„Milyen lehet meginni egy nőt?” – olvastam az óriási, rikító kóla reklámplakátot, amivel a lebombázott Kulturális Minisztérium szomorú roncsait akarták eltakarni a bámészkodók elől. Nos, hogy milyen lehet meginni, azt nem tudom, de hogy mit jelent számomra a másik ember szája, azt tüstént elmesélem.
...Kisiskolás voltam, a suliudvaron játszottam türelmetlenül, amikor a cserfes Zsófia odaugrabugrált - vagy bugraugrált, erre már nem emlékszem - majd igen cserfesen azt mondta a nagyszünet kellős közepén, hogy én biztos olyan alacsony vagyok még szexuálisan, hogy képtelen lennék vele smárolósat játszani a nagyszünet kellős közepén, tehát most.
Nem hagytam magam alulértékelni, hát elbújtunk a föciszertár kukái mögé és nekiestem a szájának. Amikor kibontakoztunk egymásból, mindketten riadtan vettük észre, hogy a csókcsata folyamán eltűnt a Zsófi szája. Csak a hiánya tátongott a helyén.
Zsófi sírva szaladt el.

Avagy egy elavulatlan örömhölgy ragyogó vallomásai

Na, aranyszemű olvasócskáim, eszembe jutott egy régi-régi sulis emlékem sulis koromból, amikor egy zánkai összosztálykirándulás alkalmával magamra hagytak a laszti pályán... A sok kanos helybéli kisfiú hamarosan rám is talált. Néztek, nagyon néztek, érettebb voltam a koromnál. Igazi nőhöz még nem mertek nyúlni, de hozzám igen, szépen körbevettek, lefektettek a forró betonra, majd primitív, lasztizástól ellenséges, fejletlen kis mancsukkal tapogattak, keresték a „nunám”:
- Hol a nunád, városi banya? - kiáltották egyenesen a szemembe.
- Vegyétek tudomásul, hogy közel állok a síráshoz - mondtam, mire elszaladtak. Később, ivarérett prostiként már magam választottam partnereimet, ők pedig durván használták minden testüregemet, s hajlatomat.

A stúdióban vakító reflektorok világították be a Hírességekkel beszélgetek című beszélgetős műsor rikító díszleteit. Kubai Ádám műsorvezető barna öltönyt viselt. A mellette ülő Esztergályos Cecília viszont nem. A művésznő elegáns, tafota berakásos, ezüstösen csillogó kisestéjit viselt, napszemüveggel.
Ádám hirtelen a kamerába fordult, hogy megszólítsa a tévék előtt vélhetően ott ülő nézőket, bár a fél évvel ezelőtti napkitörés miatt már semmi sem biztos:
- Jó estét! Mai vendégünk Esztergályos Cecília. Művésznő, örvendjen!
- Örvednek! 
- Mondhatni, hogy maga kitartó színésznő. Mármint halmozottan nem tehetségtelen? Maga bűzlik a tehetségtől!
- Az biztos – vágta rá a színművésznő.

Avagy egy elavulatlan örömhölgy ragyogó vallomásai (2.)

...furi módon kezdődött az egész. Egy hirdetésre lettem figyelmes az internet felületén: „Most induló online bordélyházunkba gyakorlattal rendelkező k*rvákat keresünk, azonnali kezdéssel, versenyképes fizetéssel!”
Hát, „istenúccse”, jelentkeztem bizony! Mert rátermett alkatú vagyok.
Felizgult ügyfelekkel kellett foglalkoznunk kecsesen, webcamerán át. Már az első munkanap belém bonyolódott egy igen magas, barna, decens, uszkve 189-179 centis férfi.
- Maga úgy hasonlít – írta kifogástalan.
- Nem igaz, nem hasonlítok! - írtam vissza kicsit dühösen, kicsit tréfásan, kicsit sexy vadmacskásan. - És ne szakítson félbe.
- Ugyan, még mit nem?? Hova gondol, smile? - írta védekezően, mint „nagy hal, ki nem akarja elriasztani a kicsit reggelire”. - Sex közben nem támadok, én csak védekezek. Ön ellen. Vírusirtóm jelentős, cudarul szilaj, egyet se féljen. Írtam kegyed szépségéről egy kétsoros költeményt!
– Mit merészel? - válaszoltam sietve. - Ez már pozitív diszkrimináció!

