Nem akarok visszamenni pornózni

Új év, új gondolatok, új mérlegelések és új emlékezések. Honnan indultam és mivé lettem? Mit tettem le eddig az asztalra, vagy kiket?
Sajnos engem az általánosban nem tanárok tanítottak, hanem pedagógusok, akik beavattak ugyan a trigonometria gyönyöreibe, elmondták, hány elektronhéja van a nátriumnak, és krétával verték a táblát, hogy itt a kotangens, amott meg a tangens, „mit nem értesz?!”, de azt már nem árulták el, hogy a reklámok és a politikusok hazudnak, ne vegyünk fel meggondolatlanul hiteleket, és hogy milyen adózási szokások vannak hazánkban. Csak ez a rideg, érdektelen, adatszáraz pocsékság ment. Nulla szívvel... Eme rikácsoló gyermekipari szakemberek megutáltatták velünk az életet, és saját magunkat, így minden adott volt, hogy egyedülállóan értéktelennek érezzük magunkat.


A régi védikus kultúrában a mester leült a tűz mellé a tanítványával, majd az égre mutatott, hogy „nézd, a Brahman jobb szeme a Nap, bal szeme a Hold” – így indult az óra, és ha én is így indulok, talán motiváltabb lettem volna. Jobban inspirált volna, mint azok a frusztrált, b*sztlan megélhetési pedagógusok, akiktől a tananyaggal együtt az otthonról hozott nyűgjeiket is be kellett magolnunk, és akik pragmatikusan úgy látták, hogy „mindegy, csak toljam ki ezt az osztályt is a francba, majd az élet elintézi a többit, a fiúk úgyis raktárosok meg taxisok lesznek, a lányok meg óvónők vagy prostik - mindkettő ősi és jövedelmező szakma, hát nem mindegy nekik, mi zajlik az elektronhéjon?”
Ne reménykedj, az az élet megrontója. A remény: dezinformáció. Én mégis többre vágytam. Na, nem pont a pornózásra, de ez jött be. Fiatal voltam, kellett a pénz.


Nem volt rossz, de jó se. Tanulságos, az igen. Nem voltam hivatásos ágyművész, de rátermett, improvizációra hajlamos és kiemelkedően középszerű. Amikor rendkívül belevágtam, inkább amolyan főbb mellékszerepeket kaptam. Egyszerű volt a munkamenet: kevés szöveg, sok alakítás. Egyik reggel a rendező kijelentette, hogy ma „fugázós” jelenet lesz, mire én leszögeztem, hogy nem végzek raktáros melót.
Mivel nem csak pornó szereplő, de pornó fogyasztó is vagyok, elárulom, hogy nekem mellesleg nézőként is számít a háttér, a díszlet, a bútorzat, az ágy, vagy az ágynemű textúrája. Egyszer egy olyan komódot kértem az Ikeában, amit egy pornóban láttam. Bevittem a filmet, lejátszottam nekik a telefonomon és ripsz-ropsz össze is pattintottak nekem egyet.
Akkoriban még jól néztem ki, viszont ahogy mostanában bámulgatom magam fürdés előtt a tükörben, rájöttem, hogy még simán visszamehetnék pornózni. Na, persze annyira azért nem festek rettenetesen jól, de nem vagyok megereszkedve, a melleim se ráncosak, a farpofáim is csinosak (jó, egy kis sörhas van, de be tudom húzni). Sajnos nem minden tejfel rajtam, ugyanis a talpam és a sarkam nagyon sprőd, igen szarusodik, azokat majd közvetlenül a forgatás előtt le kell habkőznöm. A vádlim is száraz, de majd letestápolózom.
Így magunk közt szólva elmondom, hogy anno csak heteró pornóban szerepeltem, ahol egy férfi csak másodhegedűs lehet, és kevesebb honoráriumot is kap. De én többet akarok most keresni. Amikor szolgálatra jelentkeztem a múlt héten, a producer elmondta, hogy egy férfi az én kvalitásaimmal jelenleg csak a meleg pornók világában kereshet többet, ott tudnék érvényesülni, úgymond ez az új new wave, és ha bőven kedvem van hozzá, bemelegítésnek töltsem ki a regisztrációs ívet. Egy meleg pornóban végre főszereplő lehetek.

