Mikor néha gyakran végigsétálok a Városligeti Platán, és leülök a tóra, csak megrészegedve bámulom a körülöttem szárnyaló, csipogó, zsibolygó natur természetet. Lenyűgöző, hogy egyes fajzatok, így például madarak és halak is, micsoda alkatrészeket növesztettek magukon ezért vagy azért. Ez pontos tervezés része? Vagy ők gyártották magukra, maguktól, mert a valamilyen szükségük úgy kívánta? Isten keze ragasztotta oda? Hogy van ez? És hova repülnek azok a szertelen állatok, kinek kuruttyol a béka, minek csahol az eb, és van-e értelme? Társadalomtudományi örök létkérdés, uszadékfilozófia!

A filozófia tele van kérdésekkel, frázisokkal, elméletekkel, hiszen ez a dolga. Tárgya ezért lehet a világmindenség természete, a szépség mibenléte, a tudás és a megismerés lehetősége, a cselekedetek helyes vagy helytelen mivolta, a transzcendencia léte. Ne csak mellette, hanem rajta is menjünk végig.
Egyszer egy nagyon kedves normand barátommal együtt teáztunk a kertvégi diófa alatt, amikor egyszer csak szétnyíltak a bokrok és előbújt két nápolyi. Vendégmunkások voltak, és ekként is jöttek elő, Olaszországból, egy Nápoly nevű településből. Az egyiknél nem volt semmi, se fegyver, a másiknál viszont minden és egy táska. Kicsit félni látszottak, hogy lelőjük őket, de aztán békével marasztaltam mindet, és odaintettem, hogy üljenek le. Szaporán, de félve, le is telepedtek hozzánk, majd azonnal előkerült egy üveg jóféle gyömbérbor és némi csirkefalatok.

Ekkor az egyik nápolyi azt mondta, hogy:
- De uram, mi végre a világ dolgai? Elvégre, te sem lehettél mindig ilyen okos? Ilyen szabályos alkatú? Aki majdnem mindent tud a világrúl.
Mire én lazán belekortyoltam, elmosolyodtam, felmutattam, és csak annyit feleltem:
- Nézzétek a Napot. Nézzetek fel rá! Véleményem szerint a filozófus feladata az, hogy elfogultságot nem ismerve, objektíven szemlélje az őt körülvevő tárgyat. A problémához jó, ha éles ész és látásszög is társul, és azt az elme természetes fényénél nézegetjük.
Aztán örökre elhallgattunk, majdnem egy egész időre.
Szókratész egyre több dolgot tesz az emberiség evolúciója útján, s ezért innen, mind hálával adózhatunk. Munkája mindmáig helytálló és követendő fundamentum a világ részei, s kiművelt fők számára. Álláspontja korrekt, hiányosságról szó sincs, érvényes! Viszont Hegel követelménye az embert körülvevő ritmusok megoldhatatlanságáról viszonylagos. Hérakleitosz szerint: „Nagyon sok dolgot kell saját kutatásuk alapján tudniuk a bölcsesség!!”
Az ókori görög filozófia felosztható: presszókratikus, szókratikus, és Arisztotelész utáni periódusra. A presszókratikus filozófia jellemzője az olyan metafizikai spekulációk, amelyek a világ keletkezéséről, szerkezetéről szólnak, ám nem akadémiai helyszínen előadva, hanem kizárólag pult mellett. Ezt én sem értem, és el is szoktam hanyagolni.

Nem sikolhatunk át Platón munkásságán keresztül sem. Nem kell nagy feneket keríteni neki, de a behatoláshoz nélkülözhetetlen egy kis kíváncsi kukacoskodás. Képzeljük magunk elé a fehér homokos görög Kréta szigetét. Ahova nem Last Minute-el mentek annak idején, hanem már eleve oda születtek az érdeklődők. De manapság sajnos másként van ez. Elmúlt az idő, és már Platón sem lakik ott. Más szelek fújnak. Platón volt az, aki forradalmasította a filozófiát az úgynevezett szókratészi módszerrel. Sokan tudják, de Platón művei szolgálnak szinte az egész nyugati filozófia gondolkodásának az alapjául. A középkóri filozófia kialakulása, és születése a Római Birodalom bukásával és a kereszténység hajnalával kezdődött. Nem messze ettől a periódustól robbant virágzásnak az arab filozófia, és a zsidó filozófia is. A nyugati filozófia első középkori szakasza a patrisztikus filozófia. A patrisztika az egyházatyák bölcselete, akik főként arra igyekeztek, hogy a keresztény tanokat az antik filozófia segítségével megszilárdítsák, valamint, hogy megvédelmezzék a pogánytanoktól és a gnozistól. Ez igen érdekes, de most ne haladjunk bele, haladási irányunknak mérvadóul. Legismertebb képviselők: Szent Ágoston, Alexandriai Kelemen, Nüsszai Szent Gergely, Órigenész, és sokan mások. Hogy ezek mit szerettek az életben, ételt, italt vagy zenét, szórakozást, immár örök homály fedi.

