Pesten kívüli élmény. Elkelne a szántóföldnek a csapadék vagy a smink. Hajnalban találták meg a járművet a barázdák között, ami feltételezhetően űri, galaxisi, mert a semmi közepére ki kormányoz nem kombájnt? Márpedig ez egy ordenáré csoda. Hajnali öt és ott. A férje találta meg. Kinek a férje, nem mindegy?! A férje, és kész. Nézte, környékezte, bökdöste a csizmájával. De nem ugrott ki belőle az íti, semmi. Ráadásul a szaga is idegen volt, égett és földönkívüli. Csillagközi látogatós. Ítis. Később, amikor a Művház elé gurult a tréler, S. Sándorné esküdözött rá, hogy még a kutyák is furán viselkedtek a közelében. Végül egymaga kihozta a trélert, felcsörlőzte rá, összegereblyézte az idegen objektum szétszóródott maradékát és vitte a polgármesternek. Ikrásodik a reggel.

Aki csíkos pizsamában jött le elé, nézte a zsákmányt, majd utasítást adott: vigye a Művházba, ott majd kitalálják. Az űrzsákmány hírét meteorit szárnyakon vitte a szél, hatra már a fél falu tudta, aki össze is gyűlt a Művházba mind. A hétvégén még fánkfesztivál, finomszag, s újruha volt, talpig tánckarban, jókedvben, most meg egy idegen űrjármű. Az egész éjjel talpon ivó Gyuri úr is átjött a pálinkázóból, és amint meglátta az objektumot, előkapta a hegedűjét. A trafikos Marika rászólt, hogy ne hegedüljön, hegedülni tilos. Ki van írva. Ilyen korán és ilyen közel egy űri dologhoz, plánem. Az egész repülő szerkezet nem volt nagy, kicsibb, mint amilyennek olvasás után sejtenénk, közepes Lada-nagyságú. Pont elfér benne egy emberszabású…
A polgármester hamar gatyába rázta magát, csak az inge lógott ki tűretlen abból. Azt mondta, hogy senki ne. Közelítse meg, de ha mégis, legalább ne tapogassa a fémjárművet. Ja, és senkit ne lepjen meg, ha ingadozás, vérnyomás meg szívdobogás van, vagy idegi alap, mert telihold is van, ezért vagyunk ingerlékenyek, jelentette be a polgármester, és holnap a Harsonába is beleközleményezi a lakosságnak. Hogy vágják aztán ki, s ragasszák a hűtőre legközelebbre tudomással. „Vasárnap délben belecsöngetni másnak az ebédjébe, az is egy szemtelenség.  Lomtalankodáskor rászólni, hogy ne szedje szét a zsákba kirakott szegőlécmorzsát és szalagfüggönyt, mert eljár a kezed, az is egy dolog. Vagy amikor feljön zaklatni egy jóképű, vézna manager Pestről, rásózni a gyanútlan falura az elektromos kerékpárt meg a vifit. Az is dolog… de ez megint más” – gondolta a polgármester, majd kifújta az orrát. Minden űrjármű más. Ezt nem tudja váratlanul megoldani.

Marika tavasszal szépségesen lomha bagoly, őszön eltéliesedik, és büszke állat, alutálcával.
Most, nyugtatás képen, a Marika elkezdett maradék palacsintákat kenni, amik a hétvégéről fennmaradtak, volt lekváros meg kinder ízű. A Művház táncterme félig megtelt, középpontban a tárggyal, amit megszeppent szirmokként óvatolt szépen körbe a kíváncsi lakosság. A Tót gyerekek tanakodtak, hogy felnyissák-e, hátha van benne illető, akit számon kérhetnek, netán földi segítségre szorul, mert esés közben nyaka szegett lett, vagy karja veszett. De a polgármester kerekperec megmondta, hogy tilos a hozzányúlás, már hívta a járást, kijönnek, megmondják, elviszik. Nem kell a bajt keresni.

A Horváthi házaspár is befutott, az orvossal meg a jegyzővel, de minek a jegyző, hát nem lottósorsolás ez, basszameg. A Horváthi úrnak tavaly volt egy infarktusa, és azóta valahogy pajkosabb lett, lehet, hogy ilyen a szívgyógyszer hatása. Az asszony szája így 70 felé egy felborult cé betűre hasonlít, kókadt, szomorú cére. Amikor 40 volt, legalább még vízszinteske szájat hordott. De a csorbulás a korral jár, mind a szívé, mind a szájé. Ha ezzel a cével mosolyogni próbált, groteszk csücsör lett csak. Most elhalkulva nézik mindketten a fémcsodát, mint két néma turmalin.

A büfés Marikát időközben elővette a hegedűs Gyuri úr, hogy mér dréhernek adja ki a borsodit annyiért? Azt mondja az asszony, hogy az árképzés nem vág az ő profiljába.
- Majd mindjárt úgy vágok a profilodba, hogy… - nem fejezte be Gyuri úr, mert.
Nem szereti a felhajtást meg a puccolást, szövegcentrikusan sem. Semmi értelme, ha felpipásodva lenne jelen a továbbiakban.
Bicajjal érkezett a 14 éves Lalika. Betolta a cangát az aulába, tovább nem vihette a kényes parkett végett. Amint meglátta a járművet, elnevette magát.
- Műhód ez, nem Íti! Távközlési vagy navigációs.
- Hun tanúsz te ilyen szavakat? – kérdezte valaki hátulról.
- Ki a fasz vagy te?
- Te vagy ki a fasz? - mérges a büszkülős, hogy rontják a csodáját.
Lalika elmesélte, hogy bemondták az internetbe, eltűnt egy Japán műhód. Ha nem hiszik a nénik, dugja be a pöndrájvot, aztán! De S. Sándorné csak bólogatott, mintha hogyne tudná, mi az, ami az előbb bedugólag elhangzott. Lalika azt is megmondta, hogy már keresi a hatóság, hogy hova. Mert érték ez ám. Arany meg műszer van a belsejében.
- Milyen műhód, meg milyen hatóság? – így a polgármester.
Űrhajó ez. És nem adjuk.
Így nem lett meg soha az a Japán műhód. Bejelentés helyett lenyelték. Másnap jöttek a mérősök, de senki nem látott semmit. Vakarták a fejüket, száz tanácstalan toboz.
„Eltűnt? Hát nem le? Lehet, hogy fel esett?”. Levitték a Losonci Laci pincéjébe, az évek óta szárazon borongó diófahordók mellé és letakarták egy zongoraponyvával. Ne porosodjon! Minden május 21.-én megnézik. A landolás évfordulóján.
Akár műhód, akármi is ez, a mienk…
Joga ez a szívnek.