Amikor a minap újfent nézegettem a testemet, megkérdeztem édesanyámat, hogy szerinte is visszamehetnék-e még pornózni, vajon kinézek-e még annyira úgy, és nem öndevalválóan? Anyu azt felelte, hogy „jaj, fiam, nem neked való az, kinőttél már abból, 43 leszel jövőre.
Mire én: „De anya, én meleg pornóra gondoltam.”
Mire édesanyám azt mondta, hogy ne, mert ki fognak nevetni, mindazonáltal ha nem sajnálom az ánuszomat, meg azt, hogy bele fognak örömködni a számba, akkor csináljam. „Te tudod, de ki fognak tágítani. Én szóltam”.
Tudom, mire gondoltok: vajon rossz karmának számít-e a meleg pornózás? Nos, ha nem éled bele magad túlságosan, csak becsvágyból elmímeled a húsoddal, magyarán csak a pénzért és a filmművészetért csinálod, akkor nem. A lényeg, hogy nem kell mindent bekebelezni.
Sokan úgy hiszik, hogy a pornóiparra való rábólintás megrázó, visszavonhatatlanul romlott pillanat, és így is van, de ha szabad szemmel is jól látható összegeket szeretnél keresni, fikarcnyit se tétovázz. Bár én még jelenleg is tétovázok.


Azt eddig is tudtam, hogy a gay pornók szereplői nagy zöme nem meleg, gyakran még a rendező sem az. Ennek ellenére annyi a feladat, hogy a szereplőknek el kell hitetni a nézővel, hogy nagyon szeretik egymást, és azt, amit csinálnak. Úgy állnak hozzá, mintha egy bizarr sportról lenne szó, ami mellesleg tök jól fizet. Vesznek egy nagy levegőt és hajrá. Arról nem beszélve, hogy micsoda színészi teljesítmény felépíteni azonos nemű partnered orgazmusát. Ez is színház, illúzió. Organizált orgazmus. Rutineljárás. A Bruce Willis sem igazi repülő szárnyán ugrált, hanem csak eljátszotta a Die Hard-ban. Érted? Fiúknak különben is könnyebb belemenni a bizarrságba, hiszen számukra a meredek dolgok bevállalása a bátorságról szól, kiskorunkban a játszótéren is a gusztustalanság-evő verseny volt a legmenőbb: lenyelted a békát, és tied volt a dicsőség, az erkölcsiségen pedig ne már a férfi törje a fejét.
A metódus forsza, hogy főleg saját magukra koncentrálnak jelenet közben, de az is sokat lendít a dolgon, hogy a partnerük hozzájuk hasonló esztétikusan szép ember, és nem gondolnak részletgazdagon bele abba, hogy mit is csinálnak, csak csinálják. A szereplők nem is lehetnek nagyon melegek, hiszen a kamera előtt játszani kell, nem pedig szerelmesen bámészkodni. Ha valaki fád és szenvedő arcú, az éppolyan hátrányosan mutat a filmen, mint aki túljátssza, túlkiabálja, túlélvezi. Csak a mímelt, színtelenül motorikus, ipari szex kell ide. Eleinte nehezen megy, aztán már egyre könnyebben.
Honnan tudom mindezt? Onnan, hogy egy ideje levelezek egy tematikus chatvonalon egy ex-meleg pornós veteránnal - aki annak idején a korai feltörekvő gaypornó generáció jelentős arca, az örökség képviselője volt -, hogy beavasson a mesterség csínjabínjába. Azt írta:

 

