Bjorn Soderlund ragyogó élete

 bjorn.jpgBár még tombol a nyár, s abszolút nincs nyakunkon a kellemes ünnepek, ugye? mindazonáltal mi sem természetesebb ajándék Bjorn-nél.
Megjelent az elvetemült, abszurd, groteszk, norvég szerző Bjorn Soderlund trilógiája. A permanens gyönyörkötetben csak úgy tobzódik az izgalom, a kalamajka, a méz, na meg a sex! A világraszóló világregény pár részlete most ingyen letölthető, amíg a készlet tart! A lenyűgözően szürreális kalandregénykedés telistele ármánykodással és megdöbbentő megdöbbenéssel.


Kell ennél szebb ünnepek?
Íme részletek:

 

Első rész
Második rész
Harmadik rész

és a történeti elágazás: Epilógus

És még a Fekete összes árnyalata (részlet)
De még az Örömpörkölt is

 (részlet)

Henry Wood, a világ leghumorosabb humoristája, ez az eleven tréfatrafó, magányosan ült az öltözőjében. A showcsászár előszedett egy kis portuningot az üreges Buddha-szoborból és befalta az orrán át. Agyának lakoma kell!
Amikor be volt tépve, még írásban is hadart, ilyenkor még azt is felírta, amit nem kell felírni. Ha drog lüktetett benne, a kellemes mókatermészet fürge mohósággá vedlett. Ilyenkor nehezen egyeztette az alanyt az állítmánnyal, de amikor kitisztult, korrigálta magát. Gyorsan felírta az ötleteit, nem hagyta őket sokáig a megíratlanság vákuumában lebegni.
Fel is vette az asztaláról a legújabb műsorvázlatának sematikus tervét, reggel írta. Csak úgy, a semmiből jött, a címe: Fejjel a falnak. Szinte látta maga előtt a kész anyagot: fiatal tömeg fejjel ront egy fehér falnak, vidám zenére és színes ruhákban, majd a csattanás során a falra kenődött kobakvérből, némi animációs rásegítéssel, összeáll a főcím. Azt, hogy maga a műsor miről fog szólni, még nem tudta, egyelőre csak a címébe szeretett bele, máris, brutálisan. Amúgy az ő műsoraiban ritkán találkozik a szórakoztatás az értelmes tartalommal, mégis zabálták. Te eszel, vagy téged esznek – tartotta a mindenevő Henry. - A Néző pedig hülye, azt eszi, amit kap. Amire a tévé idomítja.
Nem mindegyik kiváló ötlete lett osztatlan siker: pár évvel ezelőtt a Meglepi c. műsora csúfosat bukott és mindössze egyetlen adást ért meg, a Nézetrendészeti Hivatal másnap letiltotta. A kandikamerás show-ban Henry egy fiatal csajnak öltözött fiatal csajnak felajánlott tízezer dollárt, ha lecumiz egy idegen pasit, akit paraván mögé rejtenek majd, és csak a szükséges szervet dugja ki egy csípőmagasságra szerelt lyukon, egy alaposan bekandikamerázott motelszobában. A csábos főszereplő rá is állt az alkura, hiszen nincs az a pénz, ami ne jönne jól, ráadásul pont abban az életkorban volt, melyben egy ilyen kaliberű nő nem csinál erkölcsi kérdést az ilyesmiből. Mindössze annyi kikötése volt, hogy óvszerben furulyázhasson, akár ízesítés nélküliben is, hiszen ki tudja, merre koslatott szerszámával az a rejtett idegen. Ebbe Henry bele is egyezett, sőt, ha a csaj nem mondja, maga kérte volna, ugyanis az adást gyerekek is nézhetik. Ám a fukar és haszonelvű sóman azt mondta a csajnak, hogy oké, de koton nélkül csak hétezret tud fizetni neki. Oké. Na, a csaj meg is érkezik, a csávó átdugja a pöcslyukon a farkát, a csaj munkához lát, ügyesen csúcsra juttatja láthatatlan partnerét. A szájközösülés után, amikor elhúzzák a paravánt, kiderül, hogy a két ember valójában ismeri egymást (ami nem véletlen, a rosszcsont Henry rendezte így). Mit tesz Isten, a csaj éppen a saját apukáját elégítette ki az imént. Ekkor lépett be Henry a szobába, jóképet vágva a vágóképhez, majd annyit mondott tréfásan az öklendező csajnak: „Hát, kisasszony, lesz mit megmagyaráznia otthon. Az édesapja már tájékoztatva van, vele ne fáradjon...” A cseppet sem büszke apa katatón állapotban cibálta le farkáról a kotont és zokogva borult a padlóra. A korábbi kielégültség önutálatnak adta át a helyét.
Magányos nevetés verte fel a sztári öltöző nehéz csendjét.
