Öten játszottak a sáfránysárga szőnyegen. Egy afrikai krokodilisten fából faragott maszkja függött csillárként felettük. A csillár szájában három 40 wattos villanykörte ontotta fényét, de elbeszélésünk szempontjából ennek nincs jelentősége.

Az öt játékos nem tudhatta, hogy nemsokára történelmet fognak írni.

- Ben, most te pörgetsz – mondta a házigazdának Victor, majd félrészegen megpróbálkozott egy hátra bukfenccel, de csak a mögötte álló dohányzóasztalt sikerült leselejteznie.

A Flowrence street 11.-ben nagy volt a vigasság. A Dixie Duck gyorsétterem munkatársai egy csapatépítő tréning fáradalmait pihenik ki éppen Ben-nél, aki meghívta kollégáit magához egy kis unatkozásra. Ben: a mindennapok embere. Maradt a múlt hétről néhány üveg vodka, a hűtő pedig tele volt dobozos sörökkel, nem szomjaztak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az összegyűlt társaság kibeszélte azokat a kollégákat, akik nem voltak jelen, ki, hogyan bénázott a túra során: az egyik vécésúroló nyári munkás majdnem beleesett a folyóba, az egyik felsővezető elhagyta a cipőjét, és míg a susnyásban kotorászott utána, a kasszás csaj véletlenül kupán vágta az evezőlapáttal. A könyvelő és a műszaki felelős elkezdett horgászni: fogtak egy pisztrángot, be is szákolták rendesen, de a zsákmány a halhálóval együtt elúszott. A vadvízi evezés sem mindenkinek jelent egyforma élményt, a lányok zöme a partról drukkolta végig – féltek, hogy kiborulnak.

Ben lerakta long drink-es poharát a zongorára, majd odament pörgetni. Nagy volt a tét, hiszen Nem mered megtenni!-t játszottak. A játék arról szólt, hogy a pörgető a kör közepére helyez valami gyomorforgató fogalmat, majd megpörgeti az oldalán nyugvó palackot. Akin megállapodik a palack szája, annak döntenie kellett: meri, vagy nem meri? Ha a szerencsétlen kiválasztott nem teszi meg azt a bármit, akkor zálogot ad. Mocskos játék, tiszta sor. Ben kijelentette, hogy akire a palack majd mutatni fog, annak el kell mesélnie élete legkínosabb élményét. Az üveg pörgött, végül Kate-re mutatott. A lány a gyorsétterem béna emblémájával díszített, sárga-piros csíkokból álló, infantilis egyenruháját viselte. Ő még ma is dolgozott. A lány mese helyett kettőt öklendezett, majd sietősen a táskájába kotort zálogért: a lakáskulcsát halászta elő, amit a pajkosan kacsintó plüss Dixie Duck kulcstartósított.

-         Hagyjuk ezt abba, annyira gusztustalan! – panaszkodott Susannah, majd megpróbált

felállni, de kétszer visszahuppant a seggére. Megmozdulása cseppet sem volt hölgyes, inkább egy fosni készülő bernáthegyi kecsességére emlékeztetett.

-         Akkor játszunk Kapd el az ujjad! -at – vonyította Mike.

-         Az meg mi? - érdeklődött rosszat sejtve Ben.

-         Az egy nagyon izgalmas játék: hozol egy kést, átnyújtod nekem, te pedig az asztal lapjára rakod az ujjad. Én figyelmeztetés nélkül lecsapok, neked pedig időben el kell kapnod a kezed, nehogy baleset legyen. Érted?

-         Értem. Nem hozok semmit, se kést, se más szúrófegyvert. Leülsz!

-         Jaj, Ben, annyira izgalmas lenne.

-         Hülye vagy. Még csak az kéne!

-         Nem vagyok részeg – jelentette ki Mike imbolyogva, majd jobb kezével elbocsátó mozdulatot tett, mint egy római császár, és a mögötte lévő fotelbe rogyott.

A vitára Berta fordult ki a konyhából, kezében egy vödör csoki krémmel. Evőkanállal tömte magába az édességet. A rádióból Johnny Cash andalgott.

Ekkortájt indult el az őrülethullám. Kb.

