Vírusmarketing

 

...hol is kezdjem? Legjobb a végén...
Általában akkor dobnak piacra egy járványt, ha már megvan rá az eladható oltóanyag. Ám ha a vírus mutálódik, hatástalan az ellenszer. A baj megtörtént, a Vírus elszabadult, és pár év alatt letakarította a föld lakosságának zömét, csupán egymillió embernyi létezést hagyva a bolygón. Magyarország népessége kétezervalahány főre csappant. Ennyi hoppon maradt adófizető nem sok lóvét dob majd össze az újrakezdéshez - bár nincs is kinek -, de legalább családiasabb a hangulat és röhejesen egyszerűbb a népszámlálás... Oda a túlnépesedés.
Nos, ez a kétezervalahány emberfő - az új ősmagyarok – mind szépen össze is gyűlt a Parlament előtt, egy derűs szerdai napon eligazításra, hogy együtt kutassák a hogyan továbbot meg a mi legyent.
- Iszok egy kis levest – jelentette be a csapzott úr, és elő is teremtett egy lila termoszt, mert komolyan gondolta - Mi a véleménye? – kérdezte a mellette toporgó, idegen középkorú lánytól három óriási korty után, gyufatésztával szája szegletében.
- Nem tudom – adta az őszintét az idegen középkorú lány.

Két férfi állt a Parlament főlépcsőjén. Mivel az áramszolgáltatás hetek óta szünetelt, hangosítás híján a torkuk kapacitásán múlt, mennyire tudják érthetően bekiabálni a teret az új reformokkal.
Bálint Jenő nemrég választotta meg saját magát államelnökké. Az állás betöltéséhez szükséges végzettséget nem nagyon kérte számon magán, mert jól tudta, hogy elnöki gyakorlata milyen csekély, előző életében egy kerékpárboltban dolgozott. Napirend előtti felordibálásában azt javasolta, hogy költözzünk össze egy jó nagy kerületbe mind, hogy ne legyünk széjjel, de szem előtt, így a közügyek is könnyebben kezelhetőek, ha vannak.
Ekkor vette át a szót Jenő önjelölt riválisa, Dániel Tibor segédlakatos, jelenlegi ellenzék, a karanténizmus későn kiábrándult híve. Kezében egy elemes megafont tartott, a bekapcsolásával ügyetlenkedett, majd udvariasan Jenő felé nyújtotta, aki hangosan és büszkén kijelentette, hogy ő nem él ilyesféle tömegmanipulációval, mert az ő hangjának van egy hatásvadásztalanul természetes természete, de Tibor használja csak nyugodtan. Tibor lerakta lába közé a hangosbeszélőt.
- Maradék magyarok! – szólította meg Jenő a maradék magyarokat. – Első napirendi pontunk: A fosztogatás rendszabályozása. A lényege: hagyjunk másnak is. A leghatékonyabb megoldás, ha a hipermarketekben maradt konzervek és egyéb, nem romlandó élelmiszerek egyenlő elosztásra kerülnek. A nyugdíjasok 10 óra és dél között fosztogathatnak, mert akkor a fiatalok még bőven alszanak az esti fosztogatás után bágyadozva.
- Jenő, azt mondd meg, miért pont te dirigálsz erről a lépcsőről? – torkolta le egyszemélyes ellenzéke.
Buta kérdés, ugyanis a tomboló Vírus válogatás nélkül működött, és nem indokolta meg, kit miért hagy életben. Öreg és fiatal, alacsony és magas, kormánypárti és nem kormánypárti, diplomás és diplomátlan ugyanúgy hullott, így most bárki bármi lehetett, ha akart.
- Azért, mert nekem van államigazgatási diplomám – hazudta Jenő. - Neked van ilyened?
- Nincs. De már állam sincs.
- Apropó, áram, mi lesz a tévével? – kiabált be egy borízű hang a tömegből. - Tévét akarunk!
- Kedves barátaim! - fordult a színpompás tömeg felé Jenő. - Ha megbíztok bizalmatokkal, haladéktalanul szorgalmazom egy azonnali válságszínház felállítását a népszórakoztatás ...izé...végett! A járványügyisek által ideiglenes kórháznak berendezett InterContinental előterében. Jó lesz?
