Családon kívüli erőszak, automatikusan gyümölcsöző almafák. Magasztos nómenklatúra, miközben rézsútos magatartásba rendezem vonásaim.

Ott álltak, talpig lőfegyverben. Pocokarcú kommendós homlokból vérzik. A mosogatónőnek sáros volt a csizmája. Lovasok jönnek, a virágárusnál befordulnak, keresztül a postákon. Vanílián csenget a villamos. Itt a pénz nem jó semmire. Imola az orrom előtt tört Parti Nagyi magaslatokba. Nagyon szenved. Szomorú a cigány csuklója.

Túláradó orca, nevető kezek, csúf orr, hozzá kiugró hanyatt-homlok, gesztenyényi kelés a lelkén. Fiatal éves, serdülő könnye eltakarja.

Csak mi legyen? Azért írok, mert kaptam itt ezt a levelet és meg kéne beszélnem magammal, mi legyen. Azt írják, túlélőket keresnek, akik szívesen élnének túl. Csak a Marsig, vagy csak mellé, ahol halálig lebegünk az űrben és majd történik valami.

Hangok állnak ki a ködből. És egy kórház. Odabent nincs bál. A lepedőkön világosbarna nevetés. Minden szabad nővérnek elfoglalt a keze. Hangja van. Szálakra bontja a jelent. Fáj a feje ettől a nyúlós valóságtól. Jó lenne színek nélkül, szagok nélkül, minden ízes forma nélkül. Lószar van a küszöbön, valaki beletörölte. Az orvos rendes ember, a beteg kedvéért gyilkossá lesz. Rombusz alakú hajnal tör be a szobákba - a szobákban nyár van. A falakon áthallások. Kifolyik a szívem. Valószínűleg utálom az átvérzett kötéseket, a sárga illatokat, a sárga illatokat. Nedvedző varratok. Zokogó könnye tanú.

A holtakat közös sírba lapátolták, ej, de csúnya ez a mozdony – beszélt a hangján.

Mindenki kap grátisz pezsgőt, amint földkörüli pályára álltunk. Ezen a világvégés űrkompon csak módosok helyezkedhetnek el, akiknek fussa rá. Az űrkompon nem lehet felállni, míg a bázisra nem érünk, legalább 168 órán át, de kapunk Tommy Hilfiger pelenkát.

Egy olyan titanicnak érzem magam, amiről már az összes mentőcsónak elszaladt. És lelopták róla az összes kerek kört, ami alakú, közepén lyukas izé, ami fenntartja az embert, …na, mondjad már! az úszóövet… - sündörgött a férfi. Semmitmondó mondanivaló, kivéve a kivétel. Kiszámolta, hogy Márton napra pont félúton lesz a Föld és a Mars között. Nem tudja, kapunk-e libát, [hej a farkam libagége, kődökemig, kődökemig ér a vége]. Hiányozni fog a földi folk. Természetessé vált a technoistentisztelet. Tavaszi űrsikló szökell, kecses. Ez a galaktikus mentőcsónak.

A vámosok az űrreptéren kinyittattak, >találtak nálam egy felcsatolható műpéniszt< és kérdezték, minek, amikor van igazim is. Azt mondtam, nem tudom, de semmi közük hozzá. És ma sem tudom.

Frissfesték szag a tavasz vásznán. Napfényszagú az Úr, nem sikerült belémszerettetnem.

Azt írták, hogy minden komputas kap egy jó üveg pezsgőt. Na, de milyet, azt nem írták. Illetve, mi van, ha nem kapunk, mert addigra elfogy? Milyen grátisz pezsgő lehet az, ami nem durran el azonnal, ha űrt lát? Azontúl, Kedves Bátyám, remélem, csak őszinte és jófej emberek lesznek az utastársaim. És pont karácsony derekán lenne a kilövés, nem lett betervezve, így jött ki a lépés. Minden ünnep önkielégítés is picit… Ma karácsonyfa vagyok, díszítsetek fel! az alulírott ma nem disznó, megkapta asszonyát kéjdühből.