Mike kezében egyszer csak egy pisztoly termett. Senki nem látta, honnan szedte elő. Talán a táskájában hozta magával, mert a házban nem tartottak fegyvert. Fegyvermentes ház volt. A többiek először azt hitték, a pisztoly biztos játékból van, pedig nagyon is igazi volt, szemlátomást egy .32-es.

- Akkor játszunk, Ölj meg!-et! – rikkantotta Mike, majd Ben elé tántorgott, kezébe nyomva a fegyvert.

Az egyre fokozódó izgalomtól Susannah meghúzott egy borosüveget, nevetségesen ügyelve arra, hogy a ruhájára és a szőnyegre ne menjen belőle.

-         Mit csinálsz, Mike? Te le vagy ittasodva, de teljesen! – Ben kezét ijesztő súllyal húzta lefelé a pisztoly valósága.

-         Ölj meg! – kiáltotta imbolyogva Mike.

-         Elég ebből – mondta Ben, és a díványra dobta a gyilkos eszközt.

Azt hitte, ezzel vége is a cirkusznak, ám a következő pillanatban azt érezte, hogy a hideg fém visszasiklik hálátlan ujjai közé. Susannah volt titkos szárnysegédje.

-         Gyerünk, Ben, ne légy szamóca! – búgta a lány.

-         Te is meghibbantál??

-         Jaj, csak játszunk egyet, most mi a baj?

-         Az, hogy részegek vagytok, ez pedig egy éles fegyver. Valaki megsérülhet.

-         Izgalom és tét nélkül mit ér a játék?

-         Hé, Ben! – rikkantott felé dévajul Mike – Most ölsz, vagy nem ölsz?

-         De mi a játék lényege? – kérdezte Ben, az érdeklődés látszatát keltve.

-         Az, hogy te meghúzod a ravaszt, én pedig elterülök a földön. Kivéve, ha akkora szamóca vagy, hogy mellélősz.

-         Ez képtelenség…

-         Jó lesz, hidd el. Na, ölj már meg! – bíztatta Mike, majd mellkasán teátrálisan szélesre tépte felsőjének cipzárját, hetykén felkínálva fehér pólós mellkasát a beígért lövedéknek.

-         Nem!

-         ÖLJ MEG!

-         Öld meg, te buta szamóca! Húzd meg a ravaszt! Játsszál velünk egy kicsit, Ben! –

Kacagta Berta, és a fiúnak kezdett megfájdulni a feje. Ez valami hülye álom lehet. Beleharapott a nyelvébe, így hamar meggyőződött róla, hogy nagyon is ébren van.

-         Lehet, hogy elugrok majd a golyó elől – próbált kedvet csinálni a tétovázó fiúnak Mike.

-         Ez nonszensz. Nem tudsz elugrani, két méter van köztünk – Ben józan belátásra akarta bírni őt, és lebeszélni erről az egész őrültségről.

-         Bízz bennem, jó trükk lesz. Na, gyerünk, különben szamóca vagy! SZAMÓCA!

-         De ha meghalsz itt nekem...

-         … szamóca vagy!

Talán csak vaktöltény… egy felnőtt ember tudja, mit csinál…

Ben hármat lőtt, mind a három golyó célba talált. Jobban nem is sikerülhetett volna a játék, ugyanis Mike feje eltűnt. A test három szörnyű másodpercig állva maradt, majd a lábak megadták magukat, a szőnyegre engedve terhüket. A legborzalmasabb a test puffanása volt, ahogy földet ért, mintha egy zsák krumplit dobtak volna a szenespince döngölt földpadlójára.

A lányok nem sikongattak, nem ájultak el, nem tárcsázták a mentőket, ahogy ez a filmekben lenni szokott, hanem ujjongva tapsoltak. Megtapsolták Ben teljesítményét, hogy ilyen ügyesen tudott lőni, és Mike-ot, hogy ilyen jól meg tudott halni az Ölj meg! c. játék közben. Mindketten nyertek. Berta olyan hevesen tapsolt, hogy elejtette a csokis vödrét, majd felbukott a saját lábában és beborult a konyhába.

