végre megértette a pinám nyelvét, együtt beszélnek, s gondolkodnak, meg kell válnunk tőled, de szeretném, ha ez az elválás boldoggá tenne téged, kétszer is, a szerelmed, a farkad, a hosszúságod közlékennyé tett, és nem megtermékenyítetlen csend ez, elterelted szexünk folyóját, a saját birtokodra, mint valami cigány szokás, mint valami haramia drugjai, nem szülnék én az ilyennek semmit se, tizennyolcadik életévem teljében bimbózó lányka, szelíd, még ártatlanul sugárzó, elsőéves egyetemista, céllal utaztam, november vége felé, egy pénteken ebbe a városba, hiszen mit is érdekelt engem, ahol pályaelhagyóként dolgoztam, saját bakfiskoromat ünnepeltem gyászolva, az Oroszlán Szálló konyháján kaptam állást, sosem értettem, miért kell annyi levest főzni, a krumplit pucérra pucolni, azt mondtam elmegyek, de a konyhafőnök nem egyszer győzött meg, hogy maradjak, játszhatok a fakanalakkal, amennyit akarok, ezek után jópárszor rajtakaptam, hogy a kuszkuszfőző mögül bámul, és mint minden ilyennek, mint nekem, nem egyszer hízelgett a szemével, a szívemre vettem jó mélyen letüdőztem lényem iránti pompás rajongását, megbabonázott, amint egy nálam kétszer érettebb férfi úgy néz, hogy közben a kötényét csavargatja, majd finom utalásokat és egyértelmű bókokat felváltva ad a reggeli mellé, lányos mosolyával és a köténye alatt bugyiviseletlenül meg-megállva, hogy lássam, ha felmászik lisztért, de az sem lepett meg, mikor egy napon kaján mosollyal berántott magával a konyhaszertárba, be a szomorú mirelitek közé, majd ráhasaltatott a konzervkukoricára, emlékszem, hogyan csavargatott, és magamban ezerszer is kimondtam a nevét, pánikba estem, akartam őt, magamban tudni, hallottam, hogy odakint kopasztják az ebédi csirkét, ő meg az őszes fejével mélyen behatol a nyakamba, a falnak nyom, és én ezerszer, mint egy részeg osztag ittasultam lényétől, és ezzel nem boldoggá tett, csupán lelkem saját tükrének láttam magam, amint, ha nem teszem meg vele, az min változtatna, ha tisztességes vagyok, akkor nem bánt, ha elélvezésem legalább annyira őszinte, ő a szemem láttára baljósan öregedett meg, visszatekerném az előttre, szemének főzelék illata betöltötte bennem a lyukat, amit a farka ütött, hálaWalczer szenderedtünk, kettőnk teste egymáséi egy szent leves, háta marhaszegy, virgácsaim lazac, szívem pudingját együtt ettem, nem, fúvósok és vonósok vaginám zenekarában, elhúzta nótámat ő, dobbant a szívem, ó, brácsa, cintányér-orgazmus a végén, tányérból, sem, tenyérből, tenyérből etettem őt, ő pedig rajongott értem a szájával pinatájon, peckes fiúfaszát kínálgatva, dús, követelőző makkosával mind, én már régóta mássalhangzó vagyok, és nem vele