Nézd már, szájrúzst és szem… izét… spirált adtak ezek ajándékba, ej… Max London kencebemutató, mi?… hősszemély vagyok, hogy eddig bírtam. Lacikám, bogaram, figyelj ide, nem vagyok már mai gyerek, nem az enyimé a jövő, de én, kérlek szépen, cirka 16 és fél éve vagyok újságíró. Hol onlajn, hol nyomtatott, ami jön. Anno még a Színes Nemzeti Business-ben kezdtem, a Sárfás tanár úrnál, szerettem. De a lényegre - most elmondom neked, hogyan lehet egyik sajtótájról a másikra élni, létezni, táplálkozni. Télen nehezebb. Mert kevesebbet tartanak, vagy ha mégis, csak pogácsás-ivóleveset. Itt a jóra egy konkrét példa: Kávéláncbemutató, tegnapdél: látvány gyanánt előjött egy szigorú fiú, keleti karddal, élesen elhangzott valami katana-tantra, majd komolyan kettévágott carmina buránára egy kávésdobozt. Utána meg egy sárga pécsi néni beszélt a kávé vastagbélbéli hatékonyságáról… az esemény házigazdája a Kautzky volt, de a sokak közül a Vágó Piros a kedvencem, ő a jobb. A Gundel Takács vagy a Harsányi jó jel, mert utánuk biztos van kaja. Svédebéd!

Megmondom most a tanítást neked, hogyan kell úriasan, szolidan leszarkázni a svéd-sajtóasztalt. Félszemmel, periférikásan nézem, mint a róka, a büfépultot, látom, alacsony a viszkikávé, amolyan csecsemőadag. Spúrolnak. Hiába, fúzió van, meg kell szokni. Aztán, ha kellően bemutatkozott az alkalom és vége, szólnak, hogy „szeretnénk megebédeltetni Önöket szívesen”. Na és itt jön a trükk. Mert nemhogy ugrassz egyből, jóebédhez! Hanem csak lazán ücsörögsz, jegyzetelsz komoly arccal, szurkálod az iPadot, fontos ember vagy, nem prosztó.

A másik lényeg: nem telerakni a tányért, elég csak karcsún, nem felpúpozni, inkább többször fordulni, és egyfélét csak különtányérból, minden fogáshoz másikat. De ha, teszem azt, valami ízetlen, mert úgy sikerült, hát egy komplett fűszerkert van a zakómba varrva: erőspista, kurkoma, curry, szépen sorba. Behajlok kicsit, így a tányér fölé, mint a galamb, fejvakarok és észrevétlenül már meg is szórtam a pasztát vagy a tyúklevest.

Első szabály: ne lakj jól az előétellel. A másik a sokaság. Ha sok a sokaság, megvárom, míg a sűrűje levonul. A feszültségi kitüremkedés. A másik az állóhely. Nagyáltalában állóhely csak a gombák mellett van, a rendes asztal ritka, hát istenem még az a legjobb. Én nem eszem az ölemből, mi vagyok én? A múltkor, a Svábhegy Manufaktúra tamponbemutatón kiköveteltem az Ibis aulájában, hogy nyissák csak ki az éttermet minekünk, leülni.

Hát, ami a felhozatalt illeti, a kaszinó a leginkább nincs….  10 éve már hűtlen az abroszhoz, számüzi van, de a sonkatekercs valamiért megmaradt, néha felbukkanni látom. Most mindenki catering-ízű akar lenni, ez a trend, mert meleg. De nincs azzal baj, még jobb is. Csak mindig ugyanaz a csomag van: feta saláta, hidegtészta, főtt tarja rizsával, csirkepajtás, krumplilégió. Én már a szagából megmondom, miaz, csak nem kapom fel az orrom rá, mint a vizsla. Vegyünk egy átlag sajt.-tájit, legyen könyvbemutató, abból mindig van. Az Alexandra a legcsóróbb, általában hideg lófaszt kapunk ala semmivel. Írjon róla a vámosmiklós, én minimum lazacos szendviccsel üzemelek. Vágod? Na, jó, ritkán kiraknak a könyvesek is nagyliter kávét, sajtipogival, de akkor is elspártázott ez így. Akkor már lemegyek Fornettiért, vagy valami.

