Sokáig azt hittük, hogy a 100 millió nem boldogít. Hogy az emberi és a magyar szívben örökké túl a szomorúság és bele oda öröm nem fér. Barátfüle lesz ebédre, barátnyelve: fontos a barátság, sőt, a leg, mert azt nem szennyezi be szerelmi hormonérdek. A barátság a legtisztább emberi kapcsolat. Mert az az igazi barát, akit minden fenntartás nélkül kedvelsz, pusztán önmagáért, a jelenlétéért, nem az aranyáért, gyöngyeiért, vagy a nemi szervéért. De a pénz az valahogy már elég régóta van… Nem mehetünk el mellette. És én meg is kérdeztem magam magamtól, hogy mit tennék meg 100 milláért? És mihez kezdenék e pompás összeggel? Ettől a száztól a szívemben örökké majális lenne. De mi a mégist tennék vele? Miket? Elsősorban élő dolgokat. Például barátokat vennék rajta, mert a megmaradt barátaim már nagyon unalmasak.

A világ minden tájáról szereznék egy-egy szép barátot: lenne feka, sárga, svédszőkém és egyéb árnyalatú. A netbarát nem játszana, olyanja mindenkinek van, csak az igazi húsvér. Ezeknek a húsvéreknek aztán nagyszabású Barátkozós Party-t szerveznék, a Boscolo zártkörű dísztermében, lazaccal és sok-sok kaszinótojással. Hullana konfetti és soksok buborék. Irigykedjen a más, a járókelő, aki kintről majd betekint. Meg aki ismer. Ugye, a bulit azoknak is rendezed, akiket nem hívsz meg…  Hogy ne legyen dulakodás, meg rendezvénytörés, se diszkóbaleset, csak alkoholmentes italok és ételek feküdnének a svédasztalon. Nehogy baráti verekedés legyen, meg nehogy összegyűrjék a ruhámat.

Mit tennél meg 100 milláért? Forintért, nem euróért. Nehezítsük a kérdést: tegyük fel, hogy választanod kell 100 milla és a szexről való örök lemondás között. Mit választanál? (De úgy, hogy ha a pénzt választod, azon nem vehetsz szexet). Tehát szex vagy pénz? Mit ad az egyik és mit a másik? Szerintem a pénz biztonság, a szex viszont illúzió, tehát a lóvét vinném, a szex pedig maradjon a hanyatló nyugat ópiuma.

Valakit a pénz még gonoszabbá tesz csak, előkaparja belőle évezredek elfojtását, feltöri erkölcsét, mint egy kindertojást: nem tudni, hogy kisautó, törpi vagy láncfűrész lapul-e benne. Valaki meg tök normálisan bánna vele, nem hagyná, hogy eluralkodjon rajta a hülyeség, szépen befektetné, lekötné kamatra, és így válna az a csecse százmilla élete hajnalának előestéjévé. Ki akar roncs lenni ennyiért? Én nem.

Megkérdeztük az utca emberét, hogy ők mit tennének meg 100 milláért és mire költenék?

1.
Egy feltűnően ragyogó szőke, kivágott nő jön szembe.

- Szia te szép nő, várjál már,… ne szaladj el,… az előbb rám mosolyogtál!

- Nem…

- Akkor félreértettem. Kérsz egy fülest?

- Nem…
- Akkor mondd el nekem, mit tennél meg 100 milláért? Például lefeküdnél egy kutyával?

- Fúj, dehogy…
- És a Jeremy Irons-szal?
- Na, azzal már inkább.
- És mihez kezdenél a pénzzel?
- Nem tudom, lehet, hogy műkörömépítő lennék, nem tudom.

2.
Idős néni igyekszik a piacon, húzza maga után a kerekes szatyrát.

- Hé, kedves nénim, maga mit tenne meg 100 milláért?

- Hát nem tudom, amit kell. Mit kell?
- Például kielégítene egy csövit ennyiért?
- Szájjal vagy kézzel?
- Is-is
- Ki, igen.

- Na, de nőt! Csövinőt… szájjal

- Hááát, akkor is. De honnan tudom, hogy jó neki?

- Majd mondja.
- Ja. Jaj.

- …és aztán mihez kezdene a néni a lóvéval?
- Elmennék a faiskolába, bevásárolnék növényekből, és szanaszét ültetném őket a kertben, míg a szem ellát. Főleg muskátlit meg kutyatejet.

3.

Egy kellemes öltönyös bácsi jön szembe.

- És ön? 100 milláért megenne egy levécézett, ürülékes kenyeret? Olyant, amire ürülék került, mert megkenték vele? Kakit?