A középkor jelentős filozófiai iskolája a skolasztikus filozófia, aki a Kru. 9. században kezdődött, olyan nagyszerű, fess férfiakkal mint Anicius Manlius Severinus Boethius, Canterburyi Szent Anzelm, Robert Grosseteste, Albertus Magnus, Roger Bacon, stbstb. A keresztény nyugat szellemi fejlődésére a középkorban nagy eséllyel esett az arab világ. Az arab tudomány, különösen az orvostudomány és a csillagászat fejlődése legalább két buszmegállónyira járt az európai tudományok előtt. Kevesen tudják, de az érdeklődök talán biztos, hogy az iszlám kultúrának köszönhetően maradt fenn Arisztotelész és Platón jelentős része is. Így vált bölcsessé.

A középkor filozófiája főként Istennel akart megismerkedni. Az Ő és a mi közös viszonyunknak tárgyalása a jellemző vonás. A modern nyugati filozófia a reneszánsz korában kerül a köztudatba, s veszi szájára sok emberfő. E népszerű és finom periódust fontos találmányok és a felfedezések jellemzik, ami a filozófiában is jelentős változásokat idéz elő, de ez is hosszú, így más napra tartogatjuk. Nagyot ugorva a világtörténelem Trambulinján máris a XVII. és a XVIII. Századokban találjuk magunkat, és ez a kettő a felvilágosodás századai. Ekkor élt a klasszikus Kant, aki itt élt és definiált: „A felvilágosodás az ember kiabálása a maga okozta kiskorúságból. A kiskorúság arra való képesség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodhassék.” A felvilágosodás korának két nagy filozófiai irányzata volt: a racionalizmus és az empirizmus. Főbb, és fontosabb, kettő rendhagyó képviselője: Descartes, Spinoza és Leibniz. Az empirizmus ligájának kellemes tagjai pedig: Thomas Hobbes, Locke, Berkeley és David Hume. Aztán jött a politikafilozófia, szabad liberalizmus, jogfilozófia, természetjog, emberjog, előfeltétel, érvelés, Rousseau, Voltaire, német idealizmus, Kant, Fichte, Schleiermacher, Hegel, marxista filozófia, és napjainkig bezárólag. Álljunk meg egy csupánra, mert a Vándorserleg nem lehet mindenki, s mindenkié.

A két nápolyi, amint megelégedtek szavaim hallatán, vendégeim lévén, cserébe rendbe hozták a csűröm szemöldökfáját és kicserélték a napelemet a háztetőn.
- Azt hiszem mára kellően át is öleltük ezt a témát. Nézzünk pár gyakorlati példát – mondtam nekik, míg ők mozogtak.
- Van-e helye a nőknek a filozófiában? Igen, hiszen a női agy képlékenysége kellő táptalajt biztosít egy-egy blazírt képtelenségnek, mely továbbgondolásra kifejezetten alkalmas. Megszámolt kérdésekhez kerülünk közelebb, ha elmesélem, miért okoz nekem nem-múló örömöt végiggondolni valamit? Hogy mi jön ki belőlem, az a titok. Aztán hogy ez kit érdekel, nem érdekel. Ettől hülye vagyok? Nem vagyok hülye. Én azt az írót nevezem hülye írónak, aki abban a hitben él, hogy képes még bármi újat adni a világnak. A világ kész. Készen van teljesen. Megvannak már a nagyjaink, akik már megmondták a frankót. Újat mondani már nem lehet, de ugyanazt keringetni igen. Utánozni olcsóbb, mint teremteni. Én nem fogok utánam vánszorogni. Nincs bosszantóbb a retinához és az agytekervényhez dörgölőző világmátrixnál. Az általános elme pedig doszt kifejleszthető. Miért ne?
Vonakodás nélkül hajlok a feltételezés felé, hogy kellő belbeccsel ontsam hőn disszertációm. Ekkor dalszóra lettem figyelmes. A csűrben valaki dalt fújt. Megnéztem, mitől eredt meg a nyelve ilyen bő nyállal dalolva. Csüccs!