Súlyos csend zuhant Lady Lökler szalonjára. A hatalmas márványkandallóban éppen kettéharapott egy fahasábot a suttogva lobogó tűz, amikor odakint feltámadt a szél. A jegenyefák csendes táncát csak a gombszemű szarkák drukkolták végig. A sarokban borongó lovagi páncél ellenszenv nélkül meredt a szalonban ülő hét emberre. Puczér főfelügyelő éppen pelenkát cserélt a terebélyes mahagóni asztalon széttárt lábakkal fekvő sztárdetektíven, M. Mompölién, majd lord Edwirge-nek szegezte a kérdést:

- Nos, lord Edwirge, hol volt pontosan fél nyolckor, amikor Sir Watercraft-ot szíven szúrták?

A lord már éppen válaszolt volna, amikor Mompölié hangosan szuszogni kezdett a főfelügyelő kezei között. Nehéz volt eldönteni, hogy alszik, vagy szólni kíván, mert szemei végig csukva voltak. Végül hirtelen felüvöltött:

- NNGGGvv..kkk…hhrr….nnnaááááá!!

A főfelügyelő elégedetten hümmögött, majd Mr. Fordinger-hez fordult:

- Uram, maga látta a gyilkost! Vagy nem? Esetleg mégis?

Mompölié hirtelen felpattant, majd darabos léptekkel, elegánsan meggörnyedve, ahogy csak a Notre Dame-i toronyőr tud, átbicegett a szalonon, megállt a kandalló előtt és a lángok közé okádott. Amikor elkezdte magáról lehámozni az új pelenkát is, hogy szabadon vizeljen, vagy isten tudja, netán odaürítkezzen a szőnyegre, a főfelügyelő szelíden félrevonta:

- Látom, Mompölié barátom, maga könnyen kerül nehéz helyzetbe! Mondja, maga szerint ki hagyta a hattyúfésűn azt az ujjlenyomatot, amit a gyilkos hagyott hátra? A gyilkos? Vagy más?

- HHáá…gggGGGGGHHH…? nNNnNNNN!!!. N! Banán…Hghgghhhhhhh Kakkk! – felelte a leleményes Mompölié, kigúvadt szemekkel. A főfelügyelő bólintott.
Odakünn úgy zuhogott a korai havazás, mint az egybegyűlt hét ember arcán a veríték.

Madame Jose halkan, dallamosan tüsszentett, aztán ki akart menni a vécére, de Mompölié dünnyögve-morogva elállta az útját, így visszaült a mívesen faragott mahagóni asztal mellé és csendben idebent ment ki.

Senor Brosco megtisztogatta monokliját, majd a jobb szeme elé tartotta. Így szólt:

- Azt hiszem, főfelügyelő, maguk folyamatosan árnyékra vetődnek. A Lordok Háza természetesen minden fiaskójukról értesülni fog. Beszélek a brazil nagykövettel! Leshetik, mikor kap legközelebb Anglia babkávét!

A főfelügyelő könnyed táncléptekkel a hatalmas ólomüveg ablakot uraló nehéz brokátfüggönyhöz sétált, s szétrántotta. Onnan egy fejetlen nő holtteste ugrott fejest a padlóra. Vagy női ruhás férfié.

A szalonban egy emberként szisszentek fel az egybegyűltek.

- Ezt meg ki rakta ide? – tette fel a kérdést Puczér főfelügyelő.

Snowfield tábornok felpattant és könnyek között mondta:

- Én, de nem csókoltam meg!

- Ahá! Az a szerencséje, hogy nem ennek a hullának a gyilkosát keressük, hanem Sir Watercraft-ét.

A tábornok fellélegzett és hálás vizslaszemekkel meredt a szép főfelügyelőre.

Mompölié az orrába túrt, majd hirtelen belehuppant a nemes vonású, sápadt Filipova Sztroganoff cárnő ölébe. Ivan Basternaak és dr. Earlgray ezredes kérdőn nézett össze Popoló báróval.
A főfelügyelő elismerő pillantást vetett kollégájára:
- Nem kerüli a kihívásokat, ha veszély van, ha rejtély van, vagy ha rejtélyes veszély van, ez a férfi ott van.
- Gnnnwáááhááá – úgy lovagolt a cárnőn Mompölié, mint serdülő kis izé a vurstliban valami vurstlis dolgon. A cárnő púderos keblei közül egy íróasztal buggyant ki, majd csúszott diszkréten a padlóra, a jelenlévők nagy megrökönyödésére. Az egyik fiók kipattant… és ott volt!

Sir Watercraft végrendelete. A felügyelő beleolvasott. A dokumentum minden sora, betűje, bekezdése, magán-s mássalhangzója azt bizonyította, hogy a cárnő a kedvezményezett a hat szobalány helyett. Kereken 75 fontot örökölt. Ám a kastély, s benne minden ingóság megy vissza a papírgyárba, ugyanis hungarocellből volt az egész. A tornyokon forgó karton szélkakasokat már ki is kezdte a két napja szakadatlanul zuhogó csapadék.
- De nem bírta kivárni a cárnő! – jelentette ki a fess bajszú főfelügyelő. – Ezért nyúlt gyilkos eszközökhöz, hogy minél hamarabb juthasson az örökségéhez. Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy egy se haljon meg?

- Wwllllllllllllllllrrrrrrrrrrr – summázta Mompölié, majd elővette aranyfedeles zsebóráját és felfalta, aztán úgy, ahogy volt, kirohant az udvarra.

Ivan Basternaak és dr. Earlgray ezredes emelkedett fel:
- Engedje meg, hogy köszönetet mondjak – mondták egyszerre. – A mai világban, de még a tegnapiban is!, ritkán akad össze az ember ilyen fényes elmével. Ki gondolta volna, hogy ez a vén k*rva ilyesmire vetemedik? És én még kedveltem is. Vettem neki maszlagot.

A főfelügyelő megragadta a cárnőt, az asztalnak penderítette és alaposan elfenekelte. A békebeli viktoriánus náspáng közben ezt a verset szavalta:

Az igazság nem maradt el,
a retardált leleplezett,
Így vigyázzon minden lord,
Legyen élő vagy má’ holt.

Még az anyja tanította neki…

Mompölié nem ment vissza elbúcsúzni és a főfelügyelő is köszönés nélkül lépett le.