Ben darabos mozdulatokkal, mintha merülne benne a rúdelem, a szőnyegre roskadt, a gyilkos fegyvert görcsösen markolva. Miért tapsolnak a többiek?? Ezek biztosan azt hiszik, még mindig játék. De Mike feje…

Mike feje nem nő vissza. Az a halál igazi halál.

Ekkor csöngettek. Susannah ment ajtót nyitni. Csak ne a kretén szomszéd legyen!
De ő volt. A dagadt, fennhéjázó és kretén szomszéd. Atlétatrikót viselt és semmit - ő egy atlétatrikós szomszéd volt. Karba font ember.
- Ti szórakoztok velem?? Aludni akartam, és nem lövésre ébredni.

- Igen, mi lőttünk, Ben megölte Mike-ot. Ott fekszik a szőnyegen, látja? – így a szemrevaló lány.

A szomszéd szórakozottan elnézett a lány válla fölött. Először nem is fogta fel, mit lát, majd öntelt, borostás pofája egy pillanat alatt sápadt el. Már soha nem süti el legcsábítóbb szitokjait.
- Jézus Krisztus! – mondta a szomszéd háj, majd beviharzott és letérdelt a hulla mellé. Először az életfunkcióit akarta ellenőrizni, ahogy a tévében látta, de amikor megpillantotta, hogy az áldozat fejét valósággal lebombázták, a tettrekészség látványosan hanyatlott benne.

Nem sikerült időben elfordulnia, ezért a saját cipője után Kate cipőjét is sikerült lehánynia.

- Szóval Ben tette – fordult Susannah-hoz.

- Ja. Ott ül – mutatott segítőkészen a szende szőkeség a szőnyegről katatón állapotban feltápászkodó fiúra. Még mindig fogta Mike fegyverét. Forró nyom!
A szomszéd Ben-hez ugrott, majd két nagy pofont kevert le neki.

- Nesze, te lövöldözős szemét!
Ben éppen visszacsuklott volna a szőnyegre, de a szomszéd útközben elkapta, és gallérjánál fogva megrángatta.

- Szóval te ilyen nagy legény vagy, mi? Hogy csakúgy lelősz valakit, mert fegyvered van? Elárulok valamit, tökös csirifiszkió, nekem is van fegyverem, sokkal nagyobb és szebb, mint a tied!

Ben szó nélkül a lába közé ejtette Mike pisztolyát. A szomszéd lepillantott a fegyverre:

-         Nem, nem úszod meg ilyen könnyen, te aljas szamóca! – hörögte a szomszéd, majd lehajolt a pisztolyért és visszaadta gazdájának. - Na, gyerünk, ha olyan nagyfiú vagy! Ölj meg! ölj megint! Lőj le, mint egy állatot! Ahogy az előbb is tetted! Vagy már nem megy??

Ben hallgatott, tekintetével valahova a szomszéd háta mögötti világba révedt.

-         Na, szépen – suttogta a kövérség, majd felemelte Ben kezét és a fegyver csövét a saját feje felé irányította. Többször incselkedve bele is nézett a pisztoly csövébe.

-         Kukucs, hol a kis Ben? Itt a kis Ben! Elég volt belőlem. Húzd meg a ravaszt, te buta szamóca! SZAMÓCA!!

A fegyver eldördült, a lövedék pedig a szomszéd bal szemében tűnt el, majd tarkóján távozva a fenyőfa bejárati ajtóba fúródott. A szomszéd saját szája elnémult, kövér teste pedig bizarr - mégis gyönyörű - módon omlott a szőnyegre. Így kell szépen kimúlnia egy csúnya embernek.

Ben egy pillanatra behunyta a szemét.

Mire kinyitotta, a West Council pályaudvaron találta magát. Öntudatlanul tehette meg az utat, és valószínűleg tömegközlekedéssel, mivel a pályaudvar elég messze esett lakásától.

Ismeretlen okból vágta magát egy fotóautomatába, majd a függönyt maga elé rántva, rémült egér módjára kukucskált ki vackából.

Épp most pakoltak fel egy postavonatot: kékre koszolódott sárga vászonzsákokat dobáltak fel a vagonra… A kései időpontra fittyet hányva két öreg bakter borozott egy talponállóban, míg egy göndör hajú kislány egy kupac ott felejtett kutyaszarral játszott a peron szélén: Walt Disney-figurákkal díszített, rózsaszínű esernyőjével noszogatta a strapabíró ürüléket, hasztalan.

