Prosztónak lenni egyszerre életérzés, ugyanakkor ambivalens módon az ellentéte is: émelyítő süllyedés, bársonyos stagnálás, fülledt megrekedés a létezés értelmetlen, kizárólagosan ösztönalapú, mosléklangyos miazmájában. Az emberi faj hangos és zavaró kitüremkedései ők. Prosztónak lenni nehéz, mégis fájdalmasan könnyű. A prosztó szapora fajta, kedveli a nedves, sötét, hangos helyeket.
Az első, amit megtanultam a prosztókkal való megismerkedésem estéjén ez volt:

1. Sose ismerkedj prosztókkal! Ne! Fokozottan veszélyes

„...Meg amikor a teszkókban az orrod előtt hagyja a kocsiját, nem törődve vele, hogy más nem fér el, ...hogy mindenki lássa, ő most vásárol! Meg amikor ok nélkül bőgeti a motorját a körúton (...) Meg amikor a postán elém tolakszik és még neki áll feljebb” (…) „Komolyan mondom, jogosítványhoz kéne kötni a prosztótartást. Annyi fölösleges ember van a világon.” – Szóval, mindenkinek ismerős ez a kötekedő-tolakodó fajta?

Jó, mindenkiben lakik egy kis prosztó, ezeket a hajlamokat, vonásokat nem lehet kikerülni, bennem is vannak, de csak annyi, hogy smároláskor sosem csukom be a szememet, nehogy egy pillantásnyit is elveszítsek közben a másikból. A smárolásban én a közelségre törekszem.
De honnan ismerni meg a telivér prosztót?
Látod rajta, hogy azt hiszi, körülötte forog a világ, csak ő a fontos, és mindenki más csupán elhanyagolható statiszta a háttérben, akik azért vannak körülötte, hogy őt kiszolgálják és szórakoztassák. Erről meg van győződve. Mindemellett zavaró, r*hadék, hangoskodó és feljelentgetős fajta, igyekszik mindig jelet adni magáról, mert retteg tőle, hogy a világ esetleg nem hallja meg, és nem ad létezésére határozott, ám kedvező feedback-et, és még ráébredne, hogy ő nem is olyan fontos.

2. Menekülj, ha sistergő személyiségük megnyilvánul

Egy prosztó soha az életben nem fogja megérteni, hogy csak magának kedvezne azzal, ha uralkodna magán, a buta, sehova se vezető vágyain, fertelmes hajlamain, értelmetlen követelésein, pedig ezzel saját magának is jót tenne. És nagyon jót tenne még vele a környezetének is az önmérséklet, s visszafogás aktusával. Csakhogy eddig nem jut el, nem uralkodik magán ma se. Ezért prosztó voltaképpen: mert önuralomra képtelen. Pedig csak úgy lehetne nem-prosztó, ha az önuralom mesterévé válna. De vigyázz, mert csak a viselkedése alapján lehet felismerni őket, hiszen egyetlen prosztó se tartja magát prosztónak, úgyhogy nem érdemes rákérdezni.

A prosztók mesteri módon képesek a világ szörnyűségeivel kollaborálni.

A prosztó módfelett impulzív, gyenge viselkedéskontrollja van, nincs bűntudata, nincs benne megbánás amiatt, amit tesz, vagy nem tesz, és bitang a tekintete. Minden prosztó úgy gondolkodik, hogy „mér pont én kezdjek el megváltozni, majd ha a másik is...!”
Amikor azt mondom, hogy a prosztó csak ott ver gyökeret és ott működik, ahol hagyják, igazam van, több szinten is, ...én már csak tudom, hiszen én is prosztó voltam sokáig, de csak úgy 35%-ban. Azóta sokat jógáztam, ami a prolizmus leghatékonyabb ellenszere. Amúgy nem vagyok elitizáló: minden prosztót egyformán kezelek.

