Plakátpaganini

 

00a1vege.jpgEgyből rám jön az idegesség, ha látom, hogy már megint filcpénisz van a Pluhárcsy Edinácska szájában! Pedig ez nem pornóreklám, csak egy tiszta jégkrémplakát, mégis mindig péniszt rajzolnak a pálcikásfagyi helyére, amit a kislány buján a szájába tol éppen. Már nem vicces, kedves huligánok. Lehet kitalálni mást. Először sem volt vicces. Nekem kell lemosni, meg cserélni az Edinát. Ebből állok: cserélek és mosok. De manapság az Edinácska a kedvenc munkám, és eléggé gyakran előfordul sajnos, hogy pár Pluhárcsy egyszerűen hiányzik. Eltulajdonítják az üveg mögül. Kitörik a keretből őt. Aztán később megtalálom, eldobva a bokor közé, összegyűrve és meggyalázva. A plakátszatír valamiért még egy lyukat is hasít az Edinácska szájához. A hétfői kolléga szerint azért, mert a tolvaj így közösült a papírnővel. Pluhárcsy celeb és modell-és Megatorok nyertes, nem lehet mindegy a papírmásának sem, hogy mi kerül a szájába! Az ilyen gyalázat szégyentelenség. Minden plakátnő életcsonk és szerintem kihatással van a húsmására is. Nem?  

Mivel a metró-és buszmegálló a munkahelyem, a törvény óta néha gyakran rászólok, csere vagy mosás közben a megállóban bagózóra, az ő érdekében. De még neki áll a följebb: „fasz közöd van hozzá, köccső’! - ezt mondja. Mindig ugyanezt. Néha nem is hallom, csak a szájáról olvasom le, mert vagy suttog, vagy hangosak a gépjárműforgalmak.

Nem azért mondom, de Plakátidomárnak tekintem magam, művésznek, mint Toulouse-Lautrec majdnem. Nem is: Plakátpaganini vagyok. Mert ha akarom, játszom rajta, összetekerek gyorsan kettőt, egyik a hangszer, másik a vonóm, vágyakozom, aztán a nyakam közé, és máris húzom, mintha.

Mondják, hogy már amúgy is reklám-szmog van, meg hirdetési felület az egész világ, benne minden fal és térkő. Nekem mégis lenne még pár ötletem, hova lehetne még reklámot rakni. Ebből csak néhányat mondok el, mert a többi titok. Hát a hátamra, először is. Meg a koporsóra temetéskor, rá a tetejére, … tudja, mennyien nézik azt, míg alámerül és leföldelik? Az egész gyásznép! Ha ebből hat előfizet arra a szolgáltatásra, amit kínál a koporsófedő, vagy veszi azt a sört, dezodort, ha csak hat, már megérte.

Csak így magam közt elárulom, hogy megkerestem ám egy kiváló ötletemmel a Szerencsejáték Rt.-t. Onnan jutott eszembe, hogy évek óta én rakom be nekik, hozzá ér a kezem, simogatom, és még soha nem nyertem. Érted? Pedig én rakom be a plakátjaikat, kontaktusom alakul a nagyarcú Szerencsenővel, de semmi. Írtam nekik, hogy lenne egy plakátterv-ötletem, melyen a Fortuna egy AK47-essel sorozza a lakosságot, és amikor valakinek szétdurran a feje a lövedékek becsapódásakor, látjuk, hogy pénzkötegeket vérzik! Érted, hogy mindenki a lóvére gondol, a mani jár a kobakjában egyfolytában. Jól nézne ki. De nem feleltek a rohadt szarok! Aztán írtam nekik, hogy jó, nem válaszoltak a kiváló plakátötletemre, de akkor cserébe engedjenek nyerni legalább. Nem válaszolás, beleegyezés. Biztos így szokták. DE! Nem nyertem, mégse, sehanyadik sorsoláson, pedig legalább. Azok az én millióim, én nyereményem, az enyém. Az az én gazdagságom, rohadt anyabaszók!!! Megint írtam nekik, hogy a sorozatos nem-nyeréseim végett legalább kérjenek tőlem bocsánatot haladéktalan!! De erre sem jött semmi.

Nem olyan veszélytelen ez a munkavégzés, mint gondolná az átlag gyalogos… A nővérem, ki kollégám volt, is így járt, munkahelyi buszbaleset által! Ő csinálta a Sulák-kampányt, amelyiknek az a tévéreklámja, hogy Sulák Andrea egy hatalmas sárga nullán fetreng, és arról énekel, melyik bankban érdemes most számlát nyitni. Érted? Bocs, hogy tegezlek, de Orosházáról vagyok. Közvetlen próbálok lenni munkám során, mind a papírral, mind az élő emberrel. Amikor odamondja a buszra váró néni, hogy „Jó munkát!”, az jól esik. Egy nappali bók néha beragyogja az ember önérzetét. Mert akkor érzem, hogy okoztam valamit, nem csak lemostam, cseréltem. Kérdik, hogy mit eszem csere közben és mikor van ebédidő? Azt eszem, amit hozok, reggel konyhászok gyorsan valami maradékot otthon, pl. rántott csibét karfiolfeltéttel, azt szeretem. És hogy mikor van ebédidő? Amikor akarom, akár a déli harangszó előtt is!

Aki kitalálta ezt a beszélő plakátot! Dolgokat, például vasakat vezetnék fel neki, terápiás céllal, a húgycsövébe, az biztos! Hogy ebbe mindig cserélni kell valamit. De mióta a halmozott magatartású éjszakai egyének csórják a száját, már egyre kevesebb beszélő plakát aktív. Egyszer rajtakaptam egy ilyen lopóst. Megütött, a saját kezével, majd szajréját maga mögött hagyva, ismeretlen helyre menekült. Én meg lent a földön… Majd egyesével feltápászkodtam a padra, kipihenni a feldúltságom. De a hangszórót megmentettem. Ez a meló egy sportos személynek könnyebb, de én se vagyok gyíkszar, annyi szent. A nyugalom és a közérzet egyre kevesebbnyi manapság, sajnos.

A barátnőm 50 éves, (jó, de attól még nő) és ő is kényszerpályán van, elkényszerült plázás cipőboltba, eladónak. Egyébként remekes a humora ennek a partnernőmnek: azt mondja, hogy nem érzi ott jól magát, a cipőboltban, mert az hagyján, hogy az összes kollégája nála 20 évvel fiatalabb, mind, de már az első naptól kezdve utálják. Kiabálnak vele vevő előtt, ráöntenek direkt véletlenül cipőkrémet, és sípolós sámfát dugnak a kabátja zsebébe kifele, hogy hangosan szóljon a kapu… Hogy a nőm magától távozzon onnan, azért. De cseppet se hagyta magát – meséli, viccből – kiemelkedően leleményes volt. Ugyanis a napi terrorból csak az ocsúdítja fel, hogy minden reggel elzavarják kávéért, ő pedig személyes bosszúcélra használja ki az időt: folyamatosan mérgezi a brigádot, cseppről-cseppre, bele a kávéjukba a régi családi receptet, és az a jó abban a szerben, hogy elalváskor öl csak, és nem mindenkire hat egyforma időben, mondjuk, a szemtelen kasszás Vivike bekávézik aug. 2.-án reggel, attól kezdve pedig rendszeresen csepegtet neki, ketyeg benne, de csak szept. 17.-én viszi el az éjhalál. Ilyet kitalálni! A nőm cipőkanállal falja az ötletet! Leleményes, nem? Mert ki bizonyítja azt rá? Ki?

Mit mondjak még? Feltekerem az Edinácskát és hazamegyek. Elég belőlem.