De elmesélem neked életem tacsdaunját. Kapaszkodj! Képzeld: egyszer voltam a Ferrari sajtótáján! Hát, amikor beesett a gravírozott 3D-s pendrive-meghívó a szerkesztőségbe, tapostuk egymást a kollégákkal, ki menjen! Ez nem egy szaros könyvbemutató, életbevágó kikönyökölni. Ott aztán lesz domperinyom, minimum, az nem homoki vinkó, sem kocsis irma. A sportrovatos Kopeki András és én voltam esélyes. Ekkor barátilag félrevontam az Andrist és fenyegetés nélkül, lehalkítva, kollegiálisan megkértem, hogy bocsássa rendelkezésemre ezt a lehetőséget, mert valaki száján még netán véletlenül ki talál csúszni valami, pl. az, hogy honnan szerzi a számláit. Aztán meg csak a szájról-szájra van, tudod, hogy megy ez a médiákban…

Enyim lett a Ferrari-esemény. Világos, hogy megjelentem a Clore Palace luxuséttermében, ünnepélyes kerekek között. Már a bejáratnál elkunyiztam egy rozsdamentes krómkocsi-kulcstartót, a névjegyakvárium alján parkolt, a képzeletbeli kislányom javára. A ferrarisan kinyalt hostessek a gyerekemlegetéstől előírásszerűen alélnak. Na, a lényeg, mi volt a svédasztal: a közepén egy ehető Ferrari, majd ejakuláltam tőle, csurig marcipánból! A menü meg… háromszor fordultam a naphallal. Házinarancs, házisonka, fiesta. Az asztal közepén akvárium állt, amiben Ferrari-alakú jégkocka halacskák úsztak. Körülötte lazackoktél, tudod milyen az? Püspöki! Volt eredeti angol csokisbrowni is, baszod, ami nem piskóta, és tudod ki volt a Ferrari Keréknagykövete? A Pindroch Cs. De mi volt a műsor! A Papadimitriu Athina volt a műsor, énekelt egy kocsiban, ferraris kosztümben, csinosan. De a lényeg, mit kaptam ajiba: szép ferraris zacskóban, ami már önmagában is presztízs, kaptam egy lejátszót, napszemüveget, sapeszt meg cédrusfriss after séfet. Mini plexikelyhet, mini Ferrarival. Meg Ralph Lauren fürdőköpenyt. Ez mind drágaság. Még a Lifestyle limited edition táncoló meggyes kotonját is überolta.

De néha vízre száll a lakodalom. Hajón voltunk Olifrém sajtájin. Volt ingyen termékminta, viszki, campari meg valami köptető ízű vajlikőr a csajoknak. Megittam vagy csomót. Áthajoltam a korláton hányni, és olyan villámgyorsan levitte a dunai szellő a sajtóanyagból hajtogatott csákómat, csak kamilláztam! Mivel 2 órás volt a hajóka, nem annyira úriasan környékeztem az asztalt, mert mi garantálja, hogy a többiek nem eszik el előlem? Mert az utánpótlás honnan jönne, ide? Ide ki, a nyílt vízre?? Mahart komppal? Hülye vagy? Gyorsabban kellett ennem, de okosan… és most jön a vezércsel. Ez nincs benne a tankönyvekben, ezt nem tanítják a Komm. Főiskolán. Egyszer a Wrangly Kristály sajt.táján volt rakott káposzta, de én csak a tetejét szedtem le, mert nem szeretem, csak a sajtkabátját. Ami a szájadban van, az már a tied. Ergo: ha látsz valamit, de zsenánt piszkálgatni a kanállal, nyugodtan kérdezd meg a többi sertepertélőt, hogy milyen, érdemes-e enni, nem szégyen az, egy tálból csemegéztek, nem?

És most jöhetnek a kérdések. Őszintén, de röviden. Egyszer múltkor egy alja bérkérdező a Mébelin Inc. Frizura-innováción olyan hosszút kérdezett, hogy még a biosampon nagykövet sem tudott rá felelni. Szopóka volt. Mind álltunk, mert csak 6 szék volt. Üljenek a fiúújságírók ölébe a lányújságírók?