S ilyenkor tényleg érezni azt a libabőrt, amit az a szürke szag húz ránk, amire egyetlen más folyó, víztározó, pocsolya vagy marseilles-i csatorna sem képes. A Dunának dunás szaga van. Nem tudni, mitől. Talán a dunaságától. Albert egyedül áll a parton. Meztelenül. Petyhüdt pöcsét megcirógatja a forró augusztus 16.-i szellő. Igazából lélegzik. Valamilyen puha álomlét lilaillatú gázait, ködét, ködjét, ködjeit szívja most be, nem a Dunáét, mindegy, ilyenkor muszáj. Szúnyogok függönye mögött a víz mocskos, barna, sietős. McDonald’s-ot visz a hátán. Tőle 6 méterre zátonyra futott hűtőszekrény fekszik a parton. Albert órák óta csak áll. Tőle 8 méterre, a büfés Petra hajnal óta neki, az ő kedves kedvéért csapkodja a csöpögőre a lángost, de Albi rá se hederít. Tőle 12 méterre, egy roskatag stégen amatőr sporthorgász teljesít, amolyan bácsika köhög, vékony nádbotját a vízbe lógatva. Tőle ki tudja hány méterre, fent, a betonúton egy roma prosti korholja az őtet éppen igazoltatni kívánó közeget, „Kórupp rendőr, megcsinyátatom a valagad a Lálival! Meg!”

Albert hiába rángatta tízszer annyira, nem ment. Nem ment fel a gumigatya sehogy sem az irdatlan magára, mintha kotont próbálna ráhúzni egy szamovárra. Nem is bajlódott vele tovább, belehajította a vízbe, ami már vitte is. Jó lesz ő pucéran. Próbálkozását mosoly és gondolatok nélkül nézte végig büfés Petra. Albert azért kívánta magára erőltetni azt a gatyát, mert nem akart sokáig érintkezni a vízzel, pedig sokáig kívánt benne tartózkodni, hogy hozzáférjen az arany legjavához.

Rendőrségi járőrcsónak zúgott el középen, egy elhaló csíkban fehér tajtékká változtatva a barna Dunát. A horgász bácsi kifújta az orrát, zsebkendő nélkül. „Nőre, fiam, sose költsél” – mondta utána, de úgy érkezett meg Albert lapát füléhez a mondat, hogy „nőrefiam sosekőccs”. Nem értette, de hallotta.

Albert szentigaz aranyember. Nem tudja, de vigyorog. 37 évesen négy milliárd forinton ül, mióta eladta apja szárazelemgyárát. Kötvénybe rakta, de így is ideges maradt. Azóta csak még többet akar. De nem pénzt. Aranyat. De ám nem boltit, tört vagy karáttalant: olyat akart, amit ő talál a saját szép kezével. Az összeset a Dunából.

„Nőrefiam sosekőccs”

Albert nem ijedt meg, amikor megszólalt mögötte az apja, pedig ijedhetett volna, ugyanis ott volt a temetésén. „Azt hiszed te, a sok pénz egyenlő sok biztonság? – kérdezte a fater. - Mert a világ folyton mozog. Mi van, ha világvége? Nincs biztonság, a pénz nem ad azt, elázik, elég. De az arany, az arany marad! Gondold el: elszáll egy feketelyuk, vagy egy pulzár a Föld mellett és hopp, megszűnik az elektromosság a világon és már vissza is estünk a középkorba, nyergelheted a lovadat, tévé kuka. A mobilod még él egy darabig, majd annak is kaput, dobhatod az ablakon kifele, vagy használhatod levélnehezéknek, mert e-mail sem lesz, csak kézi posta. Az izmos bankszámlád, huss, volt nincs! De az arany! Az arany pincetőke, örök, kérlek!”

Albert legjobb barátja 5 éve halt meg. Minden dráma nélkül, egyszerűen összeesett a nappaliban. Megállt a szívmotor. Délelőtt, pontban 10 órakor. Albert azóta minden nap azt hiszi, hogy ha már elmúlt 10 óra, akkor ő már nem halhat meg aznap. De ma ez az elv megdől majd, ugyanis jóval 10 után fog véget érni Albi élete. Pontban 16:32-kor elmúlik, eltávozik, elszáll, az Úr asztalánál mazsolászik majd, talpig glóriában.

„Nőrefiam sosekőccs”

Az aranymosótál ott hevert mögötte, munka nélkül a parti fövenyen, nem hozott semmit, kevés aranypikkelyt sem, csak szar iszapot, azt gyűrögette, mosogatta, lapozgatott benne, de az aranymérlege üres serpenyőkkel állt. Beszerzett egy mosóasztalt is, amivel gyorsabb és kényelmesebb lett volna a munka, használhatta volna, ott állt tőle nem messze, 25 méterre, a Bentley csomagtartójából félig kitüremkedve, reggel gyömöszölte be oda, sietően, az a felhasított kárpit pedig már rég le volt szarva. Albert nem kereste az asztalt, hiszen az Ész ma már kiszállt az Albert-járgányból, leült kint a kocsi mellett és várta, hogy életre hívja egy józanabb elme. Nem számított.

Albert turnézott: hetekig próbálkozott Csepelnél, Budakalászon és a Börzsönyben is, mely helyek a Google Gold szerint dúskálnak az aranyban, de csak piritet fogott. Pedig van arany a Dunában. Van. Mondták neki. Az a nádbotos itteni öreg is, aki mindig itt van, mert itteni, máshol nem is lehetne, ő mondta, azon kívül, hogy „Nőrefiam sosekőccs” hogy van itt arany. Sőt.