Ben elaludt.

Nem tudta, mennyi időt töltött az automatában, de mikor ismét felébredt – úgy észlelte, csupán egy pislantásnyi időre csukta be a szemét – a pályaudvar nagykapuja be volt zárva, és a békésen várakozó szerelvények közt is megszűnt a nyüzsgés. Elgémberedett tagokkal vánszorgott ki a fülkéből, majd az éjszakai utasforgalom részére nyitva hagyott egérúton át kilépett az utcára.

-         Hova-hova lenni, uram? – kanyarodott mellé egy török taxis, fél kézzel kormányozva.

-         Sehova. Sétálok inkább – szólalt meg Ben, a kettős gyilkosság óta először.

-         Nemá’. Én ingyen elvinni ma. Bárhova. Ahova parancsolja.

-         Hát ha így állunk… - mondta Ben, majd beült hátra. - Menjünk a körzeti rendőrkapitányságra.

-         Ahogy parancsolni, miszter! – bólintott a török, és a gázba lépett.

Ben nem tudta eldönteni, hogy most tényleg feladja magát, vagy inkább fogja menekülőre? Még sosem volt hasonló helyzetben, és ha tévében látja mindezt a baromságot, inkább csatornát vált vagy elalszik. A menekülés tűnt a legnagyobb képtelenségnek, hiszen mindenen ott az ujjlenyomata és szemtanukból sincs hiány.

Ben annyira belemerült esélyei latolgatásába, hogy túl későn vette észre az útvonal módosítást: az autó már bőven elhagyta a külvárost is. Jelenleg kis tanyákkal szegélyzett úton haladtak. Nem ismerte a körzeti rendőrkapitányság épületét, sem azt, hogy hol helyezkedik el, de ez a pusztaság lenne az utolsó, ahova egy őrs épülne.

- Hova, megyünk?

A sofőr nem válaszolt.

- Azonnal állj meg, hülye török!

A kocsi félrehúzódott, majd megállt egy járhatatlanul saras bekötőúton. Ben biztos volt benne, hogy most leugrik neki egy füles a hülye török megjegyzésért. De nem így történt. A sofőr egy darabig csak ült és hallgatott. Aztán valamit bogarászott maga mellett, majd hátrafordult és egy papírlapot lóbált a kezében. Ben hordozható fax-al kinyomtatott, nehezen kivehető, de azért még fölismerhető fényképe volt, alatta rövid szöveggel.

- Mindent tudok, Ben. Micsoda véletlen, hogy kiszúrni te.

- Nézze, én… - kezdte volna a fiú, de a török, nemzedékére jellemző, temperamentumos kézmozdulattal elvágta további szövegének torkát. Ellentmondás itt nem van tűrve.

- Két éve rendőrség bevezetni, hogy minden taxiba beszerelnek ilyen masinát. Rá lenni kötve rendőrség adatbázis. Költséges megoldás, de én elsők között kerülni programba. Az éjszakában járkáló taxik gyakran több bűnesetnek lesznek szemtanúi, mint maguk a zsaruk.

- Jó, elkapott! Mit van úgy oda? Ha nem vette volna észre, épp föladni akarom magam!

- Hát, ez lenni baj! Kidobod adottságodat ablakon, szamóca?? Hidegvérrel ölsz, embereket segítesz át ebből a nyomorult világból a boldogságos másikba, és mindezt csak úgy eldobnád? Ez lenni te küldetés, te missziód!

Ben értetlenkedve nézett. Nem hitt a fülének. Ma este már többedjére.

-         Nem, barátom, én segíteni neked kijutni az ország. Lenni kapcsolataim. Mester, évek óta rád vártam! Hadd csókoljam meg a lábad, Halálisten!

-         Elég ebből, kiszállok – a fiú megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem bírt vele: a bolond török bezárta.

