...Ha valami rejtélyes okból kiürülne Budapest, és rajtam kívül minden ember nyomtalanul eltűnne, bejelentés nélkül felszívódna, akkor az én nyakamba szakadna egy városnyi felelősség?
...a jelentőségteljes elnéptelenedést követően, nekem kéne végigmenni az összes lakáson és házon, plázán és gyáron, hogy leoltsam az égve maradt lámpákat? Miközben reménykedve várnám a felmentősereget, nekem kéne majd kikapcsolni az üzemek kenyérsütő kemencéit és fagylaltgépeit is? Leoltani a Budai vár és a Parlament díszkivilágítását? Azt se tudom, hol kell! A színházakban is nekem kéne összehúzni a függönyöket a félbemaradt előadások után? Azt se tudom, hogy kell!
...nekem kéne a konditermekben visszapakolni a széthagyott súlyzókat, leereszteni a medencék vizét a közfürdőkben? Nekem kéne az éttermekben befejezni a meg se kezdett desszerteket, majd elmosogatni és mindent a helyére pakolni?
...és kire marad a környezetszennyezés áldozatos munkája? Ki csodálná még rajtam kívül a járműforgalom jelentős csökkenése következtében fellélegző természet színeit? Ki etesse az állatkert lakóit? Ki locsolja a köztéri virágokat, ha épp nem esik? ...én járjam őket végig slaggal?
...és miként vásároljak egyedül? A kedvezmények kiszagolása után magamat kéne kiszolgálnom? Egyszerre leszek ügyes vásárló és rafinált csemegepultos? ...kinyitom reggel a boltot, aztán eljátszom, hogy épp megérkezem, majd hopp a pult mögé, felveszem a fehér köpenyt és „Mit tetszem parancsolni?”
...elég lenne csak fél gőzzel készülni a turistaszezonra is? A Hősök terén ott az a rengeteg hős, fogalmam sincs, mikor mosták le őket utoljára, de a kipufogógáz-korrózió szerintem mindennapos problémájuk. Van egy hosszú létrám, azzal felérek, mondjuk a térdükig, de akár kölcsön is vehetnék egy tűzoltóautót, és annak a létrájáról dolgoznék. ...Meg ott van a Műcsarnok, oda is kell létra, amikor a hatalmas termek mennyezeteit pókhálózom. Ablakmosásról nem is szólva!
...Túl sok a kérdés, és még több a munka...
...mihez kezdjek a társadalmi szerepvállalásommal társadalom nélkül? Tehet bárki is róla, ha immunis az eltűnésre?
...és ha meló után fáradtan beülök egy bárba, és élőzenét is szeretnék az italomhoz, akkor nekem kéne dalra fakadnom? Magányomat nem törné meg senki se, hisz csak saját ismerősöm lehetek, ami ugye kevés meglepetéssel szolgál...
...ha mindenkinek nyoma vész, az igen megnehezíti a párkeresést is: kivel ismerkedjek egyedül? ...már látom magam, ahogy kilátástalanul bolyongok a Halászbástyán, a kitaszítottak reménytelenségével, és sehol senki... Hamiskás mosollyal sétálok a Kálvin téren, hátha feltűnök majd a nagy semminek.
...senkit se érdekelne, ha netán intenzív egyedüllétem miatt kapuzárási pánikba esnék. S amikor a magány majd végleg maga alá gyűr, rájövök, milyen érzés megérkezni oda, ahova el se indultam. Megereszkedett egóm kétségbeejtő nyugalmában pácolódnék napról-napra ... bár akkor már nem számolnám a napokat.
... mit csináljak? Találjak ki valamit?...nem akarok már kitalálni semmit!...Megszoktam, hogy itt élek, már csak az új helyzetnek kellene megszoknia engem. Be kéne rendezkednem egy új életstílusba, a megváltozott körülményeknek megfelelően.
...Oké, itt ez a város, spontán megörököltem, lemondani nem tudok róla, hiszen benne vagyok, felelősséget kell vállalnom érte, összeszedni a szél hordta hulladékot, meg azt, amit az Eltűntek dobáltak egykor szanaszét.
...és ha ez az állapot tartósan így marad, kire hagyom majd mindezt örökül, ha egyszer én is eltűnök? … Drukkolok, hogy ilyen kollektív eltűnésre ne kerüljön sor soha! Ezt tudom tenni.