Azt mondtad neki, kussoljon – tolakodás közben mondja, kussoljon a kurvadék, ha lelkéből lelkedzett. Ma megint tegnap van. Ősdesszert az emberi fasz. Menekülő zsarnokgyík, a rövidebb utat választja, >mind ilyen<.  Minden karácsony. Elesett pillangó. Elméje ficereg a ravaszon.

difficile de dire au revoir à s'il vous plaît bonheur

Bejelöltél, én meg vissza, mit akarsz még? Nem arról van szó, hogy nem lájkol. A kurva ribanca! Félt, hogy lemarad valamiről. Nincs akkora micsoda, ami képes lenne betölteni a női vaginában tátongó űrt. Űröket = Űreket. Villámmód túlesni a nőn, hogy ne kelljen tisztelni. Imola kedveli, hogy te kedveled a bejegyzését. Magába fújja orrát. Zajos csendélet a szájban. A szívét próbálgatja, hogy elhitesse magával, érdekli még a világ. Imola nem ír az űrről, csak az Úrról. Ő nem űrnő.

Takarodjak haza busszal! De nénike, mért tessék az ajtó előtt görnyedni? Hogy más ne szállhassék leésfel? Hogy maga szekálhasson rám?

Imolával minden menet nyaralás. Bizniszügy: beillegáliskodta a fénymásológépbe a menetjegyét. Tolakodó tanninok.

Rakétára száll a magyar. Onnantól kezdve a magyar identitás le lesz? Ki lesz lőve és kész? Éjfélkor lehet azért himnuszolni annak, aki akar? Mi az, hogy nincs Himnusz az mp3-odon?? Nem szereted a hazát?? Te ekkora buzi vagy te? A himnuszt, te inflagrantista mocskolódó hazáruló sneci! Ezt tessék betenni, ne a shakírát. Új év, új bolygó, az zisten bassza meg! Maradok itthon világvégézni, majd a következő világvégén lelépek. Felveszem a benti cipőt s maradok.

Az Esztergályos Sziciliára hasonlít a menetstabilizátor… bár ne mentem volna űrsiklani.

Gyere el az ablaktól!

Nem Laci ő, csak úgy néz ki. Annyi eszed van, mint egy citeratropsznak!

Engedjen élvezni!

A matrac nem emlékezteti semmire. A barackos kosár nem emlékezteti semmire. A pipafüst nem emlékezteti semmire. Ráébredt, hogy nem ébredt fel. Reggel. A fején ütött lyuk engem bámult. Elrontja a fájront.

Tízmillió körre van szükségünk. Megette a rulettet. A golyó mindig megáll, és mindig számban áll meg, tehát a golyó valahol mindig van… (KI az a Laci?)

Álmában megfázott valaki. Szövettan – ez kiírva volt. A postásnő ruhában lépett ki. „Meg fognak harapni” – minden kérdésre ezt válaszolta. Táskájának hóna alá nyúlt, tenyeréből ivott.

Atlaszba kapaszkodik, alálendül, így jár világot. Házról-házra.

Más már nyilván evidens: felzabálta a szövegkörnyezetet.

Aznap Támadó kopogtatott be hozzá. Bevéste a gyertyafénybe, a macskakő már az őskorban is roppant kemény volt, prehisztérikus. Latrinán megy a mennybe. Kis köz. Kisközért.  

Pár leskelődő falatot hagy maga előtt.

Acélgép pörölt valahol, szirtjei zátonyra futottak, egymásra hánytak. Kócos szavú, nyílt szívű közértes néni, sápadt minden hazugsága. „Ez a kafír, ez meg szemét. Ébren is. Párnán is, majális.”

Színes a hang üzenet, tüstént lehallgattam. Indokolt a múlt. Vessző állt a kora előtt elmentve. Kinyomtatva. Csak a szörnyű. Végigcikázott a cirmos, összemaszatolt mindent.

Szabálytalanul nem tudta, hogy meghalt. Valódi hazugság. Okos volt, ez az ász meg megszagolta az agyát. Ügyes arcú, rajta ügyes nyakkendő, ügyes szoknya a stewardessek egyenruhája, mert ha a Földön jó volt a méret, az Űrben is passzentos.  

Vagy? Vagy… Minden vagy-ban, de-és helyett-ben ott lapul az inkább. Meg a nahát.

