havibaj

tampon-flash-drive002.jpgHivatalos megnyitóját követően 1 évvel kezdett vérezni a RózsaPláza. Azóta menetrendszerűen jön belőle, s mivel havonta csak egyszer, a sajtó hamar el is keresztelte „havibajnak” a jelenséget. A kiválasztott folyadék vegyi elemzése is alátámasztotta ezt az állítást. A menstruáló épület ritka jelenség, ugyanakkor autentikus is, olyasmi csoda ez, mint a könnyező szent szobrok, és mivel egy pláza is bálvány valahol, neki is joga van csodáskodni, természetfelettieskedni. A gond ott kezdődött, amikor a plázavezetőség úgy döntött, hogy minden hónapban egy-két napra le kell boltzárni az egész épületet mindenestül, hogy egy speciális takarítócég emberei kezelésbe vehessék az érintett területeket. Merthogy a vérzés nem egy pontra koncentrálódik, hanem összevissza jelenik meg, a szakértők szerint „több pontból fakad”, kapnak belőle a raktárak, a mozik, a kajáldák, még a Telenor Ügyfélszolgálat személyzeti mosdójában is találtak mensi-tócsát. Nem lenne ekkora cécó, ha a pláza normálisan és centrálisan a liftaknákba menstruálna, mert onnan lefolyna a... hát, a lefolyón. Nem lehet itt csendben menstruálgatni csak úgy!


Amikor a tulajdonosok a befektetőkkel karöltve, nyílt levélben megkérdezték a kivitelezőket, hogy miért csak ez az egy pláza menstruál a városban, a többi miért nem, azt a találó választ kapták, hogy azért, mert a RózsaPláza lány, a többiek pedig fiúk.
A jelenség hamar felkeltette a média figyelmét, lázba hozta az érdeklődést, de hamar rá is untak, szép lassan elmaradoztak a tévétársaságok kamerái, csökkent a vérszomj, a hirtelen felindulás abbamaradt, mert hát az épület nem nagyon csinált mást, csak időszakosan vérzett, és magyarázattal sem szolgált, miért teszi, vagy hogyan, mert szája az nem volt. Amikor a bolt tulajok azzal a kérdéssel keresték meg a vezetőséget, hogy miért kell lezárni az egész épületet pár liter vér miatt és miért nem maradhatnak nyitva, azt a választ kapták írásban, hogy ez egy komplex kérdés és majd írásban válaszolnak megint, később. De a később sosem jött el. Ez a hallgatás magáért beszélt: nem akar a RózsaPláza még alaposabban bekerülni a hírekbe, mint amennyire már benne van. A találgatások szerint azért kell lezárni a teljes plázát, mert olyankor az egész épület ideges, nem lehet hozzá szólni: a liftek összevissza működnek, áramkimaradások is sűrűn előfordulnak, és ha a pláza nyugtalan, a karbantartók is nyugtalanok, és így már balesetveszély foroghat fenn. Az épület lelkiállapota a vásárlókra is kihat, érzékenyen érinti őket, ilyenkor hajlamossá válnak a foltokon való elcsúszásra, ami megint balesetveszélyes, mert a takarítók képtelenek villámgyorsan ott teremni, hogy eltávolítsák, hiszen a tócsák az egyik pillanatban még nincsenek ott, a következőben pedig már jelentősen. Úgyhogy a vérzés idejére bezárnak, és ha megszűnt a jelenség, újra nyitnak. Nincs mese, be kell zárni a „nehéz napokon”, teljesen és összesen, mert ezt a faramuci helyzetet csak így lehet megoldani. Szerencsére valamennyire kiszámítható az épület ciklusa, így a vezetőség már előre bele tudja szerkeszteni a várható időpontokat a belső hírlevelekbe.
- Szerintem egyetlen üzletnek sem ízlik az ilyenkori forgalomkiesés - nyilatkozta Kefetes Márk, az Italiano kifőzde sztárszakácsa egy renitens YouTube videóban, egy elképesztő burgonyával kezében. - Az üzletvezetők sem fogják sokáig bekajálni a kényszerszünetet szerintem. Én ráérek itt, elállok a spejzban soká, de volt egy fél-szíriai bevándorló fekete mosogatónk, akinek a kezére folyt hirtelen a csapból az a … vérizé... szóval, utána ezer perc múlva azt mondta, hogy azonnal fel kíván mondani, mert ez „átok, és rontás ül a plázán”, meg ilyenek. Én nem sajnálom, hogy elment, mert az a fajta nem-bizalomgerjesztő fickó volt, akit akkor látsz, amikor a bőröndödet elhagyja a légitársaság, és te kilométereket sétálsz, míg megtalálod az irodát, ahol reklamálhatsz, de közben már hat másikból elzavartak, mert más légitársaságé volt, kitöltetnek veled egy csomó papírt, hogy húzzák az időt, ennek ellenére másoknak mégis előbb lesz meg a csomagja, mint neked, pedig sejted, hogy nekik el sem veszett, csak bénák és nem találják... szóval, állsz a sorban és valahogy mindig egy ilyen fickó szipog mögötted, folyton rág valamit és a kézipoggyásza egy narancssárga nejlonszatyor, aminek leszakadt a füle és most az egészet a karjában tartja, mint egy csecsemőt, elég ügyetlenül… Azért, mert ezt gondolom, attól még nem vagyok gonosz. A világ sem gonosz. A világ valójában semmilyen: mi tesszük valamilyenné. Szóval, megkérdeztem a SütiFodrász cukrászdában is a csajokat, hogy mit szólnak a boltzárhoz, de azt mondták, semmit.
Egy népszerű sztárhumorista az esti műsorában, a plázap*na parafrázisokat gyúrva jutott el a RózsaPlázáig, majd megjegyezte, hogy oké, ha mensizik a pláza, mert miért ne, de akkor már miért nem dugnak fel neki egy tampont? A kérdésre később írásban reagált a plázavezetőség, hogy azontúl, hogy a showman pikírt megjegyzéseit „vegetatív szócséplésnek, bornírt nyelvi cselgáncsnak” tartják, nagyon sok tampont kéne elhelyezni, mellesleg nincs is hova, csak úgy bele a térbe ad hoc, vagy a parkolóban elszórni hülyeség és halmozottan balesetveszélyes. Ugyanis az érintett pláza vaginája nem egy konkrét helyre koncentrálódik, hanem összevissza van, a vértócsáknak nincs beazonosítható forrása, csak hirtelen megjelennek imitt-amott és passz. Majd a plázakapitányság a humoráról is tanúbizonyságot tett, ugyanis azzal zárta a levelet – amit a Gáti Oszkár olvasott fel a show-ban, azon a kimondott orgánumán - hogy „addig jó, amíg menstruál, mert ha egyszer elmarad a havibaja, akkor törhetjük a fejünket, mi történt, és bele se mernénk gondolni, mi következhet azután...

Címkék: vér, trend, zöldség