, pajti…
- Mondja meg a nejemnek, hogy szeretem.
- Ssss… ne butáskodj, majd te magad megmondod neki. Személyesen.
 - Majd megmondom neki én, csak menjünk már - lépett elő az őrnagy háta mögül egy kadét. Majd ő tényleg megmondja a feleségének azt, amit a halott az imént üzent neki, hátha az őrnagy elfelejti.

De a megsérült bombász ekkor már eltávozott az örök vadászmezőkre.
Pedig olyan jól indult ez a dél…

*

Smith ezredes férfiasan kicsapta pisztolytáskáját, majd ujjait felette lebegtette, hátha kell mindjárt. Vastag-szerű testén megcsillant a déli nap. Éppen egy kadéttal beszélgetett közéleti témákról, amikor hirtelen elhallgatott és kikerekedett.

- Tapodtat se mozdulj! – suttogta a fiúnak. - Állat van a válladon!

Ugyanis egy kígyó ereszkedett oda! A kadét vállára, egy közeli fáról, melyből több is volt a dzsungelben. Kígyó: minden dzsungel hosszúkás fenyegetése! Az ezredes lassan elővette pisztolyát, majd egyetlen suhintással kettévágta a tolakodó bibliai teremtményt, aki két részletben ért talajt. 

*

- Nyakunkon a sárgák és a friccek!! – üvöltötte a bokrok közül előrohanó ideges tengerész, de már késő volt.

- Neeee!! Istenem. Felszakadt! Teljesen eltűnt az arca! – válaszolta rá egy másik halott. 

Utolsó emléke a kényelmes nőjére vonatkozott, akivel régen szerelmi viszonyban volt, naponta több ízben is… a leglegutolsó emléke pedig az volt, amikor a mosókonyhában szenvedélyesen izéltek, izzadva, ölelve egymást, és a matróz lihegve könnyebbült bele a lányba és közös gyönyörük csókjait kente szét a lány egy ideje már nyitott száján.

Legleglegutolsó gondolata csak ennyi volt: „a halál mégis csak tetőtől talpig az élet! Mert álmodik minden férfi, bár néha álmomban sem álmodtam volna ilyen szörnyű véget. Pont.„

*

A hadszíntér nem játszótér, és főleg a test-test elleni közelharc miatt nem az: egy harci folyamat nem fociszakkör, mert könnyen előfordulhat, hogy rád lépnek vagy lökdösni kezdenek. A terepszínű, bátor Smith ezredes, a „bölcs vén róka”, ezt nagyon jól tudta. Felcsapta sisakját, elővette katonai kulacsát és beszédet mondott.

- Van egy álmom! És mindjárt nektek is lesz. Minden háború fiús dolog, ezért pont hősökre van szüksége a hazának, hősfiúkra. Kemény izmú, jó valagú, izmos, férfias katonákra. Nem kislegényekre, nem. Háborúhoz kellenek. Férfiasan, a fiú-fiú elleni küzdelemhez. Ez a háború nem Isten akarata, sőt, lehet, hogy nem is szólt neki senki, hogy van. Azok a tankok, stukák és ez a fűrészes élű kés itt a kezemben nem lehetnek isten akaratai. Vagy a járműpark odakint a tuják és a szabadidőközpont között!! Nem! Hunyjátok be a szemeteket… Képzeljetek el valamit… mondok egy mesét. Élt egyszer egy öngyilkos terrorista, aki olyan szegény volt, hogy nem tellett neki igazi búvárórára, ami 50 M-ig vízálló. Hogy szégyenbe ne maradjon, beszerzett a bagdadi piacon egy játékórát, amolyan látszatórát, ami megszólalásig olyan volt, mint társai kvarcórája, csak ez mindig ugyanazt az időt mutatta, hiszen a mutatói csak oda voltak festve. Ez az arab legényke egyik szombat este bevetésre ment a terrorista barátaival, és amikor elhangzott az „egyeztessük óráinkat” , ő nem mert szólni, hogy neki nem jár. Csak bólintott. Aznap ő volt soron robbanásilag… De a hülye órája miatt nem tudott időben távolodni, és a rákötözött bomba balesetveszélyesen korán robbant, így a társait is a sírba vitte, illetve szétszórta a környéken – jutott belőlük a falra is, meg a vendégekre, a csacsi oldalára, mindenhova. Most képzeljétek el, hogy ti vagytok ez a játékóra! Mi a tanulság? A büszkeség mindig hadirokkanáshoz vezet! Most pedig lassan nyissátok ki a szemeteket és fegyvert vállhoz!
Az egész flotta tapsviharban tört ki, mint még soha, valaki még sírt is egy sort.