3. Ha primitív elméjük kienged, önnön levükben tocsognak untalan

Mondjak valami roppant hasznosat? Az energiamegmaradás törvénye: nem adod át az energiádat, amikor egy prosztó energiavámpír hangosan követeli tőled.
Gyermekkoromban nagyon sok prosztó ivadék vett körbe az általánostól a gimnáziumig, prosztó szülők prosztó reprodukciói, s igen sokat szenvedtem tőlük, már pusztán a nyáladzó jelenlétükről is. Itt egy éles apropóval visszagondolnék diákéveimre, ugyanis az általános suliban én voltam a koraérett lány, és a fiúk rendkívül sasoltak, rendkívül izgultak reám, de mihez kezdeni velem nem tudtak még, magas ló voltam nekik, és mivel a fütykösük még csak csírázgatott, nem tudták volna rendeltetésszerűen használni, ami igen bosszantotta őket. Mivel az ősi inger már tombolt bennük, csak a hardware rész állt még fejlesztés alatt, suta kis öklöcskéjükkel nyilvánították meg várakozó ivarszervük lappangó vulkáni energiáit. A prosztó apáiktól örökölt gonosz fluidum már kitörésre várt, ám ők csak szánalmasan ütögetni tudtak, kokiztak, húzták a lófarkamat előjáték és behatolás gyanánt, zavartan röhögcsélve, én meg elcsigázott, megviselt mosollyal hagytam türelmesen. Jobban jártam. Engem ebben az időben az izgatott, amikor láttam, hogy ezek a goromba kis kanok akár ölre is mennének értem. Még ma is vastagon belezsezsegek a borzongató örömgyönyörbe, amikor eszembe jut, ahogy a fiúk egymással bunyóztak a bugyim megtekintéséért a suli udvarán két témazáró között.
A szex és az erőszak ugyanannak a dolognak a két pólusa. Szörnyű belátni, tudom. Csak őszinte vagyok. Az önmagunkkal szembeni őszinteség nem bűn, ritka e világon, mint a becsületkasszás prosti. Később a Shaft Evelin szakközépben, ahol az összes osztálytársam tősgyökeres, telivér prosztó volt, felbölcsült bennem a gondolat: ez a csíracsürhe nem csak felnőni és szaporodni fog majd, de sajnos szavazni is, úgyhogy nem túl szép jövő elé nézünk. És az a nem túl szép jövő már itt kopog türelmetlenül a jelen kertkapuján. Van kérdés?

4. Könnyen elterelhető a prosztó figyelme egy Star-magazinba csomagolt franciakulccsal, vagy 2 burgonyával

Eszembe jutott még egy általános isis emlékem, amikor folyton macerált egy nálam nagyobb, és amikor panaszt tettem a napközis tanárnőnél, hogy untalan szekálnak, azt mondta, ne csacsiskodjak, álljak ki magamért, különben zselészerű rongy ember leszek, akin mindenki csak átgázol. Mivel nem akartam zselészerű rongy ember lenni, a következő nagyszünetben felgyújtottam zaklatómat. Többet nem macerált. Nagyon lecseszett az igazgatónő miatta.
Túl sok a világban a mindenféle prosztó és teljesen megértem, amikor a szabadkőműves brigádok nekiállnak irtani őket: egy kis mérget szétspriccelni egy focimeccsen, néhány liter mentolos toxint szétprüszkölni a telikocsmában zsúfolásig, pár csepp nanorobotot telepíteni a prolitelep ivóvizébe... Hogy máshogy? Mit bánom én, irtsák a prosztókat, csak engem hagyjanak békén, inkább behúzódom a parókáimmal meg a sminkgyűjteményemmel a sarokba és csendben elvagyok egy tál lencsén.

Mi motiválja a prosztókat? Van hasznuk?

Díjnyertes csakráikban európai virgoncság és halogatás, ám a fejlődő országok is ma már fitymálva méregetik őket. De hasznuk is van, hisz ők biztosítják a normális emberi elvágyódáshoz szükséges diszharmóniát, ami a spirituális fejlődésünk része, hogy ne ragaszkodjunk ehhez a dimenzióhoz annyira. Prosztók nélkül nem akarnánk törekedni arra, hogy kitörjünk ebből a „fajin” világból, hogy itt hagyjuk ezt a létsíkot egy jobbért. De a hasznuk mindössze ennyi. És ez nem általánosítás. Nem is megfutamodás. Csak tényfeltárás nem túl hamis narratívák mentén. Nem büszkeség, csak balítélet...
A prosztó amúgy nem azért prosztó, mert buta, vagy szegény, hanem azért, mert kiszámítható.
De van-e a prosztóságra gyógymód? A prosztót predesztinált epigonizmus jellemzi, akár élete végéig is, kivéve, ha egy baleset folyamán átesik egy kicsit a klinikai halálon, mert akkor szemei megtisztulnak, elméjéről lepattan a türhőség béklyója, hiszen Isten fénye hatotta át. De nem minden prosztó erőszakos ökör, mert némelyik meg sem áll az országgyűlésig, vagy az ügyvédi kamaráig, vagy épp egy orvosi praxisig, és ott éli ki magát sajátos eszközeivel.
Roppantmód felmerül a kérdés, hogyha a prosztóknak sehol nincs hely, mert sehol nem látják őket szívesen (gyakran még a prosztó környékeken sem) akkor miből éljenek, mihez kezdjenek? Nos, a fiatal prosztók meglepően helyesek, jóképűek, dögösek, úgyhogy azok menjenek pornózni, az idősebbek meg terjesszék az elkészült alkotásaikat. Fenntarthatóbb szimbiózisról nem értesültem.