- Milyen ürülékkel?

- Emberivel.

- Szarral?

- Azzal

- Megenném, de csukott szemmel. Nem néznék közben a szaroskenyér arcára.

- Hát, te hülye vagy!
- Mér’ te nem ennéd meg ennyiért?
- Nem. Biztos nem. A feléért sem!

4.

Véletlenül belebotlottunk egy igazi celebbe! Megkérdeztük a Musik Tévé műsorvezetőnőjét, a Dobossy Carinát, aki éppen előttünk fagyizott:

- Szia, lehetne egy 100 millás kérdésem?

- Nem, most nem, ne haragudj, nagyon sietek…

- Látom. Fagyival sietsz…

- Bocs, nem ismerlek, hagyjál…

- …hazug lotyó…

- Mit mondtál??
- …semmit, semmit. De van egy kérdésem hozzád…
- Gondolkodj már egy kicsit, hogy anyáddal beszélj így!!

(csaj elszelel, utána kiabálok)

- Jaj, de fennhordod! Beképzelt kis p*na! Nehogy má…! Azért mert a szar muzik tévén bekonferáltad a százhuszadik vicsorgó fuxos nigát, azért hagy ne tartsalak már semmire. Senki k*rva, senki vaaagy! Amire meg kíváncsi vagyok, majd álmomban megkérdezem tőled, és te el fogod mondani… le leszel te álmodva!

5.

Véletlenül egy valódi genetikusba is belebotlottunk, épp jókor:

- Elnézést, uram… maga mi?

- Genetikus

- Jó, az jó. Jó. Jó, mert Ön szerint, miért vágyik az ember biológiailag 100 millára?

- Nos, az ember alapvetően vagyonvágyó és a génjei is legalább annyira vagyonvágyók, mint ő maga, és később ebbe az irányba is mutálódnak el…

- Ön mit tenne meg 100-ért?

- Nem tudom, de nem szexelnék kínaival.

- És enne élő bogarakat? Pókot, patkányt, ilyesmit?

- Hát, fasz tudja, lehet. 100 milla már rengeteg pénz. Még mai léptékkel mérve is az.

Hát, ennyi.

Azt hazudtam egy irodalmi folyóiratnak, aki nem rég visszautasította egy nagyszerű versem, hogy kár… kár nekik, mert hogy igazából tök gazdag vagyok, van száz millám, és milyen roppant kár, hogy ilyen hangot ütöttek meg, mert ezentúl nem veszem a folyóiratjukat, sőt, másoknak is külön fizetek azért, hogy ők is inkább Fülest vegyenek helyette. Kár volt belekötniük a gazdagabba… Amikor a szerkesztőségben kételkedtek, hogy valóban milliomos lennék, átküldtem magamról több olyan fotót, ahol gazdag környezetben vagyok ábrázolva. Mivel nem értek a fotóshoppozáshoz, Paint-ben kivágtam magam arról a képről, melyen rézsútos magas tartásban barackot szedek Fóton, majd beleraktam a Brunei szultán jachtjába, meg pazar partykba Adam Sandlerrel, meg a de Níróval, meg ahogy egy aranypalota előtt pacsizok a pápával. Hát, a szélem fehér meg recés maradt, mintha metszőollóval vágtam volna körbe, de szerintem a főszerk., az Attila, a Szebasztián Attila, a gőgös majom, simán beszopta, mert ő egy hülye! Azt írtam: „Kedves Attila, kár, hogy ilyen visszautasító és megnemértő vagy, csóró költő meg főszerk. létedre, én pedig gazdag! És doszt nem adok belőle! Nem is veszem többet a szar újságod, bazmeg!! Haljál meheg!”

Az Attila nem akarta közölni ezt a versem az elmúlásról:

S ha majd a halál igénybe venne,
Húsom a csontról odalenne,
Lenn, a folyónál, madárfütty hempereg,
Hát nem jó ez? - csak halálidény ne lenne.
Apokalipszis a csésze kávéban,
Hádész karját most mire véljem?

Pedig elég rövid… De az Attila mit képzel, én irodalmi méltóság vagyok, hozzám ne merjen nyugodni. Azt mondta a húgom is, hogy ez a költemény igen szar, pedig már kezdtem megszeretni őt. Aztán este eldurrant az agyam: milyen az, hogy a saját nőrokonom mond ilyet? a kis szar, erre pofán vágtam a szart és reszkedtem. Azt mondtam neki, míg ő sírva dörgölte a szemét, hogy reménykedjen, nehogy egyszer valóban legyen 100 millám, mert ő lesz az első, akit megcsinálok! Még most is remegek…