*

Smith tábornok minden nap négykor kelt, s mindig azzal a tudattal feküdt, hogy nem biztos, lesz-e reggel - illetve, ha lesz, vajon magától fekszik majd a tábori ágyára, vagy odapakolják. Megborotválkozott, fegyverolajozott, majd felhúzta a bugyiját és ment fiatal kadétokat kiképezni. A tábor szélén már Rosszcsont és Halálfej, a két kiképző, mindenlébenkanál, szőke és jóseggű századosok várták, akik már a korábbi háborús helyzetek során módfelett bizonyítottak. Minden évben ők építik a hadtestet, akik a program során megtanulják a zászlóaljt, a szögesdrótot, a tábori adó-vevő álcázást és rejtjelezést, valamint a menekülést teljes menetfelszerelésben. Ma az újoncok beavatása zajlott éppen:
- Gyerünk, talpra puhadékok! Hopp a gumiba, kiskacsáim! Gyors ki-és beugrás az abroncsokba, majd futás előre, bele a sárba, anyuci nincs most itt, királylányok! Gyerünk, szögesdrót alatt kúszás és falra mászás ma a menü. Az edzésterv. Haha. Romboljátok le az ellenség testét. Még akkor is, ha egy torpedó 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a szemetekben! – mondták kórusban, szinte egyszerre.  

A gyűrűgyakorlatok és a könnyűgimnasztika végén a katonák felsorakoztak, míg Halálfej hátra tett kézzel, szigorú, borotvált arccal sétálgatott előttük.
- Na, fiam, mi a neve?
- Uram, George vagyok, uram!

- Áhá, azt hiszem van egy mókamesterünk! Hát itt nem fogsz stand up-olni, te kis hofigéza!!

- Uram, igenis, uram!
- Nem kell itt hősködni, mert a hősködésből mindig élethű halottak napja lesz!

Az egész ezred elveszett. Váratlanul törtek rájuk és eltörték a tankokat. Sikerült döglött lovat szerezni ebédre, de senki nem kért a lóhalálából.

- Ellenség 6 óránál! – kiabálta Smith ezredes, koszos kezeit lóbálva.
- Nem bírom! – így egy névtelen katona, kormos szemeit felrobbant keze csonkjával törölgetve.

- Teljesítse a parancsot!
- Soha!

- Hadbíróság elé állíttatom!
- Nem baj!
- Sikítok…!
- Tőlem. Nem érdekeeeeel – mondta, azzal meghalt.
- Fiam, itt van rád szükség – mondta az ezredes, majd elővette a gyalogsági csizmájából a nagy, barna távcsövét és a távolba meredt. A partoktól nem messze megpillantott hat sárga tengeralattjárót, tetejükön a legénység ünnepelt, táncolt, pezsgőzött, örömükben éppen kitolták azt a hosszú függőleges izét, amivel a víz alól ki lehet kukkerolni, a sztetoszkópot, vagy mit…na, és ezek a pimasz, neveletlen japcsik most arra vonták fel a náci zászlót.

*

- Most csak nem ezredesként, hanem pusztán emberként állok előttetek – kezdte beszédét a maroknyi túlélőnek Smith. - Ma van Peter Lockridge szülinapja, és én azt szerettem volna, hogy ne a halálával ünnepeljen, hanem tortával. Lepergett előttem az élete. Ennek a háborúnak a fele is igaz! Ha annyi ötdollárosom lenne, ahányszor skulót kaptam a seggembe, most vehetnék belőle egy nagy és szögletes valamit. A stukák üldöztek, a skulók záporoztak körülöttem, én mégis felálltam, fel a rohadék sárgáknak. Ma nemcsak a könnygáztól sírok. Futólépésben megyek az ellenség elé, abban a tudatban, hogy lehet, lökdösni fognak udvariatlanul. A neveletlen friccek. Még ha a gyakorlótéren kiválóan lőttél is, élesben fájni fogsz. A tüzelés az anyaméh, a légelhárító tiszt az anyukánk. A fedélzeti tiszt meg az apánk. Fogadás balról, vigyázz pihenj, jobbra kanyarodj. Srapnel és skulók cikáznak ma feletted.. Ma még nagyon sok nácit kell leszednünk! – mondta, majd tisztelgett és ment nácit szedni.

- Igenis, alászolgája! – visszhangozta, aki hallotta.