„Az első filmem a Popókommandó és a Lepcses s*ggű volt. A mi szakmánkban a hármas a legmeredekebb, no de a négyesről jobb nem is beszélni! Az ortodox gay-ek megvetik a pornózós melegeket, de engem nem érdekelt, én pénzért bármi tudok lenni. Újfent hangsúlyoznám, hogy a pornó csak egy beállított, megkoreografált mutatvány, egy drága, de eldobható ágyneműn. Domesztikált bűvészmutatvány az egész, hiszen sok szépítő trükköt használnak forgatás közben, úgymint a farsmink, vagy az olyan spéci reflektorok, amik elrejtik a bőrhibákat, elsimítják az apróbb sebhelyeket, golyónyomokat, nem kívánatos anyajegyeket, illetve kihangsúlyozzák a szexepilt. A minőségi pornótermék titka, hogy a néző azonosulni tudjon a szereplőkkel: a túltenyésztett, természetellenesen handsome fiúk inkább a meseszínvonalt hozzák, semmint emelnék egy pajzán, de magányos este fényét.
Amikor még kameraszüzen a pályámat kezdtem, amatőr kategóriában indultam, életszerű, kajla srácokkal, de amikor azt tapasztaltam, hogy mind a 8 udvarlóm egyszerre venne igénybe, rájöttem, hogy itt szó sincs szerelemről… Csak piacképes alakításról.
Ne hidd, hogy itt nincsenek nagy elvárások. Ha profi stúdióval dolgozol, nem pedig primitív pincepornósokkal, nagyon odaügyelnek a higiéniára, mindenkit fertőtlenítenek mindenhol és kötelező a 3 napnál nem régebbi orvosi szűrővizsgálati igazolás, a nullás papír. Amikor valakit befogadsz, az egy nagyon fontos bizalmi pozíció. Szóval, ha minden stimmel, belekezdhetünk jó precízen. A forgatások előtt egy héten át önmegtartóztatást kellett gyakorolnunk, hogy a film fináléja bőséges legyen, a csattanó pedig túláradó.
Az egyik partnerem egyszer nagy garral megvádolt azzal, hogy igazi, potenciális telivér gay vagyok, ugyanis az egyik intim jelenetnél „túl szerelmesen sóhajtoztam”. Mire én kivágtam, hogy az csak színészet és tehetség volt, csak a szerep kedvéért idomultam túl az átélést.
Továbbá, ezekben a filmekben aki visszatérő karakter, annak már megvan a saját, kidolgozott stílusa, amit ő alakított ki, és ha nem ütközik a rendezői elképzeléssel, minden filmben meg is csillogtatja. Az én stílusom a „mohó, de szende kezdő” volt. Megfigyeltem, hogy mindegyik partnerem más és más stílusban megy el, úgy értem, hogy más hangot bocsát ki közben, ami szintén egy stílusjegy, amolyan fémjel, de ez nem érdekelt. Az aktív felet úgy hívják, Kulcsszereplő, de ez most mindegy. A forgatáson számos instrukciót kaptunk, hogy a felvétel természetes és hiteles legyen, és ugye egy nem homó férfi eligazítás nélkül csak ügyetlenkedne. Nevetni tilos. Idétlenkedni tilos. A másikra indokolatlanul ráharapni vagy hirtelen felindulásból megrúgni szintén tilos. Ez kőkemény gyakorlati hancúrozás. Szóval, így csináltuk, jó igényesen. Ez van. Valakinek ezt a melót is el kell végeznie. Ebben a műfajban a kollégák közti szoros összetartás elkerülhetetlen, gyakran remek munkahelyi barátságok szövődnek, én is jókedvűen mentem fájrontkor sörözni a srácokkal.”

 

A gay pornó tehát a versenyképes jövedelem egyik melegágya. Barátkozom a gondolattal. A gondolat is velem. Gay, vagy nem gay pornó, nekem mindegy, mindkét műfaj a színészkedésen alapul, na. Ha úgy döntenék, nem is csak a pénzért mennék vissza pornózni, inkább a hangulatért, a fertőtlenítő sajátos barackillatáért, meg ahogy a szünetekben ugrattuk egymást... egyéb kajánságokért, és hogy bebizonyítsam magamnak, hogy én is szép vagyok és érek még valamit.
Ne undorodj, ne vess meg, ilyen a világ, a szexualitás mozgatja - figyeld meg: ha szép ember vagy, mindenki szépen bánik veled, minden ajtó megnyílik előtted, de ha csúnya és öreg, akkor neked annyi. Ha káprázatos nő, vagy piacképesen tetszetős férfi vagy, akkor negédes veled a fogorvos, a NAV-os, meg a portás is, ha viszont csúnya, elszarusodott, bajos szürkeség vagy, akkor mindenki goromba veled és csak le akar rázni. „Táguljon innen!” - mondják. Egy csúnya embert el kell adni, egy szép viszont eladja magát. Ez mind így van, akár tetszik, akár nem, így működik a világ már elég régóta, de ezt már mondtam. Boldogulni akarok, még ha hanyatlanom is kell hozzá. Szeretném látni végre az alagút végét.
(Csömörön raktárost keresnek)

 

Címkék: szex, világ, trend