karma light

 

art-clock-cool-dead-Favim.com-658301.jpgVidám, szőke anyuka dugja be sugárzó fejecskéjét az ebédszagú konyhába. Férje az asztalnál szöszmötöl a laptopján, e-számlákat nyitogat, két ujjal pötyög a billentyűzeten és minden leütött betű után felnéz a monitorra.
- Drágám, hazafelé megtankolom a kocsit – csicsergi a kedves nej.
- Jól van, szívem. Aztán hova-hova? – nyugtázza és kérdezi a férjecske.
- Kinézünk a lányokkal a mai keresztre feszítésre.
- Hm, jól van...hozzál majd abból az égetett cukortetejű izéből... azokból a feszületalakú fánkokból, de csak ha van gluténmentes. Mindegy, hozzál valami jót vagy semmit.
Egy 10 és egy 8 éves kislány nyargal be vidáman.
- Pisiljetek és vegyetek kabátot, megyünk a kivégzésre. De aki rossz, az itthon marad és nem kap rétest estére! - intette őket anyjuk.
- Kivégzéééés! Kivégzéééés – énekelték a csöppségek.
- Ki telefonáltál ennyit? - mutat dorgálóan a monitorra apuci.
Anyuka csak mosolyog és mosolyog, majd eltűnik a konyhából.

A havi ünnepi kivégzésekre bejáratott Klauzál téren nyüzsgő tömeg fogadta őket, anyuci alig talált parkolóhelyet, háromszor ment körbe, míg egy vén fószer végre kigurult az Állatklinika és a Művégtag bolt elől.
Az első útjuk a hot dogoshoz vezetett, magyarított nevén HungaroKutyáshoz, a büfés bácsi Konrád úr jól ismerte már őket, mindig az ő virslijét veszik a szájukba a lányokkal, ha erre járnak.
- Na, megint, hát megint újfent! – hüledezett tréfásan Konrád úr.
- Itt vagyunk, mert kijöttünk – mondja értelemszerűen anyuci az anyucikra jellemző boldog fáradtsággal. - Adjon volna szíves kettő, azaz kettő darab karamellás HungaroKutyust. Mehet bele minden.
- Hogyne-hogyne-hogyne. Készségesen örömest - így Konrád úr, s miközben az alumínium pultba süllyesztett gőzölgő tartályból egy rozsdamentes csipesszel kiemel két elkínzott virslit, kedélyesen megjegyzi: - Ma tizenkét adócsalót szögeltek fel. Megérdemlik, higgye el. Mind megérdemli. Isten akarata volt. Nem kellett volna lopni, az van! Meg úgyis úgy van, hogy maga a felszögelés paraván mögött zajlik, a gyerekek meg a tévé miatt, hogy ne lássák...azt, csak a már fent lógó, konyhakész elítélteket, az nem olyan súlyos, nem olyan horror, és addigra már nem is olyan jajveszékelősek, mert amolyan félkómaszerű apátiába süllyednek a sokktól. De vannak azért meglepetések. Mindig vannak. A velőtrázó halálsikolyok elrontják a rendezvény családbarát hangulatát...
A tér fölött hatalmas molinó, rajta a rendezvény szlogenje, amit az új, forradalmian radikális igazságügyi miniszter mondott a Parlamentben: „Vissza a régi jól bevált hagyományokhoz, ha akkor volt visszatartó ereje, most is lesz, baszki” - hangzott a nagyszerű törvényjavaslat nagyszerű gazdájától, és hamarosan be is vezették a büntetés végrehajtás rendszerébe ezt az archaikus módszert.
A téren szuper Padödő koncert igyekezett elnyomni a kereszteken lógók óbégatását, könyörgését és vonagló imáit.
A lányok nekiiramodtak és vidáman szelfiztek a föléjük magasodó haldoklókkal, akiket már reggel felszereltek.
- Mindjárt kileheli a lelkét! - csivitelte a kisebbik kis kislány. Hátuk mögött egy öregasszony elfordult, és diszkréten a járdára hányt.
Konrád úr bizalmasan lehalkította a hangját, majd az anyukához fordult, szavaiban fokhagyma és savlekötő aromája:
- Higgy a haldoklónak: ő már nem érdekember. Punktum.
- Mi? Mit mondott, nem figyeltem – hazudott az anyuka, ez az exponenciális nő.
- Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy nem fölösleges mindez, ami itt van. Kellett már egy erős kezű rendelkezés. Nem kellett volna bűnözni. Tudja, mindég azt mondom, hogy mielőtt valaki elvágná a saját torkát, az a vágás már rég ott van a bőre alatt, csak most segíti felszínre egy pengével. Ez a módszer szembesíti őket saját tetteikkel. Mi meg kihúzhatjuk magunkat, hogy jó emberek vagyunk, és bűnt nem fogunk elkövetni eztán. Úgy érzem, a mi karmánk a karma light. Mert ha nem így lenne, most én is ott lógnék! Ha-ha! Logikus. Nincs bennünk rossz.
- Mi? Nem figyeltem – hazudott az anyuci.
A gyerekek visszaszaladtak a HungaroKutyáshoz és átvették az elkészült élelmiszereket, barna zacskóba bugyolálták a kifliket nekik, mintha valami tiltott dolog lenne.
- Mit mondunk, gyerekek? - fordult porontyaihoz az anyu.
- Köszönjük szépen! – nyávogták kórusban a takaros apróságok.