(Fokozottan felhívom a figyelmet, hogy remélem, nincsenek jelen most gyermekek, mert az alábbi írásmű tényleg nem nekik való, goromba és megrontó tartalmának köszönhetően. Nem viccelek, tényleg kemény lesz, úgyhogy ha nem múltál még el, kattints tovább!)

(Utolsó figyelmeztetés! Ez egy szigorúan erős idegzetűeknek szóló, felnőtteknek készült fétisanyag!)

„Ha a gonoszt beengeded, ne csodálkozz, ha nálad marad.”

A kanyarulatnyaló minden pénteken ott állt a Felleg utca sarkán és erőteljesen leskelődött. A járókelők nem zavarták, nem is látta őket, ők pedig már megszokták.
Várt. Várta a tökéletest.
Amint kiszúrja azt a tökéletes kanyarulatot, szó nélkül odavágtat hozzá és mohón nyalni kezdi. Így történt ez ma is. Meglátta, oszt több se kellet neki, megiramodott felé, lerohanta, valósággal reá zúdult a gyanútlan, mit sem sejtő kanyarulatra, aki villámgyorsan végig lett nyalva, kettőt miccenni sem tudott!
Aztán hopp! A kanyarulatnyaló már ott sem volt, sebesen elinyalt. Jóllakott.

Mitagadás. A kanyarulatnyaló próbaidőn volt, mert 2018 januárjában... vagy február elején...? nem is tudom... szóval egyszer már elítélték három rendbeli illegális kanyarulatnyalásért.
Mindig pénteken portyázott, soha sem hétfőn, vagy kedden, vagy szerdán, vagy tudom is én, csütörtökön. Szombaton és vasárnap elővette az otthon tartott, saját, felfújható kanyarulatát és azon élte ki magát.
A kanyarulatnyaló mindig kiszagolja a friss, ártatlan kanyarulatokat, oszt tüstént rájuk rabol, hogy kéjes arccal, nekifeszülten végignyalja őket, hiába tiltakoztak majdnem mind! Ha kevesebb az ellenállás, arra is szán időt, hogy a bizonyítékként szolgáló nyálát letörölje áldozatáról, annak jajveszékelő réseiből, hasadékaiból is eltávolítva, csak úgy tessék-lássék mód, de gyakran úgy hagyta. Nem félt a hatóságoktól, a kanyarulatok pedig nem akarnak ebből ügyet csinálni, így ritkán jelentik fel. „Vonakodok bírósági papírokat kitölteni hercehurca! Minek annyi papírmunka? Nem fekszik a jogi pepecselés. Lusta vagyok ehhez” – nyilatkozta egyik áldozata az Esti Hírmondónak.
Persze, fizethetett volna a nyalakodásért, de az erőszak izgatta, ...amikor erőszakkal birtokolhatott egy tiltakozó, kiszolgáltatott kanyarulatot. Amúgy ritka az olyan kanyarulat, amelyik hajlandó pénzért hagyni magát, a jóféle kanyarulatok ehhez túlságosan önérzetesek és finnyásak. Neki pedig ne finnyázzon senki!
Az is izgatta, hogy a kanyarulatok többnyire nemtelenek, eltekintve pár szánalmas átműtött hobbi-kanyarulattól, de azokat egyből kiszúrta, s messze kerülte. A jobbra kanyarodó kanyarulatokat könnyebben cserkészte be, a bal felé ferdülők viszont már nehezebb prédák, mert gyorsak, ruganyosak, sértődékenyek, hangosak és irritálóak.

Fertelmes hajlamait nem mindig koronázza siker: múlt péntek este is letepert egy szegény párát és már éppen nekiállt volna nyaldokolni, amikor a kis tüzes lerúgta magáról, a nyelvére taposott, majd iszkiri a Rudra utca irányába.

- Szaladj csak, te szép jószág – lihegte utána a felajzott k.nyaló. Tudta, hogy úgyis visszajön. Mindig visszajönnek...

Történt egy nap – ami nem péntek volt –, hogy a kanyarulatnyaló elindult az Aldiba kifliért meg aludttejért meg élesztőért meg spárgáért, amikor a sarkon hirtelen elé toppant egy jól fejlett, kívánatos kanyarulat. Egy pakli Tarot kártya volt a markában és már keverte is a lapokat.
- Kidobom a jövődet! - ajánlotta a pimasz.
Ekkor kezdett el vérezni a kanyarulat orra, talán azért, mert a kanyarulatnyaló reflexből pofán törölte. Szegény kanyarulatnak ki kellett dobni az aznapi szvetterét, mert az egész mellrésze olyan lett.

Ekkor a kanyarulatnyaló váratlanul elfehéredett. Kócos belső miazmába süllyedt. Túl sok minden játszódott le benne, lepergett előtte az aktuális halála, majd mind, az összes, az előző halálaival együtt. Meglegyintette az egyenesség szele. Rájött, hogy a nyalás foglya. És fogja. Rájött, hogy simán hagyhatná eztán a kanyarulatokat nyalatlanul is. Miért ne? Hisz egyetlen kanyarulattól sem várhatja az élet megoldóképletét, nem várhat tőle örök hűséget sem, zaklatásuk pedig törvénysértő, értelmetlen és macerás. Végül is. Végül is.
Hirtelen féltékeny lett saját magára. Aznapi világnézete zubogva omlott össze, a Semmi kellős közepében találta magát, ahol már nem volt idő, se időtlenség, nem volt hit és hitetlenség, bűn vagy bűnhődés, nyalás és nyalatlanság. Majd a tiszta Létből összesűrűsödött egyfajta önmaga. Fehéren felhabzó gondolatai felé fordult, majd azonnal vonzódni kezdett az egyenesületek felé.
Régi önmaga elmúlt.

És nem tudta, jó lesz-e majd így.

Rettenetes érzés volt. De érzés volt.