Egy szuper csajt majdnem megismertem, majdnem lefektettem és majdnem elvettem feleségül. Határozottan határozottabbnak kéne lennie, valószínűleg. Csupasz szemmel műteni viszik, elparkol a steril. Tele vagyok mondatokkal.

A pap. Más néven priest. De mivel csak félig volt megvilágosodva, az öltözőben alaposan megnézte a fiúk izgató kölyöktestét. Acélos, feszes kis mellüket… gidás lábukat. Igen, a fél-világosodás gyakran heveny buzeranciával is jár, hiszen nem csak a társadalmi, de a nemek közti korlátok is eltűnnek ilyenkor.

A hely hemzseg az ürességtől, egy jelentős arcú hölgy húz el előttem. Megtettem a számmal,

nem csak a súlytalanság miatt jobb a szex, hanem mert nem kell mindenhol borotválkoznom. Elő ne vegye nekem – sipította az űrnő vacsorának felszolgálása közben.

Imola érkez. Étel-és szexszagot söpör be magával az ajtón túlról. Ez a hanyag, hideg, hülye előszoba ez nem lehet egészséges. Elolvastam az irodalom elejét. Imola hernyószerénységű, rágyújt. Fején kimondott arc.

A marsi idegeneknek majd beszámíthatatlanul tartok Gyorsan, lassan magyarul tanfolyamot,

emígy tanítom őket: „Szervusz. Engem hívnak. Téged hívnak? Szólíts engem csak. A barátaimnak csak. Az én édesapám rokona az ő édesapjának, de édesanyám édesapjának nem rokona. A nagybátyám kedvenc színe a kék. Neked mi a kedvenc színed. A húgom együtt főz a konyhában. Te képes vagy-e főzni?  Láttad már a Hősök terét? És láttad már a City centert? Hogyan utaztál a repülőgépen? Melyik a kedvenc könyved. Hova ment az én nagybátyám? Háromnegyed hét lesz öt perc múlva. Biztosan ismered a leghíresebb feltalálókat? Nekünk is vannak jelen idejű létigéink. Igeidők. Gyere be velem az én otthonomba. Egy kiskorút tartok szorosan a pincébe zárva. Kapcsolat van köztünk. Egyoldalú. Neked ki van a pincédbe zárva?” Ez a móres. S hogy mennyire figyeltek az idegenek, mennyire pereg az idegen nyelv a szájukban, azt majd elégségesre írt röpdolgozat árulja el.

Törte a magyart, betörte, nyelveskönyv a csupa szája. Liliomtürelmű tanár leszek.

„S látám csakráim vérét!” – mondta a róka. Jönnek a gyönyörű állatok, de estére elmennek.  Bevágtatnak a fák közé.

Jelenség vagyok, azért fényképeznek, szokatlan az ilyen énség az utcán manapság.

A sikerem valahogy ottmaradt ’86-ban. Vörös nő keze moccan, szőrös tavasz, oda megyek, oda én, a kislányhoz, felemelem a számat hajlatára, azt mondja, legyek szíves megbaszódni, majd kiröhög, majd kér tőlem 3 szál cigit örökbe, és megint kinevet. Hamar elfogyott a doboz, sajnos eseménytelenül. Muszáj újra betérni a nemzeti trafik boltba, mert ha füstre indulnak a mai lányok, akkor fel kell zárkóznom. Tudod, mi volt régen ennek a nemzeti trafiknak a helyén? Végtagbolt. Tudod, művégtag hiányosoknak. Volt onnan egy műkezem, diszkrét díszként lógott a falon, de a vízszerelő lelopta, még ’86-ban.

Hereszerelem. Ma már azt se tudom, milyen zene van, van-e még zene egyáltalán.

Kérdik, mit használok? Szívcseppet szedek, nem vagyok már mai. Kérdik, mit kenek a hajamra, hogy ennyire hátra marad? Hát, mindent. Volt ezen már étolaj, tojás, meg hajnali harmat… Kérdezik, honnan a bácsinak ez a jó kis koptatott műbőr műkabát? Hát, honnan? ’86-ból. Ilyen kabátot már nem kapni: egyszer láttam csak a kínain egy kínain, de nem adta oda.

Hadd nézzelek meg a jó szememmel, vele alszom, kitartóan.