-         Ha-ha! Nem nyit. Megmondom, mit csinálunk. Elvinni téged közösségbe, amit még az anyám alapítani. Elég sokan vagyunk, és kell is a magas létszám, mert minden teliholdkor egy csoporttagunk végezni önmagával. Mivel az öngyilkosság bűn lenni nálunk, eddig úgy csináltuk, hogy segítettünk az aktuális jelöltnek megkötni a kötelet, vagy mérget hoztunk neki (a lányoknak ez a kedvence, mert olyan kényelmes és fájdalommentes!) vagy aki szeret fájni, mi lelök őket háztető, de ez csak amolyan szakrális kiskapu. Most végre eljött hozzánk a megoldás! Te leszel mi házi hóhérunk. Jól fogunk tartani.

Ben érezte, hogy ökölbe szorul a torka.

- Nekem az lenni nem szerencsém, hogy nehezen halok meg magamtól – folytatta a török - Gyerekkoromban belém vágott a villám és túléltem, csak a heréim feketültek meg. Később Krétán szerencsésen a tengerbe fulladhattam volna, ha nem ugrik utánam Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa. Bizony, ő volt az, éppen nyaralni ő, azóta rohadt büszke magára! – a sofőr kiköpött a felhúzott ablakon, majd mosolyogva fordult a mögötte elkerekedő Ben felé. – Tegyünk egy kísérletet. Itt van nálam fegyverem. Ölj meg, ha tudsz! Most rögtön.

-         És ha nem? – suttogta Ben.

-         Akkor kiszállok, odamenni hozzád, és levágni füled.

-         Mára eleget öltem.

A török elővett a kesztyűtartóból egy irdatlan kést (már-már szabja!), majd fanatikus lendülettel kipattant a kocsiból. Épp hátrafelé vette volna az irányt, amikor elcsapta egy kamion. Olyan hirtelen történt, hogy Ben csak akkor fogta fel, amikor a török turbánja a szélvédőre csapódott, mint egy döglött sirály.

A fogdában ébredt fel. Alatta vasból készült priccset tapogatott ki, valaki pedig egy durva pokrócot dobott rá, hogy meg ne fázzon.

A rács túloldalán egy kövér fogdaőr toppant elé, mint valami gonosz kobold. Hatalmas szendvicset rágott és flegmán méregette Ben-t.

- Hát, megvagy végre, nagyfiú! Ezért meg leszel büntetve! Senki sem ússza meg a gyilkolást az én körzetemben!

- Hogy kerültem ide?

- A helyszínelők hoztak be. Elmondom, szerintem mi történt: amikor a taxissofőr felismert, rémülten elszaladt, és telibe kapta egy kamion. Piszok gyilkos! - kaján mosoly szaladt szét csúszópénztől elhízott képén, majd végig simított az oldalán lógó pisztolyán, olyan férfiasan, ahogy az Állami Rendőrsuliban tanulta.

-         De nem én… - pattant fel priccséről Ben, mentőövként elmarkolva a közöttük álló rács két rúdját.

-         Persze, mind ezt mondja! De van jó hírem is, benne vagy az éjféli híradóban.

Ben a padlóra engedte tekintetét. A fogdaőr vigasztaló hangtónusra váltott.

-         Na, nem kell úgy elkeseredni, fiam. Azért mindenkinek jár egy utolsó kívánság, mielőtt gyorsított eljárással halálra ítélik. Egyébként a méreginjekció nem is olyan fájdalmas. Először az izmaidat támadja, aztán az idegközpontot bénítja meg, így a légző rendszered leáll, és szépen megfulladsz. Krisztusom, micsoda találmány! Gondolkodtál már rajta?

-         Min?

-         Az utolsó kívánságodon. Nekem régi nagy vágyam, hogy teljesíthessem valaki utolsó kívánságát, de a rendszer nem enged tovább. Azt mondják, alkalmatlan vagyok kivégzőtisztnek, maximum fogdaőrnek vagyok jó. A szemetek! Azt írták a kartonomra, hogy mentálisan labilis személy vagyok! De majd megmutatom én nekik!

Azzal lecsatolta övéről a szolgálati pisztolyát, amit igazándiból önvédelemre kellene használnia, nem pedig arra, amire mindjárt fogja. Gondosan szétszerelte, megolajozta, összerakta, betárazta. Rég nem használhatta, és nem akart hibázni. Ben ijedten hátrahőkölt, amikor a nagydarab díszrendőr öles léptekkel elindult felé. Most agyonlő! – gondolta rémülten, de ilyesmi nem történt. A zsaru átdugta a rácsok között a fegyvert, markolattal Ben felé.

