P. Colehó: A labellói boszorkány és az alkimista

alki.jpgÁlmodok, néha…
Álmodok, mint a veréb.
Álmodok, mint a sóder
Álmodok, mint a vaj.
Én vagyok az új, mely a szőrre mutat.
Az álmos szőrre, mely egy nőt borít, ha.

Hideg, nyűgös este köszöntött be a lourdes-i kávéházba, ahol az Alkimista ült egymaga, egy borongós sarokban. A fiatal és feltűnően kulturált lány hirtelen lépett be a kinti csendes, ám száraz zivatarból:

- Most jöttem a szent Római Út zarándokútjáról, sok napon át kellett gyalogolnom, hogy gyalog ideérjek! – mondta a teremtés.

- Életed minden perce egy új lehetőség napja – válaszolta az Alkimista, majd felállt és kiment vizelni.

- A mérleg mindkét serpenyőjébe belecsücsültem. Most így érzem – mondta a fáradt leány, azzal leült a padlóra, mert már nem volt szabad szék az üres helyiségben. 

- 1 kérdés 2 tonna válasz – tért vissza az Alkimista, a sliccét rángatva.

- Aztán egy reggel felnéztem az egyre-egyre, egyre-egyre gyüleksző égmagasi felhőkre, s rám tört – folytatta a lány. - Elgondolkodtam, Krisztus kegyelméből, hogy szeretem a természet. Magamba szívni egy erdő lehetőségeit! Megnézni egy egész estés rétet! Felvenni a földről egy teljes rózsát! Beszippantani egy maradéktalan tavat! Lenn völgyek, fenn síkok! És mindezidőalatt Jézuska fentről figyel, a felhők mögül… vigyáz égő szemeivel, szépséges szent pracliját áldásra tárva! „Ki testében haragot nevel, rossz ember lehet…”

- Vadlovak a kócos szérűn – válaszolta az Alkimista. - De ezek elhagyták krisztusaikat, s most lassú tapasztalatlanságban múlik el az alkony.

- Tanítson, Alkimista, tanítson, légyszí – könyörgött összekulcsolt derékkal a földön fetrengő lány, szájával könyörgőn belecsimpaszkodva a férfi tibeti csizmájába.

- És én így teszek – válaszolta bölcsen a csukott szemű férfi, és nem csak azért, mert szerda volt, de azért is, mert csak szökőévenként érdeklődik iránta a női jelenlét, ha.

- Kérges a hajnal, iparkodjunk! – kapta nyakába a tyúkot és vitte szobára.

- A Hold könnye beragyogja a Földi pusztaságot – mondta lihegve az Alkimista, míg az ingét gombolta.

- Mintha egy robogó autó vinne, rabolna, mire én kinézek, ám egy híd leviszi a testem felét. Bár a lábam és a cipőm bent maradt, de a javam mégis odaveszett - sóhajtotta álmodozón az ágyon heverő lány.

- A benned lakó lélek olyan, mint egy azonosítatlan repülő UFO. De ha jobban megnézed, kiderül, hogy egyrészt nagyon is azonosítható, másrészt nem repülő, hanem lebegő, harmadrészt pedig nem objektum, hanem szubjektum.

- Szabadíts fel! – tárta szét lábait hívogatón a pucér nő.

- A Szerelem végtelen – furakodott a lány ágyékához az Alkimista.

- A Szerelem egy suttogó bomba – mondta a tyúk elhaló szájjal.

„A harcos íját a büszkeség tölti el iránnyal. Egy csendes erdő szélén, ahol nonstop fülbemász a végtelen kuss, s Földanya szíve dallammal terül el.”

Címkék: titok, zöldség, vendég