- De az nem tévé! Az hülye színház... utálom - méltatlankodott az előbbi felszólaló.
- Ne hisztizz, kedves testvérem! Amint sikerül visszaállítani az áramszolgáltatást, haladéktalanul megkezdjük a tárgyalásokat egy nemzeti állami televízió elindítására. De jelenleg vannak fontosabb dolgaink is. Oké, kedves barátom? Most pedig tegye fel a kezét, aki ért az áramcsináláshoz! Aki be tudja üzemelni az erőművet. És aki tudja, hol van...
- Miért pont te dirigálsz már megint? – támadt rá Dániel Tibor újfent.
- Mert nekem van kiállásom, te mitugrász kis köcsög – sziszegte neki Jenő, hogy a tömeg ne hallja.
- És nekem nem adsz szót?
- Itt állhatsz mellettem, az nem elég? Na, jó... khm... Kedves barátaim! Hadd mutassam be barátomat... Dániel Viktort...
- Tibort! - javította ki Tibor, aki teljesen Tibor volt.
- Akarom mondani, Tibort... Mivel olyan állami rendszert szeretnék, ahol nincsenek különböző pártok, se színek, se piros, se narancssárga, így nem teremtve meg az alapjait egy majdani radikális széthúzásnak, Tibor egyelőre párt és szín nélküli ellenzék...
- És te mi vagy? - kérdezte Tibor felháborodva. - Akkor te most egyeduralkodsz? Abszolutizmus, már így, az elején?
- Hát, ja... Tiszta erőből vezetem az országot, ahogy tudom.
- Diktatúra! - hápog Viktor. Illetve, Tibor.
- ...de puha.
- Demokráciát akarunk – lendítette a magasba haragosabb öklét az ellenzék.
- Korai. Ahhoz alkotmánymódosítás kell. Meg alkotmány. Új. Ehhez még nem vagyunk érettek. De jól van, akkor legyenek mégis színek. De csak egy szín. A kék. Én leszek a sötétkék, te meg a világoskék – ajánlotta Jenő.
- Jó, de én is a Parlamentben akarok lakni!
- Sorry, ezzel már elkéstél. Régóta tetszik. Már egy hete beköltöztem. Amúgy is kicsi lenne kettőnknek. Én láttam meg előbb. Én egymagam takarítottam ki innen a tetemeket és tüzeltem el a Kossuth téren! Tudod, mi meló volt?? Dehogy tudod. Egy ilyen történelmi válsághelyzetben szabad az önkényes lakásfoglalás. Ez csak gyarmatosítás.
- Inkább privatizáció, de még inkább eltulajdonítás.
- Anyád a privatizáció ! - vágott vissza Jenő. Érezhetően párolgott a türelme.
- Nekem is kell a Parlament. Tetszik – így Tibor.
- Ott a Budai vár, sikló is jár hozzá, meg egy nagy parkoló. Vagy a Műcsarnok, tele műkinccsel. Vagy a Gresham-palota, az is menő. Vagy ott az egész Oktogon.
- Onnan ócska a kilátás.
- Jelenleg minden kilátás mindenhonnan ócska, te piás gibbon.
- Apropó, pia - kiabál be egy reszelős hangú nő, vagy férfi, nem látszott belőle semmi. - Mi lesz a' alkóhól ellátássa'?
Jenő kihúzta magát, végigsimított Armani öltönyén, amit a reggeli portyázás során zsákmányolt az Andrássy úton, majd széttárta kezeit, mintha áldást osztana:
- Kedves barátaim. Azonnal kezdeményezem egy állami piagyár felállítását. Nekem is kell. Tegye fel a kezét, aki ért a piához!
Idétlen bekiabálások hullámzottak át a tömegen, kényszeredett poénok születtek, központi témájuk szerint lényegében mindenki csak inni szeret, előállítani nem. Végül találnak egy hobbiborászt meg egy illegális pálinkafőző nénit. Probléma megoldva.