...na, mit meséljek még, hogy megtörjem ezt a konok csendet?... igen, prostitúcióval foglalkoztam testközelből, én voltam egykor a főmuff, kegyeimet árultam gáláns urak javára, akik nem hagytak bőkezű, túláradó anyagi kecsegtetés nélkül szárazon... bocsánat, hogy így mondom, de ma mocsár az agyam, sokan interjúztak velem tegnap… Munkám során gyakran térdre kényszerítettek. Tulajdonképpen szobalány voltam, belső használatra, aki nem öltöztető, hanem vetkőztetőnő, s takarossá polírozza a rossz kedvet, ha jó szándékkal van az ügyfél kikövezve!

Persze, gyakran sok szemtelen vendég akar engem fizetéskor levegőnek nézni... mármint akarom mondani: átejteni, és lóvé helyett lelépni, el a szemem elől, köddé válva, faképnél hagyva. Azt mondja sex után, miközben a zokniját rángatja magára, hogy csak kiugrik csokiért, meg ajándékért nekem, s már szalad is vissza, de van, hogy nem így történik. Ilyenkor vagy bezárom az ajtót, vagy szólok a Misikének, hogy az úr nem szeretné rendezni a számlát, legyen szíves, verje ki belőle a rám vonatkozó részt. Hiába extraszimatú a szaglószervem, még engem is átejtettek néha.
Gyakran hevertem két vendég között szép kis szobám magányában, mely selyem, s bársonyveretes, de nem vidáman... Éreztem, ahogy bőrömön a fénypercek fényévekké nyúlnak, megnyúlnak, mint gravitációtól meggörbült égben a légi folyosók.

Gyurit tényleg Gyurinak hívták, annak ellenére, hogy lány volt. Véget ért a munkaidő a rakparton, s a rakpartkorlátra könyökölve ismét belemerült a horizonton található naplementébe. Az egyszerű lány nagyon szerette nézni, valósággal gyűjtötte a naplementéket, és itt a Duna felett, Budapest felett és mindenekfelett szerencsére volt bőven, majdnem minden nap. Gyuri alkonyattól pirkadatig dolgozott, s ma is pont olyan szögből nézte a lebukó napot, mint máskor, de ma történt valami. Hogy mi, azt ő sem tudta, de történt. Valami megfoghatatlan. Valami fülön csíphetetlen. Pont fájrontkor. Felpattant a bringájára és hazatekert. A Gellért szálló romjainál egy ló sétált el mellette. Nem szóltak egymáshoz.
Gyuri - a barátoknak csak Nulladik Henrik - a nagyanyjával élt – a barátoknak csak Gyuri néni - mert Gyuri szülei sajnos túl hamar odavesztek, eltűntek a Dunában, mert ügyetlenek voltak. Gyuri mama már meleg vacsorával várta a lányt.
Kajálás közben Gyuri így szólt a nagymuterhoz:

objektív festővásznak közelednek kitaszítottak a mennyei sörözőbizottságból nyaklevest rendeltem hozzá húgysárga bort korábbi kábultságának nyoma sem volt talán csak erőt gyűjt e nyolcarcú fickó ebben a vidor robbanásban egy költő veszett el kivonatosan szavai horzsoltak ezen az egynapos napon úgy találta magát ki kis öröm suhant át az arcán a kis öröm is öröm ahogy az anyja szokta mondogatni a kis öröm már a nagy öröm pereme tehát mindenképpen több mint a majdnem semmi 6 számjegyű a fizum csak nullával kezdődik amikor írok az ördög nézegeti magát ez a gondolat jel gyalog mászkál elemében van de decensebb a kiállása csendes a pofája de belül dübörög és elment egyik pontból a másikba szúnyoghálós bababútor csörömp lesz a halál időpontja törlés és törlés csikar a becsszócső megannyi emberöltő alkotta itt legyen ember a talpán felelte a hosszú halántékú férfi kinek oldala enyhén őszült légy óvatos nehogy felborulj ne senkisülj meg aranyrakéta csukta utána a nő kacagtató ürességgel fejében magaslat és figyelmeztető lövés erkélyi helyek nézők teljes rovására hamarosan zajló teljesítménye bonyolította sebesen csobbanása nem esett mások nehezére mert nem gurult hanem csúszott ezek muszájból vannak itt fürdőruhástól alaposan mit művelünk szálanként műkedvel faji és hovatartozás nem számít azt mondják majd megváltoznak de nem most észrevetted hogy mindig pont most van sőt csak most sok a szövegvakság csak saját felelősségre vidám illat barokkos túlzás szövegtestedzés felszentelt tűzoltók sötét hiába lassan úrrá lett félelmén letörölte a rettenet cseppjeit homlokáról ragadta a telefont az a fény sebesség belső fegyelmezetlenség démonok rabolják ki hulláinkat elviszik testünk lelkét még a hullahűtőkamra nyikorgását is elviszik a proszektúra csempéire ragadt reményeket is még a megállt órát is a falról mert belőle az időt már rég ellopták a mutatók egy irányba mutatnak a balzsamozófolyadék mérgezett születésed óta ott kering benned de a hamvasztó kemence étvágya elvehetetlen a pontok pontossága a vesszők futása mint a

