Lógott Krisztus mellett, kereszten, vagy negyed órát, de nem tudott kényelmesen kiszenvedni, ficánkolt, mert zsibbadt a keze, képtelen volt rendesen kapaszkodni a fába. Az operatőr meg egyszerre idegeskedett és kávézott alatta, nem vette fel, később is csak a fél keze látszott. Kár volt a gőzért. A kereszt rossz volt, de az ebéd utána jó, sőt, kitűnő jó.

Peti már nem is tudja, hányszor volt hulla. Sokszor hívják, és mindig ráosztják a frissen elhunyt szerepét, mert az arca alapján született és profi szenvedő volt, imádta a kamera, gyakran közelített is rá, a műkimúlás pillanatában. Többször volt a NatGeo ismeretterjesztő történelmi műsoraiban lekaszált reprokatona, ötször leszúrt római légionárius, nyolcszor elesett egyiptomi háttérrabszolga és hatszor kivégzett náci statisztatiszt. Petit egyre többet hívják, ugyanis felfigyeltek rá, hogy hitelesen tud elfeküdni, rángatózni és ál-erőszak által hitelesen ál-kimúlni. Emellett alakított még éljenző görög csőcseléket és napóleoni sereget is.

Leginkább a tévé Peti profilja. Főleg olyan produkciókba hívják, ahol korhűen akarnak reprodukálni pillanatot. Persze, egyéb munkák is bejönnek: amikor Csepelen forgatták a Járkáló holtak 3. évadát, ő háromszor volt zombi, csak mindegyik snittben máshogy rohadt.

A Spektrumon többször látta magát, amint a bizánci 532-es Nika-felkelés során a császár katonái levágják. Még mindig emlékezett a művér gumis ízére. A harctéren heverő hullák elég hullásak voltak, bár feltámadás-ügyben eltért a valóságtól az egész, ugyanis amikor a felvétel végén szólt a rendező, hogy "Kész vagyunk, felállni!" megtörtént a bibliai hullajárás, s a büfé felé vándorolt megannyi megelevenedett holt. A forgatás végén, némi anakronizmussal a szemében, elvándorolt a felállított gurulóbüfébe és kért egy kólát: félédeset, feketén. Ideje bőven volt pihizni, ugyanis még sok közelire volt szükség a levágott fejekről és többször fel kellett venni egy-egy ál-hasbaszúrást, szemből.

Petinek egyszer még szövege is volt: 19. századi francia háttér-ószerest alakított és azt kellett kiabálnia egy csapzott asszonynak, hogy: „nem kell a gyertyatartód, nem érted meg? Mert bár arany, mi nekem szemem fénye, mégis túl forró ez az árú, nem adok érte túrót se”, aztán az asszonyra kellett förmednie, hogy: „ki fogja be a pofáját, takarodj, te aljanépe.” És ez pontosan 33 szó. Szép. Amikor Petit kölcsönadták egy indiai produkcióhoz, fordítani kellett neki a hullapóz koreográfiáját, merthogy az indiai filmekben sokkal szebben, művészibben, körülményesebben múlnak ki az emberek a csatatéren, mint egy nyugati közelharc során, ahol cseppet sem eleganciásak, csak agresszív áááh! és elesik, és mozdulatlan, és nem ad számlát. Az Asókának az i.e. 265 - 263 körüli kalingai háborúját vették fel, (a sztori valós idejében ez volt az a háború, ami után a kegyetlen uralkodó, a véres mészárlást látván, rádöbbent győzelmének iszonyatára és azonnal elbuddhistásodott). Peti sokat tanult, bár cseppet sem élvezte Indiát: a kőbányai fiúnak ez már túl egzó volt, a kajától fosott, a fosástól kiszáradt – lényegében csak teán élt.

A kedvenc munkája a kegyetlen VIII. Henrikes volt, ahol valami árulót alakított, kétszer is levágták a fejét, de a második halált más jelmezben és más szögből vették fel, melynek során már nem látszott a képe a ráboruló parókától. Petinek hulla volt a humora is: a forgatási szünetekben megkereste a legnagyobb kosztümös kitüremkedést, odaállt közéjük és faarccal mondott valami kínosat, majd kiélvezte a döbbent csöndet. Néhányan gondolkoztak rajta, fejben fejtegették, végül nem reagáltak sehogy sem. Pedig Peti azt hitte, az angol humor bőven bejön, még akkor is, ha Etyeken pattogtatják. De Peti ahhoz, hogy szórakoztató legyen, túlságosan nem volt az, pedig elég magas volt hozzá, és olykor még az ostoba, kiskörmű mancsával is gesztikulált egy-egy rövid előadásához. Végül is Peti nem komikus volt - csak egy visszatérő hulla.