- És a védelem, elnök úr? - kiabál be egy vékony, affektáló férfi. - Ha esetleg le kívánnak minket más országok, vagy törzsek inváziózni, területszerzés vagy élelemforrás vagy miegymás miatt, akkor, kérdem én, ki lesz katona, vagy zsaru?
Jenőnek rettenetesen tetszett a leelnökurazás, ez volt az első alkalom, új lendületet is adott neki:
- Haladéktalanul felállítom az első nemzetőrséget és statáriumot hirdetek, amit mindenki vegyen magára, és ne balhézzon, bírja ki egy erős hatóság megjelenéséig - kiabálta Jenő.
- De ki dönti el, hogy ki lesz katona? Én nem akarok meghalni egy félholt hazáért – bomlasztotta a friss ideológiát Tibor újra.
A tömeget is beterítette a rengeteg „én sem”.
- Jó, akkor marad az önvédelem. De nekem testőrség akkor is kell. Tegye fel a kezét, aki zsaru volt, vagy szeretne lenni.
Senki nem jelentkezett.
„Sumák kummantó banda! Nehogy már elhiggyem, hogy minden zsaru kihalt! Nesze nektek demokrácia” - gondolta keserűen Jenő.
- Hogyan képzeli el a fenntartható élelmezési rendszert, elnök úr? - kérdezte valaki onnan lentről.
Tessék, még egy! Még egy elnökurazás! Úgy látszik, ragadós. Jenő szinte szárnyalt az önteltségtől. A bicajboltban egyszer se mondták neki, hogy elnök úr, csak azt, hogy már megint rosszul számlázott, megint hibásan ütötte be a prizmás német pedálokat, elhányta a céges pecsétet, szarul zárta a kasszát, és az év végi leltárnál is csalt.
- Kedves barátaim, részemről a megtiszteltetés. Az élelmezés egy kardinális kérdés ebben a ciklusomban. Azt javaslom, hogy tereljük egybe a megmaradt haszon- és kóbor állatokat, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Tegye fel a kezét, aki hentes!
Hentesből már jóval több akadt, mint zsaruból.
- Istenem, mennyi pacal vár reánk! – sóhajtotta öntudatlanul Jenő.
- Apropó, isten. Mi lesz a vallással? – szólt be egy tudálékos galambősz nénike az első sorból.
- Nos, a vallásokban nem tett jelentős kárt a Vírus, így változatlanul használhatóak arra, amire eddig is, simán hihető valamennyi, ugyanúgy. A nemzeti ünnepeink is maradnak. Ha akarjátok...
- És a tömegközlekedés? - offolt Tibor, mert ehhez nem tudott hozzászólni.
- Jó kérdés. Az üzemanyagkészletek lassan elfogynak. Előtérbe kerülnek a kerékpárok. Ezennel állami monopóliummá nyilvánítom a bicikliket. Bicaj-adót vetek ki. A hivatalomban lehet igényelni a Nemzeti kerékpár-engedélyt.
- És akinek van saját kerékpárja, annak is be kell adózni? - kérdezte egy bukósisakos, neonzöld lycra nadrágot viselő ürge.
- Nem. Nem kell. De akkor meg lesz bírságolva, akár visszamenőleg is.
- Jó hogy nem mindjárt most, előbecsléssel! - méltatlankodott a bringás.
- Ne feledje, ahhoz, hogy talpra álljunk, valakinek monopolhelyzetbe kell kerülnie, hogy egy egészséges gazdasági környezetben kialakulhasson az egészséges konkurenciaharc, a mesterségesen kialakított versenyszellem gyeptégláján – ezt így egy szuszra mondta Jenő, maga sem értette teljesen, de elég jól hangzott ahhoz, hogy a bringás eltöprengjen rajta és kussoljon.
- Ez egy marhaság – mondta savanyúan az ellenzéki Tibor.
- Te vagy a marhaság! Neked van bicaj-értékesítő diplomád? Nincs? Nos, nekem van.
- Cseszd meg!
- Nem beszélhetsz velem így a saját lépcsőmön, megtiltom.
- De miért is kéne mindezeket elfogadnunk? Amikor simán agyon is verhetnénk, itt és most. Forradalom! Ki akadályozna meg benne? A rendőrség? - tromfolt Tibor.