- Tessék, fogd.

- Minek? – kérdezte bizonytalanul a fiú, mintha nem sejtené a választ.

- Durrants le vele! – mondta amaz, sőt még incselkedve bele is nézett saját fegyvere csövébe - Tudom, hogy ez most a legnagyobb vágyad. Az utolsó kívánságod. Amit én most teljesítek neked. Én, a mentálisan labilis fogdaőr! Töltsd ki rajtam dühödet és végezz velem, megérdemlem! Egy rakás szar vagyok!!

- Nem, elég volt… - Ben úgy tartotta a fegyvert, hogy csöve a betonpadlót borító zöld linóleumra nézzen.

- Ugyan, Ben, ne légy ekkora szamóca! Rajtad fog röhögni a világ! Nem leszel hős. Én viszont előre lépek. Én leszek a nagy vérengző utolsó áldozata! Be fogok teljesülni! Írni fognak rólam az újságok, és a volt nejem meg a hülye anyám végre büszke lesz rám! A válás után összeesküdtek ellenem. Pokol az életem.

- Nem fogom megtenni, ma már eleget öltem.

A zsaruból harsány hahota robbant ki, csakúgy hullámzott rajta a rengeteg hatósági zsír.

-         Nézd, nincs sok választásod. Vagy én lövök, vagy te. Nekem így is, úgy is, jó lesz. Döntsd el végre, mindjárt itt a kocsi és továbbvisznek.

-         Nem érdekel!

-         Buta szamóca!

-         KUSS!

-         BUTA SZAMÓCA! Egy gyáva szamóca vagy!

Ben úgy döntött, mégis lőni fog, de nem az őrt célozta meg, hanem az íróasztalán álló Dixie Duck gyorséttermi papírpoharat, ami egy hamburgercsomagolásból összedobált hegy tetején billegett. Arra gondolt, hogy a lövés majd idecsalogat valakit, és megszabadítja ettől a bolondtól.

A lövés eldördült, a pohár lerepült az asztalról, a golyó gellert kapott a mögötte álló fém irattároló szekrényen, és belefúródott a vastag férfi jobb fülébe. Mielőtt békésen elnyúlt volna a linóleumpadlón, ráesett egy görgős székre, ami a helyiség másik végébe gurult és felborult.

*

Amikor Rosewhite bíró belépett a tárgyalóterembe mindenki felállt. Ő volt a legszigorúbb néger bíró az államokban. Ben-t hat fegyveres őr állta körül és még az államilag kirendelt védő is biztonságos távolságban ült tőle.

- A New York állam kontra Ben Markovic ügy tárgyalását megkezdem – döngött a bíró markáns tónusa. – Kérem a vádat.

Dr. Rushmore államügyész felemelkedett, papírjait rendezgetve.

-         Különös kegyetlenséggel, valamint hidegvérrel elkövetett, négyrendbeli gyilkossággal vádolom Mr. Markovic-ot, aki az utolsó pillanatban sem mutat megbánást.

Ben lehajtotta a fejét, nem látta értelmét, hogy figyelemmel kísérje az ügyész szavait.

-         Az áldozatok értelmetlenül haltak meg, de indíték… az nincs. Ennek az embernek eredendően gonosz a természete. Ilyen egyszerű. Nincs itt semmi megoldandó kérdés, vagy bonyolult sztori. Ez egy erkölcsi selejt. Javaslom, hogy azonnal végezzük ki ezt a szamócát. Nem kell az ilyen!

-         Tiltakozom, bíró úr – állt fel Ben védője. – A vád elfogult és alaptalan. Az összes részlet hiányában nem tehet felelőtlen kijelentéseket.

-         Helyt adok, a vád mérsékelje indulatait – intette a bíró az ügyészt.

-         Elnézést, bíró úr – igazgatta meg Rushmore a nyakkendőjét - Akkor szólítanám az első és utolsó szemtanút. Mr. Fuckstein egy patikát vezet a New Palace sugárúton. Kérem, kísérjék be az urat.