Egy felszívódás

A balatonvilágosi nyaralónkban láttam utoljára anyut. Épp be akartam gyalogolni a tóba, vagyis a vízbe, mire anya azt mondta, hogy ne menjek be túl messzire, be abba a Balatonba, mert el fogok tűnni. Ugyanis évente több millió gyermek tűnik el a Balatonban nyomtalanul. Anya milliós intésére fittyet hányva mégis jól bementem a tóba, alaposan be, aztán... úgy nem is tudom hány méteren, talán valahány méteren, de a part már csak távoli játékpart volt csupán - azt láttam, hogy valami nem stimmel: kezdek eltűnni. Olyan puhán éles érzés volt. Először az adott karom kezdett el halványodni, ha a szemem elé tartottam, átláttam rajta egész Tihanyig. Megtorpantam. Milyen lehet teljesen átlépni a határt? - morfondíroztam. A gondolatot tett követte. Kisvártatva tovább léptem. Átléptem a határt, mire teljesen eltűntem. Próbáltam fokozatosan kihátrálni, de már nem lehetett visszacsinálni. Úgy maradtam. Anyának igaza volt. Egy szál fürdőgatyában lettem semmivé. Nem tudtam többé megtestesülni. Az irreverzibilis folyamat magával ragadott. Eltűnt testemmel szaporán kiúszom a partra. Eltűnten gyalogolok be anya konyhájába és újságolom neki, hogy anya képzeld, eltűntem. Ő nem válaszol, csak egy elhessegető, ingerült mozdulatot tesz, mintha egy legyet akarna kitessékelni. Anya valószínűleg haragudott erre a nagyon szófogadatlan gyerekre, aki egykor látható volt és nem eltűnt.

Dear Mr. Szpilberg ! Először is, saját bevallásom szerint, nagy rajongója vagyok művészetének. Kétszer láttam az Indiána Jónást meg azt az ítis izét, meg a Titanik óta, melyek mind a lelkemben szólalnak meg ma is! Aztán valami azt súgta, hogy maga pont úgy érez, vagy gondolkodik, ahogy én. Oda-vissza érezzük egymás lelkét, tudom!! És tudom, hogy nem vár ötleteket, de lenne sok-sok k*rva jó filmötletem, Önnek, mik megrohantak minap, és ha a Vajna meglátja majd, mert Ön lesz a gyorsabb megvalósító, hát tuti húgycső-csavarodást kap majd. Íme... vagyis ímék: Napjainkban járunk:

A világ kedvenc torzszülöttei

Egy torzszülött fiút az anyja 26 éven át a pincében tárol. Aztán egyszer csak valamiért le kell merészkednie anyunak oda. (A stáblista, meg cast meg excutive producer, amik a filmek elején vannak, a falra vannak fújva, ákombákom betűkkel, mintha a torz ember műve lenne, és a nő által tartott elemlámpa fényében vannak megvilágítva). Mintha a torzfia pingálta volna oda őket, aki menten ráharap, és minden formaságot mellőzve, leszedi halálra vált anyja fejét, aztán meglép. Beveszi magát egy ottfelejtett erdőbe. Itt találkozik az erdei rémnővel, akit szintén kitaszítottak a hozzátartozói születési rendellenessége, csúfsága végett. Megállapodnak, hogy belázadnak és elkezdenek tombolni a világban: közhelyeken mutogatják magukat és kirabolják az Eiffel-tornyot stb. Nyomukban egy süketnéma FBI ügynök, aki mindenkinek végig a szemébe néz. A két szörnyszülött tombol, de a sajtó imádja őket - akkor egyáltalán nem imádná, ha tudná a céljukat. Ugyanis úgy vélik, hogyha ők ilyen torzak és nem lehetnek szépek, más le legyen az, és ezért eltüntetik a Földet. Ugyanis a Sziklás-hegységben van egy mélyfúrt labor, ahol a Föld önmegsemmisítő funkciója van, ha szükség lenne rá valamiért. És az kell nekik. Meg is nyomják. Az FBI-os nőnek már késő. Addigra ráadásul már meg is halt, mert valahol egy kísérteties hotelben leveszi a pulóverét, de beleakad a feje és megfullad. És mindenki meghal. A robbanást jól meg lehetne mozgatni 3D-ben.

A húsvéti áruhajrá finisében nem csak az akciók jártak le, de két nagyszerű asszony is. Gézáné és Jenőné élete befejeződött. Éltek 110 évet – ketten együtt. A Teher utcai Spar matt járólapján lehelték ki lelküket, egymás keze által, boltvezető és áruátvételi helyettese, pont azon a szerencsétlen nagypénteken. Évek óta dúlt már a hidegháború a két asszony között; érett a pofonalma, de csak azon a baljós napon, a Spar Húsvéti Pipiparádén érkezett zenitjére a terror vérláza. Azon az árzuhanástól feszült napon kitört a vérvulkán, a gyűlölet-gejzír, hosszú évek elfojtása rejszolódott elő a szívekből. A halál akciós fügét mutatott a két jószágnak. A Spar üzletlánc húsvéti árukampánya éppen lecsengőben, így a „Spartacus csúcshús Maximus” idétlen akciósorozata szerencsésen csúszott a kapituláció felé. Igen, a korabeli római hangulatot rá kellett valahogy erőszakolni egy fotocellaajtós, csupaüveg, neonfényes boltra. A Római birodalom, a gladiátorok meg a nyuszihúsvét témája… hát, nemigen passzolt össze. Ezt eltolták a marketingesek, de nem törődött vele senki. A dekoráció több volt, mint meredek: a plafonról bátor karton-Spartacusok lógtak, teljes harci díszben, kezükben elnagyolt párizsi pajzzsal és kolbászkarddal. Sonka Maximus, Spartacus reklámbéli ellensége, üldözi őt akcióról-akcióra, útközben és harcközben éles pengékkel nyesve le a tolakodóan magas árakat ünnepire. 

(részlet egy fura fosszília naplójából)

 


Amikor az a fényes korong lebukik a horizonton és beállnak azok a túláradó, lávától forró és izzó gázmocsaraktól lucskos esték, az én vérem is forrni kezd. Már nem csinálok belőle nagy ügyet, hogy olyan hím zsarnokgyík vagyok, aki más hím zsarnokgyíkokhoz vonzódik, ez a dolog nem választható. Hajlamom kissé ferde. A 30 fényes koronggal ezelőtti Melegfelvonuláson megismertem egy nagyon csinos, dögös Valakit. Kaptam tőle ajándékba Bőrszárnyas Csőrit, azt mondta, a saját szájával szedte. Illendően megszimatoltuk egymást, hogy meggyőződjünk a másik nemi beállítottsága felől. Azt is rögtön levágtam, hogy ő is dögevő, ...így már van legalább egy közös téma! Nem mutatkozott be, de én sem, mert itt senkinek nincs neve, csak szaga.

 

Tudta? Hogy ma péntek 13 van egész nap?
...már az ókori rómaiak is tartották a péntek 13-at, de nem sokra, többnyire kecsketejbe keverve fogyasztották és rendszerint sosem hétfőn.

Időutazós üdülőjog ugyanitt eladó (a Kr.e 47 és 31 közti időszak még szabad!) Erzsébet utalványt elfogadunk ha van közte pár húszezres is !

Most pedig következzen valami egészen más:

1.

Pilóta és a farkas

A farkas már harmadszor próbált felszállni a gépre, a pilóta pedig harmadszor tessékelte le egy összetekert navigációs térképpel. Nem a farkas farkasságával volt baja, útlevele és tiszta ruházata is volt, minden, amit az utazási szabályzat előír, csakhogy ez az állat egy megcsócsált nyúlhullával a szájában kívánt részt venni a repülőben, amit tilt a légi szabályzat. Erre külön piktogramok hívják fel a figyelmet a reptér egész területén, merthogy a levedző állattetem veszélyes mások ruházatára, cipőjére. Utastárs-zavaró az ilyesmi, ezért jelölik piros csíkkal áthúzott döggel.

- Fel nem hozod azt a cafatot az én gépemre, farkas úr, összekened vele a fedélzetet, az üléseket és utastársaid testi épségét – így a pilóta.

- Maga nekem ne ugasson, aki még életében nem vadászott le semmit - így a farkas.
- De tovább élek, mint te, és én legalább nem kiabálok önkéntelenül a teliholddal – vágott vissza a pilóta.

A farkas aznap nem repült.

 ...na, mit kaptam Mikulásra? Náthát. Pedig nem azt kértem. Kirakóst kértem. Olyat, ami már eleve össze van rakva, gyárilag kész, és nekem már csak kreatívan szét kell szórnom a szőnyegen. Weborvosom tanácsára letöltöttem a torkomba egy C-vitaminos alkalmazást, ami sajnos a vécében lett telepítve, mert átfutott rajtam a program. Aztán szóltak, hogy nem szájon át kellett volna bevinni a szervezetbe, de ott, ahova dugni kellett volna, akkor éppen USB-lázmérő volt. Jelenleg két megabájt lázam van! Alig alszom, dugulok, izzadok, forgolódok, már csak formatálni jár belém a lélek.
Rendeltem egy Egészség ZIP-et, de anyu azt mondta, csak karácsonykor szabad majd kicsomagolni. Ez a fajta nátha pillantással terjed, monitoron át. (A lemeztelenített merevlemezek megfázhatnak?) Már biztos, hogy valaki egy baktérium telepet telepített a gépemre, ezért hatástalan ellene a vírusirtó, hiszen az nem baktériumölő, kár is futtatni.

Hétfő

Ami nem rég Tamással történt, az köztünk szólva is iszonyatos! Tomi anyja ezt a levelet találta a hűtőszekrény ajtaján:

„Anya! Probléma van! Ez a nap is úgy indult, mint a többi, de a farkasréti temető területén megharapott valami! Hogy hogyan történt? Álltam, álldogáltam, gyanútlanul imádkoztam, egyszer csak meglátok a szomszédos sírhantnál valamit. A föld mozog. Mintha alulról löködnék alkarral, de az hülyeség! Ilyen nincs, hiszen onnan már nem vágynak a holtak kifele. Pedig ez de! Én hülye, sajnos közel hajoltam, mígnem egy rohadt kéz megmarkolt és hamarosan egy rossz ízű koponya is előkerült a mélyből, csattogó, korhadt, de még mindig veszedelmes fogsorral. Megharapott. Pont, ahol a legjobban fáj. Bárcsak máshol töltöttem volna a szabadidőmet.
Most lefekszem, nem érzem túl jól magam. Remélem, holnap újra jelentkezem.

Üdv: Tomika”

...meg amikor a vécét úgy hagyják! Tudnék mesélni! Már előre ijedős vagyok minden nap, mert nem tudom megszokni, ahogy az ülőke lecsinálva, a falakat meg lepisálva felejtik, meg firkálva. Nehezen jönnek le a szavak. A hányás még hagyján, annak nekidurálom magam gumikesztyűben és domesztosszal. Vannak szar pillanatok, amikor megszűnik alattam a folytonosság, lelkem járatlan járólapja bemocskolódik, pedig azt hittem, hogy a plázatakarító elitállás, nem Nyugati, nem kupleráj, fel lehet hozzá öltözni, nincs hányás, se lemenstruált csaptelep, aztán meg!
...Hogy én választottam volna ezt a szakmát? francot: az választott engem. Azelőtt az EVIG-nél voltam terjesztési bérszámfejtő, meg anyagmegmozgató és főszámláló. Jelenleg kényszer pályázom.

Bekövetkezett az elképzelhetetlen: csődbe ment a Föld. Már elküldték a csődjelentést. A csak virtuálisan létező Világadósság és a bankok által kitalált pénz miatt a Föld teljesen eladósodott. Önmagának, önmagába. A dollár az euró dugájába dőlt. A világon hirtelen semmi nem maradt értékálló. Ezt a végső válságot benyeltük. A pénz fogalma megszűnt. A Föld Hivatal már kiküldte az árverezés tervezett időpontjait az érintetteknek.
A Földön beállt a pénztelen csend. A túlnépesedés azonnal megtorpant - kinek van kedve kúrni ilyen visszavonhatatlan helyzetben? - mégis kitört a tömegpánik.
Szebbet-jobbat nem lehet most mondani. Az óceánokat lefoglalták, a Himalájára árcédula került, az alföldeket zárolták a hitelezők, a további szeleket visszatartották, az Antarktiszt befagyasztották.

A Föld infarktusra készül. A szívcsakra Dobogókőnél van.
Az érdekcsoportok csődbe vitték a világot, de még most sem bánják.
Van ebben valami nem váratlan. A financiális fibrilláció kicsinálta a világot, pont azt, amelyen élünk.
A világot jelentő deszkákat lassan elhordják a bontási segédmunkások.
Már csak az idő maradt.
Minden idő a miénk. De semmi több.
A világcsődre többen felkapták a fejüket, főleg a befektetők, de hamar vissza is horgasztották - nem hitték el. Nem hihették. Ilyen biztos nincs.
Az első rémület után jött a higgadtabb második.
Már másképpen látjuk a jövőt: határozottan sehogy se. Mert van jövőnk. Csak ilyen semmilyen. Minden pénz elfojt, megszűnt, eltűnt - csak úgy.
A zöldek időben szóltak, hogy a Földnek életmódváltásra van szüksége, de leszartuk. Most már késő.
Nem nagy szavak ezek. Hanem semekkorák sem. Elapadtak a szavak is.
Ha ki akarod vonni megtakarításaid a pénzintézetből, hát már nincs mit. A lóvéd kint is, bent is egyformán romlik. Oszlik, bűzlik, százalékszag, kamatrohadás. Itt már a csoda sem segít. Ekkora csoda nincs.
A látszólagos értékek hajszolását még mindig nem adtuk fel. A semmit is jó kergetni. Létérdek.
Szivárvány nem lesz az égen, mert ég sem lesz. Csak a rengeteg pénzpernyét viszi a csődszél. Erkölcsi hordalék.
A világ kiürült. Már kilógatták rá az ELADÓ táblát, 600 galaxisközi nyelven, Afrika közepére, hogy a világűrből jól látható legyen.
„Bútorozott, felújítandó Föld eladó. Az ár alkuképes. Csak komolyabb érdeklődőknek”.
Ekkorra a föld már kiürült. Az emberek feloldódtak saját kudarcukban.
Mi maradt? Szemek. Csak a felfelé emelt tekintetek.

Kedves tantestület, jámbor diákok! Kedves mutánsok és félmutánsok! Kedves szomszédos galaxisbéli növendékek! Szívemben örömmel és Jézussal eltelve nyitom meg a 2073-as tanévet. Nehéz év áll mögöttünk, és még nehezebb előttünk. De az Úr szíve hatalmas, mind beleférünk, te is, te is, és te is. Nincs is rá szó. A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian! Számottevő ígéretet kaptam a Nemzeti Katasztrófa Bizottságtól, hogy jövőre új sugárpajzsot biztosítanak, legalább az iskola köré, de a focipálya így sem lesz benne, mert azt már nem bírná az NKB költségvetése – a pálya továbbra is csak a hajnali órákban vehető igénybe, amikor a sugárzás 750 mSv alá esik. A Geiger-számláló továbbra is a tanulócsomag része és a diákok térítésmentesen juthatnak hozzá. A testnevelés órák továbbra is az udvaron lesznek megtartva, de sugárvédő öltözetben. Felhívnám a figyelmet, hogy a kézműves foglalkozás és a tűzzománc szakkör lekerült az alagsorba, mert az Esti Mutánsok rájárnak imádni a tüzet, amikor nem figyelünk oda. Tehát zárni kell a termeket. Ez a napközisekre is vonatkozik, de különösen a Hatodik Bé szereti nyitva hagyni az ajtót, ugye Hatodik Bé?

„Bújjék be hozzám, be az én sátramba, vegye le pucérig a miheztartását, gátlások nélkül. Ide veled! Hirtelenszex lesz. De nem átruházható, vissza nem térítendő orgazmus, szigeti kéj és közös gyönyör” – így sóhajt a szalmakalapos illető a svéd nőstény fülébe, majd félig üres műanyagkorsó műanyagsörrel csattan a fűben, két napszemüveg bámul a semmibe, két nyelv nyálva üzekedik alattuk. A kezek nulláról gyorsulva indulnak felderíteni a másik húsát, seggét, hajlatait. A fiún nem volt zokni. A lányon meg haj.

A frissen hullott nyári koncertcsapadéktól kinyíltak az első sátrak a Szigeten, mindenfelé, a parton, a fűben, a fák között. A lángososnál kurva sor, mindenki mindenki mögött. Tömeggyomor. Harapnál. Innál valamit, ami nem sör, és le tudnád nyelni vele az esemény utánit. Vidám vagy, mégse veszik észre. Valamelyik gurulóbüféből a Sziget 2019, kedvesdeden kajla reklámja kígyózik ügyetlenül: „Szigeeet, igen? Éérteed, vágod má? Dele, dele le, örülj meg velünk, de teljesen. Kapsz itt finom tótát, nadon nad finom tótát! Ugye, hogy miáú? ” A hanghoz kép is társult annak, aki hagyta, hogy a rigmus előcsalogassa a lebenyek közé plántált fajin reklámfilmet és a SzigetKandúr kópé alakzatát.

Hétvégén egy nihilexiás barátnőmmel kimentünk a ligetbe. Láttunk egy Pókembernek öltözött bohócot. Nem volt igazi. Jó volt a levegő, s én régen éreztem magam ennyire rendszeresen. Még az időjárás is a kedvemre szottyant + A liget azért jó, mert bárki részt vehet benne. Barátnőm mélyen bonyolult lélek. Mindig hátulról közelíti meg az élet apró értékeit. Elnézést kért, hogy ritkán ír chat-en, mert messze lakik és nincs annyi internete. S különben is túl nihilexiás mindenhez. Úgy vagyok ővele, mint a Trónok harcával: nem érdekel, nem is tetszik, valamiért mégis nézni kell. Megkérdezte, mi van velem? Megvicceltem, s azt feleltem:

...Évi kérdezte, hova settenkedek ilyen sebesen azzal a dinamitrúdszerűen összeszigszalagozott sárgarépacsokorral? Hova-hova? Hát elmondtam neki hova-hova: a dolgomra! 2012 óta vagyok zöld terrorista, s Évi kérdezte minap, hogy minek? Elmondom, minek. Az átlagember csak fogyaszt, herdál és szenved, bele se gondol, mibe kerül földi léte a Földnek. Füstöl, kipufog, pusztít. A tengerek romokban hevernek. Ha elsüllyed egy olajos tankhajó, akkor a dölyfös nagyvállalat rögtön, de vállvonva, a tenger mélyére siet, hogy mentse, ami menthető, fütyül az óceán ökológiájára, csak a saját bőre mentőcsónakra helyezése, meg a hordónkénti stabil dollárja izgatja. Szóval, Évi kérdezett, én meg szakítottam vele aznap. Ne hátráltassa törekvéseimet, ne! Anyám is a minekkel jött, hogy minek kell ilyen radikálisan fellépni? Mert a suttogást nem érti a mai átlag, csak a robbantásra és bummra figyel. Ennyi kell ahhoz, hogy az átlag ember hederítsen.
Feladatom, hogy felhívjam az emberek figyelmét a civilizáció mérgező voltára. Mert engem igen aggaszt a környezetünkre gyakorolt agresszív hatás. Kizsákmányoljuk a bolygó erőforrásait, és páros ökológiai lábnyomot hagyunk földünk orcáján. Hát, persze, hogy nem mosolyog, s cunamival meg földrengéssel jutalmazza törekvéseinket.

Lógott Krisztus mellett, kereszten, vagy negyed órát, de nem tudott kényelmesen kiszenvedni, ficánkolt, mert zsibbadt a keze, képtelen volt rendesen kapaszkodni a fába. Az operatőr meg egyszerre idegeskedett és kávézott alatta, nem vette fel, később is csak a fél keze látszott. Kár volt a gőzért. A kereszt rossz volt, de az ebéd utána jó, sőt, kitűnő jó.

Peti már nem is tudja, hányszor volt hulla. Sokszor hívják, és mindig ráosztják a frissen elhunyt szerepét, mert az arca alapján született és profi szenvedő volt, imádta a kamera, gyakran közelített is rá, a műkimúlás pillanatában. Többször volt a NatGeo ismeretterjesztő történelmi műsoraiban lekaszált reprokatona, ötször leszúrt római légionárius, nyolcszor elesett egyiptomi háttérrabszolga és hatszor kivégzett náci statisztatiszt. Petit egyre többet hívják, ugyanis felfigyeltek rá, hogy hitelesen tud elfeküdni, rángatózni és ál-erőszak által hitelesen ál-kimúlni. Emellett alakított még éljenző görög csőcseléket és napóleoni sereget is.

Mered rám, azt hiszi, rianok, mint az őzike, attól a szemét tekintettől, mert ezek azt hiszik, hogy egy szórólapkihordó mindig fürge, majd meg elhajtják, most mondd meg, éltél már ilyet? Így, 49 fele az ember már csak okkal boldog. Azt mondja, kéretlen reklámanyag nem kell neki, ki van írva, de nincs kiírva, és legközelebb szájon vág, mire én, jól van, takarodom, megyek, mondom neki, hátha hamarabb távolodik tőlem. De még a hátam mögül is mondja a magáét, pedig megyek, de nem elég gyorsan, mire elkapja a karom, csavargatja a sánta proli, szóródik szét a szórómagazin a kövön, összetapogatja a mindenemet a mocskos prolis kezével. Öcsém, te aztán direkt keltél fel ballábbal – akarom mondani, de nem megy. Azt mondja: nem megmondtam, hogy atrocitás lesz, ha nem takarodol? Csakhogy vannak még nála is állatabb állatok a lépcsőházban, úgymint a természetben, a szavannán, mert az oroszlánnak is vannak nagy fogai a nagyobb állatokhoz. Jó, mit bánom én, legyen ő az oroszlán, én meg a gyenge és esendő antilop, jól van. Azt mondja, nem lájkolja, ha teledugják a postaládáját, és majd mindjárt megbánom, ha nem veszem a nyakamba az irányt. Azt mondja, még egyszer meglát, hogy bármit bárhova bedugok, letaszít a körfolyosóról. Merre részegedett az a falusi abortőr, amikor anyád viselt téged a szíve alatt, bunkókám? Nem engem kell elvinni Tajgetoszba!

Íme a Föld, Isten legkellemesebb baklövése. A Földet víz, kontinensek és sorsok borítják. Az ingyenes négy évszak mellett időjárási anomáliák szomorítják-boldogítják a boldog-boldogtalant. Gravitáció is van, ami röghöz köti az embert, ha túlságosan elrugaszkodna. Az égen felhők úsznak, alattuk pedig annyi hülyeség megtörténhet. A világ ki van találva. Ki van világítva. Lassan ereszkedünk, megpillantjuk Indiát. Ezerarcú, fűszerillatú, titokzatos meseföldrész. Közeledjünk, közeledjünk... hátha akad valami érdekes.
… A katmandui amerikai nagykövetségen beállt a Karácsony, gigantikus buli rombolt a tekintélyes, angol-gyarmati időkből visszamaradt épületben. Az otthonuktól távol álló elegáns nagykövetek, főkonzulok és szenátorok egymásra szorulva bugiztak a kellemes éghajlati öv alatt. Pukkantak a pezsgők, nevettek a szájak, duzzadt a jó kedv.

történt, hogy Katinak igénye támadt. A Katinak. A Szécsy Katinak. Leánybúcsúzhatnékja. A Bélás Rudolf épp 1 hónapja esett térdre előtte, direkt, hogy megjegyezze. Megkérte. Kata meg adta magát. De nem is ez a lényeg. Illetve csakhogy! Eme leánybúcsúnak nem is Kati lesz a főszereplője, hanem egy más valami.
A Madách téri Kekszben gyűltek össze. Kati a járdára néző nagyablak mellé kérte az asztalt, mert tudta, hogy … na, de erről majd később... illetve, ne később, jöjjön most. Szóval, Kati asztalt foglalt a leánybúcsújához, a leánybúcsújára, a leánybúcsújának céljából 18.00 -ra, ami pont megfelelő leánybúcsúidő, a nagyablak mellé, mert szükség lesz rá. A zártkörű lányok feloldódtak, csicseregtek, puszi puszi hátán, nóta... amúgy a 8 fős udvartartás mind-mind csupa-csupa extra nőből állt. Illetve, még valamiből, ami csak eztán következik, és ami nem pont nő, csak annak néz ki, de erről később. Illetve, ne is később, hanem most.