- Forradalomhoz még korai. Mindez a megszorítás valójában a nép érdeke, nem az enyém – fújt visszavonulót Jenő elnök –, mert rendnek kell lenni. Rend nélkül nincs tradíció, tradíció nélkül nincs kultúra, kultúra nélkül pedig nincs hatékony császárság...
- Császársááááág? - a tömeg egyszerre hördült fel.
- Erről majd később...
- És mi lesz a Facebookkal ? – kérdezte egy negyvenes, vézna, zaklatott hajú nő, akinek még nem esett le, miként függ össze a közösségi portál az áramellátással.
- Arra ott a Hősök tere – vágta rá Jenő. Már zsigerből ment neki az ígérgetés. Hiába, született politikus. – Csevegjetek ott. Lehet ismerősnek jelölni bárkit, lájkolni ugyanúgy, mint megosztani.
- Élőben? Fizikai kommunikáció élő emberekkel? Nooooormális? - replikázott a polgárnő.
- Higgye el, nem olyan veszélyes, mint amilyennek hangzik. Ne csüggedjünk. Jelenlegi nehézségeink csupán újjászületésünk tolófájásai...

Mindeközben értelmiséginek tűnő figurák sutyorogtak középen. Csak remélni merték, hogy egyiküknek sem kell majd feltenni a kezét, amikor elhangzik a „Ki tud itt gondolkodni?”- kérdés.
- Eddig sem volt igazán szükség ránk, hát ezután se legyen – duzzogott egy körszakállas faszi, egy hároméves, összetekert Népszavával a hóna alatt.
További mondatfoszlányok emelkednek a magasba, forrásuk névtelen és ismeretlen:
- … ez az egész valahogy a vérünkben van... megint nem fejlődünk...
- … a világ új esélyeket ad, de ez a nép változatlanul a saját sarában dagonyázik...
- … rajtunk még az Isten sem segíthet. Komolyan...
- … erre vártunk mióta, a nagy és gyökeres változásra, az igazi rendszerváltásra, a tiszta lapra, és még mindig nem tudjuk levetkőzni az impotencia-faktort...
A zsörtölődő értelmiség Jenő és Tibor ordibálására ocsúdott fel:
- Kikiáltom magam a magyar utóállam császárának! - így Jenő.
- Miért pont te? - így Tibor.
- Mert én mondtam először!
- Igen? Akkor én meg király leszek!
- Butus, egy országnak nem lehet egyszerre királya is meg császára is.
- Emberek, szavazzatok rám! Csináljunk egy élhető országot, ha ráértek! És még valami! Iktassuk törvénybe...vagy írja le valaki egy papírra...hogy csak fiú lehessen miniszerelnök! Ne lány. Lány ne!
- Jól mondja! - értett váratlanul egyet vele a királyelnök-császárizé - Az apafigura is mindig fiú legyen, az anya meg lány... mert minden apa fiú és minden anya lány, vagy ha mégse, legalább öltözzenek annak - (elfojtott kis büfi) - és ha a nő nem ér rá anyának lenni, lehet apa egy kicsit, de fordítva nemá!
- ...és a nép meg a népjólét? - kiált be valaki.
Egyik jelölt sem hallotta. Különben is, egy uralkodó, akár császár, akár király, ilyen hülyeségekkel nem foglalkozik. Oldjátok meg, nagyok vagytok már.
- Tibor, te libsi pöcsfej, felajánlok neked a császárságomban egy önkormányzati tárca nélküli alcsászár státuszt, de ez az utolsó ajánlatom.
- Nem, én is egyeduralkodó akarok lenni!
Ezen a ponton ugrottak egymásnak, Jenő beletépett Tibor frizurájába, Tibor meg ágyékon rúgta politikai riválisát, lábbal tiporva a hirtelen beállt kampánycsendet. Marták-tépték egymást a tömeg előtt, kicsit sem zavartatva magukat.
- Na, megint kezdődik elölről az egész szar – mondta özv. Bakter Katalin elszontyolodva, majd magányosan elindult a kifosztott Lady Room hölgyáruház felé. Látott reggel egy szép fürdőruhát, hátha még ott van valahol a járdán.

Címkék: jelenet