Sokáig senki nem mozdult, majd kisvártatva a teremszolga ügetett a bírói pulpitushoz, és Rosewhite bíró fülébe súgott valamit. A bíró megköszörülte a torkát, majd annyit mondott:

-         Nos, Mr. Fuckstein nem fog megjelenni… az imént felakasztotta magát a vécében.

Zúgolódás hullámzott végig a termen. Rushmore jelentőségteljes pillantást vetett az esküdtekre, ahol egy szürke öltönyös, kocsmáros kinézetű férfi éppen hangosan kifújta az orrát.

-         Felkérem a védelem képviselőjét, fejtse ki álláspontját – dörrent a bíró, majd eleresztett egy sunyi lapos fingást, ám rajta kívül senki sem hallotta.

Ben védője a tárgyalóterem közepére lépett, majd a fiúhoz fordult.

-         Ben, hogy is kezdődött ez az egész? Buli volt nálad?

-         Tiltakozom bíró úr! – ágált Rushmore – A védelem képviselője túlságosan bratyizik a vádlottal!

-         Elutasítom, folytassa! – intett Rosewhite.

-         Szóval, Ben, mi irányította az első lövésedet?

-         Mike Sossire froclizott. Azt mondta, ha nem teszem meg, szamóca vagyok.

-         Ahá! És erre te megtetted, hogy védd a becsületed.

-         Igen. Nem tudtam, hogy ennyire meghal. Azt hittem, az a fegyver, csak amolyan viccfegyver.

-         Mondhatni, hirtelen felindulásból elkövetett baleset volt. Honnan került elő a fegyver?

-         Mike Sossire hozta. Nem is tudtam, hogy nála van.

-         Kanyarodjunk vissza egy kicsit az indítékra. Nem volt köztetek feszültség, egyszerűen azért lőtted le, mert azt mondta…. minek is nevezett…?

-         Szamócának…

-         Na, szamóca, akkor jöjjön ide – szakította meg a vallomást Rosewhite bíró.

Ben felállt és a bírói pulpitushoz lépett.

- Közelebb – kérte a bíró.

Ben közelebb lépett, így már fellátott az asztallapra. Látta a vaskos vádiratát, egy pohár vizet, egy telefont, és a tárgyalás elengedhetetlen eszközét, a bírói kalapácsot.

A bíró bizalmasan közelebb hajolt, hogy amit mond, azt csak ők ketten hallják.

- Szóval téged simán fel lehet húzni, mi? Csak mert azt mondják, tedd meg, megteszed? Hát miféle szar ember vagy te??

Ben köpni-nyelni nem tudott.

- Tudtam, hogy ettől mérges leszek. Tessék, itt a szolgálati kalapácsom, én hivatalból használom, de ma oltson életet. Vedd vele véremet, fiú! Ezt szereted, ugye??! – nyomta a bénultan álló fiú kezébe az egyelőre ártalmatlan kopácsolót.

- Nem, köszönöm – próbálta lerakni Ben az eszközt, de képtelen volt rá.

- Verd szét vele a fejem! – mondta a bíró, közelebb húzódva a fiúhoz, valamelyest csökkentve a köztük lévő távolságot, amit az asztallap szabott. Lehajtotta fejét, kiszolgáltatva a vádlott kényére-kedvére.

- Nem! Vége! – tiltakozott Ben, és bevizelt. A meleg húgy egyre terjedő szürke foltban haladt lefelé nadrágján, hogy langyos tócsába gyűljön a padlón.

- SZAMÓCA! – ordította a bíró.

- Szamóca! – rikkantotta kajánul Rushmore is, majd az esküdtekkel karöltve kántálni kezdett.

- SZAMÓCA! SZAMÓCA! SZAMÓCA!

Ettől az egyetlen ártalmatlan szótól harsogott a tárgyalóterem.

Ben megmarkolta a kalapácsot és behunyta a szemét. Arca kivörösödött, homlokán gyöngyöző verejték ütött ki. Munkához látott.

Mikor ismét felpillantott, egy pizza hevert előtte, jó sok paradicsommal, ami egykor a bíró fejét képezte. A test még rángott egy keveset, majd végleg elcsitult.

