(Prosti voltam - avagy hangos fejezetek egy luxusnő naplójából)

Egy közismert magyar domina, aki hozzám hasonló vállalkozónő volt, egy felkapott vidéki kastélyszálló bárjában figyelt fel szigorú járásomra, s nyomban elcsábított pesti stúdiójába. A dominizmus egy kellemesebb, tisztább meló, mert egy domina nem szexel, csak fenyít és aláz, viszont nagyon oda kell figyelni: mikor, hol, kivel, hova, mivel, meddig?
A csajt Olgának hívták, és nekem is annak kellett szólítanom, ha jót akartam. Elpanaszolta, hogy ma már a kezdő kis prostik is beveszik a kínálatukba a fenyítést, utána meg lefekszenek az ügyféllel, ami neki azért rossz, mert a vendég azt hiszi, a profi, szakavatott domina is olyan, ez a természetes, és amikor eljön hozzá, már tőle is elvárja:
- Így hígul fel e nemes szakma – sóhajtotta, miközben korbácsát olajozta. - De egy profi domina soha nem szexel. Semmi pénzért. Ő inkább egyfajta művésznek tekinthető, aki emberszobrokat farag. Az ember, mint áldozati állat – valami ilyesmi lehetne e testi mágia premisszája. Ugyanakkor egy domina kicsit pszichológus is, hiszen felszabadítja a vendéget, sok gyermekkori, munkahelyi és magánéleti traumát old meg egy csapásra. Az agykurkász csak kezel, de a jó domina gyógyít. Otthon ilyet senki nem kap.

Olga avatott be a téma lelki hátterébe: azoknak a férfiaknak van erre igénye, akik vezető posztot töltenek be az élet minden területén, munkájuk során parancsoláshoz szoktak, ők dirigálnak másoknak, hatalmasak és rohadt gazdagok. Lelki igényük van arra, hogy egyszer valaki őket is lealázza és ezért képesek rengeteg dohányt kicsengetni.
Amikor Olgával összefutottam, éppen melóból jöttem és rossz passzban voltam, mert egy pimasz japán autóajtó-tervező jenmilliárdos a túlbuzgó orál után bejelentés nélkül belement az arcomba, telespriccelte fiútejével az egész képemet, még a szemembe is ment, 1 napig be volt gyulladva utána. Amúgy a japánok általában gátlásosak és nagyon hamar elmennek. Udvariasak, nem vadak, ha isznak, nagyon hamar berúgnak, és akkor már mindenkinek meghajolnak. Ez a kamukáze volt a kivétel: „- A nőket kemény kézzel kell tartani, ilyenekkel e, mint az enyimé” – lóbálta meg idétlenül pici pracliját az orrom előtt japánul hahotázva.
...Szóval, ócska nap állt a hátam mögött, nem kellett sokat győzködnie Olgának arról, hogy férfiakat náspángoljak szívesen: hétfőn már kezdhettem is nála.
Mivel komolyabb szinten szerettem volna foglalkozni az örömszerzés fájdalmas oldalával, így Olgához fordultam (nem ipari kémkedésből tettem, esküdöztem) ő pedig tárlatvezetést tartott nekem a szegecses bőrszíjakkal és kínzóasztalokkal felszerelt szolgálati helyiségekben. Megmutatta a nyalatócsizmákat is, melyből kettőt fel is próbálhattam. Csillogó latexből készültek, sarkuk pedig fénylett a sok szopogatástól.
- A férfiakat kemény kézzel kell tartani, ilyenekkel e, mint az enyimé – Mindég ez volt Olga jelszava, egész nap. - Tanítani foglak hát! Ezek a falak már sok mindent láttak. De vannak falak, külföldi falak, amik jóval többet láttak, iszonyatos, elmondhatatlan dolgokat – folytatta Olga. - Még a pornókultusz hajnalán, amikor kint jártam egy orosz pornóexpón, posztgraduális szakmai továbbképzésen, elmentem egy igazi ruszki dominához, aki semmire nem mondott nemet, s akinek még az irgalma is kegyetlen. A falu tényleges szélén állt a stúdiója, egy használaton kívüli hangárban, melyhez otthonos rakétasiló is csatlakozott. El lehet képzelni, mik folytak ott, abban a rideg hadikörnyezetben... Aki hozzáfordult, már menthetetlenül aberrált volt. Ott aztán keményen megy a játék, valódi, éles szerszámokkal, igazi fétispokol: hogy csak pár tételt említsek a menüből: „arabgarat... 100kemencés... TotálSzívás...” na, meg az örök favorit: a „Tömlöcszörp...” és mindenféle orvosi nemesfém, amiről egy férfi húgycső csak álmodhat. ...Azok a passziók gyakran messze túllépik és maguk mögött hagyják a hagyományos szexuális perverziókat. Sok vendég távozott már abból a kéjbarlangból sántítva, kék-zöld foltokkal, kivehetetlen csipeszekkel bimbóiban, sőt, egyszer, mint megtudtam, egy milliárdos gázkitermelő fiacskája a lábujjai zömét is ott felejtette: a mai napig az üvegajtós fétismúzeumi mélyhűtő mélyén vannak kiállítva, egy oroszkrémes dobozban.
- Ez de rideg! – hüledeztem referenciái hallatán.
- Hát! Százasával járnak oda a külföldi szenvedni vágyók, a mazoturisták, akik egyenesen imádják, ha bottal verik őket jól, nem csak játszásiból. Ha nagyon durva dolgot kér a vendég, leterítik a nejlont, felveszik a gumiköpenyt és mindent bele, zárt ajtók mögött. Megfizetik. Ahogy ottan szabadon jártam-keltem, nem messze tőlem egy lebilincselt férfit vertek nagyon kancsukával, és már mozdultam volna, hogy megmentsem, amikor szóltak, hogy oda ne rohanjak: ő is akarja... Aztán uzsonna után egy előkelő előkerten vágtunk keresztül, agresszív orchideák közt, hogy bejárjuk a Kikötözött Férfiak Erdejét, ahol több ezer pasi volt fához rögzítve rettenetesen, órákon át. Szinte ők maguk alkották az erdőt! Felfogod ezt, Vivi?
- Minden egészséges makk retteg a vaddisznótól, de előbb-utóbb valamennyi ragadozót elejtik... - feleltem, költő ecsetjére kívánkozóan. - Taps és feltámadás! Játék, játék nélkül. Halál: komolyan.
- Bizony. A háborgó lelkek csillapításának művészete ez... Mélyre nyúló vágykötegek megszorítása, majd kioldozása.
E masszív kultúrsokktól el nem telve, kértem Olgát, mesélje már el a legmeredekebb sztorit, amit valaha hallott széles pályafutása során, tabuk nélkül. - Jól van, de elég brutális lesz, úgyhogy csukd be a szemed...nem szólok többet... most már nincs visszaút...   

És Olga mesélni kezdett.