Albert a gatyapróba előtt már 3 órája mozdulatlanul állt a parton, mintha szoboremlékmű volna, víziszent, akihez fohászkodhatnak a matrózok, mielőtt Dunára szállnak. Mögötte X méternyire turisták csaholtak németül, fagyival, Canon-nal, de ő cseppet sem érezte nyaralva magát. Munkázott, mert az árbájt maht fráj, de ezt ma csak kétszer érezte eddig.

Azt írta a Búvár ZsK: „Az aranymosó az aranyat a folyami hordalék felső rétegeiből mossa ki, ez az arany számít a legtisztább aranynak. Egy aranyász csak nyáron dolgozhat, feladata nem sok agytornát igényel: az aranyszemcséket a folyó menti hordaléktól kell megtisztítania - ez az arany kinyerésének ősidők óta alkalmazott módja. A valódi aranyászok a folyó iszapját egy ferde mosópadra merték, amelyre filcet, posztót helyeztek. Ennek bolyhaiba a nehezebb anyagrészecskék (így az arany is) fennakadtak. Az aranyszemcséket tartalmazó posztót időnként kimossák, majd az így nyert szűrleményt higannyal keverik össze (a higany amalgámot képez az arannyal). A higanyt az amalgámból hevítéssel elgőzöltetik, vagy szarvasbőrön átnyomva préselik ki, míg csak az arany marad a kezükben.”
Albert a Néprajzi Körben kitanulta az aranymosó ládát is, ami durva fizikai munka, de hatásos. A dunai arany csak lisztarany, kis pikkelykék, ezeket nem a sodorvonalból termelik ki, hanem az áradás után visszahúzódó víz hagyja a parton az aranyos fövenyt. Ezt a fajta aranyat nem tállal mossák, hanem asztallal: a szakirodalom úgyis hívja, hogy "dunai típusú" aranymosó asztal. Azt mondják, hogy a drávai arany egy kicsit durvább szemű, mint a dunai, és ezért a drávai asztalon nem posztó van, mint a dunain, hanem maga az asztal lapja bordázott.
Albert seggpucéron, ahogy volt, arra gondolt, dehogy kell még egy tiszai aranyszennyzés! Dehogy kellenek háton úszó halak! Kézzel kell jutni hozzá az aranyhoz. Kézzel. Leguggolt lapos táljával, belelapátolt egy kevés fövenyt, a vízbe merítette és türelmesen várt, míg a víz átmosta az iszapot. „Akkor lesz jó, amikor az iszap már nem ereget buborékokat, ezután lassan körkörös mozdulatokkal kezdjük el szitálni az anyagot, míg a nehezebb szemcsék alulra nem kerülnek az aranyunkkal együtt” – nem emlékezett rá, ki mondta ezt, csak a szavaira.

„Nőrefiam sosekőccs”

Ha a jól átmosott iszapban aranyszemeket látott volna, a művelet sikerrel járt volna. De nem látott. Többször azt hitte, hogy de. Az Úr azonban látta, hogy Albertnek igazából több ízben is volt arany a markában, de a szerencsétlen milliárdos nem látta, nem ismerte fel, tele volt a szeme iszappal, ami az agyából csöpögött oda. Gyakorlott aranyász, akinek jó föveny jut, akár napi néhány grammot is kimoshat magának. A bősi erőmű felépítése óta leginkább Komárom környékén van sok arany. Európa egyik leggazdagabb aranymosó helye az őskortól napjainkig a Kárpát-medence volt, legfőképpen Erdély, a Kisalföld és a Muraköz. A Duna kisalföldi szakaszán, a csallóközi parton Gúta, Naszvad, Bős, Csicsó, Kolozsnéma, Aranyos, és Doborgaz lakói éltek aranymosásból. A Szigetközben pedig Ásvány, Lipót, Nagybajos voltak a leghíresebb aranymosó helyek. 1933-ban a Duna Mosonmagyaróvár és Győr közötti szakaszán 0,05–0,1 g aranytartalmat mutattak ki a hordalékból (1 g arany megközelítőleg 100 000 aranypikkelyből áll).

Albert lapozott.
Ércszállító uszály vonult középen, hullámai könnyedek, lágyak, integetősek. Megérkeztek Alberthez, három, hat, kilenc, megtetszett nekik az a tál, kivették a kezéből és már vitték is be. Albert későn ugrott utána. Nem zavarta már a kosz, agyatlanul már bele mert menni abba a vízbe. Alaposan be kellett úsznia érte. Mindkét tüdőszekrénye telement bizalommal. Elkapta végül. A menekülős istenit! 
Hallotta, hogy jön a motorcsónak, de nem tudta, hogy irányváltoztatásra képtelen a jármű.

Ugyanis nem ült benne személyzet. Magától ment. Ez a csónak nem fogja őt kikerülni soha. A kétfős közeg 10 perccel ezelőtt összeveszett. Nőn. Az egyik dugta, a másik elvette. Dulakodás zajlott le a fedélzeten és a két szép közeg, úgy ahogy volt, nyári, rövidgatyás egyenruhástul zúgott a vízbe. Az agresszív együttlétet békülés csak akkor szakította meg, amikor már mindketten alaposan fulladoztak, összegabalyodtak, egy osztrák turistákat szállító vízibuszról le is fényképezték a két vízbemártott testet. Egyik sem volt már olyan boldog.

Amikor ők partot értek, a kapitány nélküli járművük éppen akkor csapta le Albert fejét.

16:32

„Nőrefiam sosekőccs”