2019 óta vagyok fényevő. Minden apró fényvisszaverődés számomra csemege.
Amikor nyáron rám borul az égi fénybüfé, pánikszerűen igyekszem nem jóllakni.
Elnyelem a fényt. Kiváló fényreceptjeim vannak, egy osztrák fényszakács fényevőblogjáról szedtem le őket. Tőle tanultam, hogy a nyers fényt evés előtt mindig meg kell mosni.
Fényfaló vagyok. Elfogom a fényt a számmal.
Vacsorára már nem eszem túl sokat, legfeljebb egy pislogó zseblámpányit. Estére nekem a diszkógömb valóságos lakoma, egy fain kis szalonnasütésnél pedig elég csak körbe állnom a tüzet és máris jóllaktam.
A fényevés veszélyes dolog, mert ha túladagolod a tápláló fényt, pláne nyáron, baj lesz: a múltkor túlságosan esernyő nélkül mentem ég alá, és hirtelen jött rám a déli nap, de a szomszédok szerencsére időben megtaláltak és kihányatták velem a felét.
Olyan is előfordult, hogy félrenyeltem a fényt, tüdőre ment, de az nem veszélyes, lábon kihordható. Sokan kérdik tőlem, hogy egy fényevő akkor mit ürít? Hát, semmiséget.

Részt vettem januárban a Fényevők Világnapján tartott Fényevő Konferencián is. Az eseményre két fajta kitűző készült, a Karácsonyfaizzó (amit a kezdő fényevők viseltek) és a Fénykard (a haladóknak). Ezekről ismerték meg egymást a különböző rangú fényevők. Az esemény fővédnökei a Fényevő Nővérek voltak, akik már ’96 óta tartják a fényevés rekordját hazánkban.
Gyönyörű beszédet mondott egy gyönyörű fényevő lány: ”fényben járók, fénnyel működünk, akár lovon, akár gyalog! Nincs benne toxin, csak ropogós foton”. A konferencia ismerkedő estjén közelebb kerültem hozzá. Barbarának hívták. Megkértem, hogy csücsüljön le velem dumálni, fényreceptet cserélni és fényesedni. Számomra ő volt az est fénypontja. Félrevonultunk a klubterembe, ahol már az ebédnél sem volt semmi a svédasztalon, de legalább nyitva hagyták az ablakot, így nem maradtunk csipegetnivaló nélkül. Két végén égettük a gyertyát. Fénysebességgel jöttem össze Barbival. Két fényfaló, egy pár.

Aztán felhők takarták el a napot… A fénykereskedelmet sújtó magas adók miatt sokan vették feketén a fényt. Elindult a külföldi fénycsempészet. Vettem egy fénymásolót és elkezdtem fényt hamisítani. A szomszéd feljelentett, lebuktunk. A folyamatos éhségtől teljesen elvesztettük az önuralmunkat Barbival, végül autóba szálltunk és meg sem álltunk az osztrákokig, ahol mindig süt a nap. Két-két kiló fényt rejtettünk el a dísztárcsák mögé, ami 1 hónap meleg élelmet jelentett volna nekünk, de visszafelé túlságosan gyanúsan viselkedtem a határon és félreállítottak. A fényszaglásra is kiképzett kutya villámgyorsan megtalálta az elrejtett anyagot. Egy hatóságilag gerjesztett állami fekete lyukban semmisítették meg az illegális árut, ott a helyszínen, amely minden fényünket elnyelte. Korgó gyomorral tértünk haza. Végül az EU-s fényevők nyomására hamarosan feloldották a természetes fényre, a nemesfényre és színesfényre vonatkozó fényembargót, és újra lesütött a nap.
A szilárd élelmiszeren megtakarított pénzünkön ledfalat vettünk magunknak karácsonyra.
Aztán Barbi kisvártatva elhízott valamitől. Megvilágosodásunknak hamar megkopott a fénye.
Már a fény sem a régi.