Ekkor szabadult el a pokol: a két ügyvéd egymás torkának esett. Rushmore tövig döfte Ben ügyvédjének torkába a töltőtollát. Valamit még kiabáltak is közben, de Ben nem hallotta, mert az esküdtek is ölni kezdték egymást, a vadászpuskás őrök pedig módszeresen kilőtték őket.

Embermoraj. A tülekedés az utcán folytatódott: egy hot-dog árus két kiflit gyömöszölt le a portás torkán, egy felperes saját foggal tépte fel egy alperes koponyáját. A parkoló őrnek szándékosan ráparkoltak a hátára. Hajléktalanok kaptak hajba a velük éppen szembejövő bárkivel, majd az oszlatásukra felsereglett járőrökkel. Egy kutyát sétáltató kopasz asszonyt letakarított a járdáról egy iskolabusz, az újságárus levizelte a konkurens bódét, tőlük kicsit arrébb, egy térképébe merülő svéd turistának pedig leharapta a fülét egy megvadult rabbi.

Az őrülethullám meg se állt Manhattan-ig, ahol az egész belefolyt az óceánba és kihűlt.

*

-         Ben, most te pörgetsz! – nyöszörögte vékony gyerekhangján a kis Kevin. Jövőre lépne hetedik osztályba, már ha sikerül erősítenie matekból és biológiából.

Öt általános iskolás kisdiák guggolt a sáfránysárgára szőnyeggel borított színpadon, mely tanítási napokon a tornaterem része volt. A háttérben bordásfal és akasztott hullaként lógó homokzsákok látszottak volna, ha reggel nem szereli le a pedellus a próbák idejére. Egy afrikai krokodilisten fából faragott maszkja függött csillárként felettük. A csillár szájában három 40 wattos villanykörte ontotta fényét (elbeszélésünk szempontjából ennek csak itt van jelentősége, de itt se sok.)

Az osztályfőnök Mrs. Softwood a megemlékezésre készült színdarab trombitává csavart, hülyére fénymásolt példányával a színpad előtt ült, egy összecsukható tábori széken. Elégedetlen volt a próbákkal. Tudta, hogy sok forog kockán. A jövő héten elő kell adni a kész darabot, pontosan és hibátlanul.

Minden kellék készen állt: a díszlet korabeli volt, pontos és hiteles, a paradicsomlé pedig vízi pisztolyban várta, hogy elsüssék.

Az államokban meghirdetett színjátszó versenyen minden általános iskolának indulnia kellett. A fődíj: tízezer dolláros állami támogatás a sulinak + osztálykirándulás. Az eszeveszett mészárlás c. darabot adták elő, megtörtént események alapján. A bírák több szempont szerint zsűrizték az előttük zsinórban felvonuló előadásokat. Az egyik ilyen szempont a történelmi hitelesség volt. A fennmaradt tanúvallomások alapján összeállt színdarabot az állam és a törvényhozás, valamint a kulturális minisztérium jóváhagyta, és minden évben szétküldte minden általános iskolának. A győztes színjátszó kör felléphetett a nagy állami megemlékezésen, a Fehér Ház gyepén. A mű arra int, hogy az emberi erőszak tönkre vágja a komfortot, és isten óvja a királynőt, hogy mindez ne történhessen meg még egyszer.

Mrs. Softwood minden erejét bele fogja adni, hogy a darab tökéletes legyen és a győzelem garantálódjon be. Amikor a függöny szétrebben, nincs idő hibázni. Semmit sem bízott a véletlenre. A legjobb diákjait választotta ki. A kis Stu annak ellenére, hogy kövérkés, elég jó Ben Markovic lesz, Kevin pedig belevaló Mike Sossire, csak el ne basszák a szöveget.

A török taxis szerepére a kis Ahmed Muhinur a legjobb választás, de hogy a bírót ki fogja alakítani, még nem tudta. Lehet, hogy nem is kell rá gyerek, elég, ha csak egy hangszóróból jön majd a szövege, valahonnan föntről.

A legtöbbet fogja kihozni a kis szarosokból, még akkor is, ha vér fog folyni…

Ennyi. Többet nem mondhatok, mert az már az elbeszélés mellébeszélése lenne.