Henry a falra hányta tekintetét, ahol hat monitoron az ő legújabb műsorának promója futott épp: (külső / este / a város fényei / gyors vágások) zajos arcú multirassz fiatalság vandálkodik, a csapat csúnyán csapat keresztül a Central Parkon. Hullarészegen, sakál készen fetrengenek a fűben, páran dugnak is, vibráló diszkózenére mozognak veszettül, megszállottan és eszelősen és nagyon-nagyon, majd betámadják a belvárost, ahol mindent lehánynak, amit éppen nem hugyoznak le. A következő képen egy feka fiú éppen a járdára kakál, de az előkerülő végterméket tisztességesen kikockázták. Az „Anyátok tuggya, micsinyátok?” című műsor beharangozója alá szöveg is járt, egy energikus, dizsidrogtól fűtött, izzadó hang kiabált: „- Majd mi beleharaptatunk titeket az életbe és beleviszünk a jóságba! Ha elmúltál már 14, és még nem múltál ki, jelentkezz a vadiúj műsorunkba, ahol csak röhögnöd meg buliznod kell, te édes kis ! Hidd el, a józanság kora lejárt, de a középszerűségé még nem jött el, s mivelünk te is könnyen megkergülhetsz, wwwaaúúú!” - a bejátszást egy súlyosan részeg tinicsaj zárja, dülöngélve áll a járdán, miközben pisál. Minden, amit kibocsát magából, a bokájára tolt gatyájára megy.
A mókamester elégedett.
„Nekünk, szegény tévéseknek kell csinálni a divatot, és megteremteni a saját nézőinket, úgy, hogy mi formáljuk a véleményüket, meg azt a kedves ízlésüket” – tartotta Henry. „- Ehhez le kell vinni a színvonalat, ha feljebb nem mehet, mert az túl drága lenne. Az olcsó, csökkentett értékű, kreált divat magától terjed, mint egy piacképes ragály. El kell hitetni a nézővel, hogy ettől több, értékesebb és trendibb lesz. A prolikkal a legkönnyebb boldogulni, azok mindent bevesznek, különösebb meggyőződés nélkül. Ám tévedés ne essék, a proli nem attól proli, mert szegény, vagy műveletlen, hanem azért, mert kurvára kiszámítható. Hosszútávú stratégiákat lehet rájuk alapozni. Az ilyen Néző kitenyésztése a célunk. Az ösztönös vágyakat kell felpiszkálni bennük, rávadítani őket az életre, ennyi a titok, a többit intézik ők. Ha ez a szakmai felszabadultság szemérmetlen bűn, ha mindez elítélhető, vállalom, amíg nagyon sok reklámhelyet el tudunk adni. Nyersanyagból nincs hiány, magamutogató, önjelölt bolondok állnak hosszú sorban a stúdió előtt. Egész mivoltuk egyetlen hatalmas hirdetési felület. Nekünk csak be kell kapcsolni a kamerát”.
Henry-ben lapultak azért emberi érzések is, ha beszámítjuk a sűrűn cserélődő barátnőkre vonatkozó szándékait. Nők tekintetében nem volt válogatós, jelenlegi partnere egy kuplerájban dolgozott, és nem telefonkezelőként. Amikor először megpillantotta, éppen ügyféllel volt, véletlenül rányitott, ...aztán beljebb jött, és azonnal lesatöbbizte magának.
„- Maga csinos, de kedves. Drága, mint egy olcsó nő” – bókolt neki, az meg rögtön beleszeretett.
Gyakran verte, persze felárral, sírással 50 dolcsival többe kerül a szerelem, a könnyszex extra.
Na, meg a vietnámi nők! Henry megőrült a vietnámi nőkért, kiket általában rendeltetésszerűen használt, mert annyira tiszták, zavartalanok és titokzatosak: még a leglestrapáltabb is úrinőnek tűnik. Jól áll nekik a testük. Arcuk annyira meztelen. Kitöltik a teret, miközben alig vannak benne. Ezek a nők örök lányok, még 40 évesen is elmennek 20nak, és a piknikpokróc éppoly meghatóan áll rajtuk, mint a selyemkimonó. Sok mihez tudott velük kezdeni felkapott éttermek hátsó ülésén. Néha fájt, ha pisilt, de kapott rá kenőcsöt, műanyag pálcikát is hozzá.
„- Hogy képzeli azt, hogy ötvenes fejjel fiatal fejek után koslat? Fiatalkorú, fiataléves modellekkel hetyeg évente?” - támadta le egy vérmes riporternő pár hónapja, az a fajta, akit már csak egy teljes mellamputáció választ el attól, hogy férfi legyen.
”Mit csináljak, ha nem az öreg nőket szeretem?” - nyilatkozta Henry kiművelt szájjal. -
„Mikortól nem számít büntetendőnek kívánni egy fiatal nőt? Maga időben utazik?”
Henry cseles riposztján már az öntudatos riporter is nevetett picit. - „Mi a baj azzal, ha 16 éves nőkkel mulatok időben és térben? 16 év? Az nem kor. Ha kutya lenne, már vén lenne. Hadd hetyegjek mán kedvemre!”
Kopogtattak.
Henry idegesen az ajtó felé vakkantott:
- Nincs itt senki!

 

 Itt pedig egy rövid részletet a népszerű Alföldi Róbert olvas fel a könyvből: