Hazánk sorsa rejlik, akkor se lesz, ha vajh’ düh legott, se neked, se nekem, de minekünk, s mert mégsem, de amint, és amiképpen, alighanem mégis, több száz, de egy híján jóformán millió elvágyódás véreink, százaink! Keserű hímszó, áruló színű évszaknélküliség egynémely keveseknek szegény, s keserűnyúl. Jöttek a Világháború, majd hazánk összes gyermeke egyszerre lampingfúd ! Kóborbálna köszöntött be 56…és 57, majd 58. Világifjonti szívfelvonulás, de már más tészták fújtak, és epedve, vastövisként, de kettélapátolva, szép nagy Erdély, dicső málvapuszta, nem lesz itt senki meglapulva, hidegvérrel, vérfürdőben nemzeti szafruccsi. Isten és a nyúl! Széptokaj szőlővesszein naptárt csöpögtetnél?? NEM! Nem csókkal nézek rád a remektelen napokon. Tudvalevő fluminensen dezám munkálkodó zefi teoretikus, s facsarja patakvér zengő szájjal a történelmet, feltörekvő alacsonkítás, de ettől nem különben, esetleg anélkül henyészkedik. Homályban sopánkodva eszterleg milliókat halva hagyott csecsülszopott és tartósítószer nélkül abcúg, szálkás deszkákból asztalt ácsolá, hogy rajta rántott harcsaszájat majszoljon untalan. Saját vágyódásunkat gyötrő keserévé okádjuk, közösségi ivadékaink, komisz magánsertés. Tányérnyaló, elpogányosodott penyoma, mely tizenkilenc kvatil bolsevik bekecsve tunyúl, messze rabigába! Fényesebb a láncnál. Akard!

Tudta, hogy mert a nevetés fényesít? De. Brit tudósok rájöttek, hogy napi 3 óra önfeledt kacagás lelassítja. Hát, álljon most itt néhány államilag jóváhagyott, hivatalosan és hatóságilag bevizsgált, minőségi vicz. Ééérteed?

- Miért tartóztatták le a papot???
- Mert kábítószertartást tartott!!!!

*

Kohn és Grünn ül a vonaton, mikor Grünn megszólal:
- Bocsánat, hogy kérdezek, de te szoktál onanizálni?
- Mi? Ki? Márhogy én, kérlek? Nem.
- Pedig megérdemelnéd!!!!!

 *

A skót sétál a fiával a Sanzelizén, amikor a gyerek megtorpan a cukorkás boltüzlet előtt.
- Apa, kaphatok egy nem drága nyalókát?
Mire az apja:
- KICSIM, DINNYÉRE SÖRT????????!!!

A pénz igenis boldogít. - Ki mondta ezt? Én, Radnóti Botond. Hét éve vagyok a HungaroLottó Rt. nyereménykezelője, így nálam jobban senki sem tudja igazolni a mondás tapintható, valós igazát. Sok embert megbolondít az égből szakadt vagyon, sokan úgy jönnek, hogy fel sem fogták még az egészet, mások pedig eleve kételkedve érkeznek, dühösen rám támadva, hogy szétverik a fejem, ha nem fizetem ki nekik az utolsó fillérig, azonnal. Én kezelem a nyereményvonalat is. Nem egyszer kapok kamuhívást, vagy fenyegetőzést, de néha becsúszik egy-két ártatlan futóbolond, aki csak elhadar egy gyors fohászt Fortunához (könyörgöm, nyerjek, nyerjek, Ó, Fortuna istenem, nyerjek mán!) majd lecsapja.

Továbbá az én feladatom a pénzügyi igazolások kiállítása is, ami a NAV felé üzeni, hogy a hirtelen meggazdagodást eredményező irdatlan zsé nem illegális jövedelem, hanem fortunasztikus.

Kalmár nyomozó pillantása a padlón szétfutott golyórágókról a seprűvel felé araszoló, csapzott vécés nénire siklott, majd a sárga linóleumon heverő, piros-fehér abrosszal letakart holttestre. A terítő alól irdatlan vértócsa terjedt szét, bíbor szélei már alvadóban voltak. Körülötte suttogó szárazulat.
A Kricsmi egyike volt azoknak a haldokló, hatodik kerületi pincekocsmáknak, amit jóformán már csak a diákok tartottak fent. Közönsége egyszerű, de színes népség, mint a hasonló, búfelejtő lyukaknak általában. A falakon kifakult poszterek várták a megváltó szemeteskukát, a szamárfüles meztelennők nem különben, a falinaptár pedig megtorpant 1992 júniusán. A spontán dekorációhoz szintén tervezetlenül passzolt a szemközti falon száradó műanyag kakukkos óra és a polcon, poros könyveknek támaszkodó viharvert kávédaráló. Hogy az apró Buddha szobrot ki csempészte oda, és milyen megfontolásból, örök rejtély marad, amit senki sem fog megfejteni, mert az idelátogató közönséget a legkevésbé sem érdekli – ott ül és csendesül. A radiátoron megbarnult szórólapok pihentek, reklámújságok, pestiestek és krisnás térítőfüzetek tetején - a szentkép csak illusztráció. A falon boleró vörös és indium szürke árnyalatokkal játszott az odaépített tapéta.

Ki? Mi?! Ki a paraszt, te szar? Agyonütlek! Nem paraszt a magyar sehogyan sem. Feljelentelek bazmeg, de akkor bazmeg neked véged lesz bazmeg. Nem tudom, kiket ismersz, ökörke, de lenyomoztatlak bazmeg, lenyomoztatlak a francba, és akkor aztán, akkor aztán jaj lesz neked, te csicska. Tudod, ki vagyok én? Nem senki! Még hogy paraszt? Mire föl? Nekem van konkrét véleményem, néha gyakran mindenről és mondom is, ha kell. Az, hogy te egy idegenszívű szar vagy, érted? egy nagy szar, az öcsém, a te hibád. Hogy a magyar, kit a szádra veszel, rendes ember mindig, az is biztos. Így-e, a 10 ujjamon meg tudom számolni jó hajlamaim hányadát, kérdezz csak meg, gyerünk, kérdezz csak meg engem!

Ezt a sztorit most megeszed. Meg, te pompás vendég. Szóval. Enni hívtam egy nőt, mondván: szívesen megetetném bő lére. Táplálkozzék velem, nekem, nálam. Juttatnék szájába dolgokat a lakásom felületén. Hátha lesz cserébe sex. Többségem meg is jelent szobáimban, tűkön ülve álltam, úgy vártam a szépszemélyt. Amikor csengettek, feltűnt a vendég, megérkezett a nő hányada. Hervadó figyelme halas utóíz nélkül vett tekintetbe. Láttam, hogy lát engem. Méregeti a milegyent, az engemet. Nemes nő, 100% poliészter, rajta ropogós hangulat, arca ténye kilövellt. Hajformázott nő, magával hozta a foga fehérjét, hozta a formáját, kihozta magát a sodrából, saját lábon hordta ki természetét.

„Edd meg, amit főztem. Ne rizsázz, finom a köret” – gondoltam. – „Vedd a szádba. Táplálék. Ha már kitálaltam. Harapd meg. Fogd be a pofádba. Fald fel egy csapásra, példátlan lelkesedéssel”.

 Szürke, atomzivatar sújtotta sivatagi táj. Egy humanoid robot sétálgat a messzi távolban fémtáskával a kezében.

Swen robot volt. Elég régóta. Legalább 120 éve. Most magányosan baktat hazafelé az anyukájához, aki kukoricás puszedlivel örvendezteti meg. Swen-nek régebben volt még egy húga – húgrobotja - is, de ő 70 évvel ezelőtt elromlott; zárlatos lett a vaginája. Elprecízetlenedett. Sajnos. El is ásták a kertben, azzal a házi tiszteletadással, amit a programjuk megengedett. Igazság szerint, abban az időben robot nem nagyon temethetett robotot. Az emberek nem jó szemmel nézték az ilyesmit, hanem rosszal. Hiszen a végtisztesség emberi fogalom, a robotoknak meg csak géptisztesség jár, ami egyenlő az ünnepi szélsőségektől mentes szétszereléssel.

Swen belépett a konyhába, s az orrába szerelt szaglódiódát azonnal meg is csapta édesanyja, Judit, frissen sütött puszedlijének illata. Ez a robotférfi több szempontból szerette ezt a hirtelen délutáni feeling-et. Robotanyja, Judit a mosogatómodulnál már majdnem befejezte a mosogatást, mikor szerető gépfia kedvesen mögé somfordált, gyengéden átkarolta, majd azt súgta a fülébe:

– Megjöttem szerető mamókám…

Néha gyakran álmodom. A sötétről. Ami jön. Felém. Gúnyosan.
Milyen lenni élőhalottnak? Olyan lenni az élőhalottnak, mint agyagos földben sarjadó… talán szomorú csalán, vagy mit tudom én. Szerintem.

Sápadt bőrömön keserű könnyek futnak napestig, a telihold fénye alatt. De csak ha van. Hold… Testemben hideg csend, örök, mozdulatlan, fáradt csend. Elegáns és titokzatos vagyok. Francois DeGoll vagyok, Orvwin McDovel és Stephen Dark fia. A Dark klánból. Nappali vámpír vagyok. Mármint nem a nappaliban vámpír, hanem a vámpírok éjkedvelő mivolta dacára én vagyok az ujj a Nap alatt… nem tudom mér, én sem értem. Mint minden standard dracula, sajnos én is vérben lelem kedvem: azzal üzemelek, tehát iszom, ha úgy adódik. Ha csinos szőke csaj vére nincs, akkor kisebb-nagyobb állatokéval is beérem én. Vagy egy asszonyosan telt, vörös, viktoriánus nőével. Sokat csajozok és csókolózom. Ja, és bonyolult mágikus fegyvereim is vannak, sötétgömbök, energiazselék, pengék és ehhez hasonlók. Az ezüstöt nem félem én! Sem a feszületet hagymával! A karót a szívbe is kinevetem én!

…Tegnap megint ma volt. Egy ideje már minden holnap ma. A plázakrach óta. Elmesélem.

Szomorú ez a bejelentenivaló, de van. A világ összes plázája immár külön világ, külön ország, külön bolygó… és tőlünk indult el ez a szörnyű járvány. A Krystal Centerben kezdődött minden, amikor az egyik infopultos pinának támadt egy végzetesen jó ötlete. Ősi problémát jelentettek az áruházi lopások, melyeket már nem lehetett hatékonyan kivédeni, ugyanis a biztonsági rendszerek/módszerek fejlődésével egyenes arányban fejlődtek maguk a tolvajok is. Akkor vetette fel Lénárd Zsuzsi - az azóta többszörösen nemzetközileg halálraítélt és száműzött világgyilkos - hogy miért nem vetik be a robot-szőrnyesteket lopás-megfigyelési célra? Ők alulról látnák a gyanús alakokat, ráadásul az apró termetüknek köszönhetően szinte láthatatlanok a padlón. De ha a tolvaj látja is őket, nem gyanakszik, nevet csak, azt hiszi, biztos eltévedt a kis fémteremtmény, szoftverzavara van - pedig a kis fejükben ott pereg a beépített kamera, azzal meg szépen felveszik az eltulajdonítást. A rutinos tolvaj az élő biztonsági embereket már messziről kiszúrja, könnyű kicselezni is, ha pl. ráküldi és lefoglalja őt egy lopókollégájával, amíg ő betakarít.

Illegális pornóképek! 

Illegálisan terjesztett pornográf fényképeket az a bűnszövetkezet, melyet a napokban tartóztatott le a veszprémi rendőrség. A lefoglalt számítógépeken 60-70 éves nőkről és férfiakról készült fotók kerültek elő. Az elvetemült banda tagjai galambetetős parkokból és a helyi idősek otthonából csábították magukkal a gyanútlan, védekezésre képtelen áldozatokat, cukorkát, műfogsorragasztót és vízhajtó tablettákat ígérve. A banda a fotózásra külön lakást bérelt, ahol a rendőrség több inkontinencia betétet, sérvkötőt és tökmagolaj kapszulát, valamint számos Story magazint és keresztrejtvényt is lefoglalt.
- Az eset nyugtalanító, hiszen némely áldozat alig töltötte be a hetvenet – meséli Százados Lajos, ezredes.

Szőrtelen szőrnyest!

Meztelen állatokról készült fotókat terjesztett az a bukaresti csoport, akiket a közelmúltban vettek őrizetbe a román hatóságok. Az áldozatok azért nem mertek a rendőrséghez fordulni, mert féltek a későbbi megaláztatástól. A banda tagjai nőstény és hím állatokról készült képeket tárolt egy prominens plébánia szerverén, ezért az ügy még szövevényesebb annál, mint kezdetben a rendőrség sejtette.
- A rajtaütés során egy hím jávorszarvas, egy kan bernáthegyi és egy pucér koca fényképe cirkulált éppen képernyővédőként az egyik gyanúsított számítógépén. A lakásban egyéb állatokat is fogva tartottak, némelyeket fel is faltak. Elég volt belenézni a szűk ketrecben raboskodó gyöngytyúk fátyolos tekintetébe ahhoz, hogy megindítsa az embert. Állatok! - nyilatkozta Propeller Lajos, százados

Minden évben szép, minden évben izgalmas. Jó nézni. Egy Operabál mindig cukros látvány. Ott van mindenki, aki összemutyizott a jó sorssal. Én nem voltam ott. És a Laci se. És még sokan mások se. De ezt most hagyjuk.

Az Operaház gyönyörű neoreneszánsz épület. Harmonikus egységben olvadnak össze benne a reneszánsz és barokkos stíluselemek, architektúra és plasztika, ornamentika, fa- és fémmunkák.

Ezen az estén az izgatott tolongást az első bálozók sora metélte szabályossá. A nyitótáncosok Johann Strauss Császárkeringőjére nyomultak; keringett a sok szép ember. Ezt a látványos, elbűvölő, csecsebecse hülyeséget finom kaja követte: szarvasgombás libamájtorta aszú trüffellel, balatoni fogas kaprosan, lazacölelésben balzsamos gyöngytyúk, vajmártás, gombás puliszka, zsályás almaragu.
- Aj, kedves barátom – sóhajtotta egy frankó frakkot viselő, éhes arcú nemes az arannyal kivert sarokban – Oly szép itt minden. De mondja csak, hány az idő, ha megkérdezem?

Hello tengerész! Te kis csibész, látom, te csintalankodni jársz ide, bogaram. Rosszaság! Láttam a NatGeo-n egy érdekes műsort, amiben a boldog párkapcsolat titkát keresték. Aztán a hagyományos felállás mellett a világ minden tájáról bemutattak egy-egy buzipárt is, arab buzit, néger buzit, német buzit, indonéz buzit, kínai buzit. És az lett a konklúzió, hogy zömében az azonos neműek közötti párkapcsik az igazán kiegyensúlyozottak. Merthogy a nő meg a férfi ősidőktől kezdve rühelli egymást valamiért, vagy az Éva és a Tudás fája- affér miatt, vagy azért, mert a férfiak sokáig nem adtak a tyúkoknak szavazati jogot, vagy a genetikailag bekódolt női nyafi miatt, nem tudom. Ebbe most nem is kell belemenni. Na, a lényeg: ahogy elnéztem a kanapén egymás ölében békésen focimeccset néző hapsikat, vagy azt, ahogy kézen fogva mentek tekézni… isten bizony kedvet kaptam. Olyan helyesek voltak, hogy nem igaz. Ha be lehetne venni a B-formulát, én bevenném. Elég a hisztis, rikácsoló, toporzékoló, követelőző, nyűgös, állandóan szülő, vagy éppen ide-oda menstruáló hangulathölgyekből !

A férfiak közt nincsenek ellentétek, egy csapatban játszanak. Már az ókori görögök is rájöttek, hogy milyen jó ez, még ha fáj is. Utána pedig egy csomó hasznos gondolatuk támadt és feltalálták a filozófiát. Mindenki meleg, 36 és fél fokos – ennyi az ideális testhőmérséklet. Naés ha valaki gay? Nem kell olyan nagy feneket keríteni neki. Szóval, szeretnék B lenni, amennyiben a technikai részét valahogyan ki lehetne hagyni, úgymint a furulyát és az anális majálist. Ja, meg van még valami, elmesélem, elájulsz… Tehát, kedvcsinálónak megsasoltam a neten pár gay-hirdetést. Az aktív-passzív dolgot már az elején vágtam, bár eleinte még az „aktív pihenés / passzív eutanázia” ugrott be. A lényeg: az aktív-férfi a kulcs, a passzív pedig a zár, és hajrá. Sok helyen olvastam olyat, amit nem értettem, (vagy nem mertem érteni) ilyen volt a „szeretek nyalni”. Nyalni? Mijét? Hát, megtudtam, mijét.

Alapítványunk 1887 óta létezik, szakembereink pedig mindig is ott voltak a történelmet formáló Nagy Dolgoknál. Csapatunkban szépszámmal vannak költők, kőművesek, szabadkőművesek, irodalmárok, gyorséttermi filmesztéták, akik alig várják, hogy időben levadászhassanak egy-egy un. „Hülye Szót”, mielőtt az teljesen kifejlődhetne. Az ember nem is hinné, hogy egy ilyen kicsiny szervezet mekkora fügéket aratott már a történelem háromkaros ivókútjánál! Tekintsük át együtt a szervezet életének néhány meghatározó kronológiai állomását:

1887 – Klaus Pronyánszky Tivadar és Gróf Csészényi Ödön egy bányászlámpákat szállító dunai tankhajó gépházában megalapítja az Állami Közjórontó Szavaki Felügyelet alapítványt. A pesti irodalmi élet felállva üdvözli a kezdeményezést, majd mindannyian kimennek focizni.

Zoli 21 éves, 183 centi magas és 68 kiló volt 17 ezer évvel ezelőtt. Miért mondom ezt? Elárulom. Kezdjük az elején. Zoli egy szerencsétlen napon elment a TESCO-ba, hogy vegyen valamit a hülye macskájának. Olyan táplálékot keresett, amit a hálátlan dög hajlandó lenne végre megzabálni. Az utóbbi hetekben a szeszélyes négylábú csak kerülgette a tálkájába szórt húspasztillát, bizalmatlanul sandított föl a fiúra, majd tiltakozásul belefosott Zoli cipőjébe. A szegény fiú már mindent bevetett: rengeteg gusztusos macskakaját kipróbált nála, de az undok kis dögnek egyik sem kellett. Na, de akkor mivel táplálkozott?! Mert köztudott, hogy az állatok kajával üzemelnek. Zolinak volt egy elmélete. Bandi – így hívták a cicát – minden délben elcsámborgott a lépcsőházban, ahol valószínűleg egy szenilis vén tyúk rendszeresen etetgette. Zoli sajnos nem tudta, melyik nyanyus az, különben az orrára koppintott volna. A valóság az volt, hogy Bandinak nem a kaja a baja, hanem a Zoli. Valamiért nem fogadja már el tőle a táplálékot.

Először is emelkedni kell a járműranglistán addig-addig és felfelé, egy olyan szintre, ami már automatikusan feljogosít minket arra, hogy űrhajót vezethessünk. Hogyan fest mindez a gyakorlatban? A sorrend egyértelmű: aki már jól vezet autót, az vezethet buszt, aki jól vezet már buszt, vezethet trolit, aki jól vezet már trolit, vezethet metrót, aki már nagyon jól vezet metrót, vezethet hajót. Ha már ez is jól megy, vezethet repülőt is. Ha már repülőt is nagyon jól vezet, akkor a következő lépés az űrhajó. De mit is nevezünk űrhajónak? Az űrhajó olyan, mint a tévében, csak nagyobb, és van benne egy csomó kábel meg drót. Izgalmas műszerek garmadája!

Eszembe jutott egy színötös ált. oszt. társam, akitől 8. végén az ofő megkérdezte, hogy mi akar lenni. Azt felelte, lokátormérnök akar lenni. Aztán végül mégis inkább drogos lett. Én tűzoltó akartam lenni, már akkor is, amikor még távolról sem voltam az, ami ma. Hivatásának élő lettem, ismerem a tűzszertár minden szegletét, magaslatát, bércét, ki-be jár bennem a szakmai legöntudat, a Tűzoltómúzeumba nem azért vezettem többször is tárlatot a gyerekeknek, mert tacskó vagyok, amolyan parázsjani. Nem azért. Éjszaka, ha álmomból vernek fel, akkor is megmondom, mi vált martalékká, mikor szállt a tűzmadár a tűzfészkére és honnan fúj a szél, terjed-e tovább az avartűz, égetési tilalmakat fejből és azonnal.

Az első, amit megtanítok a csúszócsőről frissen érkezett ifi lánglovagocskáknak, az az „Okosság”. Szekercével utat nyitunk, behatolunk az objektumba, ami a porig égés veszélyét hordozza, a tűzfal mögött meg azt csinálsz, amit akarsz. Ha meghívnak egy-egy tűzesethez, és rendszeresen nem lát senki, legelőször a hűtőhöz megyek, a tűz még hadd dolgozzon, gondolom lopva. Már egy kézzel ki tudom nyitni a hűtőt és azzal a mozdulattal markolni maroknyi vagy öklömnyi dolgokat, szendvicset, bébikukoricát, tiramisukockát, ha van, szokott lenni. Amikor a többiek megérkeznek, már előre röhögnek, ismernek, én meg tréfásan dobok nekik valamit, felvágottat, gyümit. Már sokan átvették ezt a szokásom, de mindig engem engednek előre a hűtőknél, utána meg csak röhögnek és falnak, falunk együtt.

2040. Ennyi van most az ötösön. Ennyit húzhat be az, aki azonos számokat húz be azzal, amit húznak. Mint a nép gömb egyszerűségű, naiv gyermeke, én is elfantáziáltam azon, mit tennék, ha beütne az irdatlan lottólóvé? Az álomromboló statisztikák meg az átlaglehetőségek most legyenek mindegyek, ahogyan az is, hogy a nyerési esély hány százalék a négyesnek, hány az ötösnek, de főleg több a többinek, hármasnak, kettesnek vagy egyesnek. Egyesem közel minden héten van. Ez annyit jelent, hogy egyre egyrébb környékez a szerencse. Beszélgettem ez ügyben egy parapszichiáterrel, hogy ki lehet-e kristálygömbözni a számokat? Azt mondta, hogy ilyen becsvágyó harácscéllal nem lehet, és nem is illik belelesni az Univerzoom lapjaiba, de ha kitartóan erőszakos a kedves játékos, akkor kimágiázhatja feketén, és még meg is kapja a lóvét, DE a fekete mágia törvénye szerint ugyanannyi arányban el is vétetnek dolgok a játékos életéből. Most képzed el, mennyi lenne 2040 ellenkompenzációja? Mi ér meg az életedből 2040-et? 

Hányat akarsz még látni, hogy elhidd?? Vannak helyzetek, amikor szembesülni kell a nyers valósággal. Hogy mégis vannak. Léteznek. Azok. A földön kívüli értelmes repülő objektumok. Én tegnap láttam párat, egyszerre. Nem hazudok. Rohadjak meg, ha hazudok!  Az űri intelligens lények megjöttek. De. Mit akarnak tőlünk? Miért mutogatják magukat? Miért nem kommunikálnak velünk értelmesen? Miért nem nyújtják felénk tetszőlegesen választott végtagjukat barátilag? - és ezek a fotók csak még több kérdést vetnek fel. Sikerült lekapnom őket, s végtagommal mutatom, merre kell nézni. Sajnos nem túl jó minőségűek ezek a felvételek, mert a másé se szokott az lenni.

A kis Vivien különös születési rendellenességben szenved: halálosan retteg az áprilistól és a májustól. Orvosai szerint már csak hónapjai lehetnek hátra. Tomika sem lesz már nagyfiú, ugyanis hiperklaustrophia sújtja: a homloka teljesen rá van nőve a fejére, a homlokspecialisták pedig semmi biztatót nem jósolnak neki. A 9 éves Ferikétől sem kérdezi meg már senki hogy, „mi leszel, ha nagy leszel”, ugyanis születése pillanatában a nyakára tekeredett a köldökzsinór és a mai napig rajta van. Zsuzsikát kétszer élesztették újra, és ötször illesztették össze, amikor egy-egy rohama során teljesen szétszórta magát. De talán mindközül a 12 éves Assziánra sújtott a sors legkegyetlenebb fémökle, ugyanis a kisfiú fejszőrzetét, a végzetes hajembóliája miatt, naponta többször kellett balzsamozni és befésülni. Csak a szél ne fújjon. A kis Cézár pedig hasperger-szindrómás (kóros túlevészet. A ford.) lett és nem győzik főzni rá a mindenfélét. Ám a terápiás vacsorája már hetek óta csak vízfőzelék, nem más. Az anyukája egy tévéinterjúban elmesélte, hogy nagyon fogja sajnálni, ha a fiát mégis elvinné a betegség, mert ha ezt a 200 kilót, ami a gyerek, hirtelen kivonnák az otthonukból, lehet, hogy megbillenne az épület egyensúlya és összedőlne az egész.

Lajos szomorú volt. Na, nem azért, mert így hívták, hanem mert nem volt Go!Rgó-ja. Az osztályban mindenkinek volt, csak neki nem. De mi is ez a Go!Rgó? A legújabb plüss állat-őrület, mely Tajvanról indult néhány éve. Rajzfilm-és számítógépes játék változata az egész világon tarolt a gyerekek körében. A villogó szemű plüssverzió három nyelven hatszáz értelmes tőmondatban tudott kommunikálni tulajdonosával. Hetyke herehangján olyan blődségekkel ámította őket, hogy ’szeretlek’, ’minden kívánságod teljesítem’, ’a barátod vagyok’, stb.
Tehát, Lajos vágya indokolt. Mindig lekonyult szegény, amikor méla szemtanúja volt annak, hogy Go!Rgó-birtokos osztálytársai, a harmadik cében, mind a saját szőrdögét babusgatta. Olykor még óra közben is felbrekegett egy-egy a pad alatt, amit aztán elfojtott nevetés, s a tanár rosszalló megjegyzése követett: „ha még egyszer meghallom azt a dögöt, az illető seggébe dugom, az biztos!”.

- ÁÁÁáááá!!! – mondta mindenki, aki életében először pillantotta meg Tibort. A fiú különleges születési rendellenességben szenvedett, nevezetesen oszteomorfózisban, amitől az egész fejszerkezetét, bőr és az arccsontra tapadó izomszövet helyett a puszta semmi födte. Ahol elegáns arcszőrzetnek kellett volna serkennie, csupán a pőrén világló, csupasz koponya sárgállott. Tátongó arcüregeibe akár egy vékonyabb ceruzát is bátran be lehetett volna dugni, megbirizgálva az arccsontok alatt megbúvó élő szöveteket. Na, nem mintha bárki bármit is dugdosott volna Tibor üregeibe, hiszen az ilyesmi fájdalmas bunkóság (ám felettébb sokan fantáziáltak róla, titokban).
A fiú feje úgy festett, mintha szorgos archeológusok épp most kaparták volna elő az évezredes agyagból. Ami leletségének ellentmondott, az az élénken csillogó szeme volt. Hullafejű fiú – gondolták róla sokan: „Tibor, maga olyan, mint akinek csak a kókuszát hantolták el, s a kvártélyként szolgáló földpaplan, meg a bomlasztó idő csupán csak az ábrázatát rágta volna le.”
Az én élő koponyámat aztán semmilyen régész ne forgassa, hogy van-e benne bogár! – gondolta ilyenkor Tibor, keserű diadallal.

Pesten kívüli élmény. Elkelne a szántóföldnek a csapadék vagy a smink. Hajnalban találták meg a járművet a barázdák között, ami feltételezhetően űri, galaxisi, mert a semmi közepére ki kormányoz nem kombájnt? Márpedig ez egy ordenáré csoda. Hajnali öt és ott. A férje találta meg. Kinek a férje, nem mindegy?! A férje, és kész. Nézte, környékezte, bökdöste a csizmájával. De nem ugrott ki belőle az íti, semmi. Ráadásul a szaga is idegen volt, égett és földönkívüli. Csillagközi látogatós. Ítis. Később, amikor a Művház elé gurult a tréler, S. Sándorné esküdözött rá, hogy még a kutyák is furán viselkedtek a közelében. Végül egymaga kihozta a trélert, felcsörlőzte rá, összegereblyézte az idegen objektum szétszóródott maradékát és vitte a polgármesternek. Ikrásodik a reggel.

Utálok meghalni.

Mire a róka? Miért szorult be a Fénymásolóba? Várja a prédát, a gyanútlan engemet, azt hiszi, nem kell félnie az 55 bonus pontos fénykardomtól, amit a tegnapi értekezlet és az ebéd között szedtem fel a Trollerdőben. Nem beszélve a plazmakristályokról, amikkel ingyen használhatom a kávéautomatát és az iratmegsemmisítőt, amibe beletunkolhatom azt a vörös dögöt. Nagy az öröm, mert ezen a szinten még nem jártam és még ebéd előtt meg akarom csinálni. A 2. szinten elvesztettem a Varázs Tűzőgépem és már csak hat életem van. Ezen a szinten szinte mindenki ezzel játszik, az Ilike a könyvelésről, Jani a fejlesztésről, Miki a reklámosztályról, ebédszünet előtt, alatt, helyett és után. Ezzel foglaljuk el magunkat az irodában, amikor nagyon van munka, vagy amikor nagyon nincs. A Jani mesélte, hogy amikor elérte az ötös szintet, jobban örült neki, mint az adóvisszatérítésének.

Balázs egy nap azon kapta magát, hogy már évek óta ő irányítja az országot. Pedig nem politikus ő, nem is potyadiktátor…pusztán egy kopaszodó pénztáros az Auchan-ban. De akkor hogyan lehetséges ez? Vérlázítóan egyszerű a magyarázat: kb. 3 évvel ezelőtt bejelölte őt a fészen a miniszterelnök, ugyanis anno általános iskolai osztálytársak voltak. Elkezdtek levelezni, nosztalgiázni, milyen jókat fociztak az udvaron, hogyan raktak rajszeget Szabó Zsámolyné néni oszifő alá, hogyan majszolták a párizsis zsemlét a kaptafa alatt stb.. 

Elkezdtek találkozgatni. Az első tali alkalmával Balázs árnyalatnyit még zavarban volt, mert hát mégsem illik csak úgy lepacsizni a min.elnökkel, egy ekkora közjogi méltósággal, felülírni a megtiszteltetést pár üveg Dréherrel, a vécén át kerülgetve a protokollt. A köztük lévő ellentétek hamarosan cigánymeggyben oldódtak fel. Minden alkalommal piáltak és olyan jól érezték egymást, hogy a talikból hamarosan rendszer lett.

Reggel egy galamb ereszkedett a párkányomra. Egy szent lélek. Kinyúltam újbegyemmel és megsimogattam a begyét. Tűrte, majd eleredt kecsesen. Ő őszinte volt. Őszintén repült el. Nem úgy, mint legtöbbünk… Minden emberen van súlyfölösleg: húsnak hívják. Testnek. Testhúsnak. Hústestnek. Nehéz, lehúzó húsnak. A hús a lélek tartálya. Az élet olyan, hogy folyton fogyunk közben: el. El, ahogy haladunk benne előre… olyan, mint a … elmondok inkább egy mesét. Egyszer volt, hol nem volt, élt 1x egy kislány, aki egy szép napon belebonyolódott. Történt, hogy a ház mellett látszódott, játszódott, mígnem édesanyja szólt neki, hogy kész. Ekkor a kislány megiramodott, igen ám, de a bele beleakadt a díszkerítésbe. És ahogy haladt a ház felé és távolodott a kerítéstől, úgy fogyott egyre, gombolyodott le, s mire az ajtóhoz ért, teljesen ellehetetlenült. Az anyja a semmit várta… Ne engedd meg magadnak, hogy lehagyd a lelkedet. Élj szívesen.